A GONDOLKODÁS SZINTJEI

"Amint fent, úgy lent."
(Hermész Triszmegisztosz)


A gondolkodás mûködésének fizikai alapja az információt hordozó idõhullámok állandó visszacsatolása, tükrözése az idõforrások között. Ez annyit jelent, hogy egy tér vagy fénykvantum már önmagában is értelmes, gondolkodó, intelligens lény, méretétõl és egyszerûségétõl függetlenül. El lehet vele beszélgetni (bármelyikkel) megfelelõ módszerekkel, és mindnek más, egyedi személyisége, szubjektív információ tartalma van.
Az anyagi részecskék, neutronok, protonok, elektronok a nagyobb forrásszámuk miatt némiképp zajosabbak, rendezetlenebbek az intelligenciaszintjüket illetõen, de ugyanúgy õrzõdik bennük az értelem, mint a hasonló szerkezetû lélekben. Amiképp a szubatomi világ lényei gondolkodnak, úgy ez a tulajdonság jellemzõ minden makroszintû létezõ rendszerre is a teremtésben.
Egy lélekcsoport együttesen felfogható számos olyan forráspontnak, amik között a személyes kapcsolatok közvetítik az információt. A közösségeknek így van egyfajta kollektív tudati halmazuk, intelligenciájuk, ami szintén fejlõdik, változik és kapcsolatban áll más közösségek tudatával.
A Naprendszert alkotó égitestek mind rezegnek valamilyen frekvencián, a saját anyaguknak és tömegüknek megfelelõen, gravitációs hatásukkal befolyásolva egymást. Ez szintén egy idõforrásrendszer, mivel az alapelv közös. Minden résztvevõ kibocsátja a maga rezgését, ami valamekkora késedelemmel hat az összes többire. A Nap és a Föld például a zenei skálán nézve G hangon rezeg, bár sok oktávval az emberi fül hallási tartománya alatt.
Ha évezredeken, sõt évmilliókon át szemléljük a Naprendszerben zajló folyamatokat, azt látjuk, hogy a rendszer hasonlóan gondolkodik, mint egy fénykvantum vagy lélek. Ez persze az idõhullám futási késedelem miatt nagyon lassan, nem emberi léptékben történik. Ha csak a bolygókat számoljuk bele a rendszerbe, a két legkülsõ égitest (Neptunusz - Plútó) közti maximális távolság bizonyos esetekben (oppozícióban) elérheti a 10,475 milliárd kilométert (csaknem 10 fényóra).

A Naprendszer átmérõje 10475 millió kilométer.

A Tejútrendszer a maga több milliárd csillagával, bolygójával és porfelhõivel nagyjából egy százezer fényév átmérõjû gömböt foglal el a kozmoszban. A galaxis gondolatai tehát még alacsonyabb frekvencián és még nagyobb idõ intervallumban nyilvánulnak meg. Maga az univerzum pedig, aminek pontos méreteirõl gyakorlatilag fogalmunk sincsen, hisz jóval nagyobb lehet annál, ameddig ellátunk benne, sok milliárd éves visszacsatolási rendszerben gondolkodik, az egyes galaxisokat használva forrásoknak.
Vajon mirõl elmélkedhetnek ezek a makro intelligenciák? A minden létezõ õskáoszában található rengeteg világbuborék szintén kölcsönhatásban van egymással. Amely gondolatok tehát az egész teremtésben körbeáramlanak, halmozódva és perturbálódva az idõhullámok révén, azok maguk az Isten gondolatai. Amit persze rajta kívül nem hall és nem ért meg senki sem. Ezért van az, hogy az Õ útjai kifürkészhetetlenek.
De most térjünk vissza az energiakvantumok gondolkodási folyamataihoz. Az eddigiekbõl rájöhettünk, hogy a gondolkodás sebessége, egy gondolat megfordulása, körbeáramlása valamely forrásrendszerben (mi fordult meg a fejedben?) gyakorlatilag csak az idõhullámok terjedési sebességétõl függ, ami viszont állandó (E=1). Ezen nem lehet változtatni. Ellenben lecsökkenthetjük a forráspontok közti távolságot egy ciklikus rendszerben, például fénykvantumban. A fotinó átmérõje adott idõhullám sûrûség mellett két érték között ingadozhat, ezt részletesen lásd a: Teremtési tartományok címû írásban.
Ha megnöveljük a források által kibocsátott idõsûrûséget valahogy, azzal lecsökkenthetõ a ciklikus rendszer átmérõje, tehát nõni fog a gondolkodási sebesség. Ez azt jelenti, hogy a kisebb fénykvantumok gyorsabban gondolkodnak, mint a nagyok. A különbség persze az õ mérettartományukban a pikoszekundumok töredékének felel csak meg, ami emberi szemmel nézve elhanyagolható, mégis több a semminél.
Mivel az idõforrás (Bindu) pontszerû, nincs tényleges mérete, tehát lefelé haladva a szubjektív mérettartományban a végtelenségig lehet zsugorítani a rendszerek méretét, a hullámsûrûség növelésével. A számítástechnikában is azt tapasztaljuk, minél gyorsabb a jelátviteli sebesség (a regiszterek között és a buszon), annál hamarább ér a mûveletek végére a számítógép.
Az idõhullámok információ tartalma azok transzcendens volta miatt nem szaturálódik. Nincs alsó határa elméletileg az egyre kisebb és kisebb átmérõjû ciklikus rendszerek létrehozásának. Hogy a gyakorlatban milyen és mekkora törpe fotinók létezhetnek, az talán kideríthetõ lesz mûszeresen a hatásuk alapján.
A minden létezõrõl tehát elmondhatjuk, hogy minden megnyilvánulási szintjén gondolkodik, él, intelligens tulajdonságokat mutat és hihetetlen dinamizmus van benne. Lehet, hogy te, mint ember azt képzeled, egyedül vagy a gondolataiddal a kobakodban. De hidd el, körötted ott zsong az egész mindenség folyamatosan, és látja az összes belsõ rezdülésed, amiként te is láthatod a világot, ha kinyitod rá az elmédet. Ezen szellemi közösség a számodra is megélhetõ, mint az egység állapota.
Ez az Isten csodája.

Készült: 2002.06.11.

Vissza a tartalomhoz

Következõ írás