ALTERNATÍV NEMZETI ALAPTANTERV
Manapság egy átlagos ember Európában 12-16 évig jár iskolába. Teszi mindezt életének abban az idõszakában, amikor a leginkább képes az új ismeretek befogadására, s mindezeken át a társadalomba való beilleszkedést tanulja, kialakítva felnõttkori identitásának alapjait.
Ahhoz képest, hogy pontosan tisztában vagyunk vele, mennyire fontos jól kiképezni a következõ nemzedékeket, és korszerû ismeretekkel ellátni a fiatalokat, meglepõen keveset teszünk ezért a gyakorlatban. Az oktatási rendszereink katasztrófálisan elavultak, és az állandó változtatások ellenére láthatóan alkalmatlanok rá, hogy megfeleljenek az élet támasztotta követelményeknek. Erre magam is csak akkor jöttem rá, mikor 19 évesen kikerültem az oktatási rendszerbõl, s végre volt némi rálátásom, min mentem keresztül addigra. Rájöttem, hogy hiába tanultam rengeteget, mégis szinte semmit sem tudok a világról. Az iskolában belém erõltetett tudás pedig javarészt fölösleges és használhatatlan a gyakorlatban.
Eltelt azóta tíz év, és a saját személyes tapasztalataim, továbbá a másokkal folytatott eszmecserék révén eljutottam odáig, hogy felismertem, alapjaiban kell megváltoztatni az oktatást ahhoz, hogy hatékonyabb legyen. Mást és máshogyan kell tanítani a gyerekeknek 6 és 18 éves koruk között ahhoz, hogy életrevalók és boldogulni tudók legyenek ebben a gyorsan változó és zavaros világban.
Nem vagyok pedagógus, csak egy egyszerû ember, aki átment az iskolarendszer nevû idegdaráló gépezeten. Belülrõl láttam, megéltem és elszenvedtem az egészet. Utána úgy döntöttem, jó lenne végre összeállítani egy listát arról, hogy mit is kellett volna megtanulnom ifjú éveimben, aminek tényleg hasznát láttam volna. Mert mindig utólag okos az ember, de aki nem tanul se a mások, se a saját hibáiból, az magára vessen, ha folyton kudarcok érik az életben.
Ezt a listát neveztem el Alternatív Nemzeti Alaptantervnek (ANA), amirõl persze jól tudom, hogy sosem fog eljutni a gyakorlati megvalósításig, hisz túl sok akadály létezik a törvényekben, hivatalokban és fõként a fejekben, ami ezt meggátolja. Mégis közzé teszem az Eseményhorizont weblapon, abban a reményben, hogy ötleteket adhatok vele azoknak a pedagógusoknak és szülõknek, akik komolyan segíteni szeretnék az utánuk következõ generációkat.
Az elsõ és legfontosabb szempont az ANA összeállításánál az volt, hogy gyakorlatias, rugalmas, célirányos, gyermek és feladatközpontú oktatási modellre van szükség. Az életet csak a gyakorlatban lehet élni, ezért a rá való felkészítést is csak pragmatikusan lehet végezni. Ma errõl gyakorlatilag szó sincs, még a szakmunkás képzõ iskolákban sem. Több olyan diákot láttam, akik a mûszaki iskolából kikerülve még egy villanykapcsolót sem tudtak megjavítani vagy lemérni egy ellenállást, megállapítani, melyik alkatrésze romlott el egy készüléknek. Akkor mit tanultak az iskolában? Nekem volt olyan osztálytársam középiskolában, aki 18 éves korára tanult meg folyékonyan olvasni, és nem azért, mert diszlexiás volt, csak egyszerûen nem volt lehetõsége behozni ezt az apró lemaradását és senki sem segített neki. Viszont minden évben tovább rugdalták a tanárok, feljebb buktatták, míg az érettségi vizsgákig jutott szegény.
Azt hiszem nincs olyan diák, akinek ne okozna álmatlan éjszakákat, stresszes izgalmat és aggódást, sõt depressziót a számonkérés miatti félelem. A félelem pedig egyértelmûen akadálya a tanulásnak, ahogy a túlzásba vitt fegyelem és kényszerítés is. Eredményeket csak úgy lehet elérni, ha nincs tétje a dolognak. Ha szabadon, kiváncsian, boldogan, élvezve a felfedezés örömét és izgalmát lehet megismerkedni az új dolgokkal. Ha nem kell a tévedéstõl, hibázástól rettegni és annak következményeitõl. Így nem lehet megszeretni a tanulást, sem értékelni a tudást, amelyhez az ember tudatában hamar kapcsolódnak rossz emlékek, kudarcélmények. Nem véletlen, hogy a fiatalok körében divat az iskolakerülés, a butaság sikk, és a csalás útján megszerzett jó jegy követendõ példa, az életrevalóság jele. Ha a gyerekeink már az iskolában is csak ügyeskedéssel és csellel képesek boldogulni, akkor ez persze késõbb is így marad, megalapozva a szélhámosok és gengszterek társadalmát, ahol mindig a legdörzsöltebbek gyõznek, és se a tudásnak, se a rendes munkának nincs becsülete.
Az iskolarendszer idõbeosztásával is sok gond van. Félévente változó órarendek, egyre növekvõ óraszámok és tanítási napok jellemzik a jelenlegi állapotot. Sokkal hasznosabb lenne egyenletes és stabil idõbeosztást készíteni, például a következõképpen.:
Kezdõdjön a nap három óra gyakorlati oktatással. Minden nap, kivétel nélkül, az elsõ osztálytól kezdve az utolsóig, bármeddig is tartson az! Utána jöhet szintén három óra elmélet, majd végül két óra testedzés és sport. Azért ilyen felosztásban, mert nyolc órányi munkaidõ bõven elég egy gyereknek, és azért kell mindig gyakorlattal kezdeni, mert ez a legfontosabb része az oktatásnak. Az iskola után helytállni az életben is gyakorlatilag kell, nem elméletileg! Ma ez pont fordítva van. Láthatjuk, elszenvedhetjük az eredményét.
Az egyes tanított témaköröket nem szabad elaprózni úgy, ahogy manapság az szokásban van. Egy óra matek, egy óra földrajz, egy óra biológia, hát ez csak elvonja az ember figyelmét és megnehezíti a felkészülést is a számonkérésre. Sokkal hatékonyabb lenne egyben megtanítani mindent, adott sorrendben. Például a tanéven belül egy hónapig az elmélet csak matematikából álljon, majd csak földrajzból, csak biológiából, stb. A gyakorlati tárgyaknál ugyanezt célszerû alkalmazni.
Az elméleti tudás mindig csak háttérinformációkat ad az embernek a cselekvéshez. Éppen ezért kevés kötelezõ és sok ajánlott részre kell felosztani, megfelelõ motivációs rendszer kialakításával. Ami kötelezõ, azt mindenkinek tudnia kell. Ami ajánlott, abból szabadon lehet válogatni, minden gyereknek érdeklõdése és személyes képességei, teherbírása szerint, amiért plusz pontokat szerezhet. Mert nem jegyeket kell adni, hanem pontrendszerre van szükség ahol nincs jó jegy meg rossz jegy, csak sok pont meg mégtöbb pont. És akinek kellõen sok van, az feltétlenül kapjon jutalmat. Akinek pedig kevés van, az még véletlenül se kapjon ezért büntetést. Inkább versengésbõl tanuljanak, gyûjtsenek pontokat a diákok, minthogy félelembõl és külsõ kényszerbõl.
Mielõtt belekezdenék annak a felsorolásába, hogy mit kellene oktatni a gyakorlatban és elméletben, még annyit megjegyeznék, hogy a fiatal generáció tanítása mindenkoron az idõsebb generáció feladata kell legyen. Nem jó az, ha a tanár csak pár évvel, esetleg egy-két évtizeddel öregebb a tanulóinál. A korral együtt járó megfontoltság, bölcsesség, nyugalom és élettapasztalat olyasmi, ami szerintem kulcsfontosságú a gyermeknevelésben.
Igazából a mai társadalomban valakibõl addigra lesz jó szülõ, mire nagyszülõvé válik. De akkor sajnos már késõ. Sokat segítene a rendszerünkön, ha a gyermeknevelést nem a fiatal és tapasztalatlan szülõkre bíznánk, hanem a nagyszülõkre, az öregekre. Az, hogy csak azért, mert valaki az én gyerekem, és ezért nekem kell felnevelnem, enyém minden felelõsség, meglehetõsen primitív beállítottság. Amíg nemzõképes korban vagyok, még lelkileg nem vagyok elég érett egy másik ember helyes felnevelésére, sõt sokszor még a puszta fizikai ellátására sem, hisz az életutam, karrierem kezdetén vagyok. Mire mindenem meglesz hozzá, hogy jó családfenntartó legyek, többnyire már kiöregszem az utódnemzésbõl. Sokat segítene, ha az állam pénzzel támogatná azokat az idõsebb embereket, nyugdíjasokat, akik gyermeknevelési, gondozási feladatot vállalnak a közösség érdekében.
Lássuk tehát, melyek voltak azok a dolgok, amiket hiányoltam az iskolai oktatásból, miután a gyakorlatban kiderült, hogy szükségem lett volna rá.1. Az aktuálisan érvényes magyar törvények és jogszabályok. Legalább azok, amiket fontos ismernie egy átlagembernek a polgári, társasági és büntetõ törvénykönyvbõl. Ide kapcsolódik a gyakorlatban az is, hogy mivel kihez kell fordulnom (bíróság, jogász, ügyvéd, stb.), és nagyjából mire számíthatok az adott helyzettõl függõen. Hogyan tudom a saját jogaimat, érdekeimet képviselni a törvény elõtt. Hogyan kell magánokiratot, szerzõdést megszövegezni, stb.
2. Ügyintézés a különféle állami hivatalokban, közintézményekben, cégeknél (pl.: bank, kórház, rendõrség, minisztériumok, munkaadók, stb.) Az életrajz, a különféle kérvények és beadványok megfogalmazásának gyakorlata.
3. A közügyekben való részvétel. Ide tartozik a szavazás, a politizálás, a civil szervezetek segítségével történõ érdekérvényesítés, továbbá szereplés a médiában (tévének, rádiónak, újságnak adott interjúk), stb.
4. A helyes viselkedés szabályai, ami a gyakorlatban jóval többet jelent az etikettnél is. Hogyan kell együttélni városi és falusi környezetben másokkal, tisztelni és elviselni a különféle másságokat, szokásokat, kultúrális, vallási, stb. különbségeket. Ide tartozik még a retorika és a gesztusnyelv ismerete is. Hogyan kell viselkednie egy felelõsségteljes, felnõtt állampolgárnak.
5. Társas kapcsolatok kiépítése egymással. Barátkozás, udvarlás, együttjárás, család alapítás, kommunikáció és a másik gesztusaira való odafigyelés. A problémák közös megoldása. A gyermeknevelés alapszabályai és a társas értékrend, valamint a lelki értékek, mint pl. a boldogság és boldogulás, önmegvalósítás, stb.
6. Közlekedés. Kresz, bicikli és autóvezetés, úszás, evezés, tájékozódás térkép alapján. Közlekedés nagyvárosban, vidéken, lakatlan területen, ismeretlen terepen. Utazás külföldre, mit célszerû vinni és hozni, mire kell ügyelni, legfontosabb idegen szokások, stb.
7. Pénzügyek. A saját pénz beosztása, a különféle befektetési lehetõségek felmérése és kihasználása, a pénzügyi rendszer mûködésének ismerete, stb.
8. A háztartási feladatok teljes köre. Konkrétan, a teljesség igénye nélkül: villanyégõ és biztosíték csere, varrás, szögelés, vízvezeték szerelés, dugulás elhárítás, térrendezés (feng-shui), fõzés és sütés. A háztartási gépek üzemeltetése, szétszedése, összerakása, karbantartása, a mûködési elveik ismerete. Építkezésen és kerti munkákban való részvétel. Számítógép, mobil telefon kezelése, stb.
9. Egészségügyi ismeretek. A leggyakoribb betegségek felismerése, sebek és sérültek ellátása, járványügyi ismeretek, beteggondozás és gyógyítás, kúrálás otthon, stb.
10. Boldogulás a természetben. Tûzrakás, tûzoltás, tájékozódás, segélykérés, menedék építése, élelmiszer és ivóvíz beszerzése. Eszközkészítés és használat a természetben. A veszélyes állatok és növények, terepakadályok leküzdése önállóan és csoportosan, stb.
11. Állat és növénytani ismeretek. Hogyan kell bánni a háziállatokkal és a vadonélõkkel. Melyek a legfontosabb haszonnövények és vadon termõk. A védett állatok és növények ismerete, felismerése.
12. Az alkotókészség fejlesztése. Irodalom (versírás, próza), szobrászat (fafaragás, gyurmázás, gipszöntés) és festészet. Különféle térbeli dolgok összeszerelése (hurkapálcikákból, legóelemekbõl, fém alkatrészekbõl). A tárgyak kreatív felhasználása más célokra az adott helyzettõl függõen, stb.
13. Rendkívüli helyzetek kezelése. Ezekbõl szintén nagyon sokféle adódhat. Balesetek, tûzvész, árvíz, földrengés, háború, rendkívüli állapot, járvány, lakóhely kényszerû elhagyása, továbbá fegyverhasználat, lelki és testi önvédelem, stb.
14. Honvédelem fiúknak, lányoknak egyaránt. A kézifegyverek kezelése, harci stratégiák, katonai alapismeretek, partizánharc megszállás esetén, konspiráció és a háborús körülmények között való túlélés aranyszabályai.
15. Filozófia és teremtéstan. A világ mûködésének alaptörvényei és a filozófia fontosabb tételei. Megtanulni élvezni a tudás önálló begyûjtését, megõrzését. Az ismeretek fontosságára és szeretetére nevelés. Információ keresés a könyvtárban, az interneten.
16. Elméleti alapismeretek, de nem olyan részletesen, mint ahogy jelenleg szokás megtömni velük a nebulók fejét. Konkrétan: alapszintû matematika, fizika, kémia, történelem, nyelvtan, irodalom, földrajz, biológia. Továbbá az eszperantó nyelv és a fontosabb vallások ismerete.
Mielõtt bárki arra gondolna, hogy a fentebb felsoroltakat a gyerekek önállóan, iskolán kívül is képesek megtanulni a szüleiktõl vagy másoktól, jusson eszünkbe, hogy manapság a szülõk többsége nem ér rá vagy nem szokott foglalkozni a gyerekével, illetve sokszor maga sem rendelkezik még a megfelelõ ismeretekkel. Ha mindezeket a gyakorlati dolgokat nekem az iskolán kívül, az mellett kell megtanulnom, akkor joggal merül fel bennem a kérdés, hogy minek pazarlom az idõmet a sulira? Amit ott tanultam, annak az elmúlt 10 évben még az egy százalékára sem volt szükségem gyakorlatilag. Szomorú tapasztalat, de tény, hogy csak az idõmet vesztegették a tanáraim, amit hasznosabban is el tudtam volna tölteni, s most jóval elõrébb járhatnék a tudás terén.
Akinek bármilyen véleménye, ötlete, hozzászólása van az ANA-hoz, kérem írjon a weblap gazdájának. Elõre is köszönöm.Készült: 1997. - 2002.