DON JUAN TANÍTÁSAINAK LÉNYEGE(A tudás megszerzésének jaki módja)
Bővített anyag!
(1. oldal)
Carlos Castaneda, egy fiatal antropológus hallgató a los angelesi California Egyetemen, 1968-ban jelentette meg Don Juan tanításai című könyvét a mexikói indiánok által használt hallucinogén növényekről és a varázslás tudományáról. Tanítója, don Juan Matus jaki indián varázsló 1960-ban kezdte el beavatni őt abba az ősi, titkos tudásba, amely a világ lelki szemmel történő látásához vezet. A tanításokról készített jegyzetek alapján később számos könyvet írt, melyek magyarul is megjelentek az elmúlt években.
Ezek sorrendben (az első évszám az első amerikai megjelenésé, majd a magyar kiadás):
1. Don Juan tanításai (A tudás megszerzésének jaki módja). 1968. Édesvíz Kiadó: 1991 és 1997.
2. Másik világ kapujában (További beszélgetések don Juannal). Angolul: Különálló valóság címmel. 1971. Édesvíz Kiadó: 1994.
3. Ixtláni utazás (Don Juan újabb tanításai). Angolul: Utazás Ixtlánba címmel. 1972. Édesvíz Kiadó: 1997.
4. Mesék az erőről (Don Juan varázslatai). Angolul: Az erő meséi címmel. 1974. Édesvíz Kiadó: 1998.
5. Az erő második köre. 1977. Édesvíz Kiadó: 1999.
6. A Sas ajándéka. 1981. Püski Kiadó: 2002.
7. Belülről izzó tűz (Az indián varázsló beavat a látás rejtelmeibe). Angolul: A tűz belülről címmel. 1984. Édesvíz Kiadó: 1994.
8. A csend ereje (Don Juan további tanításai). 1987. Püski Kiadó: 2003.
9. Az álmodás művészete 1993. Püski Kiadó: 2003.
10. Mágikus gyakorlatok. Angolul: Az ősi Mexikó boszorkányainak mágikus mozdulatai címmel. 1998. Magyar Könyvklub: 2002.A könyvek tartalmát kijegyzeteltem, elsősorban a filozófiát, kozmológiát és a látással kapcsolatos tapasztalatokat emelve ki az alábbiakban. Az eredeti jegyzeteim (donjegyz.rtf) tömörítve szintén letölthetők innen.
Az anyagot a könnyebb áttekinthetőség miatt bizonyos fogalmak (témakörök) szerint csoportosítottam, melyek a tanításokban szereplő legfontosabb fogalmaknak felelnek meg. A zárójelbe tett (PIROS NAGYBETűS) megjegyzések a szövegben a személyes észrevételeimet, véleményemet tükrözik és remélhetőleg segítenek az olvasónak a megértésben.
A fentebb említett 10 könyv mellett tudom még ajánlani a téma iránt érdeklődőknek az alábbi referenciamunkát.:
Victor Sanchez: Don Carlos tanításai (Carlos Castaneda munkáinak gyakorlati alkalmazása). 1995. Édesvíz Kiadó: 2002.TÉMAKÖRÖK:
1. A SZEREPLŐK
2. A SEGÉDESZKÖZÖK
3. A NÖVÉNYEK
4. AZ ÁLLATOK
5. A TUDÁS ÉS TUDOMÁS
6. A TUDOMÁS URALÁSÁNAK TÉTELEI
7. A SZÍV ÖSVÉNYE
8. A VARÁZSLÓ ÉS A VARÁZSLÁS
9. A RÉGI VARÁZSLÓK ÉS A HALÁLLAL DACOLÓ
10. AZ EMBER
11. A HARCOS
12. A VADÁSZ
13. A TANÍTÓ ÉS A JÓTEVŐ
14. A ZSARNOKOCSKÁK
15. A SZÉL
16. A NEMZÉS
17. A LÁTÁS
18. A SZÁNTSZÁNDÉK
19. A SZÖVETSÉGES
20. A GÖRGETŐERŐ
21. A HALÁL
22. A SZEMLÉLŐDÉS
23. A NEMTEVÉS
24. A VILÁG MEGÁLLÍTÁSA
25. A TONÁL ÉS A NAGUÁL
26. AZ ALAKMÁS
27. AZ ÁLMODÁS
28. A VARÁZSLÓK MAGYARÁZATA
29. AZ AKARAT
30. A REJTŐZÉS VAGY CSERKÉSZÉS
31. A VIGYÁZÓ FIGYELEM
32. AZ ERŐ
33. AZ ERŐ KÖREI
34. A FÉNYTOJÁS
35. AZ EMBERI FORMA
36. A GYŰJTŐPONT
37. AZ ISMERETLEN
38. A SAS EMANÁCIÓI
39. A NAGY EMANÁCIÓS SÁVOK
40. A FÖLD
41. MÁS VILÁGOK AZ UNIVERZUMBAN
42. EGYÉB GONDOLATOK1. A SZEREPLŐK
Don Juan Matus naguál volt a vezetője az alábbi látók csoportjának: Cecília, Delia, Hermelinda, Carmela, Nelida, Florinda, Zuleica, Zoila, Vicente Medrano (füvesember), Silvio Manuel, Genaro Flores, továbbá a hírnökök: Emilitó, John Tuma, Marta, Teresa.
Carlos Castaneda lett a tanítványok új naguál társaságának (a következő generációnak) a vezetője: Pablito, Nestor, Eligio, Benigno, Manuelita Soledad (Pablito anyja), la Gorda (Elena), Lidia, Josefina, Rosa, és Carol. Később don Juan utasítására levált erről a társaságról és a tanítványok második csoportja szerveződött köréje: Florinda Grau az álmodó, Taisa Abelar a cserkésző és Carol Tiggs a naguál asszony. ők négyen egymással csak a második figyelemben érintkeztek sokáig, a mindennapi életben halvány fogalmuk sem volt egymás létezéséről.
Don Genaro Flores tanítványai voltak: Pablito, Nestor, Benigno.
Don Juan Matus tanítványai voltak: Carlos Castaneda, Eligio, Lidia, Josefina, la Gorda, Rosa, Manuelita Soledad, Carol.
Don Genaro volt don Juan tanítványainak jótevője és fordítva. A tanítványok a közös tanító miatt egyek. (SZELLEMISÉGÜKBEN.)
A látók összes tanítványi ágát egy időben és azonos módon indították el, amikor a XVI. század vége felé minden naguál tudatosan elszigetelte magát és a maga látókból álló társaságát a többi látótól. (AZ EURÓPAI HÓDÍTÁS MIATT.) Don Juan ágában 14 naguál és 126 látó volt azóta, a látók 7-15-össével csoportosulnak a naguálok köré. Don Juan jótevője Julian naguál volt, az övé pedig Elias naguál. 1723-ban egy külső hatásra, amit a halállal dacolónak nevezett ősi varázsló okozott, drasztikus változáson ment át ez az ág, így az új nyolc naguál a belső lényegét tekintve különbözik az előző hattól. Ez a változás Sebastian naguállal kezdődött, aki a XVIII. században sekrestyés volt egy mexikói székesegyházban. őt követte Santisteban naguál, Lujan naguál, aki egy kínai tengerész volt, Rosendo naguál, Elias naguál, Julian naguál, Juan Matus. Sebastian naguál előtt nyolc, eléggé különböző naguál volt ezen a varázslói ágon.
Vicente egy nem indián emberként tartozott don Juan csapatába. Fiatalon gyógyszerész volt és a gyógyítás, botanika tudományával foglalkozott.
La Catalina varázslónő közel áll az ősi látókhoz és sok energiája van. ő még Julian naguál csoportjához tartozik, de máig életben maradt, mint a legfiatalabb látó abból a generációból.
Nestor a Tanú, akit don Juan és don Genaro mindenhová magával vitt, hogy mindent lásson, amit csak lehet, s így később be tudjon számolni hitelesen a társainak a történtekről.
Las hermanitas (a húgocskák): la Gorda, Lidia, Josefina, Rosa.
A brujo spanyolul kuruzslót, varázslót, boszorkányt jelent. A diablero a sonorai indiánoknál a fekete mágiát űző gonosz varázsló, aki valamilyen állattá képes változni. Női változata a diablera. Az escogido spanyolul kiválasztott embert jelent, a protegido védelmezettet. A yerbero a gyógyfüves ember.
Az antropológiában a tolték nép egy közép- és dél-mexikói, nahuath nyelvet beszélő népcsoport, amely még az európai hódítás előtt kihalt. Don Juan szerint a tolték a tudós ember. Ezer évvel a spanyol hódítás előtt éltek Mexikóban, szervezett testvéri szövetségekben a tolték varázslók, és gyakorolták hivatásukat szigorú felügyelet mellett, befolyásolva a környező népeket az alábbi módszerekkel: gyógyítás, ráolvasás, regélés, mesemondás, tánc, táltosság, varázseledelek és bájitalok készítése. A látás végül aláásta erejüket és nem tudtak szabadulni többé annak igézetétől. A jó tudós emberek vezetésével egész városok lakói tanultak meg látni, és mentek át más világokba, eltűnve innen (AZ ANYAGI VILÁGBÓL.). A mai indián varázslók az ősi tolték misztériumok hordozói.2. A SEGÉDESZKÖZÖK
A varázsló életében semmilyen tárgy nem készül semmi másból, minden önmaga.
A maíz-pinto egy kukoricaszem, közpén piros csíkkal, amit a brujo mágikus ölésre használ, mint hatalommal rendelkező tárgyat.
Az álmodás könnyebb, ha erő-tárgyat viselünk a fejünkön. Ez a fejpánt megjelenhet látomásban és pontosan úgy kell elkészíteni, ahogy láttad. Ha van egy pánt a köldöködön, pl. egy kő szíjon, könnyebben tudod megőrizni az álombéli képeket.
Ha a varázsló túlélte a szövetségesek támadását, keresnie kell egy tökéletes kis dísztököt, nyakkal rendelkezőt. Méretre hüvelykujjnyi legyen és ápolni kell, majd leszedni, kiszárítani, kivájni, csiszolni, fényezni. Ezt fel kell ajánlani a szövetségeseknek, hogy költözzenek bele. Ha beleegyeznek, a tökhéj eltűnik az emberi világból, és a szövetségesek a varázsló segítőivé válnak, bármit megcsinálva neki, amire magától nem képes.
Don Juan tökhéjat hord az övéhez kötve (guaje), amiben szövetségesek vannak, s a tökhéjon keresztül töltekeznek erővel.3. A NÖVÉNYEK
A varázslók által használt (megevett vagy dohányként szívott) hallucinogén növények.:
1. Pejot - (Lophophora williamsii) a meszkalitó.
2. Csattanó maszlag - (Datura inoxia, Datura meteloides).
3. Gomba - (valószínűleg Psilocybe mexicana).
A mitote a varázslók összejövetele, ahol pejotot fogyasztanak azért, hogy leckét vegyenek Mescalitótól a helyes életből. Mescalitó egy védelmező, tanító, bölcsességet adó, emberen kívüli, egyedülálló hatalom, mely önálló és megmutatja, hogyan kell élni. Ezt nagyon sokféleképp teheti. Nem rendelkezik szabállyal, ezért nem szövetséges, bár képes arra, amire egy szövetséges, de nem befolyásolható.
Az ördögmag (la yerba del diablo) használata hatalmat ad a varázslónak.
Az erőnövényeket csak olyan varázslók használják, akik már tökéletessé tették a művészetüket. A teljes embereknek nincs szükségük az erőnövényekre. Ha az erőnövényt kapó varázsló nem hal bele a növény hatásába, akkor a második figyelme ijesztő oldalát egy csomóba gyűjti és ez jön ki a fején keresztül a testéből.
Mindegy, mit mondunk a növénynek, a lényeg az, hogy szeressük és egyenlőként viszonyuljunk hozzá.4. AZ ÁLLATOK
A mesteri varázsló képes sassá változni, magával vinni a tanítványát és átszelni vele a másik világ tíz tartományát a legalsótól a legfelsőig. A gonosz varázslók képesek bagollyá, pumává vagy más macskafélévé változni, mert ők az éjszaka fiai, de legfeljebb ha három világba tudnak eljutni, mint a költői varázsló dilettánsok, akik a varjút kedvelik.
A varázslók szerint a prérifarkas nem megbízható társ, de a csörgőkígyó az.
A pillék (tudomás) hírnökök, az örökkévalóság őrizői és arany hímporának letéteményesei. A pillék időtlen idők óta a varázslók bizalmas barátai és segítői.
Nestor is leugrott a szakadékba Carlos és Pablito után, de ő prérifarkassá változott előtte, majd a zuhanás után egy Porfirio nevű mazaték varázslóhoz került, akitől a gyógynövényekről és az állatokról tanult, látta azok ősalakját.
A jaguár és más nagy testű állatok képesek olvasni a gondolatokban, azaz közvetlen tudásuk van mindenről. (EZÉRT LEHET VELÜK TELEPATIKUSAN, EGYSZERŰ FOGALMAKKAL KOMMUNIKÁLNI.) Ha rád vadászik, legyél kevésbé ésszerű, és akkor nem fog átlátni rajtad. (A SAJÁT GONDOLATAINK CÉLIRÁNYOS MANIPULÁLÁSÁVAL MEGTÉVESZTHETŐ.)
Az emberi érzések olyanok, akár a forró vagy hideg légáramlatok, és a vadállatok könnyűszerrel érzékelik ezeket.5. A TUDÁS ÉS TUDOMÁS
Az ember úgy közelít a tudáshoz, mint ahogy a háborúba megy: éberen, félelemmel, tisztelettel és teljes meggyőződéssel. Háborúba indulni vagy tanulásba kezdeni bármilyen más módon nagy hiba, és aki másként tesz, élete végéig bánni fogja. Ha viszont így teszel, nem kell a hibáidért felelned, s a cselekedeteid nem fognak egy bolond tetteihez hasonlítani. Ha vereséget szenvedsz is, csak egy csatát vesztessz, nem kell megbánnod a tetteidet.
A tanulás korlátait kizárólag az ember saját maga határozhatja meg, de bizonyos fajta tudás túl hatalmas lehet az erődhöz és ez kárt okoz. A félelem természetes, de sokkal rosszabb szövetséges és tudás nélkül élni.
A tudással rendelkező ember az, aki becsülettel kiállta a tanulás nehézségeit. Aki sietség és eltévelyedés nélkül olyan messzire jutott, ameddig csak bírt a hatalom és tudás titkainak leleplezésében. Ehhez le kell győznie négy természetes ellenségét, vagyis nem szabad behódolnia ezen félelmetes ellenségeknek és megfutnia előlük. Ezek:
1. A félelem. A tanulás soha nem olyan, mint amire számítunk. Mindig új feladatok elé állít, a célok hibássá válnak, az akarat meggyengül, jutalmat nem kapsz érte, az élet egy csatamezővé változik. Bármennyire rettegsz, nem szabad leállnod!
2. A világosság. A félelem helyét foglalja el az elme világossága. Az ember ismeri a saját vágyait, tudja hogy kell őket kielégíteni, látja előre a tanulás minden újabb lépését, minden éles és tiszta a számára. Ez elvakít. Bizonyosságot ad, nem kételkedsz, mindent megtehetsz. Csalárd hatalom, mert sietsz amikor türelmesnek kellene lenned és fordítva. Végül képtelen vagy bármit is megtanulni. Ha ez legyőz téged, lelkes harcos vagy bohóc leszel, semmire sem vágyakozol és semmit sem tanulsz már meg. A világosság is csak egy pont a látásod útjában. Ha megérted, hogy semmi sem sérthet, legyőzted és ez a valódi hatalom.
3. A hatalom. Mindent látsz magad körül, legyőzhetetlen vagy, parancsokat osztassz, a szövetségesed várja az utasításaidat. Először kiszámított kockázatot vállalsz, majd szabályokat alkotsz, mert te vagy a mester. Kegyetlen, szeszélyes emberré válhatsz, aki igazán nem tud bánni a hatalommal.
A vereség a végleges behódolás az ellenségnek, az önelhagyás, a további próbálkozások feladása. Ha bekövetkezik, akkor tovább már nincs mit tenni. Rá kell jönnöd, hogy a hatalom, amit legyőzöttnek hittél, soha nem lehet a tiéd, s az önmagad feletti ellenőrzés nélkül súlyos hibának számít, mert nem tudod a világosságot és a hatalmat kézben tartani.
4. Az öregkor. Ez legyőzhetetlen, csak harcolni lehet ellene és késleltetni azt az ellenállhatatlan vágyat, hogy az ember megpihenjen. Ha átadod magad a pihenés és feledés vágyának, s vigasztalást találsz a saját kimerültségedben, akkor a visszavonulási vágyad lerombol benned mindent. Ha ezt is lerázod, és végigéled, amit a végzet parancsol, akkor vagy tudással rendelkező ember, bár csak kis ideig, mert tudással rendelkező embernek lenni nem állandó jellegű dolog. Soha nem válhatsz teljesen azzá, csak rövid pillanatokra.
Az igazi élet tudatossággal élt, erős és jó élet. A tanulási vágy nem egyenlő a nagyratöréssel. Az emberek végzete az, hogy a tudást akarják. A tudás minden ember számára személyes ügy.
1. Tudással rendelkező emberré válni tanulás kérdése.
2. A tudással rendelkező embernek tántoríthatatlan a szándéka.
3. A tudással rendelkező embernek világos az elméje.
4. Tudással rendelkező emberré válni kemény munka.
5. A tudással rendelkező ember harcos.
6. Tudással rendelkező emberré válni megszakítatlan folyamatot jelent.
7. A tudással rendelkező embernek szövetségese van.
A harcos ember eszméje négy fogalmat ölel fel:
1. A tudással rendelkező ember legyen tisztelettudó.
2. Legyen benne félelem.
3. Legyen éber.
4. Bízzon magában.
A tudással rendelkező emberré válás folyamata során az embernek újra és újra kell kezdenie a kutatást ez irányba, miközben ő maga nem állandó, a szív útját követi és sosem biztos az eredmény. Találj személyes kielégülést a legkedvezőbb út kiválasztásában, mellyel tökéletesen azonosulj!
Csak egy tökkelütött akar önszántából tudós emberré válni. A józan gondolkodású embert csak valamilyen csellel lehet rávenni erre. Aki önként tanulna, az ostoba és gyenge. Éppen ezért az a szabály, hogy a tudós ember csapdába csalja inasát, így az nem menekülhet a tanulás elől.
Az ember végzete az, hogy tanuljon, s a tudós élete a cselekvés, nem a cselekvésen gondolkozás. A tudósnak nincs becsülete, méltósága, családja, neve, hazája, csak élni való élete van. Szeretni valakit vagy szeretve lenni nem a világ teteje a tudósnak.
A tudós a szövetségessel és Mescalitóval szemben nem lehet uralt szeszélyű, mert nem lát át rajtuk, csak az embereken.
Egyedül a tettek számítanak, nem beszélni kell és megmagyarázni a dolgokat, hanem cselekedni.
Tudd, mit akarsz és miért, tégy meg érte mindent, vállalj a cselekedeteidért felelősséget és ne kételkedj benne, ne bánd meg. Egy olyan világban, ahol a halál vadászik, nincs idő megbánni, kétségbe vonni a tetteidet. Csak a döntésre van idő.
Az emelkedett tudomás állapotába Carlos úgy került, hogy don Juan nyitott tenyérrel jól hátba vágta a lapockája felett. Ekkor szabadságérzés, felszabadult öröm, tiszta derű, rettenetes szomorúság és vágyakozás van benne. Szomorúság és elvágyódás nélkül nincs teljesség, mivel józanság és jóság sincs nélkülük, ami nélkül viszont a bölcsesség és a tudás semmit sem ér.
A tudat avagy a tudomás irányítható és befolyásolható a titkos tudással. A tolték látók ismerték a tudat kezelésének művészetét, a mesterei voltak ennek.
Annak, aki a tudás ösvényén jár, nagyon találékonynak kell lennie, tele képzelőerővel, mert semmi sem olyan tiszta és világos, mint amilyennek látni szeretnénk. A végső felismerés az, hogy a tudás ösvényén csak a kikezdhetetlenség számít, semmi más. A tudomás művészetének elsajátítása az igazságok teljes sorozatának elsajátításából, belsővé tételéből áll.
A tudás ösvényén megteendő négy lépés a következő.:
1. Az elhatározás, hogy inasnak szegődjék az ember. Ekkor meg kell változtatnia a nézeteit magáról és a világról.
2. Harcossá válás, végtelen önuralomra és önfegyelemre szert tevés.
3. Tudós emberré válás, a béketűrés és időzítés elsajátításával.
4. Látóvá válás.
A tudás ösvényén nagyon könnyű beleveszni a bonyodalmakba és a morbiditásba. A látókra hatalmas ellenségek leselkednek, akik képesek megrendíteni eltökéltségüket, összekuszálni céljaikat és elvenni tőlük az erejüket. Ezeket az ellenségeket maga a tudás ösvénye teremti, a köznapi élet szerves részét képező tunyasággal, lustasággal és önhittséggel együtt.
Nem létezik olyan módszer, amivel utasíthatnánk önmagunkat vagy bárkit, hogy összegyűjtse a tudást. Ez nagyon lassú folyamat; a test a megfelelő pillanatban és a feddhetetlenség megfelelő körülményei között összegyűjti a tudást, a vágyakozás beavatkozása nélkül.
A tudás és a nyelv két külön dolog.
A tudomás a felfedezés végtelen területe a varázslók számára, de az embereknek is. Növekedéséhez nincs olyan kockázat, amit ne vállalnánk, sem eszköz, amit visszautasítanánk. Csak az elme józansága mellett növekedhet a tudomás.
A tudomás hasonló elem, mint a víz. (A VÍZ NAGYBETŰVEL ÉRTENDŐ. Ő A VÍZSZELLEM: A TÉRIDŐ HULLÁMTERE.)
A tudomás közegén keresztül az univerzum minden részéből érkeznek hozzánk felderítők, és ez kölcsönös; a tudomáson át a varázslók elmennek az univerzum végébe. (A FELDERÍTŐK PARAFELDERÍTÉST VÉGZŐ IDEGEN LÉNYEK.)
A tudomás energetikai elemként való használata kikerüli a szervetlen lények befolyását, de attól még az ő energiájukat használja.6. A TUDOMÁS URALÁSÁNAK TÉTELEI
1. Az univerzum fényszálakhoz hasonlító energiamezők végtelen halmaza. (MINDEN TEREMTMÉNY A TEREMTÉS ÉLETFÁJÁN, AZ IDŐSZÁL UNIVERZUMON LÉTEZIK, KIÁGAZVA A TEREMTŐJÉBŐL.)
2. Ezen energiamezők a Sas emanációi, amik egy felfoghatatlan méretű forrásból áradnak ki. (PERSZE, MERT AZ IDŐFORRÁS A LEGKISEBB ÉS LEGNAGYOBB DOLOG EGYSZERRE A LÉTEZÉSBEN.)
3. Az emberi lények megszámlálhatatlanul sok, fonálszerű energiamezőkből állnak, melyek zárt halmazt alkotnak. Ez egy kiterjesztett karú ember méretének megfelelő nagyságú fénygömbként nyilvánul meg, akár egy óriási fénytojás. (EZ AZ AURA, A BENNE LÉVŐ SOK FÉNYSZÁL PEDIG A TEST ATOMJAINAK IDŐSZÁLAS FELFŰZÉSI RENDSZERE.)
4. A fénygömbön belüli energiamezőknek csak elenyészően kis csoportját borítja fénybe egy, a gömb felszínén elhelyezkedő, intenzíven ragyogó pont. (EZ VALÓJÁBAN TARTOMÁNY, GÖMBÖCSKE VAGY HASÁBOCSKA.)
5. Az érzékelés akkor következik be, amikor az energiamezőből a fénylő pontot közvetlenül körülvevő energiaszálak kiterjesztik fényüket a fénytojáson kívüli, velük megegyező energiamezőkre. (KÖLCSÖNHATÁSBA LÉPNEK EGYÜTTREZGÉSSEL.) Mivel csakis az e ragyogó pont által megvilágított energiamezőket vagyunk képesek érzékelni, ezt a pontot az érzékelést összegyűjtő pontnak, gyűjtőpontnak nevezik.
6. A gyűjtőpontot el lehet mozdítani megszokott, a fénygömb felszínén elfoglalt helyzetéből, akár a gömb felszínén, akár annak belsejébe. Ekkor új energiamezőket világít meg, és ezt az érzékelést nevezik látásnak. (CASTANEDA UGYAN SEHOL NEM EMLÍTI, DE LEHETőSÉG VAN A GYŰJTŐPONT MÉRETÉNEK, ALAKJÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA IS, SŐT MEG LEHET OSZTANI, HOGY KÉT VAGY TÖBB KÜLÖNÁLLÓ GYŰJTŐPONTRA SZAKADJON, DE EZT CSAK HALADÓKNAK AJÁNLOM.)
7. A gyűjtőpont elmozdulása egy teljesen más valóság érzékelését teszi lehetővé - és ez a világ éppoly objektív és tényszerű, mint a hagyományosan érzékelt világ. Ott energiára és erőre lehet szert tenni, megoldást lehet lelni problémákra vagy szembe lehet nézni az elképzelhetetlennel. (ILYEN A TÁVOLBALÁTÁS, MÚLTBA ÉS JÖVŐBE LÁTÁS, PÁRHUZAMOS VALÓSÁGOKBA, FELSŐBB VAGY ALSÓBB VALÓSÁGOKBA LÁTÁS, ILLETVE UTAZÁS.)
8. A szántszándék az a mindent átható erő, mely az érzékelésünket eredményezi. Nem azért ébredünk tudatunkra, mert érzékelünk; sokkal inkább a szándék nyomásának és behatolásának eredményeképpen valósul meg az érzékelés.
9. A varázslók célja az, hogy elérjék a teljes tudomás állapotát annak érdekében, hogy megtapasztalják az érzékelés emberileg elérhető összes lehetőségét. A tudomás ilyen állapota még a halál egy alternatív módját is lehetővé teszi.7. A SZÍV ÖSVÉNYE
Minden út, ösvény csupán egy út a millióból. Hallgass a szívedre, hogy melyiket választod. A szándékaid mentesek legyenek a félelemtől és az ambíciótól. Minden utat alaposan és tudatosan vizsgálj meg, és tegyél fel magadnak egy kérdést.: "Van ennek az útnak szíve?"
Minden út egyforma: sehova sem vezet, de míg az egyik szívvel rendelkezik, és az ember örömmel utazik rajta, a másik nem, és az csak elátkozza az életét.
Ha a szív nélküli utat választod, az út kész lesz téged meggyilkolni. A szívvel nem rendelkező út soha nem lehet élvezetes, és már ahhoz is nagy erőfeszítés kell, hogy egyáltalán rálépj. A szívből jövő út könnyű, nem kell megerőltetned magad, hogy megszeresd.
Legyél az az ember, aki csupán utazik az élet útjain, a szívvel rendelkező ösvényeken és kihívás számára végigmenni rajtuk. Ezen utazz és csak nézz, lélegzetvisszafolytva.
Azt hiszed, számodra két világ, két út létezik, pedig csak egy, amit a védelmező megmutat. Az egyetlen elérhető világ az emberek világa, és azt nem hagyhatod el, mert ember vagy. A boldogság világában a dolgok között nincs különbség, mert ott senki sem tartja a különbségeket számon.8. A VARÁZSLÓ ÉS A VARÁZSLÁS
A varázslónak a valóság, a mindnyájunk ismerte világ csupán leírás, ami az elménkben létezik, és gyermekkorunktól kezdve ezt veri belénk a világ, azért vesszük komolyan. A belépés a világba az, amikor a gyerek képes lesz valamennyi odavágó érzékelés értelmezésére, ami megfelel a leírásnak, és ezzel érvényesíti azt.
A megértés ugyanakkor csak nagyon kis szelete a dolgoknak. A varázslók nem a megértés pontjából cselekszenek. Összesen nyolc pont adatott az embernek, de ebből hatot többnyire nem használnak az emberek.
Az embernek sosem szabad felfednie mások előtt a varázslók nevét vagy hollétét, mert a varázslással kapcsolatban elkövetett bármiféle könnyelműség azonnali, értelmetlen halálhoz vezethet. A varázsló tettei nem vehetők tréfaszámba, mert a tudós ember minden lépésénél az életével játszik. Egyetlen módon lehet felülkerekedni a varázslók világának pusztító hatásán, ha nevetünk rajta.
A varázsló képes bármit elhagyni az életéből, ha úgy érzi, már nincs rá többé szüksége, még a múltját is. A múltadat állandóan meg kell újítanod azzal, hogy minden tettedet elmeséled a szüleidnek, rokonaidnak, barátaidnak. Ha viszont nincs múltad, nincs szükség magyarázatra. Senki sem haragszik a cselekedeteid miatt, senki sem csalódik benned, senki sem köt gúzsba a gondolataival.
Az ismeretlenség szabaddá tesz. Ha elködösíted magad, eltűnsz mások elöl, nem tudnak a gondolataikkal megszorítani, mert nem vagy a számukra valódi. Amint megismernek mások, a szokásos tulajdonságaidat várják el tőled.
Ha valakinek nincs múltja, semmit sem lehet hazugságnak venni, amit mond. Ha kitálalod magad másoknak, nem marad semmi izgalmas a számukra benned, ezért kezdessz el később hazudni, hogy a cselekedeteid üdék és újak lehessenek. Éppen ezért csak annyit mutass az embereknek magadból, amennyit akarsz és sohase mondd el nekik, hogy jutottál oda. Ha biztosnak és valóságosnak veszel mindent, halálra unod magad. Ha semmi sem biztos, mert nincs múltad, éber vagy és mindig ugrásra készen állsz. A mindent tudás tehát unalmas.
Ha túlságosan elérhető vagy valaki számára (akit szeretsz), akkor el fog hagyni, mert rádún. Aki elérhetetlen, az finoman érinti a világot. Nem használja ki, nem facsarja ki a dolgokat, embereket, míg össze nem fonnyadnak, különösen nem azokat, akiket szeret. Szándékosan elkerüli önmaga és mások kimerítését.
A varázsló uralt szeszélye az, hogy helyesen ragaszkodik, még ha tudja is, hogy amit tesz, reménytelen, mégis úgy csinál, mintha nem tudná.
Amikor a világ titkait próbálod megmagyarázni, az ismerőséget keresed benne. Mi csak azért vagyunk most itt, ebben a világban, amit valóságnak nevezünk, mert mindketten ismerjük.
A jólét olyan cél, amelyet szándékosan keresnünk kell. A dolog nyitja az, hogy mit hangsúlyozunk. Vagy nyomorulttá tesszük magunkat vagy erőssé. Ugyanannyi munkába kerül mindkettő.
Mindannyian ostoba teremtmények vagyunk, amikor csatlakozunk a varázslat világához, és nincs semmilyen biztosíték rá, hogy meg fogunk változni. Van, aki a legutolsó pillanatig ostoba marad. A hétköznapi ember szemszögéből nézve akkor buksz el, ha nem sikerül megértened a benyomásaid (tudathasadásos leszel). A varázsló szemszögéből viszont akkor leszel nyakig pácban, ha megérted.
A tudás útjára nem jókedvéből lép az ember, hanem valami rákényszeríti, s ezen az úton valamivel mindig harcban áll, valamit mindig kerül, valamire mindig készül. Ez a valami mindig megmagyarázhatatlan, hatalmasabb és erőteljesebb a harcosnál. Mert a világ telis-tele van rémületes dolgokkal. A varázsló felhasználja az erőket, bár a varázslás akadályozza, kényelmetlenné és veszélyessé teszi az életét. A varázsló épp ezért csak a harcoslét erejéből kovácsolhat magának jobb életet.
Amikor a varázsló a naguállal foglalkozik, irányítást kell adnia, azaz felfedni a harcosnak a misztériumot, akinek a tudást hatalommá kell tennie azzal, hogy azt teszi, amit megmutattak neki.
A döntésednek, hogy összefogsz a varázslás világának erőivel, el kell égetnie minden kételyt és tétovaságot, s megadnia neked a merszet, hogy magadnak követeld mindezt, mint a saját világodat. A jó, erővel telített varázslót már nem tudja megérinteni a világ.
A varázslást megtanulni egyenlő az energia megőrzésével, amit születésünkkor kapunk, véges mennyiségben. Ezt az energiát használjuk a nem köznapi érzékeléshez. A köznapi emberek azért nem tudnak varázsolni, mert minden energiájukat leköti a köznapi világ érzékelése.
Nincs szükségünk arra hogy bárki varázslásra tanítson, mert nincs mit tanulnunk. Viszont kell egy tanító, aki meggyőz bennünket arról, hogy felbecsülhetetlen erő rejlik pusztán karnyújtásnyira tőlünk.
Az erővel semmit nem kell kezdeni, az önmagától hasznosítani fogja a rendelkezésünkre álló, mégis elérhetetlen energiamezőket. Ez a varázslás. A világegyetemben létező minden egyes dolog kapcsolatban áll a szántszándékkal.
A varázslók szerint az egyetlen módja annak, hogy véglegesítsd a tudást, amivel gyarapodtál az, ha megállod, hogy visszatekints és újra végiggondold a lépéseidet. A varázslók bármilyen sorozat első eseményét tervnek vagy térképnek veszik, ami megmutatja, mivé alakul a következőkben.
A varázslás az embert a szántszándékkal összekötő kapocs megtisztításának folyamata a mindennapi élet megszokott dolgainak tompító hatásától. A varázslók vezetője a naguál, egy kivételes energiával rendelkező férfi vagy nő, egy józan, kitartó és rendíthetetlen tanító, akinek a fényteste négy részből állónak látszik. ő a közvetítő, aki megadja a minimális esélyt a szántszándék eléréséhez.
A varázslásnak 21 absztrakt magja van, olyan történetek a leszármazási ág naguáljairól, amik a szántszándék tanulmányozásához adnak viszonyítási pontokat a múltat vizsgáló varázsló számára. Mind a 21 magot számtalan történet fejti ki, példázatszerűen.
Az absztrakt magok az események teljes láncának tervrajzát megadják.
A varázsló számára az minősül absztraktnak, aminek nincsen megfelelője az emberi dolgok világában.
Miután a szellem különböző jeleken keresztül kinyilvánítja hajlandóságát, a naguál mindent megtesz, hogy beteljesítse a szellem akaratát. A szellemmel való kapcsolat újraélesztéséhez a varázslónak hajthatatlan szántszándékra van szüksége, egy kérlelhetetlen és kemény célra, amit a naguál táplál. Ezért a varázslók világában nem látják szívesen az önkénteseket, mivel nekik már megvan a saját céljuk, és ez különösen megnehezíti számukra az egyéniségük feladását, a változásokat.
A varázslók világában soha, semmiben nem lehetsz biztos.
A rosszindulatú, gonosz dolgokat az emberek személyes előnyök érdekében cselekszik meg. A varázsló tetteinek ellenben van egy rejtett célja, aminek semmi köze sincs a személyes előnyökhöz, mert a szellemért teszik. Ezért a feddhetetlen varázsló nem haragszik a másikra és nem ábrándul ki belőle.
A szellem mindig titokban, lopva száll alá és kinyilatkoztatja magát a varázslónak. Minden, amit gondolunk és mondunk, a gyűtőpontunk helyzetétől függ. Az öntükrözés láncai lebéklyózzák az embert, megóvnak az ismeretlen támadásaival szemben és egyben útjában állnak a szabadságnak.
A varázslásban nincsenek eljárások, módszerek és lépések. Csakis a gyűjtőpont elmozdulása számít, ez egy önmagától bekövetkező hatás. Az öntükrözésünk, az elménk világa roppant laza szövésű és pusztán a dolgok mélyén meghúzódó rendszert alkotó néhány alapvető elképzelés tartja össze azt. Amikor ezek az ideák megbuknak, a rendszer megszűnik működni. Ilyen alapvető elképzelés például a folytonosság.
Ha egy varázsló hidat épít a köznapi emberekhez, hogy csatlakozzon hozzájuk, ebukik és akár bele is halhat ebbe. Az emberek viszont építhetnek hidat a varázslókhoz.
A varázslók az "és mégis..." érzésének szürkületében élnek.
A régi idők varázslói gyakorlatiasak voltak, de nem bölcsek, a modern varázslók józanok és megváltoztatják a varázslás irányát, ha szükségszerűnek tartják. A mai kor varázslói az absztraktot, a szabadságot keresik, nem érdeklődnek a konkrét eredmények iránt, számukra nincsenek társadalmi tisztségek, mint a múlt varázslói számára.
Minden varázslónak mindent a saját tapasztalatával kell bizonytania.
Gyakran előfordult, hogy Castaneda nem tudott beszélni, csak összefüggően gondolkodni. A beszédre való készségünk rendkívül törékeny és a némasági rohamok megszokottak azoknál a varázslóknál, akik a normál érzékelés határain túlra merészkednek.
Az "én" az egyik legerősebb védelmi vonala a racionalitás és ez nemcsak a legkitartóbb védelmi vonal, amikor a varázslás cselekedeteiről és magyarázatairól van szó, hanem a legfenyegetőbb is.
A varázslók virtuozitása, legnagyobb kihívása az, hogy tudják, mire van szükségük és csak azt veszik el a szervetlen lények birodalmából.
A varázslás lépései:
1. A bennünk létező energia felszabadítása a harcos út kikezdhetetlen követése által.
2. Az energiatest felépítése ezzel az energiával az álmodás révén. (TESTENKÍVÜLI ÉLMÉNY GYAKORLÁSA.)
3. A tudomás használata a környezet elemeként annak érdekében, hogy az energiatestünkkel és teljes fizikalitásunkkal más világokba lépjünk be. Ezt lehet spontán és szándékosan csinálni. (TELEPORTÁCIÓ, A SÁMÁN ÉGI VILÁGOKBA VALÓ UTAZÁSA.)9. A RÉGI VARÁZSLÓK ÉS A HALÁLLAL DACOLÓ
Az ősi tolték látók a titkos tudásukat hol arra használták, hogy fölvirágoztassák, hol arra, hogy tönkretegyék a Földön álló dolgokat. Hatalmas és szörnyűséges tudásuk öt részből állt, mind két kategóriára oszlott. Föld és sötétség, tűz és víz, fent és lent, hangos és csöndes, mozgó és álló.
A régi látók annyira szerették az életet, hogy nem voltak hajlandók föladni. Vakmerőek és bátrak voltak, szerették a kalandot, a titkokat. Szörnyű nagy mersz kell ahhoz, hogy valaki kimerészkedjen az ismeretlen irtózatos egyedüllétébe.
Van egy régi látó, aki megtanulta tetszés szerint nyitni és csukni a hasadékát, s ezzel halhatatlanná vált. 1723-ban találkozott Sebastian naguállal, innen számítjuk don Juanék ágának kezdetét. Minden naguállal találkozik ez a fickó. Senki sem tudja, hogy képes bezárni a hasadékát, de mivel folyton energiára van szüksége ehhez, minden nemzedék naguáljától kölcsönbe vesz energiát, amiért cserébe szivességekkel és tudással fizet.
A mexikói Tula az ősi tolték birodalom központja volt, ott éltek az Atlantidák. (OTT IS VOLT EGY VÁROSUK, TARTOMÁNYI SZÉKHELY.)
A józanság létfontosságú a gyűjtőpont elmozdításakor, mert egyébként könnyű elveszni az aberrációban, ahogy az a halállal dacoló varázslóval is megesett, aki don Juanék leszármazási ágának ajándékokat szokott adni, életenergiáért cserébe.
A régi varázslók 4000 évig uralkodtak a földön, 3000 éve semmivé váltak, és ekkor újracsoportosultak a varázslók. (IRÁNYVÁLTÁS TÖRTÉNT.)
Sebastian naguál a XVIII. században találkozott egy régi varázslóval, aki sok ezer éve él a földön, ő a halállal dacoló, aki minden naguáltól energiát vesz el, hogy tovább élhessen és az erő egy ajándékát ada cserébe. Sebastian után hat naguál volt még. A halállal dacolót bérlőnek is nevezik. A vele való szimbiotikus kapcsolat megváltoztatta don Juan varázslói ágának pályáját és végső célját.
A régi varázslók a szövetségeseiktől eltanulták, lemásolták a csodás tetteket, anélkül, hogy az alantas alaptermészetükön bármit is változtattak volna.
A régi varázslók az összetartó képességükkel érzékelésileg és fizikailag azzá tudtak válni, amit a gyűjtőpontjuk adott helyzete diktált. Pl. átváltoztak jaguárrá, madárrá, rovarrá, stb.
A régi varázslók máig léteznek a hagymaszerű univerzum egy másik rétegében, másik héjában. A varázslásban minden a gyűjtőpont manipulálásán múlik.
A mai napig fennmaradt az a gondolat, hogy a lelkünket eladjuk az ördögnek cserébe a halhatatlanságért. Ez a régi varázslók és a szervetlen lények közti kapcsolatból származik. (PERSZE VALÓJÁBAN ŐK SEM HALHATATLANOK, EZÉRT NEM IS ADHATNAK HALHATATLANSÁGOT NEKÜNK, CSAK NAGYON HOSSZÚ ÉLETET, SOKKAL HOSSZABBAT, MINT AMIT A SZERVES TESTBEN TÖLTENI SZOKTUNK.)
A modern kor varázslói az önfegyelem segítségével manővereznek a gyűjtőponttal, míg a régi varázslók számára a gyűjtőpont eltolása mások leigázásának következménye volt, sötét eljárások segítségével. (MA FEKETE MÁGIÁNAK HÍVNÁNK E MÓDSZEREKET.)
A régi iskolából való varázsló, aki ajándékaival megváltoztatta a varázslói ág pályáját, megtanulta a gyűjtőpontja eltolásának minden fortélyát több ezer év alatt. Lujan naguállal közeli barátok voltak és ötven helyzetet adott neki ajándékba. ő a bérlő, a halállal dacoló, akivel Castaneda is találkozott egy mexikói városka templomában mielőtt don Juanék elmentek volna. Férfi és női testet is fel tud venni tetszése szerint. Évekkel korábban Carlos egyszer már találkozott a bérlővel, akkor az férfi indián volt és egy egész napot töltött vele.
A bérlő ajándékainak negatív eredménye a hajlamokba való belemerülés, mert nincs benne szerénység és mértékletesség. A bérlő az ajándékaival az águnkat a hajlamaikba belemerülő, alárendelt varázslók ágává tette. Először mindig férfiként találkozott a naguálokkal, aztán nőként. A mai varázslók bárhová el tudják tolni a gyűjtőpontjukat, de nem képesek mindenhol rögzíteni azt egy meghatározott helyzetben. Csak a régi idők varázslói és a szervetlen lények rendelkeznek azzal a különleges tudással, hogy rögzítsék gyűjtőpontjukat elegendően hosszú ideig bármely nagy eltolódásnál. (A NAGY ELTOLÓDÁS A TELEPORTÁCIÓ, A KICSI A BILOKÁCIÓ.)
Az első nyolc naguál nem volt képes a nagy eltolódás rögzítésére. A bérlő Sebastian naguálnak tíz új helyzetet tanított meg, Santistebannak hetet, Lujannak ötvenet, Rosendonak hatot, Eliasnak négyet, Juliannak tizenhatot, don Juannak kettőt, Carlos pedig nem fogadott el tőle ajándékot.
A bérlő szerint úgy lehet mozdulatlanná tenni a gyűjtőpontot, ha az álmodáshoz egy adott testhelyzetben fekszik le az ember, úgy marad, majd álmodásban pontosan ugyanabban a helyzetben lefekszik és újra elalszik. Ez az ikerhelyzet, ami a második elalvás pillanatában mozdulatlanná teszi a gyűjtőpontot, bármely helyzetben is legyen éppen. Ennek eredménye a teljes érzékelés.
Carlos az álmodás negyedik kapujában volt a bérlővel és az ő álmát álmodta a templomról, ahol beszélgettek. A bérlő képes a szándékát kivetíteni, vagyis virtuális valóságot teremteni maga köré, másoknak is.
A bérlő szerint a régi varázslók vizualizáltak maguknak egy teljesen valóságos birodalmat, ahol létezhettek. Egész populációk, népcsoportok tűntek már el régen a földről úgy, hogy vizualizálták, aztán újraalkották álmodásban ugyanazt a látványt és beléptek oda. (ERRE MONDJUK, HOGY ÁLOMVILÁGBAN ÉLSZ. A HALÁL UTÁN A LÉLEK EGY ILYEN VIZUALIZÁLT SZELLEMI VILÁGBA KERÜL, AMI MENNYORSZÁG NÉVEN KÖZISMERT.)
Carlos a bérlő álmában a bérlőt egy olyan energia alakzatnak látta, ami egy óriási tengeri kagyló, mely befelé csavarodik magába egy hasadék mentén, ami a teljes hosszán végigfut. (A SPIRÁLGÖMB.)
A szervetlen lények az ősi varázslókat olyan erővel ruházták fel, amitől azok közvetítők lettek a mi világunk és az övék közt, melyet az emberek alvilágnak hívnak. (EZ A SÁMÁNOK FELADATA, DE HELYESEBB VOLNA ALVILÁG HELYETT INKÁBB MÁS VILÁGOKRÓL BESZÉLNI.) A halállal dacoló úgy tudott több ezer év után megszökni a szervetlen lényektől, hogy átváltoztatta magát nővé, mert rájött, hogy a női alaptermészet elpusztíthatatlan, alkalmazkodóképes, tagjai érzéketlenek a csapdákra, cselekre, nem tarthatók fogságban.10. AZ EMBER
Csak akkor tudsz az emberekre haragudni, ha a cselekedeteiket fontosnak tartod. Ha túl sokat foglalkozol magaddal, és a gondjaiddal, fáradtság vesz rajtad erőt és legyengít, így viszont nem tudsz a világra figyelni. A beképzeltség, vagyis hogy fontosnak érzed magad, az embert nehézkessé, esetlenné és hiúvá teszi. A tudó legyen könnyű és illanó.
Az emberek többsége túl komolyan veszi magát, fontosnak tartja önmagát, mert gyenge és felfuvalkodott. Úgy gondolják, joguk van bosszankodni mindenen, és elmenni, ha nem a szájuk íze szerint alakulnak a dolgok.
A félelem sohasem okoz károsodást senkiben. Az sebzi meg a szellemet, ha valaki állandóan les, ütlegel, utasítgat, hogy mit csinájon és mit ne csináljon.
A legyőzöttség olyan élethelyzet, ami elkerülhetetlen. Az ember vagy győző vagy legyőzött, és ettől függően vagy üldözővé vagy áldozattá válik. Csak a látás oszlatja el a győzelem, a vereség vagy a szenvedés illúzióját. A megalázottság pedig haragvóvá tesz. Amíg valamit elvársz, például áldozatnak hiszed magad, pokol lesz az életed. Ha semmit sem vársz el, minden amit kapsz, ajándék lesz a számodra. Életünk erőivel csak a gondolatainkkal szállhatunk szembe, semmi mással.
Az önmegtagadás szenvedélye messze a legrosszabb, mert elhiteti velünk, hogy nagy dolgokat viszünk végbe, amikor valójában önmagunk körül forgunk. Ha elfogadod valakinek a gondolatát, szándékát, akkor attól kezdve az a te ügyeddé is válik. A meggyőződés azt jelenti, hogy képes vagy egyedül cselekedni. Ha jól érzi magát a testem, mert jól bánok magammal, akkor nincs okom fáradtnak lenni, sem rosszul érezni magam.
Nem az a fontos, mit teszünk magunkkal, inkább az, mit nem teszünk.
Jobban értenéd a dolgokat, ha nem töprengenél a kezdetekről, mert a dolgoknak nincs eleje, ilyen csak a te fejedben létezik.
Minden körülöttünk lévő dologtól kaphatunk megerősítést. A környező világ rendkívül titokzatos, és az emberek nem különbek semminél.
Csak embertársaink alkalmasak a méltó ellenfél szerepére, mert könyörtelenek. A másfajta lényeknek nincs önálló akaratuk, ezért eléjük kell menni és kicsalogatni őket. Az embertársaink olyan fekete mágusok, akik a vigasz, menedék és félelem lelkiállapotaival terelik rabszolgaságba a gondolataidat és tetteidet.
Az emberi lények szeretik, ha megmondják nekik mit tegyenek, de még jobban szeretnek szembeszállni, és nem tenni azt, amit mondtak nekik. Így többnyire megutálják azt az embert, aki tanácsot ad nekik.
Az embernek nincs nagyobb ellensége, mint az önhittség, mert legyengít az, hogy embertársaink tettei és gaztettei rosszul esnek nekünk. Emiatt aztán életünk legnagyobb részében sértődöttek vagyunk. Önmagunk fontosságának a tudata a magva mindannak, ami jó bennünk és ami rohadt. Mesteri módon megalkotott haditervre van szükség ahhoz, hogy az ember meg tudjon szabadulni a rohadt résztől.
Önuralomnak azt nevezik, ha az ember képes megőrizni a lélek harmóniáját akkor is, amikor tapodnak rajta.
Szokatlan helyzetben az emberek a helytelen viselkedés három fajtáját végzik.:
1. Semmibe veszik a történteket. Ilyen a megszállott.
2. Habozás nélkül elfogadják a dolgokat, minden mozzanatukban és azzal áltatják magukat, hogy tudják mi, miért és hogyan történik. Ilyen a jámbor.
3. Örökösen gyötri őket egy esemény, mert sem semmibe venni, sem szívvel elfogadni nem tudják. Ilyen a bolond.
Nincs elmélet, amikor a tudomás embereinek világáról beszélsz. A tudomás embere úgy tartja kézben a dolgokat (a látásával), hogy semmit nem tart kézben.
Félünk, hogy megőrülünk, pedig természetesen mindannyian őrültek vagyunk.
Egy örökkévalóságot töltünk el gyámoltalan gyermekként. A gyermek cselekedni akar, és mert nem tud, hát panaszkodik.
Az a legnagyobb hibánk, hogy sosem hisszük el azt, ami történik velünk. Amikor végül ráébredünk, hogy mi történik velünk, általában már túl késő. Mindig az intellektusunk csap be minket, mert ő kapja először a vészjelet, de ahelyett, hogy hitelt adna neki és azonnal cselekedne, előbb hosszan eltűnődik a dolog valódiságán.
Természetünkből adódóan lusták vagyunk, nem szívesen erőltetjük meg magunkat.
Minden szokás cselekedet, vagyis összefüggő és értelmes tevékenységsorozat, aminek ha egyes részei hiányoznak, a cselekedet nem működik. A régi szokások ismerőssége - a kellemetlenségüktől függetlenül - gyönyörűséges nyugalommal tölti el az embert.
A humorral lehet egyedül ellensúlyozni az emberi tudatnak azt az eredendő kényszerét, hogy számvetéseket, nehézkes osztályozási rendszereket alkosson.
Az ember középen állva, még mielőtt teljességgel belépne a bal oldali tudomás tartományába, rendkívüli mértékben képes egyetlen dologra összpontosítani a figyelmét, ugyanakkor minden elképzelhető módon befolyásolható is. A legmélyebb tanulásra ezen a szinten kerül sor, de a harcosnak vezetőre van szüksége, aki mindent elmagyaráz ahhoz, hogy az újonnan tanultakat megfelelően tudja értékelni, különben nagy varázsló lesz, de csapnivaló látó.
Ha az ember elveszíti önmaga fontosságának tudatát, sérthetetlenné válik.
A szabadság drága, de nem megfizethetetlen.
Az ember akkor van kikezdhetetlen létállapotban, ha minden ésszerű feltevéstől és racionális félelemtől mentes. A félelemnek csak a köznapi élet emanációi közepette van létjogosultsága.
Az emberi test középpontja energiaközpont.
Ha egy halálos beteg eljutott a végső stádiumba, akkor van ereje, mert nincs több vesztenivalója, s ezért bátorrá válik. Csak akkor vagy gyáva, ha van mihez ragaszkodnod. A halálos beteg a feddhetetlenségével kitaszíthatja magából a betegséget, mintha egy fogantyút markolna. Azok az emberek, akik igazán betegek, sokkal formálhatóbbak, mint aki nem igazán beteg.
Ha úgy érzed, törlesztened kell egy adósságodat, akkor fizesd az emberi szellem számlájára, mert ez a számla nagyon alacsony, ezért bármennyit tehetsz hozzá.
Minden időnket és energiánkat igénybe veszi, hogy legyőzzük a bennünk rejlő ostobaságot, és ez az, ami számít.
Az ész az ember számvetésének öntükrözése. Ha sikerül megszabadulni ettől az öntükrözéstől anélkül, hogy kicsúszna a lábad alól a talaj, végtelenül erősebb életet élsz, mintha megőrizted volna az önképedet. A düh és a szomorúság a tehetetlenség érzéséből fakad, amikor tisztában vagy a léted korlátaival. A szomorúság csak azért van, hogy megnevettessen téged.
Az energiafelhalmozódás miatt az ember idővel kiesik a mindennapi élet világában kialakított korlátolt, unalmas fészkéből és egy új lakhelyet kell keresnie magának.
Azok a rugalmasabb emberi lények, akiknek sodróbb lendületű, fluidabb és változatosabb a belső párbeszédük.
Látható, hogy az emberek két nagy csoportra oszthatók: akik törődnek a többi emberrel és akik nem. Julian naguál az ég világon senkivel sem törődött, éppen ezért tudott segíteni az embereken, mint rejtőzőművész. Aki a többiekkel törődik, az magával is éppúgy törődik, és elvárja, hogy megkapja a neki kijáró elismerést. Don Juan naguál annyira törődik az embertársaival, hogy semmit sem tesz értük. Julian naguál természetes népvezér, akinek a segítségével az emberek bármit képesek megtenni.
Amikor megérted a tudatosság természetét, megszűnik a személyiséged, az emberi körülmények többé nem részesei a nézőpontodnak.
Minden élőlénynek van egy párhuzamos lénye, aki egy ugyanolyan nemű másik lény, aki közvetlenül és megfejthetetlenül kapcsolódik hozzánk. Egy időben, egyszerre léteznek a világban, mint egy bot két vége, de szinte lehetetlen megtalálni a másikat. Ha mégis sikerül, az nagy hőstett (donna Soledadnak sikerült) és a párhuzamos lényben az energia és a fiatalság végtelen forrását találod meg. (ITT A LÉLEKPÁROKRÓL, DUÁLPÁROKRÓL VAN SZÓ.)
Az ember vagy szereti vagy gyűlöli azokat, akikben magára ismer.
A szavak borzasztóan erősek és fontosak, és minden szó az őt birtokló ember mágikus tulajdona.
Az emberiséget az tartja össze, hogy az érzékelésünk azonos, energetikailag osztozunk az egyöntetűségben és összetartóerőben.
A világos gondolkodás egyetlen módja az, ha az ember egyáltalán nem gondolkodik.
Az ostobaság és az öntükrözés között kapcsolat van. Mindent félrelökünk, ami nem felel meg öntükröző elvárásainknak. A racionális emberek feneketlen tudatlanságát az biztosítja, hogy rendíthetetlenül ragaszkodnak a saját énképükhöz.
Az önfontosság, az egománia nemcsak a varázslók legnagyobb ellensége, hanem az emberiség végzete is. Az energiánk legnagyobb része erre megy el. Ez a legnyilvánvalóbban a vég nélküli aggódásunkon látszik a személyiségünk megjelenítésével kapcsolatosan: vajon csodálnak, szeretnek, elismernek bennünket vagy sem.
A klasszikus barátok nem igazán kedvesek és figyelmesek hozzánk, de nem is undokok. Arra várnak, hogy hátat fordítsunk nekik és oda tudjanak szúrni.
Akkor ér támadás mások részéről, ha elérhetővé teszed magad.
A régi idők embereinek realista rálátása volt a tudomásra és az érzékelésre, mert látásmódjuk a körülöttük lévő univerzum vizsgálatából eredt. Ezzel ellentétben a modern kor embereinek képtelenül valótlan rálátásuk van a tudomásra és az érzékelésre, mert a látásmódjuk a szociális rendből és az azzal való kapcsolatukból ered.11. A HARCOS
A harcos útja az élet leghatékonyabb módja, ahol csak a döntés előtt töprengsz és aggodalmaskodsz, utána már nem. Ha a dolgok összezavarodnak, a harcos a halálra gondol, mert ez az egyetlen, ami képes lehűteni a szellemünket.
Az uralt szeszélyt mindig, mindenkin gyakorolja a harcos, s bár a cselekedetei őszinték, csak színészkedik, mert senki és semmi sem fontos a számára. Az akarat uralkodik a szeszélyen, így marad életben a harcos. Amikor az ember megtanul látni, hirtelen ketten maradnak a világban: ő és a szeszély. Valójában minden csak azért fontos, mert megtanultad, hogy fontosnak tartsd.
A harcosnak az akaratán és türelmén kívül nincs semmije, s e kettőből épít fel mindent, ezt használja a felejtéshez is. A harcos tudja, hogy vár, és tudja, mire vár (az akaratára).
A harcos nem társ, hanem hozzáférhetetlen, mert semminek sem engedi át magát, még a halálnak sem.
A harcos élete hadgyakorlat, ezért nem törődik olyasmivel, hogy pl. mi az élet értelme. Csökkentsd az előre láthatatlan dolgok esélyét a minimumra.
Ha megijedsz, amikor egy szövetségessel találkozol, az ellened fordul és elpusztít. Ezért legyél makulátlan harcos.
A harcos életét a célszerűség irányítja. Sosem cipel olyan súlyokat, melyeket nem bír el.
A szülők azzal sebzik meg gyermeküket, hogy érzelgőssé, puhánnyá és önmarcangolóvá nevelik. A harcos szelleme nem hajlik ezekre. A harcos szelleme egyedül a küzdelemre hajlik, és minden küzdelmet úgy tekint, mint utolsó csatáját a földön, így az eredmény is hidegen hagyja.
Minden kiválasztott dolog pajzs a harcos számára, amely a felhasználandó erők csapásaival szemben védelmezi őt, pl. egy szövetséges csapásaival szemben, ezért a harcos megfontoltan válogatja ki azokat a dolgokat, amelyek a világát alkotják. Az átlagember másféle pajzsokkal (harag, testi kényelmetlenség, stb.) védi magát.
A pajzs védi és segít bezárni a rést a köldöködnél, amit az erők kitágítanak, hogy megöljenek. A harcos pajzsai a szívvel teli ösvény részei. Egy ösvény akkor szívvel teli, ha nagy örömet és megnyugvást találsz a követésében. Az ember folyton gondolkodik, azaz önmagával beszélget a világról, s ezzel tartja azt fenn, tölti fel élettel. Az életedben azért ismételgeted újra meg újra ugyanazokat a választásokat, amíg meg nem halsz, mert ugyanazt a belső beszédet ismételgeted. A harcos igyekszik abbahagyni a belső beszédet, de ekkor a világ megváltozik, lebomlik.
A harcos a világot végtelen csodaként, az emberek cselekedeteit végtelen szeszélyként szemléli, mert látja az ostobaságot, vagyis a belső beszélgetés keltette pajzs illúzióját, és megtanulja helyesen érteni a dolgokat.
A harcos az erő feddhetetlen vadásza. Ha sikerül a vadászata, akkor bölccsé válhat. A harcos 1-2 napra betemeti magát a szabadban egy fából, levelekből, földből épített ketrecbe (gubó), a megvilágosodás és az erő végett.
Ha eltorzult a lelked, javítsd ki, edzzed meg, tökéletesítsd, mert nincs még egy ehhez fogható, érdemes feladat egész életedben. Ezt nem tenni egyet jelent a halál (semmi) keresésével. A harcos lelkének tökéletesítése emberléted egyetlen igaz feladata.
A világ legnehezebb dolga a harcos hangulatának elsajátítása. Semmi értelme szomorkodni, panaszkodni, s mindezt jogosnak érezni. Az önsajnálat nem fér meg az erővel. A harcos hangulatára minden egyes tetthez szükség van, különben torzzá és gonosszá leszel, s minden sérteni fog és kikészíteni. Ez a hangulat irányított és elengedett állapot egyszerre. Nem vagy a szél kényének-kedvének kitett levél. A harcos az életben maradásra hangolódott, és a lehető legtökéletesebb módon marad életben.
A harcos számára nincs a többiek tetteiben semmi sértő, ha ő maga a megfelelő hangulatban van. Megsebesülhet, de nem sértődhet meg. Szellemének csodája, hogy egyenlőnek tekinti a pumát, a vízipatkányt s embertársait, s ez erőt igényel. Sohasem fordít hátat az erőnek anélkül, hogy hálát mondana a szívességért. Ha kifáradtál és vissza kívánod nyerni az erődet, feküdj fejjel kelet felé.
A harcos látással találhat magának egy helyet, ami teljesen az övé lesz. Ide jár később az álmodásban, itt találkozik az erőkkel, itt tárulnak fel a titkok, s itt tárolja az erőforrásait. Itt tanúja csodáknak, ahol felejthetetlen emlékek járják át. Amikor lejár a harcos ideje ezen a Földön, s érzi a halál érintését a bal vállán, a szelleme (amely mindig kész) elszáll ide, eljárja haláltáncát, ami az utolsó kiállása az életben. A harcos saját formája egy erő-tartás, melyet élete során fejleszt ki, egyfajta táncot, mozdulatot, melyet személyi erejének hatására tesz. A halál nem tudja elvinni a harcost, amíg tart a tánc, az élete művét utoljára összegző harcos utolsó kiállása. Az ember nem más, mint személyi erejének összege, s ez határozza meg, hogyan él és hal meg.
A harcos mindig megbizonyosodik afelől, hogy minden a megfelelő rendben van-e. Nem mintha hinne abban, hogy túléli vállalt küldetését, hanem mert ez része feddhetetlen viselkedésének. Akkor feddhetetlen, amikor megbízik személyi erejében, legyen az kicsi vagy óriási. Úgy tesz, mintha tudná, hogy mit csinál, pedig tulajdonképpen semmit sem tud.
Az átlagembert érdekli, igaz vagy hamis-e valami (tevés), a harcost nem (nemtevés). A harcos igaz és hamis ügyben is cselekszik. Igaz ügyben tesz, hamis ügyben nem tesz. A nemtevés csak a nagyon erős harcosnak való. A harcos ösvényének legnehezebb része az, hogy rájöjj, a világ érzés. Amikor a nemtevést gyakorolod, a világot a szálain keresztül érzed.
A harcosnak fekve, jobb kezével képzeletbeli kilincset markolva, karját körkörösen mozgatva kell gyakorolnia, ha valamit ki akar taszítani a testéből (betegség, nem kívánatos érzés). A képzeletbeli erő ellenében húzza, vonja kezét, míg valami szilárdat, nehéz testet nem tapint. Amikor már meleg marad a kéz a gyakorlatnál, lehetségessé válik a világ szálainak kitapintása. Végtelen sok szál kapcsol bennünket mindenféléhez. Észlelhetjük a mozgó kézből kijövő szálat, s ezt bárhova kivetheted, odakapcsolhatod. Csak ezek nem elég erősek.
A világunk tevésétől sehogy sem szabadulhatunk meg, így hát a harcos vadászterületévé változtatja a világát. Mert azért van a világ, hogy használjuk. A harcos a világ minden cseppjét felhasználja aggályok nélkül, s nem bánja, ha őt is felhasználják mások.
Amikor a harcos ellenfelével találkozik, s ez nem közönséges emberi lény, akkor ki (meg) kell állnia. Ez az egyetlen, ami sebezhetetlenné teheti. A méltó ellenfél tovább sarkallja az embert a tudás útján.
Amikor embertársaival kell tennie valamit, a harcos a stratégia tevését követi, és ebben nincs sem győzelem, sem vereség, csak tettek. Nem teszi ki magát az emberek kényének-kedvének. Küzdelem alkalmával egy szót sem szabad mondanod az ellenfelednek, sem hátat fordítani vagy elfutni.
A harcos számára, miután megállítja a világot a nemtevésével, és lát, majd megküzd a szövetségesével, a világ soha nem lesz már újra ugyanolyan, mint volt. Az emberek csak múlékony lények lesznek, mohó kisértetek. Az Ixtlánba vezető úton csak kisértetekkel találkozik don Genaro, a mazaték indián varázsló.
Csak harcosként maradhatsz életben a tudás útján. A harcos művészete az, hogy kiegyensúlyozza az emberlét rettenetét az emberlét csodálatosságával.
A harcos önmaga teljességéhez tart. A személyes ereje egyengeti az útját a varázslók magyarázatához. A magyarázat dolga a világot és annak rejtelmeit kevésbé félelmetessé tenni.
A hétköznapi ember az őt szemlélők tekintetében keresi a bizonyosságot, és ezt önbizalomnak nevezi. A harcos a saját mércéje szerint törekszik a feddhetetlenségre, és ezt alázatnak hívja. Minden egyes pillanatban át kell lépnie a határait.
Minden harcosnak megvan a saját álmodási módszere, ám mind különféle ravasz cselekkel élünk, hogy a küldetés abbahagyására kényszerítsük magunkat. Ezt csak kitartással lehet ellensúlyozni.
A harcos szembenéz a sorsával, és alázatosan fogadja, bármi legyen is az. Elfogadja önmagát, de kihívásként, és nem azért, hogy ürügyet találjon a sajnálkozásra. A harcos alázatossága nem a koldusé. ő senki előtt nem hajtja meg a fejét, ugyanakkor azt sem engedi meg senkinek, hogy fejet hajtson neki, s nem engedi meg, hogy bárkinek is a mestere legyen.
A harcos mindennel számol ezen a világon, s mivel eleve halottnak tekinti magát, tudja, hogy semmit sem veszíthet. Ha a harcos elfogadja a tudomás félelmetes természetét, azzal közömbösíti is a félelmetességét. A harcos számára a tudomás olyan, mintha zuhanyozna vagy esőként záporoznának rá az aranyszemcsék.
A harcos nem rombolja le a falat, hanem átugrik rajta. Az ő útja: úgy cselekedni, mintha nem történt volna semmi, semmit sem elhinni, de tétovázás nélkül elfogadni mindent. Közben a célja erősíteni és fenntartani azt a tiszta tudatosságot, ami tudatában van a változásoknak, számon tartva őket.
A harcosnak semmire nincs szüksége, mert minden a rendelkezésére áll, amire szüksége lehet az élete rendkívüli utazásához. Az egyetlen igazi tapasztalat férfinak lenni, és semmi más nem számít, csak hogy életben maradjunk. Az élet, mint kis kitérő önmagában elegendő, önmagát indokolja és maradéktalanul teljes. Harcosnak lenni ezért minden tapasztalatok végső tapasztalata. A harcos nem arra törekszik, hogy megértsék egy beszélgetés során vagy segítsenek rajta, hanem egyszerűen csak megkönnyíti magát a lelki nyomástól.
Az ő igazi művészete a rémület és a csodálkozás egyensúlyban tartása. Nem panaszkodik és semmit sem sajnál. Az élete végtelen kihívás, ami jó és nem rossz. A hétköznapi ember ezzel szemben az életét áldásnak vagy átoknak tekinti.
A harcos könnyen alkalmazkodik, és a körülötte lévő világgal összhangban mozdul, akár az értelem, akár az akarat világáról van szó. Hit nélkül hisz, s ezt döntésként teszi, legbensőbb elkötelezettségének kifejezéseként, mert muszáj hinnie. A muszáj hinni azt jelenti, hogy fontolóra veszed az összes lehetőségedet és tudatosan választassz, milyen legyél.
A harcost a kihívás élteti, és soha nem hagyja, hogy bármi is befolyásolja, ezért akár magát az ördögöt is megpillanthatja, semmilyen módon nem tudatja senkivel. Olyan körültekintően hozza meg a döntéseit, hogy semmi sem lepheti meg és még kevésbé apaszthatja el az erejét. Ha mégis kimeríti magát, nem maradhat életben, mert a teste nem sérthetetlen.
A harcos soha nem hagyja el a tonál szigetét, hanem a hasznára fordítja, mivel nem tagadhatja azt meg. Életében nincs helye a belső harcnak, az önemésztésnek, s nem kapaszkodhat a tonál fennhatósága alatt álló értelmezésekbe, mert tudja, hogy önmaga teljességének kevés ideje van ezen a földön.
Amilyen a harcos, olyan a naguálja. A harcos rikoltása a varázslás egyik legfontosabb kelléke, közvetítő eszköze. Kevés harcos éli túl a találkozást az ismeretlennel, és nem azért, mert olyan nehéz, hanem mert a naguál minden mértéket meghaladóan csábító, és az ott járó harcosok a legkevésbé sem találják vonzó elképzelésnek visszatérni a tonálba: a rend, a zaj és a fájdalom világába. Az akarat hozza őt vissza, ha mégis visszatér.
A harcos nem kerülheti el a fájdalmat és a gyászt, csak azt, hogy behódoljon nekik. A boldogsága abból ered, hogy elfogadja a sorsát, és őszintén felméri, mi vár rá.
A harcos elfogultsága az, hogy annak szenteli magát, akit szeret. Don Genaro szerelme pl. a világ, a Föld, mely viszonzásként megajándékozza a gondoskodásával. Csak azok szomorúak, akik éppen a lényüknek menedéket nyújtó lényt (A FÖLDET.) gyűlölik. A rendületlen szeretet nélkül a lény iránt, aki menedéket nyújt neked, a magány egyedüllét. Csak a tündöklő lény iránt érzett szeretet adhat szabadságot a harcos szellemének, ami öröm, gazdagság és bőség.
A harcosnak takarékosan kell bánnia a nagyon erőteljes mozdulatokkal, pl. a köszönéssel, ami az összekulcsolt kezek köldök alá helyezése. Ilyenkor a két kéz összezárul, mintha imádkozna a test előtt. A mozdulat célja, hogy magába zárja azt az érzést, amit a harcos nem akar maga mögött hagyni. A megragadott érzést nagy erővel a mellkashoz, a szív magasságába kell emelni, s magába döfni, mint valami tőrt. A harcos akkor használja ezt az elköszönési formát, ha oka van azt gondolni, esetleg nem tér vissza többé. A férfiak a mellükben tárolják az érzéseiket, a nők a méhükben (ezért oda teszik a kezüket).
Egy harcos sohasem keres olyasmit, ami a megnyugvását szolgálja. Semmit sem bízhat a véletlenre, hanem a tudatosságával, és hajlíthatatlan akaraterejével valóban képes befolyásolni a dolgok kimenetelét.
Tudja, hogy nem tud megváltozni, mégis feladatának érzi, hogy próbálkozzon vele. Nem érez csalódást, ha nem sikerül. Az egyetlen dolog, amiért önmagadnak hiszed magadat, az a forma. Ha eltűnik, semmivé válsz. A harcosnak, aki elhagyta a formáját, megjelenik egy szem, amit mindig lát és mindenhová követi, míg a részévé válik. A szemmel elindítható az álmodás alvás nélkül is. Ha a szem nagy, olyan mintha hegyek között repülne az ember anélkül, hogy igazán látna valamit. Minden átszűrődik az emberi formán. Ha nincs formád, akkor semminek sincs formája, és mégis minden jelen van.
Megtiszteltetés és élvezet harcosnak lenni, és az a harcos szerencséje, hogy azt teszi, amit tennie kell.
A harcos csendben és lassan eszik, egyszerre csak nagyon kicsi adagot. Ahhoz, hogy egy harcos feddhetetlen rejtőzködő legyen, célra van szüksége.
Csak egyszer döntünk, hogy harcosok vagy közönséges emberek leszünk, és második választásunk nincs ezen a földön.
Egy harcos nem érez részvétet senki iránt, mert a részvét azt jelenti, hogy azt kívánod, a másik ember is legyen olyan, mint te. Egy harcos számára az a legnehezebb, hogy engedje a másiknak, hogy az legyen, aki, s ne akarja nekik a legjobbat a saját nézőpontja szerint. Ehhez bíznod kell a másikban, hogy ő is feddhetetlen harcos.
A harcosnak meg kell tanulnia váltani egyik tudatállapotból a másikba. Senki sem emlékszik arra, ami az emelkedett tudomás állapotában történik vele. A tanultak felidézése ezért évekig tartó küzdelmet és önfegyelmet igényel a harcostól, akinek így a tudás a belső természetének részévé válik.
A harcos a haditerve szempontjából készülő számvetésbe csak azok a viselkedésmódok tartoznak bele, amelyek az életben maradása és a jóléte szempontjából nem nélkülözhetők.
A harcos lelki erejét az edzi a legjobban, ha lehetetlen emberekkel kell elbánnia, akiknek hatalom van a kezükben. Ilyenkor tehet szert arra a józan, derűs méltóságra, amely nélkül az ismeretlen nyomását képtelen lenne elviselni. Sajnos a mi időnkben a látóknak szélsőséges dolgokat kell művelniük azért, hogy valóban méltó zsarnokocskát találhassanak maguknak.
A harcost azért nem foglalkoztatja önmaga fontosságának tudata, mert megértette, hogy a valóság olyan értelmezés, amilyet ő maga ad a világnak.
Az emberek és a zsarnokok halálosan komolyan veszik magukat, a harcosok viszont nem.
A harcosok életében az egyik legnagyobb erő a félelem. Úgy félnek, hogy kénytelenek állandóan tanulni.
A harcosok életében végtelenül természetes, hogy valaki minden külső ok nélkül szomorú legyen. Valahányszor széttörnek az ismert határai, a fényes tojás energiamezőként megérzi végső rendeltetését. Ez a melankólia akár halált is okozhat, ezért a legjobb csúfot űzni belőle, kigúnyolni.
Semmi sem olyan magányos érzés, mint az örökkévalóság. Semmi sem olyan lakályos érzés, mint embernek lenni. A végső próbatétel az, hogy te, aki semmi és senki vagy, képes leszel-e szembenézni az örökkévalóság magányával. A harcos kénytelen vállalni azt a kockázatot, hogy elképzelhetetlen egyedüllétben akad el az örökkévalóság útján.
A harcosok csak azért élnek, hogy sikerüljön megszökniük innen a teljes szabadságba. A szabadság az átlagembernek félelmetes, csak a harcos vágyik rá. A harcos szereti a szabadságot és végtelenül szenvtelen. Útjának célja és vége a gyűjtőpont elmozdítása. Az, aki az ismeretlenbe utazik, csak egy dologban lel nyugalmat, a feledés homályában.
A harcosnak két állapotban nincs kételye: amikor mindent tud és a normál tudat állapotában, amikor semmit sem tud. A rendkívüli harcosokat csak úgy lehet elviselni, ha az ember felhagy az önhittséggel és elfogulatlanul dicsőíti őket.
A harcosok a halál társaságában töltik életüket, s abból a tudásból merítenek bátorságot mindenhez, hogy a halál velük van.
Minél erősebb a harcos, annál halálosabb veszélyt jelent számára a rögzülés a veszélyes oldalon. A követendő út az, hogy ne rendelkezz olyan anyagi dologgal, amire a személyes erőd összpontosítod, hanem fókuszálj a szellemre, az ismeretlenben való igazi szárnyalásra, a nem hétköznapi pajzsokra. A hétköznapi pajzsok nem hagyják, hogy békében élj.
Régen a harcosok anyagi tárgyakkal rendelkeztek, ezekre helyezték megszállottságukat és ez fölélesztette a kérdést: kinek a tárgya erősebb? E tárgyak maradványai még mindig megtalálhatók a világban, mint az erőért való verseny maradványai.
A harcos sorsának iránya megváltoztathatatlan. Az a kihívása, hogy milyen messzire tud eljutni, milyen feddhetetlen tud lenni ezen merev határok között. Ha bármilyen akadály áll az útjában, a harcos feddhetetlenül küzd, hogy túljusson rajta. Ha megpróbáltatásokkal, fájdalommal találkozik az útján, akkor sír, de az összes könnye együttvéve sem tudja elmozdítani egy hajszálnyira sem sorsának vonalát.
Bármit is csinál egy harcos, nincsenek lépések, melyeket követni kell. Csak a személyes erő létezik.
Van egy pont a harcos ösvényén, amikor a harcost egy legyőzhetetlen pesszimizmus keríti hatalmába, a legyőzöttség és értéktelenség érzése. A feddhetetlen élet stratégiája sem biztosítja a sikert. Ezt csak felülmúlhatatlan alázattal lehet elfogadni, lehajtott fejjel.
Az önsajnálat ösztönző ereje nélkül a részvét értelmetlenné válik. A harcos önmagáért él, számára minden önmagával kezdődik és végződik, de nem öntelt, hanem absztrakt és személytelen énű.
Egy harcos semmit sem tesz pusztán a saját mulatságára.
Minél kifinomultabb egy harcos, annál fifikásabban és kifinomultabban zökkenti ki az embert.
Nem számít, mi az ember sorsa, ha teljes elengedettséggel néz szembe azzal. A harcos varázslatos és könyörtelen, a legkifinomultabb ízlésű és modorú kívülálló, akinek szó szerint az a feladata, hogy kiélesítse magát, ám rejtve tartsa borotvaéles pengéjét, hogy senki ne gyaníthassa a könyörtelenségét.
A csendes oltalmazó felfoghatatlan energia egy hulláma, mely akkor érkezik el a harcoshoz, amikor már semmi más nem működik. (EZT A SZELLEM KÜLDI NEKI.)
A harcos útja a világgal kapcsolatos viselkedés megválasztásának láncolata, melyek sokkal értelmesebbek, mint amilyeneket elődeink tanítottak nekünk. Ezek az életünket újjáalakítják, megváltoztatva a létünkkel kapcsolatos alapreakcióinkat.
A harcos számára a félelem az egyetlen valamirevaló állapot. A félelem semmi a szenvedélyhez képest. A félelem vadul hajt, a szeretet intelligensen mozgat.12. A VADÁSZ
A vadász tökéletes egyensúlyban van mindennel, s tudja, hogy léte egyenlő a zsákmányáéval. A legjobb vadászok egyáltalán nem szeretnek vadászni, csak egyszerűen jól csinálják, mert természetes hajlamuk van rá. Aki vadász, az mindig vadászni fog.
Az aggódás elérhetővé változtat. Tudd, hogy vadászként mindig kerül majd vad a csapdádba. Ha aggódsz, kétségbeesésedben mindenhez ragaszkodol, s ezzel kimeríted azt. A vadász bensőséges kapcsolatban van a világával, és mégis elérhetetlen ugyanennek a világnak a számára. Csak addig marad mindenhol, ameddig kell, majd sebesen továbbmegy és alig hagy nyomot maga után.
A vadásznak nincsenek szokásai, ő szabad, folyékony és kiszámíthatatlan. Azért, hogy ne legyen olyan kiszámítható, mint a zsákmánya, mert akkor ő is zsákmánya lehet valaminek.
A tettekben erő van. A vadász tudja, hogy minden cselekedete, perce az életben az utolsó lehet, vagyis talán épp az utolsó csatáját vívja, s ez boldoggá teszi. Ezért van jogos erő a tetteiben és tud mindent bátran csinálni. A bátortalanság megakadályoz abban, hogy megvizsgáld és kihasználd az emberi sorsod. A vadász megadja utolsó csatájának a kellő tiszteletet, s a tőle telhető legjobbat adja. Így a legjobb érzés neki. Ez tompítja a félelme élét.