Kezdőlap | Fórum | Előfeladatok | Főfeladat | Szponzorok | HELYEZÉSEK | Képek

 

Főfeladat

Felhívás:

Kedves Diákok!

Elérkezett a várva várt pillanat, megtudjátok, hogy mi lesz a feladatotok a diáknapon. Igen, íme a főfeladat:
Nos, az lesz a dolgotok, hogy a kapott meséket színpadra vigyétek úgy, hogy az előzőleg megkapott hungarikumokat, magyar jellegzetességeket valamilyen módon beledolgozzátok a mesébe. A zenét a most kapott CD-n találjátok, három magyar zeneszámot, amelyek közül minimum egynek szerepelnie kell a produkcióban, de természetesen felhasználhatjátok mindhármat is. Nem akarjuk gúzsba kötni szárnyaló fantáziátokat, ezért ha szeretnétek, egyéb zeneszámokat is felhasználhattok. Viszont kikötés, hogy csak MAGYAR dalokat válogathattok. Ez lehet régebbi, mai, a stílust is rátok bízzuk. A produkció előtt be fogjuk szedni a zenelistátokat, és ha trágár, durva, sértő szöveget tartalmaz, akkor jogunkban áll megtiltani a használatát.
Egy másik szabály az előadásokra nézve, hogy legfeljebb 8-10 percesek lehetnek. Ezt kérjük, próbáljátok betartani.
Az előadásotok lehetőleg ne tartalmazzon párbeszédet, mert nem tudunk mikrofont biztosítani. Ötletes eszközökkel persze meg tudjátok oldani (pl. feliratok).
Akár Power Point-prezentációval is színesíthetitek előadásotokat, de akárcsak a nem tőlünk kapott zenéket, ezt is le kell majd adnotok, hogy ellenőrizhessük.
Egyéb hasznos tippeket, tanácsokat a honlapunkon találhattok (szigdiaknap.co.cc).

Jó munkát, és jó szórakozást!

A szervezők, 12.N

 

Tanácsok, tippek a főfeladathoz

Zenelista

 

Sorsolás eredménye:

7A (Égig érő paszuly + Paprika)

 

+

 

 

7B (Vuk + Szalámi)

 

+  
8A (Vízipók + Tisza cipő)

 

+  

 

8B (Csillagszemű juhász + Hagyma)

+
9A (Pompom + Túrórudi)

 

+  

 

9B (Mézga család + Torziós inga)

 

+  

 

9C (Süsü + Gyufa)

 

+  

 

9N (Kacor király + Dobostorta)

 

+  

 

10A (Ludas Matyi + Gyolyóstoll)

 

+  
10B (Kukori és Kotkoda + C-vitamin)

+
10C (Mátyás király népmese + Ikarusz)

 

+  

10N (Kiskakas gyémánt félkrajcárja + Rubikkocka)

 

+  

11A (Dr. Bubó + Traubi)

 

+  
11B (Mekk Elek + Számítógép)

 

+  
11C (Kisgömböc + Szürkemarha)

+
11N (Frakk + Puli)

+  

Diáknap időpontja: 2010 január 29.