2007-ben
új időszámítás kezdődik az EVO
Gyorsulási Versenyek életében. Új
sebesség és idő csúcsok, nemzetközi mezőny
és minden eddiginél nagyobb verseny várható
az év során.
Az EVO Gyorsulási Versenyeken tavaly bevezetett technikai
újításokat valamint látvány-
és showelemeket egész Európa, de még a
világ is megirigyelte, és 2007-ben sem lesz ez
másképp.
A világon egyedülállónak
számító kivetítős rajtkapun valamint a
fedett tribünnel szemben elhelyezett hatalmas
kivetítőkön, továbbra is látható lesz
a verseny élő közvtítése, hogy mégcsak
véletlenül se maradjon le semmiről
közönség. A tavalyi Corvette és Lamborghini
Gallardo után idén egy egyenlőre meglepetés Luxus
sportautó fogja ellátni a Safety Car szerepét.
Minden eddiginél nagyobb számban fognak összecsapni
a többnyire csak luxusautó
kiállításokon megtekinthető
autócsodák a 201 méteres versenytávon, de
itt lesznek a már jól megszokott nagyágyúk
is. Több száz tuningautó, köztük
Nitós Audik, több száz lóerős Subaruk
és Mitsubishik szállnak szembe a 330 valamint a
legújabb 550 lóerős(!) BMW motoros Dragpolskival, de
lesznek itt dragsterek is és csakúgy mint eddig, most is
bárki ingyen benevezhet a versenybe
járgányával.
A betétprogramok sora is változatos lesz. A DCS Tuning
Group jóvoltából amatőr pénzdíjas
Szalalom-Drift bajnokság kerül megrendezésre az
alsó parkolóban felállított 2x800
méter hosszú izgalmas, tempós,
bevállalós pályán. Idei SMS
nyereményjátékunk fődíja egy vadonat
új, 0 km-es BMW 316, Ezek mellett Streetfighter show,
táncbemutató, nyereményjátékok
és a március 17-i szezonnyitón
ajándék vár mindenkire az idei EVO
Gyorsulási versenyeken. Jegyek a helyszínen valamint
elővételben a Szerencsejáték ZRt.
Fogadóirodáiban kaphatók.
EVO Gyorsulási Versenyek 2007-ben:
Március 17. (szombat)
Április 8. (vasárnap)
Április 30. (hétfő, másnap Május 1.
szünnap)
Június 29. (péntek)
Augusztus 11. (szombat)
Szeptember 14. (péntek)
Október 22. (hétfő, másnap Október 23.
szünnap)
Helyszín: HUNGARORING
Kapunyitás: 18.00
Belépő: 2000 Ft/Fő (12 év alatt ingyenes)
Jegyek a helyszínen vagy elővételben a
Szerencsejáték ZRt. Fogadóirodáiban
kaphatók.
Infoline: 06 - 20 / 9 - 227 - 666
|