2. A Tolnai-Sárköz

2.1. Természetföldrajzi jellemzői

2.1.1. A terület elhelyezkedése

A Tolnai-Sárköz mint kistáj az Alföld nevű nagytájunk Dunamenti-síkság elnevezésű középtájának része, mintegy 600 km² területével annak kb. 11,5%-át teszi ki. A következő kistájak határolják: északon–északnyugaton a Dél-Mezőföld, keleten a Kalocsai-Sárköz, délkeleten a Mohács-sziget, nyugaton a Szekszárdi-dombság, délnyugaton a Dél-Baranyai-dombság. A dombsági kistájak a Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék nevű középtájunk, illetve a Dunántúli-dombság nevű nagytájunk részei, a Dél-Mezőföld a Mezőföld középtáj része, a Kalocsai-Sárköz szintén a Dunamenti-síksághoz tartozik, mindkét középtáj az Alföld része (1. ábra). A Tolnai-Sárköz elhelyezkedését és településeit a 6. ábra mutatja be, középső részének részletesebb térképét pedig a 7. ábrán tanulmányozhatjuk.

2.1.2. Földtani jellemzői

A kistáj felszínén található jelenkori (holocén) üledékek (iszapos-agyag, iszapos-homok, a magasabban fekvő részeken itt-ott infúziós lösz) alatt területét a pleisztocénben nyugati irányból átszelő folyók hordalékát találjuk, illetve a pleisztocén második felétől, amikor a terület már Duna-ártér volt, a Duna folyó vastag (40–60 m) hordalékanyagát fedezhetjük fel. A folyóvízi hordalékrétegek a pannóniai (agyag, márga, homok, homokkő) formációkra települtek (8. ábra).

2.1.3. Domborzata

A Tolnai-Sárköz síksági terület, északi része tökéletes síkság, a déli részén terasz-szigetek, nyugati peremén a szomszédos Tolna–Baranyai-dombvidékről a Duna felé igyekvő patakok hordalékkúpjai figyelhetők meg. Tengerszint feletti magassága (88 és 162 m között) szerint ez a síksági terület alföld. (Északnyugati peremén található Dunaszentgyörgyi-hegy (8. ábra), ami egy vetődések között kiemelkedett hosszanti rög legmagasabb darabja (188 m), már a Dél-Mezőföldhöz tartozik.)

6. ábra. A Tolnai-Sárköz elhelyezkedése és települései

Marosi és Somogyi (1990) nyomán

7. ábra. A Tolnai-Sárköz középső részének részletes térképe

Mikola (2001) nyomán

A terület egésze Duna-ártér: északi fele 91 m átlagmagasságú alacsonyártér, a déli 95 m átlagos magasságú magasártér. Terület egészét morotvák hálózzák be, nagy részüknek a medre már feltöltődött, ami főként a szabályozásokkal összefüggő mesterséges beavatkozások eredménye. Belvízveszélyes terület, időszakosan jelentős nagyságú részei víz alá kerülhetnek.

8. ábra. Nyugat–keleti irányú metszet a Tolnai-Sárköz északi részén,

Dunaszentgyörgy és a Duna között

Ádám–Marosi–Szilárd (1959) nyomán

2.1.4. Éghajlata

A kistáj éghajlata mérsékelten meleg–mérsékelten száraz. Az éghajlati–időjárási elemek (a hőmérséklet, a napfénytartam és a csapadék) átlagértékei a déli területeken általában magasabbak, mint a északin. Az évi középhőmérséklet északi részén 10,5 °C, a délin 10,6–10,7 °C. A napfénytartam 2050 és 2060 óra évente. A csapadék évi mennyisége 600–650 mm. (Az alacsonyabb értékek a északi, a magasabbak a déli területekre vonatkoznak.)

A növénytermesztés számára nagyon kedvező, hogy az április 1-je és a szeptember 30-a közötti vegetációs időszak középhőmérséklete 17,2–17,3 °C, a tavaszi fagyok általában április legelején megszűnnek, az őszi fagyok pedig többnyire csak október végén jelentkeznek.

Telente sokévi átlagban 33–35 napig borítja hó a talajt, a hótakaró legnagyobb vastagsága 23–25 cm. Uralkodóan északnyugati szél fúj, utána leggyakoribb a déli szél.

2.1.5. Vízrajza

Keleti peremén 67 km hosszan folyik a Duna, amibe több csatorna torkollik: a Paks–Faddi-főcsatorna (22 km hosszú), a Balaton vizét levezető Sió torkolati szakasza (19 km), a szekszárdi Kis-Duna-csatorna (22 km), valamint a Szekszárd-Bátai-főcsatorna (42 km).

A Duna árvizei kora tavasszal (jeges árvíz) és kora nyáron („zöldár”) hozzák létre a legmagasabb vízállást a hullámtérben, a legalacsonyabb vízállások nyár végén–ősszel vannak. A védgátakon kívüli területekről a belvizeket mintegy 400 km-es csatornahálózat vezeti le, a víz átemelését a Dunába két nagy teljesítményű szivattyútelep végzi. A Duna árvizei visszaduzzasztó hatásának ellensúlyozására a Sió torkolatában árvízkapu létesült.

A Dunán való átkelést a bajai közúti és vasúti híd, valamint kompjáratok biztosítják. Az M9-es autópálya építésével egyidejűleg új híd létesül a Sió-torkolat közelében.

A kistáj területén sok (36) kisebb-nagyobb állóvíz található, ezek többsége (26) holtmeder (morotva), de a tavak is valaha folyómedrek voltak. A legnagyobb morotvák: a Faddi Holt-Duna (182 ha területű), a tolnai kettős holtág (Tolnai Holt-Duna) (az északi területe 112,5 ha, a déli holtágé 168,7 ha) és a bogyiszlói holtág (Bogyiszlói Holt-Duna) (8. ábra). ( A legnagyobb tava (13 ha) Pörbölynél van; említést érdemel még a Jani-tó Veránka-szigeten, valamint a Malomtetőn található tó.

A Duna vízminősége általában kielégítő, a Sió viszont nagyon szennyezett, ami esetenként rontja a Duna vízminőségét is. (A Balaton jelenlegi alacsony vízállása következményeként – a vízleeresztés elmaradása miatt – különösen szennyezett lett a Sió vize.) Szekszárd kommunális szennyvizei a Szekszárd–Bátai-főcsatorna vízminőségét teszik gyakran kritikussá.

A nagyobb holtágak közül a faddi nyári fürdőzésre is alkalmas (mellette létesült Dombori üdölőtelep), a többi vízminősége általában nem megfelelő.

9. ábra. A Tolnai-Sárköz Sió-torkolattól északra fekvő részének

mellékág/holtág rendszere

Bratán–Hajós (1992) nyomán

A talajvízszint többnyire 2–4 m mélyen húzódik, a talajvíz magas Ca-Mg-hidro-karbonát tartalma miatt nagyon kemény (25–35 nk°), és a terület nagy részén többé-kevésbé szennyezett. Rétegvize jelentős, amit artézi kutakkal általában 100 m körüli mélységből hoznak a felszínre, nagy vastartalma miatt viszont csak vastalanítás után hasznosítható. A Decshez közeli Bogra-pusztán 42 °C-os, nátrium-kloridos hévizet, illetve ásványvizet találtak, a vízhozam azonban nagyon csekély. Minden településen van közüzemi vízellátás, a csatornázás viszont még nem teljes körű.

2.1.6. Élővilága

Növényföldrajzi szempontból a kistáj a Alföld flóravidékébe (Eupannonicum), azon belül a Mezőföldi flórajárásba (Colocense) tartozik.

A terület nagy része ma már ugyan tipikus kultúrsztyepp, de természetes társulások is jelentős területeket borítanak, különösen a természetvédelem alatt álló területeken. Az ártéren jól megfigyelhető a társulások zonációja: a morotvák mentén, a legalacsonyabb, tartósan vízborította területeken bokorfüzesek (Sali-cetum triandrae, Salicetum purpureae), a kissé magasabb és rövidebb ideig elöntött részeken fűz-nyár ligeterdők (puhafaligetek) (Salicetum albae-fragilis), illetve a tölgy-kőris-szil ligeterdők (keményfás-ligeterdők) (Querco-Ulmetum hungaricum) elnyárasodott állományai (Querco-Ulmetum populetosum) uralják, a legmagasabb térszíneket gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Quercetum danubiale) foltjai foglalják el. (A szukcesszió-sorozat különösen jól tanulmányozható a később részletesen tárgyalt Gemenci-erdő területén.) (10. ábra)

10. ábra. A növénytársulások ideális elrendeződése a Duna ártérén

Simon (1967) alapján

1: löszpuszta-gyep, 2: löszfaltársulás, 3: a folyómeder társulásai, 4: bokorfüzes,

5: fűz-nyár liget, 6: elnyárasodott tölgy-kőris-szil liget, 7: zsombékos rét

A Dunára néző meredek löszpartok legjellemzőbb társulását (lösz-faltársulás – Agropyro-Kochietum prostratae) a taréjos búzafű (Agropyron cristatum) és a heverő seprőfű (Kochia prostrata) alkotják, a partszegélyeken kisebb foltokban löszpuszta-gyepek (Salvio-Festucetum rupicolae) fragmentumai is előfordulnak (10. ábra).

Állatföldrajzi szempontból a terület az Alföld (Pannonicum) faunakörzetébe, azon belül pedig a Nagy-Alföld (Eupannonicum) flórajárásba tartozik. Különösen a Gemenci-erdő védett állatai (ezekről később részletesen írunk), illetve nagyvad-állománya jelentik legnagyobb értékét.

A kistáj jelentős részén mezőgazdasági termelés folyik. Legjellemzőbb szántóföldi növényei a búza, az őszi árpa és a kukorica, számottevő a szőlő- és gyümölcstermesztés (alma, kajszi, őszibarack), a kertészeti kultúrák közöl a vöröshagyma-, a paradicsom- és a paprikatermesztés érdemel említést.

2.1.7. Talajok

A talajtakaró 94%-át a réti talajok teszik ki. Ezek túlnyomórészt gyengébb minőségű agyagos-vályogos réti öntéstalajok, mintegy harmadrészükön erdőgazdálkodást folytatnak, kb. a felén pedig szántóföldi termelést. A magasabb térszíneken termékenyebb réti csernozjomok is előfordulnak, ezeken szántókat és a településeket találjuk, a kistáj legészakibb végén, a parti dűnéken, kis területen humuszos homoktalajokat is találunk, egy részükön szőlőtermelés folyik. A kistáj nyugati szegélyén, ahol a szomszédos dombsági területek kezdődnek, barna erdőtalaj is előfordul, amit jórészt a települések foglalnak el.

2.2. A terület legfontosabb természeti értékei

A Tolnai-Sárköz területe bővelkedik természeti értékekben. Ezek közül hazai és nemzetközi szempontból is legjelentősebb a Duna hullámterét elfoglaló Gemenci-erdő, a morotvák állatvilága, különösen a madarak. Nagy értéket képvisel még a bogyiszlói orchideás erdő. Ezeket tekintjük át röviden a következőkben, főként a védett növényekkel és állatokkal foglalkozunk.

2.2.1. A Gemenci-erdő

A Gemenci-erdő (Gemenci Vadrezervátum) 1977-ben vált védett területté: azóta tájvédelmi körzet, 1996-tól pedig – az akkor létesült – a Duna–Dráva Nemzeti Park része lett. Az erdő Bogyiszló és Bátaszék között, mintegy 30 km hosszan húzódik a Duna jobboldali tágas (a legszélesebb része 7 km) hullámterében. Területe 17 779 ha, amiből fokozottan védett 2761 ha. A hullámtér azért ilyen nagy, mert a sok mellékág, morotva és holtág miatt a Duna 1820-ban megkezdett szabályozásakor az árvízvédelmi töltéseket a folyómedertől a szokásosnál távolabb kellett megépíteni.

A széles hullámtér meghagyásának másik oka az, hogy a Kalocsai Érsekség nem lépett be az 1869-ben megalakult Szekszárd-Bátai Dunavédgát Társulatba, ezért amikor 1870 és 1872 között átépítették a régi töltéseket, az érsekség Duna jobb parti birtokainak határán építették meg a védgátakat: az érsekség ezen birtokrészei így nem kerültek árvízmentesítésre.

A nagy ártér természetvédelmi szempontból előnyösnek bizonyult, mert ezáltal nagyobb területen maradhatott meg a természetes élővilág.

A Duna folyásának szabályozása, ami az árvízmentesítést és a kedvezőbb hajóút biztosítását egyaránt szolgálta, a Gemenci-erdőre, illetve a Tolnai-Sárközre nézve kedvezőtlen hatásokkal is járt. A szabályozások megkezdése előtt a Duna áradásaikor a folyó vizét vízkapuk, ún. fokok, illetve a hozzájuk kapcsolódó, az ártéri tavakhoz, morotvákhoz vezető csatornák segítségével az árterületre juttatták, amivel nemcsak a magas árhullámok romboló hatását mérsékelték, hanem biztosították az ártéri talajok jó vízellátását, a termékeny hordalék lerakódásával a talaj termőképességének növekedését nemcsak a természetes vegetáció, hanem a termesztett növénykultúrák számára is. Emellett az ideális ártéri ívóhelyek lehetővé tették a halállomány gyarapodását, következésképpen eredményesebbé tették a sárközi halászatot. A lassan levonuló ár miatt a hullámtér lényegesen hosszabb ideig maradt víz alatt, mint a szabályozás után, a fokok megszüntetésével. Újabban ismét felmerült a fokrendszer bizonyos mértékű visszaállítása, amit nagyban nehezít a Duna medrének fokozódó kimélyülése.

A Duna-medrének változásait a XVIII. századtól a 11. ábrán tekinthetjük át.

11. ábra. A Duna medrének változásai

Bratán–Hajós (1992) nyomán

1: 1760–1800, 2: 1825, 3: 1870, 4: jelenlegi állapot

A területet ma is Duna-mellékágak és holtágak (a Grébeci-, a Rezéti-, a Cserta-, a Vén-, a Móric-Duna, a Bátai-holtág stb.) hálózzák be (7. ábra), amelyeknek együttes hosszúsága 40 km körül van. Ezek a vizek kisebb-nagyobb részekre tagolják Gemencet, a holtágak „szigeteket” zárnak közre (ilyen pl. a már említett, Rezéti-Duna és a Duna által körülzárt Veránka-sziget).

A folyószabályozás előtti hatalmas ártéri erdőt a védetté nyilvánításig folyamatosan irtották, a tarra vágott részeken az újratelepítés során nem őshonos fafajokat, elsősorban (például a Veránka-szigeten és a Felső-Gemencen) nemes nyárt is felhasználtak, ezért a nemes nyár ültetvények aránya az erdőterületekből csaknem 25%-os lett. Az őshonos fafajok aránya ma alig haladja meg az 50%-ot, a terület egészén a természetszerű erdők aránya mindössze 10% körül van. Az újratelepítetlen vágásterület aránya jelentős, mintegy 10%-a az erdősült területeknek. Az erdőterületek kb. 16%-a fokozottan védett, ezeken a területeken a természetszerű erdők aránya jóval kedvezőbb, 58% körüli. Szerencsére a Gemenci-erdő területének egy részén az ártéri erdő ősi állapota mégis fennmaradt (pl. a Veránka-szigeten a Sasfoki-erdő, a Kádár-sziget őserdeje stb.).

2.2.1.1. Növénytani értékek

Az árteret tavasszal többnyire teljesen elönti a víz. A legalacsonyabb, hosszú ideig vízzel borított területeket, a Duna mellékágak partjait bokorfüzesek (Salicetum triandrae) alkotják, a többféle fűzfaj között a mandulalevelű fűz (Salix triandrae) van túlsúlyban, a hullámtér kissé magasabb területeit pedig a fűz–nyár ligeterdők (Salicetum albae-fragilis) uralják: a legmélyebb vízben hatalmas fűzfák (leginkább fehér fűz – Salix alba), a sekélyebb részeken óriási, gyakran 25–35 méter magasságot is elérő nyárfák (fehér nyár – Populus alba, fekete nyár – P. nigra, szürke nyár – P. canescens) tenyésznek. Ezek a ligeterdők a víz visszavonulása után is szinte járhatatlanok, mert cserje- és gyepszintjük áthatolhatatlanul sűrű: a cserjeszintben főként a hamvas szeder (Rubus caesius) és az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a gyepszintben a csalánok (főként a nagy csalán – Urtica dioica) tömeges előfordulása gátolja az áthatolást. A füzesek sokféle aljnövénye közül megemlítjük még a következőket: mocsári sás (Carex acutiformis), parti sás (C. riparia), pántlikafű (Baldingera arundinacea), mocsári tisztesfű (Stachys palustris), mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) réti füzény (Lythrum salicaria). Megtaláljuk itt a védett ligeti szőlőt (Vitis sylvestris) és az ugyancsak védett réti iszalagot (Clematis integrifolia) (12. ábra).

A ligeti szőlő a szőlőfélék (Vitaceae) családjába tartozik, a bortermő szőlő egyik vad őse. Fásodó szárú, ágkacsokkal a fákon magasra kapaszkodódó liánszerű, tenyeresen karéjos levelű, kétlaki növény. Kicsiny, csökevényes csészéjű, zöldes szirmú (amelyek a csúcsukon összenőnek), egyivarú virágaik a levelek hónaljában fürtvirágzatot alkotnak. Májusban és júniusban virágzik. Apró (6–10 mm átmérőjű) bogyótermése van. Értéke 10 ezer Ft.

12. ábra. Réti iszalag

Ujvárosi (1973) nyomán

A réti iszalag a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó, kellemes illatú, sötét ibolyaszínű virágú növény. Felálló hajtása 20–30 cm magas, hosszúkás-tojásdad alakú, hegyes csúcsban végződő, épszélű levelei átellenesen helyezkednek el a száron. Májusban és júniusban virít. Értéke 2000 Ft.

A füzesekben még további védett növényfajokra bukkanhatunk: egyikük a nyári tőzike (Leucojum aestivum) (13. ábra), egy másik a mocsári aggófű (Senecio paludosus) (14. ábra).

13. ábra. Nyári tőzike

Jávorka–Csapody 1975) nyomán

A nyári tőzike az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozó egyszikű, hagymás, évelő növényfaj. Magassága 30–40 cm, tő-kocsányán 3–6 db 1,5–2 cm nagyságú bókoló virágok jelennek meg, amelyeknek lepellevelei csontszínűek, csúcsukon sárgászöld pontok figyelhetők meg. Április és június között virágzik. Értéke 2000 forint.

14. ábra. Mocsári aggófű

Jávorka–Csapody (1975) nyomán

A mocsári aggófű a fészekvirágzatúak (Compositae) családjába tartozik. 100–170 cm magasra nő meg. Levelei hosszúkás lándzsásak, levélnyelük nincs, szélük fűrészes. Élénk sárga fészekvirágzatai ernyőszerűen helyezkednek el. Májustól júliusig virágzik. Értéke 10 000 Ft.

A magasabban fekvő térszíneket, amelyek ritkábban, illetve csak rövid ideig vannak víz alatt, tölgy-kőris-szil ligetedők (Querco-Ulmetum hungaricum), a legszárazabb magaslatokat pedig tipikus gyöngyvirágos tölgyesek (Convallario-Quercetum danubiale) foltjai foglalják el. A jellemző fafajok: a kocsányos tölgy (Quercus robur), a virágos kőris (Fraxinus ornus) és a mezei szil (Ulmus minor). Az erdők cserjeszintjében összefüggő nagy területeket borít a védett fekete galagonya (Crataegus nigra) (15. ábra). A cserjeszintben gyakori a veresgyűrű som (Cornus sanguinea), a kányabangita (Viburnum opulus) és az egybibés galagonya (Crataegus monogyna).

15. ábra. Fekete galagonya

Jávorka–Csapody (1975) nyomán

A védett fekete galagonya a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik. Egy-két méter magasra növő cserje. Nagy – karéjos, sűrűn szőrös – levelei vannak, a levélalapnál fejlett pálhalevelek figyelhetők meg. Virágai fehérek, a virágzás ideje: május–június. Áltermése feketés színű. Értéke 10 000 Ft.

A gyepszintben koratavasszal a hóvirág (Galanthus nivalis), a tavaszi csillagvirág (Scilla bifolia agg.) és a salátaboglárka [Ranunculus ficaria (Ficaria verna,)] virít, májusban pedig a gyöngyvirág (Convallaria majalis). A sásfajok között védett is van: a borostás sás (C. strigosa) (16. ábra).

16. ábra. Borostás sás

Jávorka–Csapody (1975) nyomán

A borostás sás a sásfélék (Cyperaceae) családjába tartozó, pázsitfüvekhez hasonló, egyszikű növény. Rövid tarackja és viszonylag széles levelei vannak, egyivarú virágai (kalászkái) termős, illetve porzós füzérvirágzatot alkotnak. Értéke: 2000 Ft.

Az aljnövényzetben még két védett faj fedezhető fel: a kockás- vagy kotuliliom (Fritillaria meleagris) (17. ábra) és a kétlevelű sarkvirág (Platanthera bifolia) (18. ábra).

17. ábra. Kockás- v. kotuliliom

Jávorka–Csapody (1975) nyomán

A kockás- vagy kotuliliom a liliomfélék (Liliaceae) családjába tartozó hagymás növény. Felálló szára 10–25 cm magas, levelei szálasak. Harang alakú, bókoló virágainak vörösbarna lepellevelei sakktáblaszerűen foltosak. Virágai áprilisban virítanak. Értéke 10.000 Ft.

18. ábra. Kétlevelű sarkvirág

Jávorka–Csapody (1975) nyomán

A kétlevelű sarkvirág a kosborfélék (Orchidaceae) családjának értékes faja. 30–40 cm magasra nő meg, két (három) tojásdad tőlevele van. Zöldesfehér sisakszerű, sarkantyús virága vanília illatú. Május, június és július hónapokban virágzik. Értéke 2000 Ft.

Az erdős részek között számos ősgyeppel fedett tisztást, mocsárrétet és nádast találunk.

2.2.1.2. Állattani értékek

A gemenci erdő állatvilága nagyon gazdag, területén számos védett, illetve fokozottan védett állatfaj is él.

A kétéltűek közül – amelyeknek minden faja védett – kiemelést érdemel a vöröshasú unka (19. ábra).

19. ábra. Vöröshasú unka

Endrédi (2000b) nyomán

A vöröshasú unka (Bombina bombina) a békák (Anura) rendjébe tartozó 4–5 cm hosszúságúra megnövő kétéltű. Hasi oldalán vörös, narancsvörös foltokat visel. Rovarokkal, csigákkal, férgekkel táplálkozik. A telet talajlyukakban, fagyökerek között, megmerevedett állapotban vészeli át, áprilisban éled fel. Petéit májusban rakja le, teljes átalakulással történő fejlődése szeptember végéig fejeződik be. Értéke 2000 Ft.

A sokféle madár közül legértékesebbek a sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe tartozó nappali ragadozó madarak. Ezek között a legnagyobb termetű a fokozottan védett réti sas (Heliaëtus albicilla) (20. ábra).

20. ábra. Réti sas

Endrédi (2000b) nyomán

A réti sas (halászsas, tavi sas, bese) nemcsak hazánk legnagyobb termetű ragadozó madara, hanem Európában is a legnagyobb sasfaj (testmérete: 68–90 cm; a tojó jóval nagyobb a hímnél). Télre sem költözik el tőlünk. Az erdő rejtett részén, magas fákra rakja fészkét, ami az évek múlásával egyre nagyobb és nagyobb lesz (akár két méter átmérőjű és vastagságú is lehet), mert régi fészkét évről-évre újra kibéleli. Egy-két fiókát költ: márciusban 2–3 tojást rak, legalább egy hónapig kotlik, ha költés közben háborgatják, elhagyja fészkét, s fiókái elpusztulnak. Ezért a fészkelés időszakában nem szabad megzavarni. Alvóhelye általában a fészek közelében lévő fa, amit naponta felkeres. Gyakran láthatunk több réti sast együtt a magasban nyugodtan, szinte szárnymozdítás nélkül keringeni. A táplálékát jelentő halakat, vízi madarakat, kisebb emlősöket suhogó lecsapással kapja el, kedveli a dögöket is. A Gemenci-erdőben alig 10 pár él. Értéke egy-millió forint.

Nyugalmas erdőrészletek másik fokozottan védett sasfaja a békászó sas (Aquila pomarina) (21. ábra).

21. ábra. Békászó sas

Toman és mtsai (1981) nyomán

A békászó sas is termetes, de a réti sasnál kisebb (60–65 cm nagyságú) ragadozó madár. Fákon építi meg fészkét. Kisebb gerincesekkel táplálkozik, különösen tavasszal sok békát fogyaszt. Télre Afrikába költözik. Értéke egymillió forint.

Ugyancsak a háborítatlan erdők fokozottan védett nagy ragadozó madara a kerecsensólyom (Falco cherrug) (22. ábra).

22. ábra. Kerecsensólyom

Endrédi (2000b) nyomán

A kerecsensólyom 45 cm-nyire nő meg, levegőben és földön egyaránt ügyes zsákmányejtő. Vonuló madár, nálunk március és november között tartózkodik, ritkán áttelel, többnyire azonban télre délebbre költözik. Nem költ itt rendszeresen. Értéke egymillió forint.

A gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe tartozik a fokozottan védett fekete gólya (Ciconia nigra) (23. ábra).

23. ábra. Fekete gólya

Toman és mtsai (1981) nyomán

A fekete gólya egyméterre megnövő, vonuló madár, nálunk április és szeptember között mintegy 25–30 pár figyelhető meg. A költésben mindkét szülő részt vesz, a fiókák 28–32 nap alatt kelnek ki. Többnyire halakkal táplálkozik, de kisebb gerinceseket, főként békákat, valamint rovarokat is eszik. Különösen a Kádár-szigetet kedvelik, mert ott hosszabb ideje nem folyik erdőgazdálkodás. Értéke 500 ezer Ft.

Különösen a tavak menti fehér nyárakon fészkelnek a kisebb testű ragadozó madarak, köztük a fokozottan védett barna kánya (Milvus migrans) (24. ábra).

24. ábra. Barna kánya

Toman és mtsai (1981) nyomán

A sólyomalakúak rendjébe tartozó barna kánya kb. 55 cm hosszúságúra nő meg, gyakran nem rak saját fészket, hanem más madarak fészkében költi ki 2–3 tojását. A 30 napig tartó költést legnagyobb részt a nőstény madár végzi, néha azonban a hím felváltja. Főként halakkal táplálkozik, kedveli a haltetemeket is, költés idején minden apróbb termetű gerincest megragad. Nálunk márciustól szeptemberig tartózkodik. Értéke 250 ezer forint.

Legnagyobb, majdnem varjú nagyságú harkályféle madarunk a fekete harkály (Dryocopus martius) (25. ábra) a Gemenci-erdő állandó védett madara.

25. ábra. Fekete harkály

Toman és mtsai (1981) nyomán

A harkályalakúak (Piciformes) rendjébe tartozó fekete harkály Európa legnagyobb termetű – kb. 46 cm hosszúságú – harkályfaja. Egész tollazata fekete, csak a fejen található tűzpiros tollazat: a hímnél sapkaszerűen a fejtetőn, a tojónál pedig a tarkótájon. Vastag törzsű, idős fákba, négy méternél magasabban, mintegy fél méter mély odút váj magának, ebben költi ki 4–5 fiókáját. Elsősorban farontó bogarak lárváit pusztítja, de hangyákat és hangyabábokat is eszik. Értéke 50 ezer Ft.

A ligeterdők leggyakoribb védett gémfaja a szürke gém (Ardea cinera) (26. ábra), nagy számban figyelhetők meg a vízparti fűzfákon, amint szinte mozdulatlanul ülnek az ágakon. (A gémek rendszertanilag a gólyalakúak rendjébe tartoznak.)

A szürke gém 90 cm-es nagyságával a legnagyobb termetű gémünk (egyben a legnagyobb európai gémfaj). Rendszeresen költ nálunk, magas fákon, telepesen fészkel. A nőstény 4–5 tojást rak, a tojó és a hím felváltva kotlik, kb. négy hét alatt kelnek ki a fiókák (nem egyszerre, hanem abban a sorrendben, ahogyan a tojó lerakta a tojásokat). Néha áttelel, egyébként vonuló madár, de már gyakran a tél végén, februárban visszaérkezik, és csak november végén költözik el Afrikába. Halakkal, békákkal, csigákkal és rovarok táplálkozik, de a kisebb rágcsáló emlősöket is elkapja. Értéke 10 ezer forint.

26. ábra. Szürke gém

Endrédi (2000b) nyomán

Kisebb számban fordul elő az újabban már fokozottan védett vörös gém (Ardea purpurea) (27. ábra).

27. ábra. Vörös gém

Toman és mtsai (1981) nyomán

A vörös gém valamivel kisebb termetű a szürke gémnél (testhossza 80 cm). Ugyancsak telepesen költ, fészkét a nádasokban építi fel, ritkán száll fára. Több tojást rak mint a szürke gém, azokat – ugyanúgy mint a szürke gémnél – felváltva költi ki a tojó és a hím. Vonuló madár, nálunk március és október között tartózkodik. Békákat, halakat és rovarokat eszik. Értéke 250 ezer Ft.

Gyakran megfigyelhető a Gemenci-erdőben egyik legszebb madarunk, a védett jégmadár (Alcedo atthis) (28. ábra).

28. ábra. Jégmadár

Endrédi (2000b) nyomán

A jégmadár a szalakótalakúak (Coraciiformes) rendjébe tartozik. Arasznyi, 16,5–18,5 cm nagyságú, hosszú csőrű, rövid farkú, színes tollazatú madárfaj. Főleg télen figyelhető meg, ilyenkor na-gyon sok az északi tájakról hozzánk lehúzódó egyed. Fészeküregét magas partfalba fúrja. Kisebb halakat eszik, amit a vízből zsákmányol. Értéke 50 000 Ft.

A Gemenci-erdőben számos értékes emlősállat is él. A rovarevő emlősök érdekes képviselője a törpe denevér (Pipistrellus pipistrellus) (29. ábra).

29. ábra. Törpe denevér

Urania Állatvilág (1969) nyomán

A törpe denevérek a rovarevők (Insectivora) rendjébe tartozó aprócska, csupán 5 cm nagyságúra megnövő állatkák, amelyek hatalmas kolóniában élnek. Éjszakai állatok, nagyon sok rovart, főként rengeteg szúnyogot fogyasztanak.

Az európai (közönséges) hód (Castor fiber) (30. ábra) valaha nagy számban élt hazánk területén, őshonos volt Gemenci-erdőben is, a kíméletlen vadászat miatt azonban a 19. század közepén kipusztult. A Természetvédelmi Világalap (WWW) kezdeményezésére és támogatásával 1996-tól megkezdődött a visszatelepítésük, eddig harminckét egyedet engedtek szabadon a Gemenci-erdő különböző helyein.

A visszatelepített egyedeket, illetve családokat Ausztriában, Németországban (a bajorországi Duna-szakasznál) és Lengyelországban fogták be. A megfigyelések szerint ezeknek csak kisebb része alakította ki a territóriumát a kitelepítés helyén, a többségük annál jóval távolabb épített kotorékot, sőt néhánynak a territóriuma már a nemzeti parkon kívüli ármentesített területre is kiterjed. (Ez utóbbinak oka lehet a hullámtérben tapasztalt szélsőséges vízszintingadozás.) A visszatelepített hódok nagy része a holtágak partoldalába, a víz szintjénél magasabban vájta 50–80 cm-es átmérőjű lakóüregét, amihez hosszabb-rövidebb alagút vezet, amelynek bejárata a vízszint alatt nyílik. A lakóüregnek felül szellőzőnyílása van. Az európai hód – a kanadai hódtól (Castor canadensis) eltérően ritkán épít várat, csak akkor, ha lakóüregének bejáratát az alacsony vízállás miatt nem tudja a vízszint alatt kialakítani. Gyakori viszont, hogy a tél beálltakor a bejárat előtt friss hajtásokból, kisebb-nagyobb fákból téli élelmiszerraktárt létesít arra az időszakra, amikor a járat nyílását körülvevő magvastagodó jeget már nem tudja naponta feltörni. A gemenci hódoknál gátépítésre eddig még nem volt példa.

A vizsgálatok szerint gemenci hódok főként a fűzek és a fehér nyár leveleivel és fiatal hajtásaival táplálkoznak, nem kedvelik a betelepített, tájidegen fafajokat: az amerikai kőrist (Fraxinus pennsylvanica) és a zöld juhart (Acer negundo). A lágyszárúak közül kedvencük a sárga tavirózsa vagy vízitök (Nuphar luteum).

30. ábra. Európai hód

Tomanés mtsai (1981)nyomán

Az európai hód a rágcsálók (Rodentia) rendjébe tartozó nagyra növő állat: hossza farok nélkül elérheti a 80–95 cm-t, a farkáé a 30 cm-t, testtömege 30 kg is lehet. Jellegzetes farka van: széles, lándzsa alakú, a végén lekerekített, szarupikkelyek, valamint azok között finom, rövid, meredező szőrszálak fedik. Hátsó lábak ujjai között úszóhártya feszül, a második ujján pedig kettős karom található, amivel a szőrét tudja tisztogatni. Testét sűrű, vízálló prém borítja. Ivarnyílásuk mellett található két mirigy, az ún. hódzacskó, ezekben termelődik az úgynevezett hódpézsma, amit régen gyógyszerként használtak. A hódok egyébként ezzel a fenolszagú, kenőcsszerű váladékkal jelölik ki territóriumok határait, illetve a szaganyagok a párosodás időszakában a nemek egymásra találását is elősegítik. A hódok monogámok, a hímek és nőstények tartós párkapcsolatban élnek, a hierarchikusan szerveződött hódcsaládban a szülőpárral együtt élnek a kétéves és az egyéves kölykök; a majdnem teljesen kifejlett (szubadult) kétéveseket viszont akkor elüldözik, amikor az új kölykök megszületnek. A párzási időszak február végén, március elején van, a nőstények május végén, június elején ellenek. Általában csak egy-két kölyköt hoznak a világra. A kölykök szőrösen, nyitott szemmel jönnek a világra, hetekig csak anyatejen élnek. Az európai hód védett állat, értéke 50 000 Ft.

A Duna–Dráva Nemzeti Park egész területén elég gyakori emlősfaj a fokozottan védett vidra (Lutra lutra) (31. ábra).

31. ábra. Vidra –

portré (ifj. Endrédi L. felvétele) és habituskép (Fábián, 1977 nyomán)

A vidra rendszertanilag a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozik. Testhossza 80 cm körüli, farka kb. 40 cm-re nő meg. Lábai rövidek, karmos ujjai között úszóhártya feszül. Nagyon jól úszik, a vízszint alatt sokáig (6–8 percig) kibírja lélegzetvétel nélkül. Fő tápláléka a hal, éjszakánként nagyon ügyesen halászik. A vízparton katlanszerű üregekben lakik, amit a víz szintje fölött ás ki, belőle egy folyosót a vízbe vezet, aminek nyílása mintegy 50 cm-re van a vízszint alatt, ezen keresztül közlekedik, míg a katlan fölött egy vékonyabb szellőztető folyosót nyit a vízpart felszínére. Télen a jég alatt is képes vadászni, ha a levegővételhez léket talál. A nőstény májusban 2–4 vak kölyköt hoz a világra, amelyeket legalább félévig gondosan nevel. Az idősebb hímek általában magányosan élnek, az ivarérett hímek és nőstények csak a párosodás idején halásznak együtt. Értéke 250 ezer Ft.

Gemenc világhírnevét gímszarvas (Cervus elaphus) állományától nyerte: az itt élő szarvasbikák hatalmas agancsokat fejlesztenek. Elsősorban trófeáik miatt igen nagy vadászati értéket képviselnek.

A Gemenci-erdőben nagyon sok őz (Capreolus capreolus) és vaddisznó (Sus scrofa) él, ez utóbbi vadászati értéke különösen jelentős.

2.2.2. A bogyiszlói orchideás erdő

Bogyiszló határában található egy mindössze 1,5 km hosszúságú, keskeny (néhol csak 100 m szélességű), mintegy 36 hektárnyi terület, amelyre – miután Sió árvízvédelmi töltésének építéséhez elhordták a felszín közeli homokréteget – fűz- és nyárfákat telepítettek, amelyek a nyers homokon idővel satnya, ritkás erdővé serdültek. A vizenyős területen szokatlanul nagy mértékben elszaporodott több, az orchideák (Orchidales) rendjébe, illetve a kosborfélék (Orchidaceae) családjába tartozó növényfaj. A főként május-júniusban virágzó orchideák csodálatos látványt nyújtanak. Valamennyi fajuk védett.

Az erdő teljes területén előforduló, a talajt több százezrével borító legnagyobb egyedszámú orchideafaj a vitéz kosbor (Orchis militaris) (32. ábra).