Sok évvel ezelõtt egy buszon ülve láttam, hogy jobb márkájú személyautó fékez egy saroknál, kinyílik az ajtaja, és a vezetõ a nyakbõrénél fogva egy kölyökvizslát dob ki a járdára.

A kutya már majdnem felnõtt, de még kamaszosan esetlen jószág volt, és a míg a buszból láttam, ott ténfergett a járda szélén. Késõbb, délután már gyalog jártam arra, a vizsla még ott volt, idegesen járkált, és várakozóan nézegetett minden arra jövõ autót. A körülötte álldogáló emberek tárgyalták a sorsát. Találgatták, hogy eltévedt szegény, elvesztették, netán csak úgy elhagyták. Valaki még a sarki henteshez is bement, és egy darab fõtt kolbászt vásárolt a kutyának, biztosan éhes. De hiába kínálta az ínycsiklandó falattal, a kutya nem fogadta el, csak az autókat figyelte rendületlenül. Nem érdekelte semmi más.

Azóta többször volt dolgom kutyamenhelyen, de ha lehet, elkerülöm õket, mert napokra elveszik az életkedvemet. Hiába vannak az állatok tiszta helyen, más kutyák társaságában, a menhelyi kutyák borzasztóan néznek ki. Más állatok is lehetnek depressziósak, de a kutyák depresszióját csak az emberéhez lehet hasonlítani. Reménytelen, kifejezéstelen szemek, visszafordíthatatlan, mély szomorúság. Simogatásért is csak az újonnan jöttek szaladnak, mert õk még reménykednek. Reménykednek egy új kapcsolatban, egy új társban, egy új életben.

Régóta tudjuk már, hogy a kutyák nagyon kötõdnek az embergazdájukhoz. Jobban vonzódnak hozzánk, mint saját fajtársaikhoz. Ez a vonzódás persze az ember műve, sok tízezer generációnyi mesterséges szelekció eredménye.

A kutya-gazda kötõdést ugyanolyan viselkedésmintákkal lehet leírni, mint a gyermek és az anyja közötti kapcsolatot. Ahogyan egy 2-3 éves gyerek szenved, ha elveszíti a szüleit, láthatóan ugyanolyan módon szenvednek a kutyák is. Annyi a különbség, és ez lényeges, hogy a kutya nemcsak kölyökkorában szorul erre a szoros érzelmi kapcsolatra, hanem egész életében. A kutyák felnõtt korukban is kötõdnek. Ezért szégyenletes és kegyetlen dolog egy gazdához kötött kutyát kidobni.

Ha valami , talán az a képességük fordíthat a sorsukon, hogy teljes értékű új kapcsolatot is ki tudnak alakítani valakivel, aki hajlandó erre. Az etológia tanszéken alaposabban is megvizsgáltuk az ilyen új kapcsolat kialakulásának lehetõségét. Kiderült, hogy ha valaki akár csak egy negyedórát is "beszélget" egy menhelyi kutyával, azaz simogatja, szól hozzá, azt az embert a kutya még napok múlva is képes megkülönböztetni másoktól, az "idegenektõl". A kilökött kutyák ki vannak éhezve egy kis szeretetre, törõdésre, és nagyon hálásak, ha ezt megkapják valakitõl.

Bukfenc is kitett kutya volt, és egy darabig jól meg lehetett figyelni, hogy nagyon aggódik, nehogy megint eltűnjenek az életébõl azok, akiket megszeretett. Csak egy-két év múlva erõsödött meg annyira a bizalma, hogy szükség esetén már idegen helyen, barátoknál is ott lehetett hagyni néhány órára, vagy akár egy napra is.

Ha valaki igazán nagy örömöt akar szerezni egy állatnak, vegyen magához egy menhelyi kutyát. Nagyon nagy szeretetjutalomban lesz része. Az ilyen kutya nagyon figyelmes, különösen az elsõ napokban figyeli, hogy az új helyen mit szabad és mit nem. Ilyenkor kell következetesnek lenni, de eközben nagyon ki kell mutatni, hogy igazán szeretjük, mert új barátunk erre van kiéhezve. Lehet, hogy nagyon nehéz sora volt, rúgták, ütötték, ezért esetleg különös szokásokat vett fel, fél, megmorogja az idegeneket, de gyengéd szeretettel ezekrõl le lehet szoktatni, és persze idõ is kell a lelki sebek begyógyulásához. Még sohasem hallottam valakit panaszkodni, hogy megbánta volna a választását.

A kilökött kutya nagyon hálás, ha újra családba kerül.