A LÉTFOGALOM
MEGHATÁROZÁSÁNAK
SZÜKSÉGESSÉGE
A
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS
VIZSGÁLÓDÁS KEZDETÉN
Életünk minden mozzanata a lét fogalmára épül. Önmagunk és környezetünk megismerése és a velük való kölcsönhatás során eszünkbe sem jut, hogy már puszta létüket sem értjük. Az utóbbi több mint két évezred során a lét értelmére vonatkozó bármely kérdésfeltevés tudományos vagy vallási eretnekségnek számított és számít még ma is. A kérdés szükségtelenségérõl és értelmetlenségérõl kialakult dogma máig élõ gyakorlat. Arisztotelész és Platón után a létkérdést a szõnyeg alá söpörték. Azóta nagy filozófusok egész sora bélyegezte hiábavalóságnak vagy módszertani hibának a lét fogalmának meghatározására irányuló kísérleteket. Az ember létezik és létmegértésben él, de fogalma sincsen magáról a létrõl.
Megkerülhetõ
a létezés fogalmára irányuló
kérdés?
Foglaljuk össze röviden azokat az ellenérveket,
amelyek
a lét fogalmának meghatározhatósága
ellen szólnak. Egyes irányzatok szerint a lét
meghatározása
nem szükséges, mert "a lét a
legáltalánosabb
fogalom". A lét a legáltalánosabb, mert minden
tulajdonságot,
megkülönböztetõ jegyet nélkülöz,
de ez nem biztosítja, hogy a
legvilágosabb fogalom is
egyben. Más irányzatok a létfogalom
abszolút
általánosságából a lét
definiálhatatlanságára
következtetnek, ez azonban csak a létkérdés
könnyed
megkerülését jelenti. Egyes érvelések
szerint a lét fogalma minden adott helyzetben
magától
értetõdõ értelemmel bír, azonban
"egy
filozófiai alapfogalom
magátólértetõdõségére
hivatkozni igencsak kétes eljárás". A
középkori
ontológia
szerint a lét valami "transzcendens". Arisztotelész az
analógia
egységének tekinti.
A
fundamentálontológia
feladata tehát a lét fogalmának, mint minden
filozófia
alapvetõ fogalmának meghatározása. A
lét
azonban minden klasszikus definiálási
kísérletnek
ellenáll, mert "a létezõ léte maga nem
valamilyen
létezõ.", vagyis "a lét fogalmát nem lehet
magasabb fogalmakból levezetni, vagy alacsonyabbakkal
ábrázolni."
Szükség lenne a létezõ létének
komoly fenomenológiai
vizsgálatára.
"A lét mindenkor egy létezõnek a léte." A lét létezõ nélkül értelmezhetetlen fogalom. Ha nincs "ami" létezzen, akkor az a szó szoros értelmében "semmi", amirõl viszont nem lehet semmit sem mondani. Egy minden tulajdonságtól mentes létezõt úgy képzelhetünk el, mint egy 0 dimenziós, azaz a helyek elkülöníthetõségétõl mentes idõtlen "teret", amelyben az egyetlen lehetséges helyen fellelhetõ egy pont, vagy nem, azaz létezik, vagy nem. Elgondolkodtató, hogy ez az egyetlen pont kizárólag önmaga létének észlelésére képes, mert más nincs is. Tehát a puszta létezõ elképzelhetõ egyetlen pontként egy dimenziótlan és idõtlen "valamiben". Ennek a létezõnek nincsen sem születése sem halála, nincsen értelme"keletkezésrõl" vagy "megszûnésrõl" beszélni. Csak puszta léte van.
A léttel
kapcsolatos
vizsgálódást végzõ
létezõ
léte magának a vizsgálódásnak is
elõfeltétele,
tehát már eleve létmegértésben kell
élnünk. Ezt az állítást magának
a létfogalomnak a használata támasztja alá.
Ebbõl következõen a lét
értelmére
irányuló kérdés csak
létmegértésben
tehetõ fel. Induljunk ki abból az
alapfeltevésbõl,
hogy mi magunk létezünk. Ebben az esetben a
vizsgálódást
minden esetben mi magunk végezzük. Ehhez
szükséges,
hogy létezzünk és képesek legyünk
saját
létünk felismerésére. Érdekes, hogy
önmagunkon
kívül más létezõ
meghatározása
felesleges és hibás lépés lenne, amit semmi
sem indokol. Más létezõk önkényes
bevezetése
maga után vonná a közöttük való
különbségtétel
szükségességét, ami önkényes
tulajdonságok
bevezetését kívánná
meg. "A bölcs nem indul
sehová,
s mégis a célhoz érkezik. - Lao Ce"
A fentiekbõl következõen az egy létezõ az, aki a vizsgálódást végzi. Jellemzõje a lét és az önfelismerés képessége. Egyetlen lehetséges "cselekvése" önmaga létének állandó konstatálása, a nemléttõl való elkülönítése. Érdekes, hogy sok vallás alapja egy önvaló tulajdonságú, mástól nem függõ alapvetõ "valami", amelyre sok különféle elnevezés használatos. Ezt a "valamit" minden esetben az anyagi világ fölé rendelik, mint ami "nem kéri mástól a létét".Tehát a vizsgálódást végzõ létezõ és a vizsgált létezõ egy. A létezõ léte önmaga felismerése, amelyben önmaga számára újra és újra megteremti magát önmaga számára. Talán innen eredhet a létezõ "teremtõ" elnevezése?
A létezõ önmaga létét csak önmaga létével határozhatja meg, ami rekurzív definícióra vezet. Ez ma módszertani hibának, "tautológiának" minõsül, de mentesít az önkényes fogalomalkotástól és az azzal járó hibáktól. Itt érdekes lehet megjegyezni, hogy már más tudományok is jutottak hasonló rekurzív alapdefiníciókra, de többnyire - mint módszertani hibák - a dogmatikus süllyesztõben végezték. A valóságban tehát csupán egyetlen önfelismerõ tulajdonságú létezõ létezik. Minden más, amit létezõnek vélünk, csupán csak káprázat, a létezõ önámítása, amelynek oka önmaga felismerése. A létezõ tehát saját Világának megalkotója, éltetõje és megtapasztalója. A rekurzív létezés a végtelen filozófiai meghatározása, az önmaga farkába harapó kígyó.
(124. oldal)
"Tatiosz:
- Mi tehát az eredeti
Valóság,
ó Apám?
Triszmegisztosz:
- Õ, aki Egy és
egyedüli,
ó Tatiosz; Õ, aki nem anyagból van, s nem is
testben;
kinek sem
színe, sem formája,
és aki nem változik, nem alakul át, de mindig Van."
Heidegger a Lét és idõ 296. oldalán kifejti, hogy a létnek, mint a létezõ világban-benne-létének ontológiai körstruktúrája van, ami a kéznéllevõség létmódjához tartozik. Annak ellenére, hogy a létezõ önmaga számára az egyetlen "kéznéllevõ" létezõ, kifejezetten tiltja e körstruktúra alkalmazását a jelenvalólét fenoménjére. Teljes mûvében kerülgeti ezt a forró kását, de sehol sem javasol rá konkrét megoldást.
Az
önfelismeréssel
járó önkijelentés eseménye
további
önfelismerésre ad okot. Ez a szükség tartja a
létezõt
a folyamatos önfelismerés állapotában. Az
önfelismerések
rendezett sorozata mint egyfajta "idõfogalom" jelenik meg, de
kérdéses,
hogy ez a jelenség azonosítható-e az
általunk
ismert vulgáris idõfogalommal, vagy a mi
szemlélõhöz
kötött sajátidõnk csak a valóság
szubjektív
szemléletmódjából
és
a szemlélõk egymáshoz képest
értelmezett
valamely tulajdonságából eredõ
jelenség.
Kérdéses továbbá az is, hogy az
önfelismerések
sorozata diszkrét események
egymásutániságaként
vagy egyetlen végtelen régrõl
származó
folytonos jelenségként értelmezhetõ-e.
Fontos kérdés, hogy az önfelismerõ létezõ szemszögébõl hogyan értelmezhetõ egy olyan absztrakt állapottér, amely alkalmas hozzárendeléssel fizikai állapottérként is használható. Egyáltalán létrehozható ezen a filozófiai alapon alkalmas konstrukció?
A
természettudományok
célja a létezõ Világ leírása
és az abban lejátszódó jelenségek
minél
pontosabb és szélesebb körben érvényes
jósolása. Egy adott jelenség leírása
valamilyen alkalmas, általában kísérleti
tapasztalatok
alapján intuitív úton megválasztott modell
és az azon értelmezett jellemzõk alapján
történik.
A jellemzõkbõl alkotott állapottér
és
a létezõ önfelismerésébõl
nyerhetõ
valódi
állapottér
között érvényes leképzés
határozza
meg az elmélet pontosságát és
érvényességi
körét. A létezõ állapottere teljes
általánossággal
bír. Pontosan azt foglalja magában ami lehetséges,
és pontosan azt nem tartalmazza ami nem lehetséges.
Valószínûleg a létezõ teljes állapotterének feltérképezése és tárolása elvileg lehetetlen feladat, hiszen ahhoz a létezõ teljes állapotterénél, vagyis a Világegyetemnél is nagyobb tárolóeszközre lenne szükség, azonban szerkezetének felderítése elvileg lehetséges. A másik probléma a létezõ képeinek folyamatos szaporodása, amely már elvégzése pillanatában elavulttá tesz minden feltérképezési kísérletet. A fentiekbõl következik, hogy a létezõ állapotterének bizonyos fokú ismerete nélkül a könnyebben kezelhetõ, esetleg közvetlenül mérhetõ mennyiségekre való alkalmas leképzés megtalálása szinte lehetetlen feladat, nem is beszélve az elkövetett hiba becslésérõl. Mindebbõl következõen minden természettudományos megismerés alapjának a fundamentál ontológiának kellene lennie.
"A tudományok tulajdonképpeni "mozgása" saját alapfogalmaik többé-kevésbé radikális és tudatos revíziója."
Irodalomjegyzék:
Martin Heidegger Lét
és
idõ Gondolat kiadó 1989
Hermész Triszmegisztosz A
tökéletesség útja Farkas Lõrinc Imre
kiadó
1994