Bozgor XXX Beküldő:kisromán szex történet


Bozgor XXX

Beküldő:kisromán


Bozgor XXX

Beküldő:kisromán




Meleg nyári nap volt. Egy osztálytársam átjött hozzám tanulni. 15 éves fiatal lány volt. Mindig néztem ahogy a tangája kikandikált. Igazából régen is vágytam rá. Nos most úgy adódott hogy átjött hozzám. Kb 15 perce tanulhattunk amikor megkérdezte hol van a WC. Megmutattam neki. Ezután felfutottam a padlásra és egy vésővel lyukat ütöttem a falon.

Észre is vette hogy egy kis vakolat ömlött a fejére szarás közben, de nem reagált. Én pedig a faszom méretére véstem a lyukat, majd megkúrtam a falat, a geci pont a csaj fejére esett. Erre már felfigyelt és amikor felnézett látta h egy fasz áll ki a falból. Ekkor kiült a döbbenet az arcára. Én gyorsan lefutottam a szobába és mintha mise történt volna vártam. Ő bejött. És közölte hogy egy fasz áll ki a falból és hogy tudok-e róla. Én persze mondtam hogy nem.

Megmutatta, ekkor nem volt ott semmi, persze a lyuk sem, mivel gyorsan visszafalaztam. A friss malter még csöpögött. Erre persze azt mondta hogy befalazták, de én mondtam hogy hazudsz, és vesén kúrtam egy fadarabbal. Erre ő megrémült, de én azt mondtam h csak hazugság vizsgálóként használtam. Ekkor visszamentünk tanulni. Gyorsan átírtam a történelem könyv szövegét, amiben éppen a középkori társadalmi eszmékről tanultak. Beleírtam a péniszcentrikus világképet. Amiben leírtam hogy minden nőnek életében 15 percet kell szopnia összefüggően, hogy a mennyországba kerüljön. Persze bevette, olyannyira hogy még a faszomat is. 15 percig csak szopott aztán úgy seggbe kúrtam hogy ketté állt az ánusza
Erotikus történetek


Örzse, Laló, Józsua, Dodó szex történetei.


Exads


Enzós Niki szextörténetei!

Az odalon szereplő történetek részben kitalációk, de van köztük sok megtörtént eset is! Ezek a szextörténetek csak és kizárólag felnőtteknek szólnak!

MILF | Pornómesék