1942
Marokkó. A náci uralom elől menekülők lepik el a várost,
abban a reményben, hogy Portugálián keresztül Amerikába
jutnak.
A város rendőri parancsnoka a korrupt és a női bájak
iránt rendkívül fogékony Renault kapitány, aki
hivatalból együttműködik a németekkel.
Az
éjszakai élet központja Rick Amerikai Kávézója, ahol számtalan gyanús
alak is megfordul.
Rick, a
rejtélyes múltú amerikai Sammel, a zongoristával
sikeresen működteti a bárt.
Ide érkezik a cseh antifasiszta ellenállás egyik
vezetője, Victor Laszlo gyönyörű feleségével, Ilsával.
Kiderül, Ilsa és Rick
Párizsban halálosan szerette egymást.
Rick óriásit
csalódott, mikor szerelmével
a nácik bevonulásakor el akarta hagyni Párizst,
de Ilsa nem jött el a pályaudvarra, csak egy levelet
küldött maga helyett.
Strasser
őrnagy, a német parancsnok figyelteti a házaspárt, mert
tudja, hogy Amerikába akarnak utazni.
Nem
tudnak útlevélhez jutni, így végül a lány felkeresi Ricket, és segítségét kéri.
A szerelem újra fellángol, a lány bevallja, hogy Párizsi
románcuk idején már Victor Laszlo felesége volt, de
akkor úgy tudta, meghalt.
Férjének az ellenállás költötte halálhírét, hogy így tudjon
menekülni.
e
Megállapodnak, hogy Rick Victornak szerez útlevelet, de Ilsa végleg Rickkel marad.
Rick azonban az utolsó pillanatban úgy intézi, hogy
szerelme elutazzék Victor Laszloval, lelövi a náci
őrnagyot,
ő pedig Renault kapitány segítségével
csatlakozik a szabad franciákhoz.
Ilsa Lund
és Victor Laszlo megérkezik Rick bárjába.
Ilsa
találkozik Sammel: "Play
it, Sam! Play 'As
Time Goes By'
"
Sam Ilsa kérésére elénekli a
'Múlik
az időt', majd felvillannak Ilsa és Rick párizsi boldog
egymásra találásának képei...
"Forradalmi" jelenet a háború által elszakított
szerelmesek romantikus filmjéből.
A németek indulóját énekét elsöpri a Victor Laszlo által
vezényelt francia kórus, a Marseillaise.
Ilsa csodálattal nézi férjét, Strasser őrnagy odalép
Renault kapitányhoz:
- Látja?
Ha még egy bárban is képes lázadást kirobbantani, mire
számít-hatunk?! Zárassa be ezt a helyet!