Vendel Lajos

  Éppen ilyen, egytulajos, gyári állapotú Ovált képzeltem magamnak - még ha kissé túlzottnak is tűnik első hallásra ez az álom. Egy külföldi újságban hirdették. Az osztrák tulajjal történt egyeztetés után szinte azonnal útra keltünk, hogy saját szemünkkel is lássuk ezt a csodát. Tudtam, hogy nem csalódhatok, mert olyan képeket küldött a srác, amin nem a gép erényeit, hanem a hibáit fényképezte le. Engem nem érdekeltek a kisebb horpadások, a kopott tető, sőt! A patina teljesen elbűvölt.

Ami fontos volt, az a gyári szervizkönyv, a gyönyörű gyári belső és a 68 ezer kilométer, amit az óra mutatott. Persze beindítani nem lehetett, mivel a kipufogódob a rozsdától szinte megsemmisült, meg akksi sem volt benne. Itthon gyorsan írtunk egy listát, összeszedtük ami kell, és egy hét múlva visszamentünk azzal a céllal, hogy próbaútra indulunk vele. A rákendácsolt új dob és az akku beszerelése után az autó zokszó nélkül beindult.

Össze is szaladt az egész család, sűrűn kattintgatva a fényképezőgéppel, elájultak, hogy ezek a magyarok mire képesek. Még nagyobb döbbenetet keltettünk a decemberi hidegben, a karácsonyra hangolt grazi forgalomban, amikor sapka, sál, lehúzott ablak (mert bejött a kipufogófüst), és (a sok állástól eldeformálódott gumiknak köszönhetően) ugráló Bogárral végigpöfögtünk az egyik főutcán.

A próbaút kiválóan sikerült. Megvan a karácsonyi ajándékom (meg egy kis adósság a nyakamban)!

Az Ovál születése óta (1956.05.05.) egy pilótáé volt, aki az együtt töltött idő alatt csupán ezer kilométert ment vele évente és rendszeresen hordta VW szervizbe. Miután mindketten becsületben megöregedtek, Franz Weilguny – felesége folyamatos unszolására – megvált kedvencétől. Szerintem ekkortól (1988.11.29.) kezdett romlani a kocsi állapota, mert sajnos kikerült a szabad ég alá. A Henriknél töltött hét év alatt már nem volt szervizelve (utolsó ott tett látogatását – 1984.07.03. – 50 ezer kilométernél dokumentálták), de ettől eltekintve, azért ő is jó gazdája volt, mert legalább nem bántotta.

Azóta én is leginkább csak nézem, ahogy ott álldogál, kivéve a rajzást és egy-két találkozót, meg néha-néha pár közeli falulátogatást. Úgy érzem, óriási felelősség van rajtam, hiszen vigyáznom kell rá. Remegő lábakkal vezettem végig Pesten, mivel én is kicsi vagyok, a hátsó ablak és a tükör is az, hát nem könnyű kilátni, ezért amíg bele nem jövök, szükségem van egy élő visszapillantóra is. :)

Egyszer amikor már 90-nel száguldottam, valami nagy zaj jött a motortérből. Kishitűen arra gondoltam, na ez megadta magát, vége, a Gödöllői-domb megfogta. Amikor kinyitottuk a motorteret, a zörgést a turbinaház mögül hallottuk, így megpróbáltam kitapogatni, hogy mi van ott, és éreztem, hogy valami belelóg a ventilátorba és az zörög iszonyatosan. Könnyen vissza lehetett nyomni és indultunk tovább. Mikor ezt aggódó arccal elmeséltem Szepinek, az nevetni kezdett, mivel éppen a motor túlmelegedését megakadályozó szigetelést erőltettem vissza. Hát így ismerkedünk mi egymással, az Ovál és én.

Ha kinyitom azt ajtaját, olyan, mint egy „élő” történelem könyv. Beszívom a semmivel sem összetéveszthető illatát, fogom az öreg gyűrűjének nyomait viselő kormányt, ülök a még ma is kiváló rugózású, kissé megkopott huzatú vezetőülésben, előttem a hibátlan műszerfal, melynél szebbet nem tudnék megnevezni (legalábbis Bogár esetében), mögöttem a kis oválablak, a duruzsoló 30 lovas motor, és így tovább. Elragadó!

Adatlap.
Tulajdonos: Molnár Rita
Típus: VW 1200, Évjárat: 1956
Motor: 1192 ccm, léghűtéses boxer, 30 LE/3400 min, kétkörösre alakított fékrendszer
Karosszéria: eredeti Polar Silber, hossz: 4070 mm, szélesség: 1540 mm, magasság: 1500 mm, vendégindexek, első tengelyen ültető csonkok