A szorgalmi időszak szépen végetért, a csoportot visszaadtam, mindenki egyben élte túl a fasza Excel kurzust. A végére teljesen megtanulták a dolgokat, amit kiszabtam nekik. Vagy erről már írtam? Többet kéne blogolni, és akkor emlékeznék, mit írtam már ide, és mit nem.
Mindegy, írom, ami jön.
Ilyen vacak félévem rég volt.
Hálózati Oprendeszerekből is szégyen szemre négyes lettem, mert elszúrtam a zh-t. Pedig a beadandót nagy kedvvel csináltam meg OpenBSD-n, ez ötös is lett. Nagyon nem lepődnék meg, ha nem lennék soha komoly programozó. No, nem mert nem szeretem csinálni, de méginkább szeretek RJ-45-öt bepattintani, DHCP-t konfigurálni, frissíteni, beállítani, próbálgatni, hibátkeresni, és találni. Úgy érzem, ehhez van igazán érzékem. Elkódolgatok, nem azt mondom, de nincs sok tehetségem hozzá, és kreativitásom. Na meg, tapasztalatból mondhatom, hogy iszonyatosan odaillőnek éreztem magam a légkonditól hideg, ventillátoroktól sivító teremben, ahol fel kell emelni a hangot, ha beszélni kell valakihez, és minden rackben van tíz, milliókat érő pizzásdoboz.
Arra jöttem rá, hogy imádok megoldani, összeszervezni. Technikai, és szociális téren is. Technikai téren falom a problémákat. Ha meg kell oldani valamit, hozzám sem nagyon lehet szólni, és nem is nagyon érdemes, mert vihar van odabent, és születik a megoldás. Olvasom a doksit, a vikipédiát, guglizom az emberiség onlájn elérhető tudáskupacát, és Megoldok.
Valahogy úgy érzem magam ilyenkor, mint a Ponyvaregényben a megoldóember. Ha megoldás kell, akkor csöndet, és mindenki csinálja, amit mondok.
Szeretek megoldani. Valósidőben, azonnal, tétre.

Nehezen lehet idevezetni, pedig ide tartozik, mekkora állat jó volt az a kéttszer fél nap Mátó (Atya) Péter féle szeánsz. Ugyanez, ez az útról letérés, a tankönyv bezárása, amit az előbb írtam. Friss, pengeéles, kegyetlenül geek tudomány, amit ott megkaptunk. Ha ezt mind tudnám, ami ott elhangzott, de büszke lennék. Esküszöm, minden szombatom odaadnám egy ilyen kurzusért, minden héten. De fasza lenne. Sebaj, lesz még egy félév belőle.
Többször voltam már előadásán, ez a fickó tényleg képes jószerivel bármennyit beszélni úgy, hogy témánál marad, és egy perc üresjárát, vatta, helykitöltő nincs.
Az első szomabton csak egy jó teherautónyi pizzát kellett volna rendelni, meg sok kólát, és nyomhattuk volna estig, csakhát mindekinek valami mennivalója volt. Amikor a ródsóval voltak itt, akkor is az volt az utasítás, hogy addig adjon elő, míg meg nem halunk.
És olyan jó, hogy csak néhányónknak esnek a Monty Python, és hasonló poénok. ESR beleírhatán a Hacker Howto-ba, hogy “olvass sok Douglas Adams-et, és nézz Flying Circust”.
Szerintem igazán bölcs dolog, ha az ember megtalálja a mestereit, akiktől tanulhat, és akikre felnézhet. Ezt azt hiszem, a japánoktól kell megtanulnunk.

Szóval, tanultam eleget idén is, lassan már gyümölcsözni is kezd a dolog. Paul is visszaírt, a gitáros fickó, hogy köszöni a képet, maradunk kapcsolatban, majd szól, ha van valami, tehát a fotós hobbim is kellemesen ellát lelki üzemanyaggal.
A sulival lesz valami, a fejemre nem estem. Ha egy kicsit csúszok a befejezéssel, majd elmegyek dolgozni valamit.

Szoktak ilyekor fogadni.
Hát, én inkább csak elvárásokat fogalmazok meg magammal szemben.
Eljárok majd gyúrni, meg futni.
Többet fotózok, mert a Nikon csak ott ül a táskában. A 365 nap projektról már lemaradtam, de talán majd jövőre.
Sokat tanulok.
Sokat postolok. (Flickr, plurk, blogom, JPG)
Sok jó könyvet elolvasok.
Sok jó filmet megnézek.
Bicajjal járok, amint kisüt a tavasz.

Kábé ennyi elég lesz, meg majd még úgyis jönnek dolgok. Írok még ma egyet, vagy kettőt is. Stay tuned…

( A plurkerek már tudnak majdnem mindent, meg akikkel találkozgattam mostanában, nekik mondom, nem ér súgni. )

Update: Tulajdonképpen tök hülye vagyok, mert a múltkor már mindent elárultam. Basszus, jobb lett volna adagolni, aztan ha megvan, akkor kitrombitálni. Mindegy, cserébe holnap nem mondok semmi újat.

Szúrok ide egypárat, csak úgy kedvcsinálónak a koncertről.

Na, mivan?

Mélyen

Hol is jártam?

Mikor a Tanárurak mentek, akkor jöttek Ádámék.
Ádám hozta a tavalyi formát, hadoválós, kiabálós állapotban volt, ilyekor mindig az “élet császára” hagulatban van Jó srác, bírom. Mondta, hogy “Andráááás, bazeeeeg…”.
Tavaly is ilyen volt, hosszan adagolta Kicsilánynak, hogy én mekkor arc vagyok tulajdonképpen, és milyen rendes srác, úgyhogy tessék azonnal a karjaimba omlani szerelmesen. Rendes gyerek, segíteni akart, látta, hogy meg vagyok menve nagyon. Meg is voltam, mi tagadás.
Aztán hányt, és hazamentek.
Jó volt, igazi dorbézolós este, minden negatívum ellenére.

No, visszatérve az ideihez, kicsit asszisztáltam a csocsózásukhoz, aztán beszereztem egy olyan vödröt, ami már szinte mindenkinél volt.
Szimpla homokozóvödör, bele feles vodka, meg egy energiaital, hogy jól aludjunk el.
Valami fertelmes volt, de vödör az kell, meg kellett szenvedni érte.
Üresen már nem volt vicces a vödör sem, és azt hiszem, körülbelül itt estünk le a libikókáról, mikor lement ez a lötty.
Vettünk sört a vödörbe Ricsivel, mert nehogymár ne igyunk sört vödörből. Lement vagy kettőhárom, nem emlékszem sajnos, és akkor menjuk táncolni közfelkiáltásra. Hát, elvileg volt valami olyan, amire beszálltam, de már csak villanások.
Annyi maradt meg, hogy rohadt melegem van, és rettegek, hogy elvesztem a cuccaim, ezért leraktam a ruhatárba, ahonnan ismeretlen okok miatt felvettem húsz perc múlva, majd egy idő után ismét leadtam. Rémlik egy ismerős képe, nem tudom, mit beszéltünk, de valamit, az biztos.
Arra viszont emlékszem, hogy megismerkedtem Sideshow Bob-bal, és a barátnőjével. Remélem nem vette sértésnek, de a srác teljesen úgy néz ki, mint Sideshow (Balfék) Bob, a Simpsons-ból. Nagyon örültek, hogy lefényképeztem őket, az enyémmel, meg az ő gépükkel is.
Remélem, jó címet adtam meg nekik, mert eléggé zaj volt, meg ugye, na…
Felírták a telefonjukba, ha sikerült, akkor üdv nekik is a blogomon!
Itt aztán már annyira csúszott a kuplung, muszáj volt megindulni haza, teljesen szét voltam már potyogva apró kis darabkákra szellemileg. Még egy homályos emlék, hogy az egyik csoptárssal összefutottam a Kossuth téren, és teljesen meglepődtem, hogy kerül bele a világomba, annyira váratlan volt, meg valamin annyira agyalam éppen. Ha gyaloglok éjszaka egyedül, akkor mindig valamibe beleásom a gondolataim.
Valamit beszéltünk, ha fontos lett volna, még most is tudnám mit.
Valószínűleg hívtam taxit, bamm, arra keltem, hogy lekestem a Delphi óráról, de ez akkor teljesen belefért. Nem létezőnek nyílvánítottam magam arra napra. Kellemes volt a villanyszerelőre kelni, aki épp a vezeték helyét véste.
Flex-szel.
Részletezzem?
Áu, fájt.
Végül rendbejöttem egy tükörtojástól, de nem voltam semmire kapható, pihengettem.

Kösz a szervezőknek, remek bulit csaptak, kösz a csoptársaknak, nagyok vagytok Srácok, bulizhatnánk gyakrabban!
És főleg kösz a Tanáruraknak, remekül elbeszélgettünk, jövök két sörrel!

Itt a galéria. Nem lettek jók. Ez van, bele kell jönni az új gépbe.

(Szóval, nem sikerült rájönnöm, hogyan kell hozzacsatolni a galériát a poszthoz, úgyhogy jobb felül kéne kattintani rá, a főoldalon, vagy ide.)