A KÍVÜLÁLLÓK HASZNOSÍTÁSA
 

A most következő eszmefuttatásomhoz, bevezetésül szeretnék elmesélni egy tanulságos kis történetet.
Sok évvel ezelőtt történt, hogy egyik barátommal és kollégámmal közösen dolgoztunk a létfilozófiai világmodell bizonyos hiányosságainak feltárásán. Ez a gyakorlatban abból állt, hogy elmentünk nyaralni egy spirituális táborba, ahol hasonló érdeklődésű emberekkel találkozhattunk az előadásokon. A szállásunk egy régi kastélyban volt, igazi mesebeli környezetben, sűrű erdő közepén, távol a városok zajától és forgalmától. Esténként a látó barátaink még igazi kisérteteket is észleltek az épület alatti pincerendszerben, a padláson pedig hemzsegtek a denevérek, szóval ideális volt a környezet a nyugodt elmélkedéshez.
Az esti előadások után, mikor a táborlakók többsége már lepihent, mi fogtuk a jegyzetfüzetünket és kivonultunk az épület konyhájába, hogy teázgatás közben átbeszéljük a felmerült gondolatainkat. Nagy munka állt előttünk, mivel akkoriban még gyerekcipőben járt a létfilozófiai kutatás Magyarországon. Nem foglalkoztak olyan sokan a témával és az interneten sem lehetett találni róla publikációkat.
A beszélgetéseink közben felmerülő fontosabb gondolatokat leírtuk, majd nekiláttunk rendszerezni őket. Konkrétan a létezés kiindulási állapotát firtattuk, az okforrás tulajdonságait és a megnyilvánulás folyamatát. Később ebből a jegyzetből született, méretében többszörösére duzzadva a Kezdetben vala a létezés című munkánk, ami bő két évig készült és számtalan módosításon esett át (lásd: a 2001. év anyagai közt).
Ezeken az estéken hamar kiderült persze, hogy mások sem tudnak aludni éjfél után, ezért mindig akadtak látogatóink, akiket megragadott a beszélgetésünk és ott maradtak hallgatózni. Mert ebbe a táborba nemcsak a jó társaság, és a pihenés vágya hozta az embereket, hanem a kiváncsiság és tanulni vágyás is.
Természetesen időnként ők is beleszóltak az elhangzó témákba, főként azért, mert nem értették azokat az elvontnak tűnő fogalmakat, amikkel mi lazán dobálóztunk az éjszakában. Az általuk feltett kérdések pedig nagy segítségünkre voltak, többszörösen az előrelépésben. Egyrészt mivel a válaszok megfogalmazásakor kiderültek a mi tudásunkban rejlő hiányosságok, másrészt pedig olyan új utakra terelték a figyelmünket, amivel sikeresen továbblendítették a filozófiai rendszerünket a belső logikai holtpontokon.
Egy olyan ember, aki nem járatos valamely témában, egész mást vesz észre, mint a szakképzett beavatottak. A gondolatai más utakon járnak, melyek lehetnek persze tévutak is vagy hosszú kerülők, de néha éppen ez az, amire szükség van a sikerhez. Azzal, hogy a tudatlanság bátorságával kérdez rá bizonyos részletekre, melyek csak a számára fontosak, megfizethetetlen segítséget jelent a társasága a haladóbb kutatók számára.
A laikus érdeklődővel megismertetni valamely témát pedig, jó tesztelési lehetőség az előadó számára, hogy észrevegye a saját tudásbeli hiányosságait. Mi éltünk az alkalommal, s csodálkozva tapasztaltuk, hogy a hallgatóságunk kérdései azokon a nehézségeken is átvezettek bennünket, amikkel egyébként nem tudtunk volna mit kezdeni. A tábor végére így összeállt az anyag, csekély egy oldal, amiben először fogalmaztuk meg tételesen a létezés alapvető paramétereit és az ezek közti összefüggéseket. És hálásak voltunk a körülöttünk nyüzsgő kívülállóknak, hogy hasznosíthattuk a jelenlétüket...

Ezt a történetet azért említem, mert szeretnék rámutatni a tudományos kutatásban manapság fennálló nehézségekre. Minél előrébb jut valamilyen szakterületen az ember, annál kevesebb kollégát fog maga körül találni a világban, akivel megbeszélhetné gondjait, eredményeit, ötleteit, kétségeit, akitől tanácsot kérhetne. Az élvonalbeli kutatók mind ugyanezzel a problémával küszködnek, hogy nincs már kihez fordulni. "A pózna végén mindig egyedül vagy." Mondta egy öreg barátom, s azóta már azt is látjuk, hogy ezek a póznák bizony igen messze találhatók egymástól.
Mindenki specializálódott, s ezzel elkülönült a többiektől. A tudományunk szétanalizálja a világot, egyre jobban felboncolva a dolgokat, de összerakni sokkal nehezebb a rengeteg mozaikdarabkát. Már egymás szakmai terminusait sem mindig értjük, érdemben hozzászólni pedig a legnehezebb feladatok egyike más kutatási területéhez.
Vannak ugyan tudományos konferenciák és szimpózionok, ahová vagy eljut az anyagiakban szinte sosem dúskáló szakember vagy nem. Vagy képes szót érteni a kollégáival vagy nem. Az elméleti és alapkutatás jellegű területeken viszonylag könnyebb a helyzet, mert kicsi az előrelépés tétje. A tévedések ára sem olyan magas, mint az alkalmazott tudományokban, ahol magáncégek vagy a katonaság pénzeli a fejlesztést. Itt a kötelező titoktartás, a gyanakvás és féltékenység, nomeg az ipari kémkedés veszélyei miatt szinte lehetetlen lényeges kérdésekről érdemben tárgyalni egy kívülállóval. A falakon belül pedig mindig kevesebben vannak a kelleténél...
A Föld tudománya az utóbbi évtizedekben jól láthatóan mély válsággal küszködik. A világon például szinte mindenhol csökkenőben van a beadott szabadalmak száma. Ez nem csak a hivatalokra rátelepült "szabadalmi maffiák", és kémszervezetek folytogató hatása miatt van így, meg a profitorientált jogszabályok miatt, melyek gyakoratilag feltaláló és találmány ellenesek. Maga a szellemiség, a kreatív ötletekben bővelkedő agyak száma az, amiből hiány van még az egyetemeken is. Elég ha egy pillantást vetünk a tudományos publikációk készítési technikájára. Szomorú, hogy a legfontosabb eszköz az olló lett, amivel összevágják a kevés igazi, átütő erejű újdonságot tartalmazó írásokat. Amikor egy tudós számára a fizetés és a hivatkozási pontrendszerben elért helyezése lesz a legfontosabb, az igazi lelkesedés fokozatosan eltűnik.
Talán jót tenne a tudományos közéletnek, ha a saját előrejutása érdekében nagyobb teret engedne a kívülállók kérdéseinek és megjegyzéseinek. Ha hasznosítaná az ebben rejlő potenciális lehetőségeket. Mert kiaknázatlan területe ez a szellemi tőkének, ami ugyan nem mérhető sem pénzben, sem publikációkban, mégis sokat segíthet a szakmabelieknek, ahogy azt a fenti példa is mutatja. Akkor talán nem azt látnánk, hogy a kutatók elefántcsont tornyába bejutni még ostromgépekkel is lehetetlen.
Fejleszteni kellene a közönséggel való kapcsolatokat, bár nem egészen úgy, ahogy azt jelenleg sokan képzelik. A tudományt népszerűsítő kezdeményezések közül még a Csodák palotája a leginkább reménykeltő az interaktivitás miatt, de hát ebből kevés van és inkább a gyerekeknek szól, nem a felnőtteknek.
Ami szinte mindenki számára elérhető, az a televízió. Rengeteg tv csatorna működik a világon, de tudományos témára specializálódott nagyon kevés van köztük. Hazánkban egyedül a Spektrum TV vállalta fel az ismeretterjesztés feladatát, s ahogy az a nézettségi statisztikáján látszik, nem hiába. Egy hasonló profilú rádió csatorna vagy legalább az ilyen témájú műsorok arányának emelése szintén jó lenne. Mert az emberek az után érdeklődnek, amire rászoktatják őket. És nem igaz, hogy nincs igény a tudásra.
Az internet talán betöltheti, legalább részben a közvetítő szerepét a tudomány iránt érdeklődő emberek között. És amíg nem korlátozzák az információkhoz való hozzájutás jogát és lehetőségét, lesz élet és forgalom a csevegő fórumokon. Lesznek érdekes írások a különböző hálózati szaklapokon, ahol egy kívülállónak is lehetősége van megszólalni vagy véleményezni.
A felhalmozott tudás közös kincsünk, még ha sokan kisajátítják is, hogy különféle előnyökhöz jussanak ezáltal. Az információ terjedése megállíthatatlan és leárnyékolhatatlan, mert agytól agyig, lélektől lélekig terjed. Amit egyvalaki kitalál a Földön, azt a bolygó kollektív tudatmezőjéből, morfogenetikai teréből bárki kiolvashatja, intuitív úton megszerezheti. És így van ez jól. Mert minden ember létezésének legfőbb célja és értelme az új dolgok létrehozása. Amikkel gazdagíthatja környezetét, s végsősoron az egész univerzumot. Mindannyian hasznát látjuk ennek az információs közösségnek, mert ezáltal fejlődik az Egész, és itt senki sem minősül kívülállónak.
A tudás az egyetlen, amink van, s ami tényleg a miénk lehet. Minden más dolog, bármennyire stabilnak tűnik is, bizony mulandó. Az egész anyagi világ csupán átmeneti jelenség, a létezés káprázata. Az információ azonban örökké megőrződik a világéter hullámaiban, ezért ez az egyetlen, ami nem vész el a számunkra évmilliárdok múlva sem. A tudás az, amivel az értelem felemelkedhet a megvilágosodás csúcsaira, és a tudatlanság az, ami az egész társadalmunkat lehúzza, szétzülleszti, ha nem teszünk ellene valamit. Lehülyülni (információsan elzajosodni) ugyan könnyű, de nem ok a dicsőségre. Mi úgy gondoljuk, azért adatott az embernek értelem, hogy jól gazdálkodjék vele, és szaporítsa azt, önmaga boldogulására.
Éppen ezért szeretnénk, ha minél több emberi lélek, kívülálló, laikus és érdeklődő kapcsolódna be a saját kreatív ötleteivel és kérdéseivel az őt érdeklő témák kutatásába szerte a világon. Minden téren, mert mindenre szükség van az egészhez. A gondolatnak nem lehet gátat szabni, ráadásul vámmentes (szerencsére).
Ezt az írásomat az Eseményhorizontra szántam, s elsősorban az itt olvasható témákkal kapcsolatban szeretném arra kérni az olvasókat, hogy ha bármilyen észrevételük van vagy valamit nem értenek az egyes publikációkból, akkor írjanak nyugodtan a rendszergazdának. Örülni fogunk neki és igyekszünk legjobb tudásunk szerint válaszolni. Mert nekünk is válaszolnak az univerzumunk vezető entitásai és bölcs intelligenciái, ha kérdezzük őket.
Sokmindenre rájöttünk az elmúlt években világegyetem alaptörvényeivel és összefüggéseivel kapcsolatban, de még messze vagyunk attól, hogy lepihenhessünk a babérjainkon. Senki ne féljen attól, hogy a tudomány már mindenre magyarázatot adott, s a világképünk kész és befejezett. Igazából csak most kezdjük felfogni, mennyire gyerekek vagyunk ebben a mérhetetlenül csodálatos és hatalmas mindenségben, s milyen sok dolog vár körülöttünk arra, hogy felfedezzük. Ez nem csak az én feladatom, hanem a tiéd is. Jutni fog mindenkinek a felfedezés öröméből, az unokáinknak is...
Értelmes időtöltés, munka, szórakozás és kihívás, sőt mondhatni élvezetes játék kutatni a világot. Mi sok örömöt találtunk benne eddig is, és remélhetőleg ez a jövőben is így marad. Tartsatok velünk ezen az úton.
Végezetül pedig íme egy idézet, amiről biztosan mindenki tudja, kitől származik.:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;
Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."

Készült: 2002. január 14.

Vissza a tartalomhoz

Következő írás