Ásvány

 E szigetközi falucska az, amelyre a mai magyarországi Csütörtökiek nagy része, mint a család ősi fészkére gondol. Való igaz, attól kezdve, hogy feltűnnek itt az 1730-as évek legelején, történetük és leszármazásuk egyértelműen, folyamatosan nyomon követhető. /lásd bővebben: Csütörtöki család ásványi története /

  

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: asvanyitemplomÁsvány – ma Ásványráró - magyar falu a Szigetközben, a Hédervári család ősi birtoka volt. A településekről nincs hiteles Árpád-kori adat, az első említés 1372-ből származik, mely szerint Ráró a Héderváry-uradalom része. Egy 1443-ból származó oklevél "Assowan" néven említi. 1521 után mindhárom település a Bakics család kezére kerül. 1616-ban a szapi Balassa család kap új királyi adományt Ásványon, ekkor veszik fel az Ásványi előnevet. Az 1658. évi összeírás 35 egész és 3 félhelyes jobbágytelket említ Ásványon.

 

A Csütörtöki család 1730 körül tűnt fel az ásványi aranymosó családok között. Feltehetően valahonnan Somorja, vagy a Vajkai szék falvainak környékéről érkezhetett ide, esetleg a dél-Csallóközből.

 

A falu igen gyakran vált a Duna áradásainak áldozatává.

A XVII. század végén egy árvíz teljesen elmossa, Viczay Ádám – a falu ekkori birtokosa - ezért telepítette át jobbágyait a falu mai helyére 1700-ban. A hagyomány szerint a falu jelenleg már a harmadik helyén fekszik (korábbi helyét egyesek a Jézus-sziget, mások Ótata környékére teszik). A falu határát a Duna folyamatosan alámosta, ezért kényszerült egyre délebbre húzódnia.

 

A Duna folyása az árvizek és a tudatos árvízvédelmi intézkedések miatt sokat módosult az évszázadok folyamán. Néhol új medret vájt magának, máshol egész partokat mosott el, vagy új szigeteket épített, ezért a lakosok csatornaépítésekkel, gátakkal védekeztek a folyó szeszélyei ellen (ilyen gátak épültek már a középkortól például a Szigetköz északi kapujában Csölösztőnél, valamint Dunakilitinél). A Szigetköz déli kapuja pedig éppen Ásvány volt a Csilizköz és Szigetköz találkozásánál.

 

 

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: aregicsallokoz.jpgA Duna régi fő folyásirányaira a régi vármegyehatárokból is lehet következtetni, hiszen a Duna folyásiránya fokozatosan változott, de a vármegyehatárok a régi helyükön maradtak. Ezzel magyarázható, hogy Pozsony vármegye határa benyúlt a mai Szigetközbe, Győr vármegye határa pedig átnyúlt a Csallóközbe. A Győr és Moson vármegyék határán levő Duna–ágnak már csak nyomai fedezhetők fel.

Éppen az 1720-as évekből – tehát a Csütörtöki család Ásványra érkezésének idejéből – vannak adatok igen jelentős árvízvédelmi intézkedésekre. A falu birtokosa ekkor gróf Viczay Jób volt.

1724. február 16-án Kovacsevich György Ebergényi Lászlónak írt levelében a következőképpen összefoglalva az 1720-as évekbeli terepszemlét – amelyen részt vett a Viczay gróf is – színes képet tár elénk a korabeli viszonyokról:

 „…Minden helységeknek határait… el járván sok idő kévántatik Szigetheknek és Dunáknak fel s alá járásához, …némely helyeken a Duna egészen elhordván Méltóságos Gróf Úr Ő Nagysága földjeit, …Győr vármegyében pedig, Ásványi nevű falunak az utóbbi víznek árja nagy szakadásokat tévén egészen elfutotta a határokat, directe Győr felé akarja meatusát [kanyarulatát] venni a Duna, idővel annak nem resistalnak, a Rárói kastélyt két esztendő múlván elhordja, s nagyobb részit Szigethköznek semmivé teszi. …Ha töltéssel nem occupalnak [foglalnak] Ásványnál a Dunának, egész Szigethközöt el borítja a Duna; nem kevés orczám pirulásával kölletett… szolgabírák uraiméktul hallanom, hogy ennek előtte két esztendővel sucursussal akart lenni a Nemes Vármegye Ásványnál lévő Dunapartnak töltésében, két ezer gyalog embert rendölvén, de a hédervári és rárói jobbágyokat, akiket az a legjobban érintett, uradalmi tisztjeik nem engedték el, hanem inkább a heti szolgálatra hajtották őket. Másfelől Fiath János alispán úr a közgyűlésben nevetve kezdte el mondani, hogy a vármegye kiküldéséből kint volt negyedmagával, hogy megszemlélje, hol a legalkalmasabb a töltés, de étlen, szomjan kellett onnan megtérnie, noha a méltóságos gróf úr is jelen volt.”

A levél végén arra hívta fel a gróf figyelmét, hogy négyezer ember szükséges a töltések megerősítésére. Javasolta, hogy a napidíjakat a két uradalom fizesse. A megszólítottak megértették a munka sürgősségét, mert már a következő héten megkezdték a gátak építését.

 Mégis a szenvedések mellett a Duna gazdagságot és jólétet is adott a falunak, ahogy azt Tompa Mihály –aki maga is megfordult errefelé- Ásvány című versében szépen megénekelte. Olyan ősi, máshol elő nem forduló mesterségek maradtak itt fenn, mint az aranymosás, vízimolnárság, kosárfonás, halászat. /Akit érdekel Ásvány részletes története, annak Tamás Gyula: Feltámadás a hullámsírból című monográfiáját ajánlom./

 

Aranymosás

A falu méltán leghíresebb kiváltsága az aranymosás volt. Az ásványi aranyászok külön oklevelet kaptak Mária Terézia császárnőtől, melyben az egész ország területére szabaddá tette nekik az aranymosást, csupán arra kötelezte őket, hogy mosott aranyukat a győri harmincadhivatalba szolgáltassák be. Itt a falu környékén terültek el a Duna mente leggazdagabb aranymezői.

 

A győri harmincadvámhoz tartozó aranybeváltó hivatalban a beváltási kötelezettség miatt nyilvántartották az aranyászokat. Ezek a névsorok, valamint az ásványi matrikula írott feljegyzései csaknem három évszázadra megvilágítják az aranyászcsaládok hosszú sorát. Apáról fiúra örökölték a tudományt, kívülállót nem avattak be a mesterség titkába, legfeljebb csak nősüléssel keveredhetett idegen közéjük.

 

A legrégebbről felkutatható ásványi aranyászok adatai 1681-ből valók. Mező György, Csöbör György, Fazekas György, Gulyás Mátyás, Dobos János, Nagy György, Sipos István, Horváth Márton, Harangozó Lőrinc, Máté Márton, Soós Ádám, Nagy Lőrinc, Micsó György, Gutori István, Vámos Ferenc aranyászott ez idő tájt a Dunán.

1719-ben ugyanezek a családnevek szerepelnek nagyjából, újabbak közöttük Orós István (molnár is volt, de ráérő idejében aranyászott), Dániel Péter, Simon Márton, Vadas Márton, Páli István, Farkas István.

1740-ben szerepel először az ásványi aranyászok között: Köpcsényi István, Beke János, Gyökér György, Angyal Ferenc, Bedő Pál, Csütörtöki György.

1761-ben a régi Horváth, Fazekas, Nagy, Máté, Soós, Simon, Páli családok mellett újak, Bán György, Hideg István, Bukor Márton,

1795-ben pedig Bősi György, Lentse János, Foltényi János, Tóth Vendel.

1831-ben 72, 1870-ben 102 család élt Ásványon aranymosásból.

 

/Forrás: Timaffy László – Szigetközi Krónika/

 

 

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/img/1-124d.jpg

A szigetközi települések jelentős részében éltek aranyászok, de a leghíresebb aranyász-község Ásvány volt. Az itteni aranymosók technikája volt a legkifinomultab az egész Kárpát-medencében. Az ásványi aranyászok 96-97 %-os aranykihozatallal dolgoztak, s a kézi szérkézésnél és a foncsorításnál sem volt több veszteségük 1-2 %-nál.

Ahogy Pantó Dezsó geológus és bányamérnök megjegyezte: „Láttam dolgozni aranyászokat az erdélyi ponyvás szérekkel Verespatak mellett, a Mura, Dráva mentén a horvátokat meredeken állított rovátkolt asztalukkal, de azok a munka jósága, tökéletesség tekintetében közel sem járnak az ásványiakhoz. Azok a munkát elnagyolták. Sok nyersanyagot pazaroltak, sokat és nagy veszteséggel dolgoztak fel, míg az ásványiak munkáját a gondosság és a jó kihozatal jellemzi.”

 

Ajánlott videó:  Filmhíradó részlet 1932-ből az ásványi aranyászok technikájáról.

 

Ásvány és Lipót környéke a legkedvezőbb aranymosó-helyekkel rendelkezett, mert a Duna itt tele volt apró szigetekkel, amelyek évről évre változtak. A folyó szabályozása azonban néhány év alatt jelentősen átalakította a Nagy-Duna medrét és mellékágait. Ásványtól keletre eltűnt az a talán alakulóban lévő kis sziget is, amelyik egy 1884-ben készült katonai térképen a folyam közepén látható, s a neve Aranyozó sziget volt.

 

/Forrás: Uzsoki András – Adalékok az aranymosás történetéhez és technikájához./

 

Az aranymosás rendkívül fárasztó munka volt, és sosem hozott annyi jövedelmet, hogy valaki meggazdagodjon belőle, mégis az aranymosó a maga ura lehetett, a napszámot, jobbágyterheket aranyban válthatta ki. A mesterséget a helyiek egyes korokban fő jövedelemforrásként, máskor csak jövedelem kiegészítésként űzték, ahogy a szükség úgy kívánta.

 

Ahogy a közismert szigetközi népdal is mondja:

„Halász, vadász, aranyász, üres zsebben kotorász,

ha szegény is vígan él, egész nap csak vizet mér.”

 

Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: kalvariaAz aranyász mesterség szigorúan csak apáról fiúra szállt, családon kívüliek csak házassággal kerülhettek az aranyász családok közé. Ezért is elgondolkodtató, hogy Csütörtöki Györgyöt – az első Csütörtökit a faluban - a korabeli ásványi források már 1740-ben aranymosóként említik. Felmerül a kérdés, hogy vajon már aranymosóként érkezett a faluba, vagy itt tett szert a mesterségre benősülés révén? Mivel a második generáció egyes tagjainak születési bejegyzését az ásványi egyházi anyakönyvben nem találtam, és őket az adóösszeírásban is betelepültként (hospes) említik, feltehető, hogy Csütörtöki György már családos emberként érkezett a faluba. Persze elképzelhető, hogy György özvegyként érkezett és vette el Horváth Évát, aki egy helyen az anyakönyvben is Horváth Jánosnéként szerepel 1732-ben, mint György felesége.

A Csütörtöki család ásványi történetének legfontosabb forrása az egyházi anyakönyv, un. Matricula jegyzéke, a helyi és környékbeli temetők sírfeliratai, valamint az adóösszeírások névjegyzéke. A legkorábbi adatok az 1730-as évekből valók. Ez alapján a családfa mintegy 300 évre visszavezethető. A régies, kézzel írt szövegek – kiváltképp, hogy 1836-ig kizárólag latinul íródtak – mai szemmel nehezen olvashatók, ezért az esetleges pontatlanságokért előre is elnézést kérek. Az egyházi anyakönyvezést 1895-ben váltotta fel a polgári anyakönyvezés.