(Avagy egy sámán legyen jó atomfizikus, ha
űrkutatással akar foglalkozni.)
A fenti kijelentést akkor tettem, mikor a
távolbalátás gyakorlása során
találtam egy biztonságos és gyors
technikát, amivel körülnézhetek a Naprendszer
határvidékén, a sokak által
terembúrának nevezett űrövezetben. Erről az
Eseményhorizont weblapon már több írás
is megjelent, én csupán hozzáfűzni
szeretném az eddigiekhez a saját tapasztalataimat.
Minden emberi lény lelke folyamatosan szül, kelt
magából anyagi részecskéket.
Egészen pontosan neutronokat (anyagot) és
neutrinókat (szubanyagot) teremtünk
bimbózással, anélkül, hogy tudnánk
róla. Ezek részben beépülnek az anyagi
testbe és az aurába, részben pedig
elhagyják az ember fényszövedékét.
Mindezt
műszeresen is mérni lehetne, az élőlény ismeretlen
eredetű tömegnövekedése
formájában.
A neutron szabad állapotban nem kimondottan stabil
részecske. Kb. 12
perc alatt annyira feltöltődik a környezetében
hemzsegő fénykvantumokkal,
hogy elbomlik protonra és elektronra. Így keletkezik a
közönséges hidrogén
atom. Ez, a keltő fluidszálain keresztül fel van fűzve az
ember fraktális
időszál rendszerére, tehát élő anyagnak
minősül. A hidrogén szintén nem
kimondottan stabil szerkezetű, ezért vagy reakcióba
lép a környezetében
található atomokkal, molekulákkal vagy
párba áll és hidrogén molekula lesz
belőle. Az ember által termelt anyag nagyobbik része
így többnyire víz
formájában megkötődik a bolygónk
felszínén és bekerül a nagy biológiai
körforgásba.
Vannak azonban hidrogén molekulák, melyek
megússzák a földi rabságot,
és egyre feljebb vitorlázva a légkörben,
végül megszöknek a világűrbe.
A Föld tömegvonzása kicsi ahhoz, hogy visszatartsa a
hidrogént, ami az
atmoszférát elhagyva kisodródik a Napszél
sugárnyomása miatt a bolygóközi
térbe. A földi élővilág tehát (a
növények és az állatok is mind termelnek
anyagot!) folyamatosan szennyezi a környező világűrt az
élő fraktálra fűzött
hidrogénnel. A gáz hetekig, hónapokig tartó
utazása közben kisodródik a
Naprendszerből. Egy elenyésző részét
befogják a külső óriásbolygók, a
Jupiter,
Szaturnusz, Uránusz és Neptunusz, mert ezek
gravitációs tere elég erős
hozzá, hogy visszatartsa a legkönnyebb kémiai
elemet. A hidrogén java azonban
meg sem áll Solaria határáig, az Oort felhőnek is
nevezett területig, ahol
a terembúra nevű dimenzióbuborékon belül
halmozódik az anyag folyamatosan.
A Nap által kibocsátott csillagpor,
részecskezápor is itt gyűlik fel, aminek
töredékét természetesen a bolygók
és holdak gyűjtik össze magukon.
Az Életfán való közlekedés
tudománya közismert (alapvető) sámántechnika.
A parafelderítő a meditációja során
végigviszi a figyelmét a megfelelő
időszálon és megnézi, mi van a
végén. A testemet elhagyó hidrogén atomokat
mintegy szemként használva, pillanatok alatt kijuthatok a
Naprendszer peremére.
Még arra sincs szükség, hogy elhagyjam a testemet,
egyszerűen csak kinézek
az időszálaimon át, mintha kis kamerák
lennének. Ez egyszerű, könnyen megtanulható
és biztonságos módja a
felderítésnek.
Minél öregebb leszek, annál több anyag
diffundál a szervezetemből a
világűrbe, és a Földpálya (ekliptika)
síkjában sugárirányban
szóródva beteríti
a Naprendszert, kifelé a Naptól távolodva. A
Merkúr és a Vénusz környezete,
továbbá a Nap pólusainak irányába
eső terembúra részek így tiszták maradnak
az élet (anyagi és információs)
szennyezésétől. Mert tény, hogy nem csak
én jutok információkhoz a rólam
leszakadó és messzire kóborló atomokon
keresztül, hanem az én saját
létinformációim is szennyezik azt a
környezetet
az időszálakon keresztül. Az, hogy a
hidrogéngáz a terembúra környezetében
milyen saját, belső áramlásokat végez,
alaposabb vizsgálatokkal kideríthető
lesz majd. Csupán nyomon kell követni a hidrogén
atomok Oort felhőben való
mozgását és
sűrűségeloszlását.
Kevéske csillagászati ismeretem alapján
valószínűsítem továbbá, hogy
a Naprendszer galaxisban való mozgása miatt (a Herkules
csillagkép irányába
haladunk), az antapex felé eső tértartományok
idővel szintén elszennyeződhetnek
a földi, élő hidrogénnel. Az antapex az az
irány, ahonnan jön a Naprendszer
a galaxisban, vagyis ami a "hátunk mögött" van. A
Naprendszert övező gázfelhő
alakjában hasonló a Föld
magnetoszférájához, csak jóval nagyobb
annál,
és kevésbé torzult, üstökösszerűen.
A környező csillagok sugárnyomása és
az intersztelláris porfelhők hatása ugyan
elenyésző mértékű a közeli Nap
sugárzásának erejéhez képest, de nem
nulla, ezért gondolom, hogy befolyásolják
az Oort felhő szerkezetét.
Minderre nem jöttem volna rá, ha nem tanulmányozom a
különféle meditációs,
és sámán technikák mellett az
atomfizikát, teremtésfilozófiát és
csillagászatot
is. Az Eseményhorizonton talált írások
(köszönetem a szerzőknek!) szintén
segítettek rájönni arra, hogyan nézhetek
körül a Jupiteren, a Szaturnuszon
és a terembúránál. Ezekről a
tapasztalataimról azonban majd később fogok
beszámolni...
Készült: 2002.06.05.