Az emberiség természetesen két részre oszlik: aki turista és aki nem. Turistákból is legalább négyféle van (Benedek István nyomán):

1. Kocaturista: aki ragyogó, drága felszereléssel “lötyög” ide-oda, mindig többet mutatva, mint amire valójában képes.

2. Kulturista: aki szereti a természetet, s amolyan széplélekként oda jár gyönyörködni, pihenni, ha ez erőfeszítésébe nem kerül.

3. Fajturista: ő csak a teljesítményt élvezi, s így rengeteg szépség, ismeret mellett megy el.

4. Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

Az ENSZ 1954-ben a “Homo turisticus” fogalmát így határozta meg: “turistának számít bárki fajra, nemre, nyelvre, vallásra való tekintet nélkül, aki állandó lakhelyétől más területre távozik és ott az év 12 hónapjából legalább 24 órát és legtöbb 6 hónapot tartózkodik természetjárás, üdülés, sportolás, gyógykezelés, családi látogatás, művelődés, zarándoklás céljából.”

E könyvben elsősorban a túrázó, természetbarát turistákról beszélünk, mert ők az igazi turisták. A túrázó inkább a teljesítményt, a természetbarát inkább az élményt (szépséget) keresi. De hát nem élmény-e saját magunk legyőzése a Mátra gerincén túrázva, és nem teljesítmény-e megtalálni a Pilis-barlang eldugott bejáratát a hegyoldalban? Nem lehet, nem szabad a túrázót és a természetbarátot szembeállítani. Már csak azért sem, mert mindkettő természetjáró.

A természetjáró ember (továbbiakban turista) igen összetett lény. Egyszerre ősember és egyszerre a jövő század embere. Ősember, mert a természetben, a természet szabályait tisztelve él. De a XXI. század képviselője is, mert tudatos, a környezet egészét értő, és féltő gondolkodása révén a természetért, s így önmaga jövőjéért is él. Ebből is látszik, természetbarátnak lenni nehéz “hivatás”. Mindenhez érteni kell; a főzéshez éppúgy, mint a gótikához, a tájoláshoz éppúgy, mint a népszokásokhoz. A turistaság így egész embert kíván, ám cserébe tartalmas elfoglaltságot nyújt egy teljes életre.

Tehát, ki vagyok én, a túrázó? Eötvös Lóránd szavaival válaszolunk:

“Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi.”

Vándorének

Nosza, lendítsd meg magad olyan

légy, mint a csikó s hajrá! fel,

fel a hegyekbe, mind magasabbra!

Csak addig élsz, míg bátorít barangoló

kedved, míg izmaid bírják az iramot egyre

felfelébb; megállás nélkül menni, menni,

csavarogni, hogy élj teli tűzzel, s lásd

a vidám világot: csak így menekülhetsz a halál elől!

Öregek, s ti fiatalok - halljátok; el ne

hagyjátok már magatokat; repüljetek,

repüljetek ki a szabadba, a szabadság ölébe

erre mindig lesz idő! Nincs máshol édesebb,

szerelmesebb pihenés! Otthon gyötrődni mindig,

szoba rabjának lenni? nincs, nincs ennél

nagyobb büntetés! Inkább nem élni többé, ha

netán megbénulna lábam s tespednem

kellene félhalottként! -

Óh, hegyek, völgyek és erdők végtelen

vonulata: a ti fiatal fiatok vagyok még,

ne hagyjatok megöregedni soha már!

Berda József