Ferenczi Viktor

A LÉTFOGALOM MEGHATÁROZÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGE
A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS VIZSGÁLÓDÁS KEZDETÉN
 

   Életünk minden mozzanata a lét fogalmára épül. Önmagunk és környezetünk megismerése és a velük való kölcsönhatás során eszünkbe sem jut, hogy már puszta létüket sem értjük. Az utóbbi több mint két évezred során a lét értelmére vonatkozó bármely kérdésfeltevés tudományos vagy vallási eretnekségnek számított és számít még ma is. A kérdés szükségtelenségérõl és értelmetlenségérõl kialakult dogma máig élõ gyakorlat. Arisztotelész és Platón után a létkérdést a szõnyeg alá söpörték. Azóta nagy filozófusok egész sora bélyegezte hiábavalóságnak vagy módszertani hibának a lét fogalmának meghatározására irányuló kísérleteket. Az ember létezik és létmegértésben él, de fogalma sincsen magáról a létrõl.

   Megkerülhetõ a létezés fogalmára irányuló kérdés? Foglaljuk össze röviden azokat az ellenérveket, amelyek a lét fogalmának meghatározhatósága ellen szólnak. Egyes irányzatok szerint a lét meghatározása nem szükséges, mert "a lét a legáltalánosabb fogalom". A lét a legáltalánosabb, mert minden tulajdonságot, megkülönböztetõ jegyet nélkülöz, de ez nem biztosítja, hogy a
legvilágosabb fogalom is egyben. Más irányzatok a létfogalom abszolút általánosságából a lét definiálhatatlanságára következtetnek, ez azonban csak a létkérdés könnyed megkerülését jelenti. Egyes érvelések szerint a lét fogalma minden adott helyzetben magától értetõdõ értelemmel bír, azonban "egy filozófiai alapfogalom magátólértetõdõségére hivatkozni igencsak kétes eljárás". A
középkori ontológia szerint a lét valami "transzcendens". Arisztotelész az analógia egységének tekinti.

   A fundamentálontológia feladata tehát a lét fogalmának, mint minden filozófia alapvetõ fogalmának meghatározása. A lét azonban minden klasszikus definiálási kísérletnek ellenáll, mert "a létezõ léte maga nem valamilyen létezõ.", vagyis "a lét fogalmát nem lehet magasabb fogalmakból levezetni, vagy alacsonyabbakkal ábrázolni." Szükség lenne a létezõ létének komoly fenomenológiai
vizsgálatára.

   "A lét mindenkor egy létezõnek a léte." A lét létezõ nélkül értelmezhetetlen fogalom. Ha nincs "ami" létezzen, akkor az a szó szoros értelmében "semmi", amirõl viszont nem lehet semmit sem mondani. Egy minden tulajdonságtól mentes létezõt úgy képzelhetünk el, mint egy 0 dimenziós, azaz a helyek elkülöníthetõségétõl mentes idõtlen "teret", amelyben az egyetlen lehetséges helyen fellelhetõ egy pont, vagy nem, azaz létezik, vagy nem. Elgondolkodtató, hogy ez az egyetlen pont kizárólag önmaga létének észlelésére képes, mert más nincs is. Tehát a puszta létezõ elképzelhetõ egyetlen pontként egy dimenziótlan és idõtlen "valamiben". Ennek a létezõnek nincsen sem születése sem halála, nincsen értelme"keletkezésrõl" vagy "megszûnésrõl" beszélni. Csak puszta léte van.

   A léttel kapcsolatos vizsgálódást végzõ létezõ léte magának a vizsgálódásnak is elõfeltétele, tehát már eleve létmegértésben kell élnünk. Ezt az állítást magának a létfogalomnak a használata támasztja alá. Ebbõl következõen a lét értelmére irányuló kérdés csak létmegértésben tehetõ fel. Induljunk ki abból az alapfeltevésbõl, hogy mi magunk létezünk. Ebben az esetben a vizsgálódást minden esetben mi magunk végezzük. Ehhez szükséges, hogy létezzünk és képesek legyünk saját létünk felismerésére. Érdekes, hogy önmagunkon kívül más létezõ meghatározása felesleges és hibás lépés lenne, amit semmi sem indokol. Más létezõk önkényes bevezetése maga után vonná a közöttük való különbségtétel szükségességét, ami önkényes tulajdonságok bevezetését kívánná
meg. "A bölcs nem indul sehová, s mégis a célhoz érkezik. - Lao Ce"

   A fentiekbõl következõen az egy létezõ az, aki a vizsgálódást végzi. Jellemzõje a lét és az önfelismerés képessége. Egyetlen lehetséges "cselekvése" önmaga létének állandó konstatálása, a nemléttõl való elkülönítése. Érdekes, hogy sok vallás alapja egy önvaló tulajdonságú, mástól nem függõ alapvetõ "valami", amelyre sok különféle elnevezés használatos. Ezt a "valamit" minden esetben az anyagi világ fölé rendelik, mint ami "nem kéri mástól a létét".Tehát a vizsgálódást végzõ létezõ és a vizsgált létezõ egy. A létezõ léte önmaga felismerése, amelyben önmaga számára újra és újra megteremti magát önmaga számára. Talán innen eredhet a létezõ "teremtõ" elnevezése?

   A létezõ önmaga létét csak önmaga létével határozhatja meg, ami rekurzív definícióra vezet. Ez ma módszertani hibának, "tautológiának" minõsül, de mentesít az önkényes fogalomalkotástól és az azzal járó hibáktól. Itt érdekes lehet megjegyezni, hogy már más tudományok is jutottak hasonló rekurzív alapdefiníciókra, de többnyire - mint módszertani hibák - a dogmatikus süllyesztõben végezték. A valóságban tehát csupán egyetlen önfelismerõ tulajdonságú létezõ létezik. Minden más, amit létezõnek vélünk, csupán csak káprázat, a létezõ önámítása, amelynek oka önmaga felismerése. A létezõ tehát saját Világának megalkotója, éltetõje és megtapasztalója. A rekurzív létezés a végtelen filozófiai meghatározása, az önmaga farkába harapó kígyó.

   (124. oldal)
"Tatiosz:
- Mi tehát az eredeti Valóság, ó Apám?
Triszmegisztosz:
- Õ, aki Egy és egyedüli, ó Tatiosz; Õ, aki nem anyagból van, s nem is testben; kinek sem
színe, sem formája, és aki nem változik, nem alakul át, de mindig Van."

   Heidegger a Lét és idõ 296. oldalán kifejti, hogy a létnek, mint a létezõ világban-benne-létének ontológiai körstruktúrája van, ami a kéznéllevõség létmódjához tartozik. Annak ellenére, hogy a létezõ önmaga számára az egyetlen "kéznéllevõ" létezõ, kifejezetten tiltja e körstruktúra alkalmazását a jelenvalólét fenoménjére. Teljes mûvében kerülgeti ezt a forró kását, de sehol sem javasol rá konkrét megoldást.

   Az önfelismeréssel járó önkijelentés eseménye további önfelismerésre ad okot. Ez a szükség tartja a létezõt a folyamatos önfelismerés állapotában. Az önfelismerések rendezett sorozata mint egyfajta "idõfogalom" jelenik meg, de kérdéses, hogy ez a jelenség azonosítható-e az általunk ismert vulgáris idõfogalommal, vagy a mi szemlélõhöz kötött sajátidõnk csak a valóság szubjektív
szemléletmódjából és a szemlélõk egymáshoz képest értelmezett valamely tulajdonságából eredõ jelenség. Kérdéses továbbá az is, hogy az önfelismerések sorozata diszkrét események egymásutániságaként vagy egyetlen végtelen régrõl származó folytonos jelenségként értelmezhetõ-e.

   Fontos kérdés, hogy az önfelismerõ létezõ szemszögébõl hogyan értelmezhetõ egy olyan absztrakt állapottér, amely alkalmas hozzárendeléssel fizikai állapottérként is használható. Egyáltalán létrehozható ezen a filozófiai alapon alkalmas konstrukció?

   A természettudományok célja a létezõ Világ leírása és az abban lejátszódó jelenségek minél pontosabb és szélesebb körben érvényes jósolása. Egy adott jelenség leírása valamilyen alkalmas, általában kísérleti tapasztalatok alapján intuitív úton megválasztott modell és az azon értelmezett jellemzõk alapján történik. A jellemzõkbõl alkotott állapottér és a létezõ önfelismerésébõl nyerhetõ
valódi állapottér között érvényes leképzés határozza meg az elmélet pontosságát és érvényességi körét. A létezõ állapottere teljes általánossággal bír. Pontosan azt foglalja magában ami lehetséges, és pontosan azt nem tartalmazza ami nem lehetséges.

   Valószínûleg a létezõ teljes állapotterének feltérképezése és tárolása elvileg lehetetlen feladat, hiszen ahhoz a létezõ teljes állapotterénél, vagyis a Világegyetemnél is nagyobb tárolóeszközre lenne szükség, azonban szerkezetének felderítése elvileg lehetséges. A másik probléma a létezõ képeinek folyamatos szaporodása, amely már elvégzése pillanatában elavulttá tesz minden feltérképezési kísérletet. A fentiekbõl következik, hogy a létezõ állapotterének bizonyos fokú ismerete nélkül a könnyebben kezelhetõ, esetleg közvetlenül mérhetõ mennyiségekre való alkalmas leképzés megtalálása szinte lehetetlen feladat, nem is beszélve az elkövetett hiba becslésérõl. Mindebbõl következõen minden természettudományos megismerés alapjának a fundamentál ontológiának kellene lennie.

   "A tudományok tulajdonképpeni "mozgása" saját alapfogalmaik többé-kevésbé radikális és tudatos revíziója."

   Irodalomjegyzék:
Martin Heidegger Lét és idõ Gondolat kiadó 1989
Hermész Triszmegisztosz A tökéletesség útja Farkas Lõrinc Imre kiadó 1994

Vissza a tartalomhoz

Következõ írás