A cikk forrása az Agrárunió, Agrárinformációs szaklap portálja:


A teljes cikk:

Magfalván jártunk

– Kezdhetjük egy elcsépelt kérdéssel? Honnan indult s hogyan jutott el Magfalva alapításának gondolatáig?
– Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származom, Csengeren születtem, középiskolába a badapesti Eötvös József Gimnáziumba jártam. Diplomámat a Kossuth Lajos Tudományegyetem matematika–fizika szakán szereztem 1989-ben. 1990-ben Akadémiai Doktori Ösztöndíjat nyertem az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természetföldrajz Tanszékére. Itt a természetben előforduló önhasonló alakzatokat (fraktálok) vizsgáltam. Ez vezetett arra, hogy felfigyeljek bizonyos – a természet minden szintjén felbukkanó – alapformákra.
Megdöbbentett, hogy ezek az univerzális formák alapmotívumként szerepelnek a természeti népek ábrázoló művészetében és a magyar népművészetben is. Az ezeket ismerő népek belesimultak a tájba, melyben éltek, hihetetlen tárgyi és szellemi tudást birtokoltak, ellentétben a ma „magascivilizációk”-nak tartott kultúrákkal. Kutatóútjaimon sorra vizsgáltam Egyiptomot, Mezopotámiát, Görögországot stb., és mindenütt azt tapasztaltam, hogy a táj és a tájban élő ember harmonikus kapcsolatának megbomlása miatt sivatagosodtak el ezek a területek. A mi világunk is e felé halad, ezért hoztuk létre a MAG-ot és kezdtünk beleMagfalva építésébe.

– Mit jelent a MAG rövidítés?

Magfalva (az önfenntartó települések egyik mintájaként emlegetett közösség) alapítóját, Géczy Gábort kértük fel hogy ismertesse meg olvasóinkat is munkásságával.

– A MAG szó a Mintaként Alkalmazott Gondviselés elnevezést rövidíti, de benne van a névben az a stratégia, amit a természet használ a túléléshez. Ha közelít a sötétség, jön a tél, a teremtés összegyűjti az élet továbbviteléhez szükséges legfontosabb anyagokat, tudást, energiát és magokat alkot.
Ezek a magok hosszú ideig – néha évezredeken keresztül – őrzik az élet mintáját, majd ha újra kedvezővé válnak a körülmények, kicsíráznak és újjáteremtik az életet. A magyar nép nevében (azaz feladatában) is benne van a mag.
A MAG-ot tudóstársaimmal, barátaimmal hoztuk létre 1997-ben. Ekkorra már világosan látszott, hogy az a fajta fogyasztói civilizáció, amelyben élünk, még a mi életünkben összedől. Elsődleges célunk az volt, hogy a katasztrófa előtt minél több ember függetleníthesse magát a nagy ellátó rendszerektől (gáz-, víz-, villany-hálózatok, nagyüzemi mezőgazdaság és élelmiszeripar, egészségügy stb.), esélyt adva magának és a családjának a túlélésre.
Erre a legkézenfekvőbb megoldást a hagyományos, önellátó paraszti gazdálkodás nyújtja, amely évezredeken keresztül bizonyított, amelyben még nagyszüleink is éltek. Ez az életmód nemcsak egészséges, tiszta élelmiszert, kényelmes, otthont adó házat és emberhez méltó életet jelentett, hanem – mivel a házépítéstől a mezőgazdasági munkákig mindent kalákában végeztek – közösséget is. Ez a közösségi lét, és az általa nyújtott védelem és biztonság hiányzik ma mindnyájunknak. Ezt próbálja a MAG visszaadni az embereknek.
A MAG önszerveződő, önvezérelt önellátó közösségek hierarchikus rendszere. Egyetlen cél tart össze bennünket: ma az emberek többsége a másikból él, mások rovására sikeres, mások munkájából gazdagszik meg. Mi igyekszünk másokért élni. Jelenleg kb. 50 MAG-közösség van határainkon innen és túl.

– Honnan jött az ötlet, hogy egy falut építsenek?

– Ez a XXI. század nagy kísérlete: képesek vagyunk-e újra emberi közösségeket alkotni, melyet a félelem (pénz, politika, hatalom…) helyett a szeretet épít fel és tart egyben? Évezredekig ilyen közösségek alkották az emberi társadalmakat, ezt próbáljuk meg újra felépíteni. Három éve megvettünk egy 50 hektáros területet Monor és Gomba között, itt próbáljuk megvetni a lábunk. Az általunk elképzelt falu kb. 10 házból fog állni, melyekhez 5 ha földterület tartozik. A telek (kb. 1 ha) minden lakónak saját tulajdona, a szántó (1 ha), a legelő (2 ha) és az erdő (1 ha) osztatlan közös tulajdonban marad. Ez az erdő- és legelőbirtokosság segíti a közös gazdálkodást (csorda, ménes, épületfa, tüzelő…).
A falu lakói a faluépítő közösség soraiból kerülnek majd ki. Ha elkészül a falu, eleinte csak pár család fog kiköltözni, a többiek pedig fedezik majd költségeiket (üzemanyag, telefon stb.), cserébe az ottlakók egészséges élelmiszereket adnak, rendben tartják a többiek portáit is. A falut olyan mintának szánjuk, amely – reményeink szerint – segíti a helyi MAG-okat a saját falujuk felépítésében. És ezek a falvak egyszer majd összeérnek…
A mintaadást tartjuk legfontosabbnak. Azt hogy kijön ide valaki, megtanul földházat építeni, vermet ásni, önállóan gazdálkodni, és ez a tudás nem avul el soha, és az övé marad. Alapelvünk, hogy a falu önellátó, önvezérelt, a természettel együttműködő egység legyen, kizárólag természetes, helyi építő anyagokból épülhet fel (30 km-es körzeten belülről próbáljuk beszerezni az építőanyagot), a gazdálkodásban hagyományos fajtákat és eljárásokat használunk. Mangalicát, hucul lovat, kopasz nyakú tyúkot tartunk, saját búzából saját magunk sütjük a saját kemencénkben kenyerünket. Régen a falun élők mindent meg tudtak termelni, csak a petróleumot és a sót hozták kívülről. Ezeknek az ismereteknek újra közkinccsé kell válnia, anyanyelvi szintű tudássá.
Elhitették a parasztokkal, hogy az ő tudásuk már elavult, csak az a jó, ami városról jön, és a parasztok sajnos elhitték. Nem vették észre, hogy a televíziótól a banán ízű tamponig csupa felesleges bóvlit kapnak az értékeik helyett. Nem vették észre, hogy lassan mindenki beteggé és boldogtalanná válik körülöttük a „szép új világ” halálos ölelésében. Vissza kell adni a parasztság tartását, meg kell mutatni, hogy az ő tudásuk valódi érték, nem avul el, és nem válik szemétté, mint a jogi, számítástechnikai, orvosi stb. ismeretek többsége. Minél egyszerűbb valami, annál maradandóbb, és ami a legegyszerűbb: az örök!

– Mostanában egyre többet hallani a bárkáról, mi az?

– A bárka program egy nagyszabású túlélő program, legutóbb egy Noé nevű úriember vezette…ϑ Ha közelít a tél, egyre sötétebb és hidegebb lesz, az élet burkot – bárkát épít magának, hogy túlélje a számára kedvezőtlen időszakot. A Biblia szerint az emberiség telét is egy bárkában vészeltük át, amikor az Isten letörölte a Földről a tévútra tévedt emberiséget. Kísértetiesen hasonlít a mostani helyzet az akkorihoz, számos természeti és társadalmi folyamat arra utal, hogy tévedéseinkért nemsokára fizetnünk kell.
A jelen kor embere egyre kiszolgáltatottabb, egyre függőbb a civilizáció által létrehozott ellátó rendszerektől. Minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus viselkedésre, az összeomlásra. Házainkat régen a faluszéli erdőből hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről kapjuk a földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ma a világ szemetét esszük a külföldi áruházláncokból…
A folyamatosan bonyolódó, idegen érdekeket kiszolgáló pókháló lassan már emberi létünket is veszélyezteti. Régen az emberek teremtettek, és élvezték teremtésük gyümölcsét: a termést, ma mindenki csavar egy – az egész emberiséget elpusztító – gépezetben. A pók kiszolgálására csapdába esett, körbenyálazott áldozatok kellenek: a gépezet a hitelek, és számlák csapdájában vergődő emberek életerejét szívja.
A pókhálóból önerőből nehéz kiszabadulni, mert a pók már belénk fröcskölte mérgét, eltunyultunk, elpuhultunk elődeinkhez képest mind testben, mind lélekben. Magunktól képtelenek lennénk változtatni szokásainkon, mindenki rabja az angol vécének és a falból folyó meleg víznek. Ezért segít minket a Teremtő a pókháló elpusztításával. Az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, az egyre több konfliktussal járó emberi kapcsolatok hatását nem tudja követni a pókháló. Az egyre nagyobb árvizek elmossák a gátakat, az egyre nagyobb forróságok felisszák a vízkészleteket, az egyre több helyen fellángoló háborúk megeszik a globalizációt. Valamit bízzunk a Jóistenre is!

De fel vagyunk készülve az Özönvízre? Melyikünk tudna ma villany, gáz, gyógyszerek nélkül élni? Hányan tudnánk egy kályhát megépíteni, szappant főzni, vagy egy tehenet megfejni? Hányan ismerik a gyógynövényeket, az ehető vadnövényeket? Hány embernek van ma valós, a természetben használható tudása? Ki tud ma bárkát építeni?
A bárka program célja, hogy minél több lehetőséget adjunk egy családnak vagy nagyobb közösségnek az önellátásra. Ha valaki csak annyit megtesz, hogy kályhát épít, és kutat ásat, már sokat tett a kiszolgáltatottsága ellen. Ha egy közösségben valaki megtanul hagyományos módon gyógyítani (gyógynövények, csontkovácsolás, kenés…), már csak súlyosabb esetekben kell külső segítség.
Ha egy közösség képes arra, hogy egymást segítse, a bankoktól a „szociális hálóig” minden bilincs lehull róla. És határ a csillagos ég!
A hagyományos paraszti kultúrában minden ember elsősorban paraszt volt: értett a növényekhez, állatokhoz, házépítéshez, de ezen felül mindenki valami többletet adott a közösségnek: bíráskodott, kovácsolt, gyógyított, vagy a lelkeket terelgette. Mindenki a helyén volt, mindenki a dolgát végezte, mindenki része volt az egésznek, ezért egészséges volt.
Nem kell újra feltalálnunk a meleg vizet, a hagyományok felelevenítése mindenben segítséget nyújt. A népi gyógyítástól az évköri ünnepekig, a piacok szervezésétől a közbirtokosság (erdőbirtokosság, legelőtársulat stb.) működtetéséig minden tudás megtalálható néprajzi gyűjteményekben, vagy a köztünk élő öregek emlékezetében. Eljött az idő, hogy a girhes gebénk parazsat kapjon: a világ táltos lovakra vár!

– Hogyan képzelik el a megvalósítását?

– Ha egy élő szervezetet szélsőséges támadás ér, megszűnik a központi vezérlés és az egyes szervek „önálló életre kelnek”. Önellátóvá, önvezéreltté válnak, amíg vissza nem áll az egészség. Az emberiség is csak akkor tudja túlélni a támadást, ha élő szervezet mintájára kisebb önellátó, önvezérelt közösségekbe szerveződik. Hogy térhetünk át a vészműködésre? Minden önellátás alapja a föld. El lehet merengeni marsbeli űrtelepeken, földalatti túlélő városokon és öko/bio/enviro falvakon, de ezek elméletek, soha senki sem próbálta ki tartósan őket.
Egyetlen olyan rendszert ismerünk, amely évezredek alatt sem élte fel környezetét, bizonyíthatóan gazdagította az élő tájat, és emberi életet biztosított tagjai számára: ez a hagyományos, önellátó paraszti kultúra. Az önellátó paraszti kultúrákat mindenütt ugyanaz a betegség sorvasztotta el, megjelent a rákos daganat a tájban: a nagyvárosi lét. A daganat minden életerőt elszívott a tájból (embert, táplálékot, nyersanyagot) és méreganyagaival (árutermelő gazdálkodás) a maradék egészséges tájat is tönkretette. A nagyvárosok kiszolgálására jött létre a pókháló.
A betegség létrejöttét megismerve a gyógyítás viszonylag egyszerű:
–    el kell sorvasztani a daganatokat (ki kell költözni a nagyvárosokból)
–    nem kell több mérget beengedni (ki kell lépni az árutermelésből)

Mindkét feltétel teljesül, a hagyományos módon, földből élő, önellátó és önvezérelt vidéki falvaknál. Nyilván mindenkiben felmerül, hogy akkor miért menekülnek faluról az emberek? A falusi emberek többsége ma nem a földből él, hanem éhbérért városba ingázik, faluját csak alvóhelyként használja. Az egyre kevesebb földből élő vidéki ember az árutermelés rabja: búzáját 30 forintért veszik meg, majd visszavásárolja a 300 forintos kenyeret (kb. fél kiló búzát tartalmaz). A traktoráért 1 000 000 (azaz egymillió) kiló búzát (100 vagonnyi) ad. A kegyelemdöfést a pók szolgálatában álló, a népétől elszakadt hatalom adja meg, aki elveszi a falutól a postát, iskolát, közigazgatást, persze a „fejlődés” nevében. De „az élet él és élni akar”, ezért egyre több falu próbál önellátóvá válni. (Legutóbb a szabolcsi Rozsály keltett nagy feltűnést, ahol az emberek a városból visszacsurgatott „segélyek” helyett földjeik erejét használva, önellátással törtek ki a hálóból.) Csak rá kell erősíteni a magától beinduló önvédelmi folyamatokra: ez a Bárka Program. (Rozsályról a következő, azaz májusi lapszámunkban írunk. a szerk.)

– Mik az akadályok?

– A legfőbb akadály a pók mérge: saját lustaságunk és a belénk csepegtetett kishitűség (kicsik vagyunk, nem engedik, turáni átok stb.) de a természet – szerencsére - hamarosan nyakon csap bennünket. A második akadály a belénk nevelt mítoszok, a technikai fejlődésbe vetett hit, a munkahely szükségessége, a nyugdíj, a „tanulj, hogy érvényesülhess” hibás mintái. Az akadályok harmadik csoportja külső: az ISO, a HAACP, az APEH, az EU állítólagos előírásai, melyek ma lehetetlenné teszik egy falu normális működését, de még az egészséges táplálkozást is. Ők a pókháló alkotóelemei, legegyszerűbb megoldás nem beléjük gabalyodni.
Ha az ember céget, egyesületet hoz létre, pályázik, láthatóvá válik: máris a pók győzött. Egy pókhálón kétféle stratégiával lehet átjutni: vagy elég nagy az alany, és átszakítja (ez a multik módszere), vagy elég kicsi ahhoz, hogy átcsússzon a hálón. Ezt a hálót nem önellátó gazdaságokra tervezték, ha nincs elszívható pénz a rendszerben, nem tudnak mit kezdeni a közösségekkel. Ezért akadályozza mindenhol a hatalom a helyi pénzek bevezetését.

– Mik a legfontosabb feladatok?

– A legfontosabb a bárkát építők összegyűjtése, és közösséggé kovácsolása. Erre a természet az esőcseppeket mutatja mintául. Az esőcseppek a tengerből emelkednek fel, és útjuk végén oda térnek vissza. A földre hulló esőcseppnek önmagában nincs esélye arra, hogy a sok ezer kilométeres utat megtegye, ezért összefog a többiekkel. Az esőcseppek erekké, patakokká duzzadnak, a patakok folyóvá terebélyesednek, így együtt végül elérik a tengert.
Ehhez olyan közösségi helyekre (mag-házakra) van szükség, amely a közösségi ünnepektől a kályhaépítő tanfolyamig, a helyi piacoktól a gazdakörökig mindenkinek otthont nyújt, mindenki magáénak érzi. Ezeknek a házaknak a közösség erejéből, a közösség adományaiból és munkájából kell felépülniük, mert a közösséget a közös cél és a közös ritmus (a rítusok) szervezi eggyé. A pályázatokkal, „támogatásokkal” ez az erő vész el.

Egy délvidéki ismerősöm mesélte, hogy a Balkán-háborúnak még híre-hamva se volt, az öreg paraszt nénikék már elkezdték felvásárolni a tartós élelmiszereket, ruhákat, használati cikkeket: ösztöneik megsúgták a közeledő vihart. Hallgassunk a belső hangokra: ne várjuk meg a háborút!

IP

  

Írta: AgrárUnió

2009 április 21.

Szerző : Mariann