szeretem tisztes távolból, az előadó látókörétől messzebb megnézni az előadásokat, így kissé kívűálló maradni, vagy a fene tudja miért…
siettem is le a HC-ba a hatodikról, mert elhúzódott az óra. leültem hát egy fickó asztalához, hátulra. hamarosan elkezdődött az előadás. eleinte még hallottam a mondatok felét, a prezentációból pedig kikövetkeztettem a maradékot, de a megilletődött tömeg az előadás végefelé felszabadult zajolásba kezdett, így nagy röhögéseken, a kávégép hangján, a csocsóasztal csattogásán kívül semmmit nem hallottam. a röhögések persze nem az előadásnak szóltak, hanem eszegető, iszogató társaságtól jöttek, akik nem az előadás miatt voltak ott.
tudni kell, hogy a Hallgatói Club, továbbiakban HC, egy ilyen közösségi hely a fősulisoknak, pulttal, kólával, szendviccsel, csocsóval, tehát voltak olyanok is jelen, akik nem a rendezvényre jöttek.
így maradtam hát le az első előadóról, pedig igencsak érdekes témát feszegetett Erdei Csaba az fsf.hu-tól, GNU alapok és a szabad szoftverek fejlesztésének gazdasági háttere címmel.
Mátó Péter, Felhasználói szabad szoftverek című előadására előrébb is furakodtam. igen furakodtam, mert az eleje felé igen sokan voltak, valóban érdeklődő emberek. ki is néztem magamnak az ablakpárkányt, mivel szék már nem jutott.
érdekes volt, bár sok újdonságot nem mondott, lévén régen igyekszem már szabad szoftvert használni. előadónk megmutatta az ablakkezelőjét is, ha már beharangozta. hatékony, nagyon hatékony kis rendszer. kár, hogy nem néztem meg a hüledező arcokat, akik még nem láttak ilyen ablakkezelőt… bár a cím adott volt, sokfelé ágazott a téma, persze a szabaszoftverek világán belül. nagyon fura érzés a valóságban is ilyesmiről hallani, hisz manapság jórészt a netről szerez infót az ember.
ezután Csepinszky András bemutatóját hallhattuk a debreceni Unixlab-ról. kellemes kis klubnak néz ki, az előadás alapján, igencsak érdekel is, de én pc-n kívül még nem is sokat láttam más architectúrát, nem tudom, nézelődni vajon lehet náluk? máshoz nem igazán értek, sajnos.
esetleg a Gentoo-hoz, egy kicsit.
ismét Mátó Péter következett, Szabad szoftver és az IT biztonság előadásával.
igen nagy kategórát átölelő cím, mint utóbb kiderült, át is ölelte a kategóriát. előadónk azt az utasítást kapta, addig beszéljen, míg meg nem halunk. mivel minden témát szépen körbejártunk, valóban igen hosszúra nyúlt az előadás. ekkor már csak igen kis társaság maradt, olyan tíz fő. gondolom azért maradtak, mert érdekelte is őket a téma…
bár remek volt az egész roadshow, én ezt az előadást tenném a dobogó tetejére. sokat tanultam belőle, főleg, hogy néhol össze is vágott jelen félévemben futó, kódelmélet című tantárgyammal. hosszú volt, de igazán megérte, számomra emiatt volt érdemes elmenni, hisz nekem már nem kellett bemutatni a szabad szoftvert, jöhetett egy kicsit mélyebb víz is. ilyen előadás lehetne iskolai kereteken belül is. linux az van egy félév, de ez sokkal mélyebb, részletesebb volt. ínyemre való téma volt, gratulációim az előadónak.
és értettem ám a heringes viccet, művelt emeber kívülről tudja a Gyalog-galoppot
összefoglalva, kiváló rendezvény volt, Uraim, remélem lesz jövőre is, legalább ilyen jó. kicsit a helyi szervezésen van mit finomítani, de bőven jó volt így is.