Az óra címe: „ARC MAGAZIN”
Csoport: 9-10. évfolyamos, a drámajátékban kevésbé jártas tanulók.
Tér: tanterem félretolt padokkal.
Idő: két tanóra együtt.
Cél: annak felderítése a játszókkal együtt, hogy milyen emberi motivációk és/vagy kényszerhelyzetek vezérelhetik a média által felkarolt, látszólag gyors karriert befutó fiatal „sztárokat”, illetve hogyan működik a bulvármédia gépezete.
Tanulási terület: gyors karrier lehetőségei a média segítségével; egy bulvárlap és egy középiskolás lány „együttműködésének” esettanulmánya.
Fókusz: Milyen következményekkel számolhat egy gyors karriert befutó „fotómodell” (esetünkben egy tájékozatlan diáklány), ha a médiasztárrá válás reményében szerződést ír alá egy bulvárlappal? (A szerződés szerint a magazin kizárólagos jogosultságot kap a lány fotóinak és élettörténetének publikálására, és átszervezheti az életét is.)
Eszközök, kellékek a drámaórához: (Esetleg számítógép, melynek képernyőjén megjelentethetők előre elkészített feliratok, képek, ha falra tudjuk vetíteni az előre elkészített képeket, akkor projektor. Ha számítógép nem áll rendelkezésre, akkor a megfelelő oldalakat, képeket nyomtatott formában hozhatjuk az órára.) Papírok, írásra alkalmas eszközök a játszóknak. Egy bankkártya(-utánzat), egy autókulcs (utánzat).
Elkészítendő anyagok, mellékletek:
(Csak a címoldal néhány részletét készítjük el, a többit „átvesszük” egy valódi bulvárlapból. Szkenneljük egy valódi bulvárlap nyitólapját, majd képszerkesztő programmal „átírjuk” a címét. Szükség szerint egyéb átalakításokat is végezhetünk rajta, esetleg több oldalt is másolhatunk. Legalább 640/480 pixellel képernyőre optimalizáljuk a képeket, hogy majd jól megnézhessék a játszó diákok. Ezek a képek hatásosak, de a drámaórához nem feltétlenül szükségesek.)
A játékhoz meghívott (beépített) szereplő – két színkörös lány – a bulvárlap főszerkesztőjét és Takács Grétát alakítja majd.
A történet és a szereplők:
Az ARC című bulvárlap ügyvezetője szerződést írat alá Takács Grétával. Grétának ez a legjobb pillanatban érkezik. A középiskolás diáklány számára úgy tűnik, most minden vágya egyszerre teljesül. Elkezdődik a korábbi, szürkének vélt életéhez képest egy színes másik, amelyet egyelőre nem ismer, de már korábban is rajongott érte. Kérdés, mennyire lesz az általa is kedvelt új helyzet rabszolgája, és milyen külső-benső konfliktusokat okozhatnak az új, szerződésben vállalt kötelezettségek. Erről szól a játék.
A tanóra kezdete:
A tanár a következőket mondja, miközben egy előre elkészített (alább jelzett) egyszerű ábrát mutat.
Ezen a rajzon egy fiatal lány boldogsággörbéje látható. A koordinátarendszer csak a 17. életévétől mutatja az időt és a boldogságszintet. A 100-as lenne a legmagasabb, itt végig a nulla és a 40-es szint között mozog a vonal. Nem érzi tehát túl boldognak magát az a Takács Gréta, akiről a mai órán majd többet is megtudhatunk. Mire következtethetünk még a boldogság-vonal cikkcakkjaiból? Gréta egészségügyi szakközépiskolás, és eddigi tapasztalatai alapján nem nagyon vágyik arra, hogy ápolónő legyen.
Néhány további ráhangoló, bevezető szó után a tanár elolvastatja valakivel a következő, falra kitett (kivetített) szöveget:
„Takács Gréta 18 éves (történetünk kezdetének időpontján, október 23-án
ünnepli 18. születésnapját) az önfelmutatás kínzó vágyával, jó alakkal,
közepesen szép arccal, kis önbizalommal. 12. évfolyamos egészségügyi
szakközépiskolás egy kisvárosban, elege van a kórházi gyakorlatból, nem szereti
az iskolai tanulást, a tanárai problémás embernek tartják, iskolai osztályzatai
a közepes és a jó között váltakoznak. Amiben tehetségesnek tűnik, az a mozgás.
Nem sportol rendszeresen, mégis győz kisebb tornaversenyeken (pl. helyből
távolugrásban), nem tanult táncolni, de feltűnően jól mozog a diszkóban. Néhány
szerelmi csalódáson is átesett már, alaposan kihasználta néhány orvostanonc
egyetemista fiú a naivitását. Szülei munkanélküliek, elváltak, régóta nem
törődnek a gyerekükkel. A nagymama nehezen bírja a lány „nevelésének és
eltartásának” anyagi és lelki terheit. Alig érti egymást a két nagyon
különböző, de egy háztartásban élő ember, a nagymama és Gréta. A lány kétféle
valóságban él egyszerre, az egyik a létező, a másik az, amiről álmodozik.
Fotómodell vagy valamilyen televíziós személyiség szeretne lenni. Gyakran a
tanórák alatt is bulvárlapokat olvasgat. Érzelmei néha szélsőséges, hirtelen
változásokat mutatnak.”
(Az alkalmazott konvenció: szerep a falon tovább rajzolható ábrával.)
*
Tanári kérdés: Ahhoz, hogy közelebbről megismerhessük Gréta iskolai és otthoni életét, milyen információkra van még szükségünk?
A tanulók információigényét a tanár egy előkészített és kidolgozott jelenettel elégíti ki.
Az előkészítő mondat a következő lehet: „Nézzünk meg egy jelenetet, amelyben Gréta találkozik az iskola osztálytermében egy országos „terítésű” bulvárlap ügyvezetőjével!” A beépített szereplőkkel előre megbeszélt jelenet megtekintése következik. A jelenet tartalma: Az „ARC” című bulvárlap MENEDZSERE felkeresi Grétát az iskolában, és szerződést írat alá vele. (Részletek a mellékelt szerepkártyákon.)
(Az alkalmazott konvenció: előre megalkotott jelenet beépített szereplőkkel, előre elkészített szerződéssel.)
*
Mit gondolhat Gréta a szerződéssel a kezében, miután eltávozott az ARC MAGAZIN menedzsere? Mondjuk ki Gréta gondolatait!
(Az alkalmazott konvenció: gondolatkövetés.)
*
A tanár következő kérdései:
Vajon kinek mondja el Gréta a számára fontos hírt? Hogyan reagálnak azok, akiknek elmondja?
A játék vezetője azt kéri a tanulóktól, hogy alkossanak párokat, és egyikük legyen Gréta, a másik szereplő pedig valaki az ismerősei közül, akinek elmondja a nagy hírt! A beszélgetések közül néhányat meghallgatunk, a többit röviden összefoglaljuk, megbeszéljük.
(Az alkalmazott konvenció: mélyítés.)
*
Tanári narráció:
Megjelennek Grétáról az első képek, a siker nem kirobbanó, de az iskolában és környékén, valamint az egész kisvárosban nő a MAGAZIN eladott példányszáma. Több visszajelzés érkezik más lapoktól, amelyek tudakolják, hogy ki az új modell. Ezért a lap főmenedzsere újabb képeket és újabb rövidke történeteket közöl Grétáról.
Rajzoljuk tovább a boldogsággörbét!
(Az alkalmazott konvenció: közös rajzolás, a szerep a falon további kiegészítése.)
*
A tanár kérdése a tanulókhoz:
Lehetséges, hogy van Grétának olyan ismerőse, barátja, tanára, aki lebeszélné a további modelleskedésről? Kik lehetnek azok? Milyen érveket hoznának fel?
(Az alkalmazott konvenció: érvek, vélemények összegyűjtése, egyeztetés.)
*
Tanári narráció:
Gréta számára természetesen nagy öröm, hogy megjelentek a képei. A két hónapos szerződés lassan lejár. A megvalósult álom és a diadal érzése mellett furcsa vagy kellemetlen, netán rossz pillanatokat is át kell átélnie Grétának ismerősei, barátai, tanárai körében, netán éppen fotózás közben!
A tanár négy jelenetet kér a tanulóktól – négy csoportban, amelyekben Grétának kellemetlen, netán megalázó helyzeteket kellett átélnie akár munka közben, akár azért, mert többször is megjelentek a képei az ARC MAGAZINBAN.
(Az alkalmazott konvenció: jelenet-improvizációk kis csoportokban.)
*
Tanári narráció:
Grétát meghívják a MAGAZIN szerkesztőségébe. Nem akármilyen meghívás ez. A menedzser levelében sejteti, hogy fontos pillanat készülődik, valószínűleg magasabb szintre érkezett Grétának a MAGAZINNAL való kapcsolata.
A játszóktól a következőt kéri a tanár:
Készítsétek fel az egyik társatokat arra, hogy Takács Gréta szerepében találkozzék majd Az ARC MAGAZIN vezető munkatársaival! A jelenetben ott lesz a bulvárlap tulajdonosa és a főmenedzser. A játék folyamán kétszer állíthatjátok meg a jelenetet, és hívhatjátok vissza megbeszélésre vagy cserére a szereplőt.
(A „főmenedzser beépített szereplő, a magasabb státusú „tulajdonos” véleményét segíti érvényesülni.) A tanár – a laptulajdonos szerepében – a főmenedzser (a korábbi beépített szereplő) társaságában fogadja Grétát. Ez valószínűleg meglepetés a lány számára, de további meglepetések várnak rá. A laptulajdonos olyan hosszabb távú szerződést ajánl, amely gyakori színpadi szereplést, fogadásokon való részvételt, a MAGAZIN képviseletét és egyéb – nagy nyilvánosság előtti fellépést kínál. Érzékelteti, hogy Gréta válaszút előtt áll. Egyre nagyobb összegek állnak majd rendelkezésére és egyre inkább tagja lehet a sztárvilágnak, ha hajlandó testestől-lelkestől kiszolgálni a MAGAZINT. Az ajánlat egyre kecsegtetőbb, de a követelmény is egyre teljesíthetetlenebb. (A tanár olyan „prést alkalmaz szerepből”, hogy ajánlatait a vele tárgyaló, a gyerekek által felkészített szereplő nagy valószínűséggel visszautasítja. Időben összeegyeztethetetlen szerepléseket ajánl, vagy pl. azt firtatja, hogy televíziós élő adásban milyen mértékben hajlandó megmutatni idomait meztelenül a modell…)
ELÁGAZÁSI LEHETŐSÉG 1.
***************
Ha a tanulók mégis úgy döntenek, hogy Gréta aláírja a szerződést (ez is előfordulhat!), akkor a tanóra következő részében először rövid tanári narráció után tovább rajzoljuk a boldogság-vonalat.
Ezután a tanár felolvassa azt az ajánlott levelet, amelyet Gréta az iskola igazgatójától kapott.
Tanári narráció:
Gréta a szerződés aláírása után egyre több alkalommal vesz részt a MAGAZIN estjein. Modellként tulajdonképpen nincs más dolga, mint órákig a MAGAZIN kinagyított képei alatt állni és „szépelleni”. Ez később változhat, azonban egyéb, komolyabb szereplésekhez érettségi és nyelvvizsga bizonyítványt kérnek, így egyelőre meg kell elégednie ennyivel. Egyre többet kap a közölt képekért, cserébe elvárját tőle, hogy táncolni tanuljon, jól öltözködjön és tudjon viselkedni a társaságban. A kissé zárkózott Grétának mindez problémákat okoz, ráadásul egyre több a gondja az időbeosztással.
A tanár bejelenti, hogy felolvassa az iskola igazgatójának ajánlott levelét.
„Tisztelt Takács Gréta!
Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy a mai napon 16 órakor meg kellett volna jelennie a szóbeli érettségi vizsgán magyar nyelv és irodalomból. Nyilván Ön túlzottan nagy sztár ahhoz, hogy lemondhasson egy televíziós élő adásban való szereplésről, azonban – fájdalom – ez egyben igazolás is számunkra ahhoz, hogy egyéb igazolást ne kérjünk Öntől a mulasztásáról. Az érettségi pótvizsgája ügyében, melyet legközelebb januárban tehet (természetesen nem nálunk), már intézkedtem.
A jelen eljárással kapcsolatban fellebbezési joga van az iskola fenntartójához.
További sok sikert kíván az iskolavezetés nevében is:
Dr. Horváth Gáspár
igazgató
******, 2003. június 23.”
A tanár rövid beszélgetést kezdeményez a gyerekekkel arról, hogy mi történhetett Grétával ezután, majd arra kéri a tanulókat, hogy legyenek interjúalanyai egy rádiós beszélgetésnek, mely a felolvasott levél után kb. fél év múlva zajlik. A tanár a riporter, a tanulók mindannyian az ARC MAGAZIN menedzserének szerepében.
A „riporter” első kérdésével azonnal „beállítja” a legfontosabb információt: Grétát már nem alkalmazza az újság. Az egész beszélgetés arról szól, hogy milyen indokai lehettek a magazin vezetőinek ahhoz, hogy lemondtak egy általuk korábban menedzselt modellről.
A riporter első kérdése lehet például a következő: „Az ARC MAGAZIN több hónapja nem közli korábbi üdvöskéjének, Takács Grétának a képeit. A telefonban ön azt mondta, hogy nem állnak már szerződésben Takács Grétával, és nem tudja, hogy a lány jelenleg mivel foglalkozik…”)
(Az alkalmazott konvenció: interjú.)
*
A tanár arra kéri a játszókat, hogy képzeletben nézzenek előre az időben. Gréta a 20. születésnapján a naplójába a következőket írja, visszatekintve az elmúlt néhány évre: (…)
A tanulók egyénileg vagy kis csoportokban elkészítik a naplóbejegyzéseket, majd felolvassák azokat.
(Az alkalmazott konvenció: naplóírás)
Megjegyzés: az egyik, révaisok által megélt játékban a tanulók arra gondoltak, hogy Gréta könyvet írt megpróbáltatásairól. Ebben a kontextusban a tanár azt kérte, hogy idézzenek ebből a könyvből mondatokat, bekezdéseket.
***
ELÁGAZÁS LEHETŐSÉGE 2.
***************
Ha a tanulók úgy döntenek, hogy Gréta nem írja alá a szerződést, akkor a tanóra következő részében először tanári narráció után tovább rajzoljuk a boldogság-vonalat.
Tanári narráció:
Gréta tehát nem írta alá a szerződést. Másnap a következő ajánlott levelet kapta az ARC MAGAZIN menedzserétől:
„Tisztelt Takács Gréta!
A két hónapra kötött szerződésünk a mai napon lejárt. Mivel az adott viszonyok és követelmények között a volt szerződésben rögzítettek már nem lehetnek a közös munkánk alapjai, ezért nem kívánjuk Önt tovább foglalkoztatni, tehát nem kötünk újabb szerződést.
Tisztelettel:
az ARC MAGAZIN vezetősége megbízásából:
Morczos Klotild
szerkesztőségi titkár
Budapest, 2003. január 13.”
A tanár rövid beszélgetést kezdeményez a gyerekekkel arról, hogy mi történhetett Grétával ezután, majd arra kéri a tanulókat, hogy legyenek interjúalanyai egy rádiós beszélgetésnek, mely a felolvasott levél után kb. fél év múlva zajlik. A tanár a riporter, a tanulók mindannyian az ARC MAGAZIN menedzserének szerepében.
A „riporter” első kérdésével azonnal „megerősíti” a legfontosabb információt: Grétát már nem alkalmazza az újság. Az egész beszélgetés arról szól, hogy milyen indokai lehettek a magazin vezetőinek ahhoz, hogy lemondtak egy általuk korábban menedzselt modellről.
A riporter első kérdése lehet például a következő: „Az ARC MAGAZIN több hónapja nem közli korábbi üdvöskéjének, Takács Grétának a képeit. A telefonban ön azt mondta, hogy nem állnak már szerződésben Takács Grétával, és nem tudja, hogy a lány jelenleg mivel foglalkozik…”)
(Az alkalmazott konvenció: interjú.)
*
A tanár arra kéri a játszókat, hogy képzeletben nézzenek előre az időben. Gréta a 20. születésnapján a naplójába a következőket írja, visszatekintve az elmúlt néhány évre: (…)
A tanulók egyénileg vagy kis csoportokban elkészítik a naplóbejegyzést, majd felolvassák azokat.
(Az alkalmazott konvenció: naplóírás)