Az egy dimenziós idõszállal
leírtuk
a létezést (lásd: Az idõ szerkezete
címû
írásomat a matematika rovatban). A teret annak
perspektívája
szüli, hogy a modellezõ nincs benne a modellben
(lásd:
A harmadik címû írásomat), csak a
képe,
és ez fogja szülni az öntartalmazó,
önhasonló,
fraktális rendszert, amit a térdimenzióval
írunk
le.
Az idõ és a tér
definiálásával
tehát leírtuk a teljes valóságot, a
megnyilvánultat.
Ennek szükségszerû következménye, hogy
másnak
(valós dolgoknak) már nem maradt hely a
leírásban,
vagyis innentõl a rendszerünk csak virtuális
dolgokkal
bõvíthetõ (fény, lélek, anyag,
stb.).
Kezdjük a bõvítést az anyaggal!
"Az anyag nem létezik, de célszerû figyelembe
venni."
Ennek oka az, hogy az anyag látszatának
használatával
(bevezetésével) a világ mûködése
könnyebben megérthetõ, kezelhetõ a
szubjektumok
(értelem) számára. Példa: a három
dimenziós
kocka két dimenziós vetülete egy bonyolult alakzatot
ad, ezért két dimenzióban nehezebb azt
vizsgálni
és megérteni, mint három dimenzióban. Ha az
anyag is egy két dimenziós vetületként
jelentkezik
a valóságban, és az értelem
számára
kezelhetetlenül bonyolult a geometriája,
felépítése,
akkor könnyebben megérthetõ, ha három
dimenziós
alakzatként fogjuk fel.
Ezzel egy új dologgal bõvítettük
az univerzumot, vagyis egy új virtuális
minõség
lépett föl a rendszerben. Elképzelhetõ, hogy
a harmadik dimenzió az anyag dimenziója a
számunkra,
amit sûrûségként észlelünk. Az
anyag
statikus rendszer, az élet viszont, mely elõszeretettel
építi
fel önmagát belõle, dinamikus. Mi hát az
élet?
Az élet éppúgy illúzió,
mint az anyag. Virtuális, tehát nincs benne a
valóságban,
mert nem abban gyökerezik az eredete. Mivel nem
található
meg a valóságban, ezért nem is megfogható
(értelemmel)
és nem lehet megcsinálni úgy, ahogy azt ma a
tudósok
gondolják (élettelen anyagba nem lehet életet
lehellni,
életre késztetni a molekulákat az
õslevesben).
És persze nem is írtható ki lényegileg a
valóságból.
Az élet ugyanis a valóság okában, a
létezésben
gyökerezik.
Ezért van az, hogy az élet minden
megnyilvánulása
maga a csoda és lényegében
megmagyarázhatatlan
a racionális értelem számára. A
tudomány
a mai napig nem magyarázta meg kielégítõ
pontossággal,
hogy mi az élet. Évszázadok óta kutatjuk,
vizsgáljuk,
boncoljuk, mérjük, analizáljuk és
leírjuk,
mégsem értjük a lényegét, az
eredetét.
Azt látjuk, hogy mozog és bizonyos
törvényszerûségeknek
engedelmeskedik, de nem értjük mindezek belsõ
okát,
szervezõerejét. Különben már rég
tudnánk lombikban életet
csinálni.
Mivel az élet a valóság egyik
virtuális
komponense, ezért valamilyen szinten mindig megmarad a
rendszerben,
abból ki nem írtható (próbáld meg
kiradírozni
az árnyékodat).
Ugyanakkor élet csak a valóságban
van, jelenik meg azáltal, hogy a létezõ
szubjektumok
a természetükbõl következõen
hozzák
bele (képzelik, teremtik bele) azt. Az életben
tehát
csak csodák vannak (például:
intuíció,
spontaneitás és rengeteg parajelenségnek
elkönyvelt
dolog). Csupán a realizáció, a nagyságrend
és a megmutatkozás változik attól
függõen,
hogy a szubjektumok hogyan emelik ki a valóságból
a csodát, vagyis mit tartanak annak. Példa: az
ókorban
a mágia természetesnek számított, ma a
mobiltelefon
az. De fordítva csoda lenne mindkettõ!
Készült: 2000.05.05.