Kárpáti Rebeka: Moszkvából az iskolapadba

Kárpáti Rebeka, szépségkirálynő, 2013-ban képviselte hazánkat a Miss Universe világdöntőn Moszkvában. A BKF első éves hallgatója nemrég tért haza Isztambulból, ahol modellkarrierjét építgette. Találkozásunk alkalmával mesélt első szárnypróbálgatásairól, a munkája nehézségeiről és az iskolához fűződő kapcsolatáról.

Melyek voltak az első lépések a karrieredben?

Olyan személyiségnek tartom magam, aki szereti, ha új impulzusok érik. 15 éves koromban az első versenyre is efféle indíttatásokból jelentkeztem. Mondanom sem kell, végül elég borzasztóan sikerült, de ezt is egy kalandnak fogtam fel, ahol rengeteg új tapasztalattal gazdagodtam. Nyilvánvalóan teljesen kezdő voltam még, és csak szórakozásként gondoltam az egészre. Érdekelt, hogyan működnek a felkészítő táborok, mi minden zajlik a háttérben, és a nyeremények is kecsegtetőek voltak. Ez után részt vettem még néhány megmérettetésen. Volt, ahol bekerültem a legjobbak közé, és volt, amit meg is nyertem.

1

Mit gondolsz mivel tűntél ki A Szépségkirálynő című műsorban a többi lány közül?

Saját véleményem szerint én azzal emelkedtem ki, hogy végig önmagamat adtam. Nem volt bennem megfelelési kényszer, vagy egy felvett – tökéletesnek látszani akaró – szerep, mint sok másban. A kis hibáimmal együtt magabiztosan és a legnagyobb életvidámsággal álltam ki a színpadra.

Mit jelent számodra a szépség? Te szépnek tartod magadat?

Van, akinél szebbnek, és van, akinél sokkal kevesebbnek érzem magam ezen a téren. Minden relatív, de összességében minden apró hiányosságommal együtt kereknek és harmonikusnak tartom magamat. Van egy szerető családom, barátom és barátaim. Van tető a fejem felett, étel a tányéromon, és lehetőségek tárháza áll még előttem. Most, ebben a pillanatban ez minden, ami a boldogságot jelenti számomra.

Mennyire visel meg lelkileg egy-egy felkészülés?

Úgy gondolom, ha van előtted egy cél, amit el akarsz érni, azért érdemes áldozatokat hozni. Nekem a világverseny idején az volt, hogy a lehető legjobbat hozzam ki az akkori Rebekából. Próbáltam azzal a felfogással kiállni a színpadra, hogy lesz, ami lesz. Természetesen nem linkeskedtem el. Végigcsináltam az itthoni felkészülést, aminek nehezebb szakaszai is voltak. Edzéseken vettem részt, fejlesztenem kellett a nyelvtudásomat, valamint egy szigorú étrendet is követnem kellett. Bevallom, ebben azért néha csaltam, mivel borzasztóan édesszájú vagyok. Mindezek ellenére úgy érzem, sikerült a maximumot nyújtanom, és nekem egyelőre ennyi bőven elég.

A külső, vagy a belső adottságok fontosabbak számodra?

Én úgy tartom, hogy általánosságban, aki belül szép és harmonikus, annak ez a külső megjelenésére is kiül. Nekem a szép nem azt jelenti, hogy mennyire áll valaki közel az adott trend szexszimbólumához, hanem azt, hogy összességében kiegyensúlyozott legyen és pozitív energiákat sugározzon. Egy alacsony, duci lány is lehet gyönyörű és magával ragadó, míg egy szupermodell külsejű hölgy is lehet teljesen romlott belül.

Mennyire foglalkozol mások véleményével?

Miután én lettem Miss Universe Hungary, rengeteg rosszindulatú megjegyzést kaptam az interneten. Sokan támadtak azzal, hogy csak külső segítséggel jutottam el idáig. Támadták a kinézetem legapróbb hibáit is. Én azonban próbáltam csak azoknak a véleményére adni, akiket tisztelek. Ettől függetlenül azonban a sok negatív kritika mégiscsak megérinti az ember önbizalmát.

2

Hogyan véded meg a magánéletedet a médiától?

Sajnos manapság egyre több olyan ”celeb” van, aki csak a magánéletéből él meg, mögöttes produktum nélkül. Én nem ezt az utat szeretném járni. A jövőbeni munkásságom miatt örülnék, hogyha írnának rólam, nem pedig a magánéletem miatt. Így amiről nem kívánok, arról nem nyilatkozom.

Miért a BKF-re esett a választásod a gimnázium után?

Nem volt konkrét elképzelésem a jövőmet illetően. A BKF volt az, amiről több ismerősöm is sok pozitívat mesélt. Voltam a nyílt napon itt, és más iskolákban is, de ez volt a legszimpatikusabb számomra az emberközpontúsága miatt.

Hogyan tudsz párhuzamosan koncentrálni a munkádra és a tanulmányaidra is?

Nagyban megkönnyíti az életemet, hogy van lehetőség egyéni tanulmányi rend kialakítására, mivel így össze tudom egyeztetni a munkámat az iskolával. Miután hazajöttem Moszkvából, bejártam előadásokra, de sajnos nem tudtam annyira kivenni a részem a főiskolai életből, mint amennyire szerettem volna.

Név: Kárpáti Rebeka
Szak: Emberi erőforrások (jelenleg passzív).
Drámatagozaton végzett a gimnáziumban.
Később szeretne színészkedéssel is foglalkozni.
Nem tartja kizártnak, hogy külföldön fog letelepedni.
A gólyatábor hatalmas élmény volt számára, idén szeretne visszatérni ház- vagy programfelelősként.
Versenyek előtt a Linkin Park és a Blink 182 zenéje segíti a feloldódásban.
Mottója: Minden legyen úgy, ahogy lennie kell.

Mészáros Tímea interjúja

Post Comment