Szövetség köt össze minket,
egy andalító rekviem,
a szerelemtől fulladozva,
szívünk mélyén megpihen.
Áhítattal csobog lépte,
mint a szellő úgy suhan,
integet a fának kérge,
így köszönti boldogan.
Tekintete mindig éber,
gyilkosa a hazug szó,
előtte a múlt letérdel,
akár egy alattvaló.
Szövetségünk végét járja,
de talán még van remény,
mond meg miről szól a fáma,
ha a múlt csak törekvés.
Ref:
Szövetségünk erős, mint egy bástya,
Csak megyünk előre, soha nem nézünk hátra,
Képlékeny és hazug itt már minden
De ha belegondolsz, rájössz, hogy semmid nincsen.
