1. Bevezetés
Bevezetésként
szükségesnek tartjuk, hogy – legalább vázlatosan – megismerkedjünk a
legfontosabb tájföldrajzi alapfogalmakkal, illetve Magyarország legújabb
rendszertani tájbeosztásával, az éghajlati, életföldrajzi és
természetvédelmi beosztásokkal.
1. A
természeti (természetföldrajzi) táj olyan földi téregység, amely az
ún. tájalakító tényezők összetett együtteseként értelmezhető.
Abiotikus (élettelen) tájalkotó tényezők a földkéreg, az atmoszféra és a
hidroszféra, a biotikus (élő) tájalakító tényezők közé pedig a növényzet
és az állatvilág tartozik. Ennek megfelelően a természetföldrajzi táj a
földkéreg, a légkör és a vízrajzi viszonyok, valamint az élővilág komplex
strukturális és funkcionális egysége.
A táj
dinamikusan változó, fejlődésre képes, nyílt rendszer. A tájalkotó tényezők
megváltozása vagy az ember általi megváltoztatása a táj szerkezetének és
működének megváltozásával jár. Természeti hatásokra általában lassú,
szukcessziós szakaszokból álló fejlődés jellemzi a tájat, amit gyakran antropogén
hatások zavarnak meg, amelyek szélsőséges esetekben tájrombolást is
eredményezhetnek.
2. A természeti
környezet, illetve a földrajzi környezet megnevezést gyakran
a természeti táj kifejezés szinonímájaként használják. Köztük azonban
jelentős a tartalmi különbség: a természeti (természetföldrajzi) környezet
tartalmilag közel áll ugyan a természeti (természetföldrajzi) táj fogalmához,
annál annyiban több, hogy mindig olyan konkrét környezetet jelent,
amelynek alakító tényezői között antropogén (társadalmi–gazdasági) hatások
is szerepelnek (vagyis az ember a táj természetes állapotát valamilyen
mértékben megváltoztatta, azt átalakította, szabályozásába beavatkozott). A
legáltalánosabban értelmezett földrajzi környezetet ezek a konkrét
környezetek alkotják, vagyis a földrajzi környezet az élettelen, az élő és a
társadalmi-gazdasági tényezők összessége.
3. A
természetföldrajzi tájak hierarchikus rendszert alkotnak. A legkisebb
egységnek azt tekintik, amelynek területén teljesen azonosak a
tájalakító tényezők: ezek a tájelemek (fáciesek) (ilyen tájelem
például egy adott morotva). Hasonló fáciesekből épül fel a kistájrész
(pl. a Tolnai-Sárköz területén a Duna
jobb oldali ártere), amelyek összessége a kistáj (mikrorégió) (például
a Tolnai-Sárköz), a kistájak középtájat (mezorégió) alkotnak
(pl. a Tolnai-Sárköz, a Kalocsai-Sárköz, a Solti-sík, Vác–Pesti-Duna-völgy stb
mint kistájak a Dunamenti-síkság nevű középtájat képezik), a
középtájakból pedig az un. nagytájak (makroregió) alakulnak ki
(pl. a Dunamenti-síkság, a Duna–Tisza közi síkvidék, a Mezőföld, a Hajdúság,
Nyírség stb. középtájakból épül fel az Alföld nagytájunk).
4. Hazánk
tájbeosztását elsősorban a felszín geológiai–domborzati–morfológiai
jellemzői, valamint a területenként eltérő éghajlati, vízrajzi, talajföldrajzi
és növényföldrajzi sajátságok alapján lehet elkészíteni.
Az első –
domborzati különbségeken alapuló – tájfelosztást Hunfalvy (1863–65) munkájában találjuk. A 20. században több
tájbeosztás készült, a régiebbiek közül legismertebb Bulla Béla egyetemi
tankönyvben (Bulla, 1962, 1964)
is megtalálható tájbeosztása. Különösen a közoktatásban, ma még eléggé
általánosan a Magyarország Nemzeti Atlasza 1967-es kiadásában található
tájbeosztást követik, az 1989-ben megjelent új nemzeti atlasz viszont
már Magyarország természeti tájainak legújabb rendszertani felosztását
tartalmazza, a kistájak részletes leírását
pedig a Marosi–Somogyi
(1990) szerkesztette kétkötetes munka tartalmazza. Már a legújabb
tájbeosztáshoz igazodik e fejezet szerzőjének főiskolai tankönyve (Endrédi, 2000a) is, ebben a kötetben
ugyancsak azt vesszük figyelembe.
Hazánk
területén legújabban 230 kistájat, 33 középtájat és 6 nagytájat (Alföld,
Kisalföld, Nyugat-Magyarországi-peremvidék, Dunántúli-dombság, Dunántúl-középhegység,
Észak-Magyarországi-középhegység) különböztetnek meg, a középtájak és
kistájak közé több esetben ún. kistájcsoportokat (szubrégió)
iktatnak (pl. a Tolnai-Sárköz – a Csepeli-síkkal, a Solti-síkkal, a
Kalocsai-Sárközzel, a Mohácsi-szigettel és a Mohácsi teraszos síkkal együtt – a
Csepel–Mohácsi-síkság nevű, a Szekszárdi-dombság – valamint a
Völgység és a Tolna-hegyhát – a Tolnai-dombság
elnevezésű kistájcsoportba tartozik A közép- és nagytájak határait az 1.
ábrán tüntettük fel, a vizsgált két kistájjal határos kistájakat pedig az
5. és a 40.
ábrán láthatjuk.
1. ábra.
Magyarország nagy- és középtájai
1: Alföld, 1.1: Dunamenti-síkság, 1.2: Duna–Tisza
közi síkvidék, 1.3: Bácskai-síkvidék, 1.4: Mezőföld, 1.5:
Drávamenti-síkság, 1.6: Felső-Tiszavidék, 1.7: Közép-Tiszavidék, 1.8:
Alsó-Tiszavidék, 1.9: Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, 1.10:
Nyírség, 1.11: Hajdúság, 1.12: Berettyó–Körösvidék,
1.1.3: Körös–Maros
köze; 2: Kisalföld, 2.1: Győri-medence, 2.2:
Marcal-medence, 2.3: Komárom–Esztergomi-síkság; 3:
Nyugat-magyarországi-peremvidék, 3.1: Alpokalja, 3.2:
Sopron–Vasi-síkság,
3.3: Kemeneshát, 3.4: Zalai-dombvidék; 4:
Dunántúli-dombság, 4.1: Balaton-medence, 4.2: Külső-Somogy, 4.3:
Belső-Somogy, 4.4: Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék; 5: Dunántúli-középhegység, 5.1:
Bakonyvidék, 5.2: Vértes–Velencei-hegyvidék, 5.3: Dunazug-hegyvidék;
6: Észak-magyarországi-középhegység, 6.1:
Visegrádi-hegység, 6.2: Börzsöny, 6.3: Cserhátvidék, 6.4:
Mátravidék, 6.5: Bükkvidék, 6.6: Aggtelek–Rudabányai-hegyvidék,
6.7: Tokaj–Zempléni-hegyvidék,
6.8: Észak-magyarországi medencék
Éghajlati besorolásukat Péczely (1979) éghajlati rendszere
alapján végeztük (2. ábra), ami elsősorban a víz- és hőellátottság
adatait veszi figyelembe.
Péczely (1979) szerint, Endrédi (2000a) nyomán
6.: mérsékelten meleg–mérsékelten
nedves, 7.: mérsékelten meleg–nedves,
8.: mérsékelten hűvös–száraz,
9.: mérsékelten hűvös–mérsékelten száraz,
10.: mérsékelten hűvös–mérsékelten
nedves, 11.: mérsékelten hűvös–nedves,
12.: hűvös–nedves
A vizsgált
kistájak növényföldrajzi hovatartozását (3. ábra), Soó (1964) alapján, állatföldrajzi
besorolását (4. ábra) pedig Dudich
és Móczár szerint adjuk
meg.
Növényföldrajzi szempontból hazánk
területének legnagyobb része a Pannóniai flóratartományba (Pannonicum)
tartozik. A Pannóniai flóratartomány öt flóravidéket foglal magába (1.
Alföld – Eupannonicum, 2. az Északi-közép-hegység – Matrikum,
3. a Dunántúli-középhegység – Bakonyicum, 4. a
Dél-Dunántúl – Praeillyricum, 5. a Nyugat-Dunántúl vagy
Alpokalja – Prenoricum (3. ábra). A flóravidékek ún. flórajárásokból
állnak, a Tolnai-Sárköz a Mezőföld (Colocense) flórajárásába, a
Szekszárdi-dombság pedig a Mecsek (Sopianicum) flórajárásába tartozik.
3. ábra. Magyarország növényföldrajzi beosztása
A: Alpesi, B: Nyugat-Balkáni, K: Kárpáti
flóratartomány
A megnevezett flóravidékek a Pannóniai
flóratartományba tartoznak
4. ábra. Magyarország faunakörzetei
Állatföldrajzi
beosztás szerint hazánk a közép-dunai faunakerület területén
található, amelynek hat faunakörzete egészében, vagy részben hazánk
területére esik, ezek a következők: 1. az Alföld
(Pannonicum), 2. az Ős-Mátra (Matricum), 3. a
Kárpátok (Carpathicum), 4. Alpokalja (Noricum), 5.
Illírvidék (Illyricum). A Tolnai-Sárköz az Alföld faunakörzetének Nagy-Alföld
(Eupanno-nicum) nevű faunajárásába tartozik, a Szekszárdi-dombság pedig
az Illírvidék Mecsek (Sopianicum) faunajárásába.
6. Az ember
természeti környezetének megóvásáról és fenntartásáról, azaz a természet
védelméről hazánkban jelenleg az 1996. évi LIII. törvény rendelkezik.
A törvény célja az 1.§ szerint: „a) a természeti értékek
és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai
sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának
elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti
igényének kielégítése; b) a természetvédelem hagyományainak megóvása,
eredményeinek továbbfejlesztése, a természeti értékek és területek kiemelt
oltalma, megőrzése, fenntartása és fejlesztése”.
A természetvédelmi törvény gondoskodik a természeti értékek
és természeti területek általános védelméről, az ún. a tájvédelemről;
kiemelt oltalom alá helyezi a védetté nyilvánított vadon élő
szervezeteket, életközösségeiket,
illetve azok termő, tartózkodási és élőhelyeit; régi hazai
háziállatokat, növényeket, természetes vagy természetközeli tájakat;
növénytelepítéseket (parkok, arborétumok, botanikus kertek stb.), élőállat
gyűjteményeket, földtani és
felszínalaktani képződményeket, barlangokat; álló- és folyóvizeket, mocsarakat;
talajszelvényeket; természethez kötődő kultúrtörténeti emlékeket.
A védett természeti területeknek több típusa van (1.
táblázat és 5. ábra): 1.
természeti emlékek (védett forrás, víznyelő, kunhalom, földvár); 2.
természetvédelmi területek (számuk 145, összterületük 26 380 hektár); 3. tájvédelmi körzetek (számuk
jelenleg 37, kiterjedésük 341 695 ha), 4. nemzeti parkok.
Kilenc nemzeti
parkunk van (440 839 ha területen), amelyek a következők (zárójelben az
alapítás éve és a területe): 1. a Hortobágyi Nemzeti Park (1973 – 80 549
ha), 2. a Kiskunsági Nemzeti Park (1974 – 56 761 ha), 3. a Bükki
Nemzeti Park (1976 – 43 130 ha), 4. az Aggteleki Nemzeti Park (1985 – 19
892 hektár), 5. a Fertő–Hansági Nemzeti Park (1994 – a fertői rész 1977,
a Hanság 1976 óta védett, a kettő 1994-ben egyesült, és csatlakozott hozzá az
osztrák területen 1991-ben létesült nemzeti park is – 23 588 ha), 6. a
Duna–Dráva Nemzeti Park (1996 – 49 473 ha),
7. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997 –56 998 hektár), 8. a Duna–Ipoly Nemzeti Park (1997 –
60 314 ha), 9. a Körös–Maros Nemzeti Park (1997 – 50 134 ha).
A Környezetvédelmi Minisztérium nemzeti parkot, tájvédelmi
körzetet, vagy természetvédelmi területet, illetőleg azok területének
meghatározott részét bioszféra-rezervátummá minősítheti (vö. 1996.
évi LIII. törvény 29.§. 1. bekezdés). Bioszféra rezervátumainkat az
UNESCO Ember és Bioszféra (Man and Biosphere, MAB) Programja keretében
– 1980-ban – jelölték ki, számuk öt (Hortobágyi, Kiskunsági, Fertő,
Aggteleki és Pilisi Bioszféra-rezervátum), területük a legújabb adatok
szerint csaknem 130 ezer ha, amiből majdnem 6000 ha fokozottan védett
magterület.
A nemzetközi
jelentőségű vadvizek védelméről (a iráni Ramsarban) 1971-ben elfogadott
Ramsari Egyezményhez hazánk 1979-ben csatlakozott, aminek alapján jelenleg
19 úgynevezett ramsari területünk van, közéjük tartoznak a gemenci
vizes élőhelyek is. A hazai ramsari
területek nagysága csaknem 150 ezer
ha-t tesz ki.
Megemlítjük még,
hogy az UNESCO természeti világörökséggé nyilvánította az Aggteleki
Karszt barlangjait (a Szlovák Karszt barlangjaival
együttesen), valamint a Hortobágyi Nemzeti Parkot.
Az országos jelentőségű védett természeti területek mellett helyi
jelentőségű védett területek is vannak: ezeknek száma 1067, összterületük
35 800 ha. Ezekkel együtt ma hazánk területének 9,1 %-a védett (1. táblázat)
1. táblázat
A természetvédelmi területek összesített adatai
Mártha (1999) alapján
|
|
|
összterületük (ha) |
fokozottan védett (ha) |
|
Országos jelentőségű védett területek |
|
|
|
|
Nemzeti parkok |
9 |
440 839 |
76 717 |
|
Tájvédelmi körzetek |
37 |
341 695 |
30 579 |
|
Természetvédelmi területek |
145 |
26 380 |
1 338 |
|
Természeti emlék |
1 |
0 |
0 |
|
Országosan védett területek összesen |
192 |
808 914 |
108 634 |
|
Önkormányzatilag védett területek |
1067 |
36 000 |
0 |
|
Mindösszesen |
1259 |
844 914 |
108 634 |
A védett és fokozottan védett növény-és állatfajokat, amelyeket
hazánk területén mindenütt óvni kell, valamint a fokozottan védett barlangok
körét a Környezetvédelmi Minisztérium rendeletben határozza meg. Jelenleg a
13/2001. (V. 9) KÖM rendelet van hatályban.
Eszerint a védett növényfajok száma 632, a fokozottan védetteké 63, a védett
állatfajoké 828, a fokozottan védettek száma pedig 137. Ezeken kívül 6 fészeképítő
hangyafaj fészkei (bolyai) élveznek védelmet. Minden barlangunk
védett, a fokozottan védett barlangok száma 132.
Tolna megyében
12 561 ha terület áll védelem alatt, ami a megye területének 3,4%-a. Ennek
92,6%-a országos jelentőségű, a 925 hektárnyi helyi jelentőségű védett terület
a megye területének mindössze 0,3%-át teszik ki. A Tolna megyére vonatkozó
részletesebb adatokat a 2. táblázatban foglaltuk össze.
2. táblázat
|
|
területe (ha) |
|
Országos jelentőségű védett területek |
|
|
Duna-Dráva Nemzeti Park Tolna megyei része |
9 685 |
|
Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet Tolna megyei része |
837 |
|
Bikácsi Ökörhegy Természetvédelmi Terület (TT) |
53 |
|
Bogyiszlói orchideás erdő TT |
36 |
|
Bölcskei tátorjános TT |
10,1 |
|
Kistápéi láprét TT |
47 |
|
Németkéri Látóhegy TT |
418 |
|
Pacsmagi-tavak TT |
487,3 |
|
Szakadáti legelő TT |
3,5 |
|
Szedresi tarka sáfrányos TT |
59 |
|
Összesen: |
11 635,9 |
|
A legfontosabb helyi jelentőségű
védett értékek |
|
|
Sötétvölgyi erdő, Szekszárd |
503 |
|
Dunaföldvári halastó |
198 |
|
Nagydorogi Szenes-legelő |
88 |
|
Tengelici arborétum |
36 |
|
Lengyeli park |
22 |
|
Iregszemcsei park |
16 |
|
Nagydorogi Banai-tó és környéke |
14 |
|
Tengelici Csapó-park |
14 |
|
Tengelici Bogárzó-tó |
9 |
|
Hőgyészi park |
8 |
|
Madocsai szlavon tölgyes |
6 |
|
Dombóvári Béke-park |
5 |
|
Lengyeli Anna-forrás és környéke |
3 |
|
Bölcskei iskola parkja |
1 |
|
Bonyhádi leánykollégium parkja |
1 |
|
Gyulaji 26C jelű magyar tölgyes |
0 |
|
Csapodi sáfrány (illír sáfrány), Gyulaj |
0 |
|
Benedektüske |
0 |
|
Dombóvári vadgesztenye fasor |
0 |
|
Összesen: |
925 |
|
Mindösszesen: |
12 560,9 |