A PARATUDOMÁNYOK PONGYOLASÁGAI

(avagy a szkeptikus visszavág)
 

Ez az írás a párja szeretne lenni az Eseményhorizonton korábban (2001-ben) megjelent: "A tudomány pongyolaságai" című anyagnak. Mivel a pongyolaságok és ordító hibák a paratudományos kutatásokra és eredményekre is jellemzőek, természetesen.
A paratudományok alapvetően olyan kutatási területek, tudományágak, amelyek a hagyományos, hivatalos, népszerű és hivatalosan pénzelt tudomány dogmarendszerébe nem vagy csak nagyon nehezen beilleszthető témákkal foglalkoznak. Itt is vannak kiváló szakemberek és amatőrök, profik és pancserek, óvatosak és merész fantáziájúak egyaránt. Számos nagy felfedezés minősült kezdetben paratudományosnak, amely aztán később szalonképessé, hivatalossá lett, s előrébb vitte azt a döcögve haladó szekeret, amit az emberiség tudományos világképének nevezünk.
A paratudományok olyan viszonyban vannak az akadémiai tudománnyal, mint a szekták és kisegyházak a nagy világvallásokkal. Meghúzódnak a nagyok árnyékában, kitöltik a rendelkezésükre álló réseket, szűz területeket és a tevékenységükkel idegesítik a konzervatívabb elméket. Misztikusak, továbbá szükségképpen izgalmasabbak az emberek számára az eredményeik, mint a hivatalos kutatások esetében.
Éppen ezért az itt elkövetett hibák, logikátlanságok, és csúsztatások is kevésbé feltűnőek. Ezekből állítottam össze egy kis csokrot, mindenki okulására.

1.

Az emberi aurában működő csakrák olyan energiatölcsérek, amelyek az élő szervezet működéséhez szükséges különféle energiákat veszik fel és adják le a környezet felé. A kutatóik kapcsolatba hozzák őket az érzékeléssel is, ezért beszélnek például a harmadik szem csakra kinyitásáról, amellyel az ember a lelki látásnak nevezett rejtélyes paraképességre tehet szert. Mindez nagyon szép, és rengeteg bizonyíték szól mellette, csupán egy apróság nem stimmel a csakrákkal kapcsolatban. Az, hogy az embernek nem hét főcsakrája van, ahogyan azt minden ezzel foglalkozó könyvben állítják, hanem hat pár, azaz tizenkettő.
Különös, hogy senki nem vette magának a fáradtságot, hogy ránézzen azokra az ábrákra, amik a csakrák elhelyezkedését mutatják. Itt általában szemből vagy oldalról rajzolják rá az emberi testre ezeket, és lentről fölfelé haladva a következő a nevük: gyökér, keresztcsonti, napfonat, szív, torok, harmadik szem és korona. Lásd: 1-2. ábrák.
Amint az jól látható, a csakrák a test közepében végigfutó vezetékből erednek és nyúlnak ki a külvilágba. Párosával helyezkednek el elöl és hátul. Öt van a test első oldalán, öt a hátsón, illetve egy felül és egy alul. Ez vagy hat pár vagy tizenkét darab, de semmiképpen sem lesz hét.
Zárójelben szeretném ehhez hozzátenni, hogy a csakrákat meghatározott színekkel szokták jelölni, amilyennek a látás során mutatkoznak. Az emberi test (az aura hologrammal együtt) négy dimenziós rendszert alkot, a 4D-ben pedig pont tizenkét féle szín (fény) van, ennyi alkotja a látható spektrumot. Tehát ezeknek feleltethetők meg az egyes csakrák.

2.

A túlvilágot, ahová az ember a halála után távozik, egyes népek mitológiái és hiedelmei alvilágnak, a sötétség honának, pokolnak nevezik. Nem csoda, ha a tájékozatlanabb emberekben kialakulnak mindenféle félelmek az elmúlással kapcsolatban, a rengeteg tévképzet miatt. Pedig egyszerűen az az igazság, hogy odaát a fény világa van, a felvilág és a mennyország. Lépj ki a testedből és egyből meglátod. A pokol valóban létezik, de az onnan nézve bizony itt van, lent a Földön. Ostoba dolog tehát félni az elmúlástól, ami valójában a lélek szabadulása a testi lét korlátaiból.

3.

Nagyon feltűnően nem igaz, hogy a világunk problémáit, amiket a társadalmunk működtetése közben magunknak okoztunk, nekünk kell, pusztán önmagunkra támaszkodva megoldanunk. Egyesek előszeretettel hirdetik, hogy az emberiségnek önállóan kell boldogulnia a teremtésben, nem számíthatunk se a jó szellemekre, se az Istenre, se a földönkívüliekre. Természetesen az igaz, hogy mindezek a kívülállók nem fogják nagyon törni magukat, hogy elvégezzék helyettünk a piszkos munkát, és eltakarítsák azt a rengeteg szennyet és konfliktust, amit kitermelünk és szétdobálunk a bolygón. Bármennyire is dedós szinten van szellemileg az emberiség, mely magát önhitten bölcsnek képzeli, az összepiszkított fészket csak nekünk kellene kipucolnunk.
Viszont a Földön pusztító betegségként terjeszkedő technikai civilizáció problémái nem egyedül a mi művünk. Ugyanis a mi világunk csak egy vetülete, árnyéka (gondolata) a szellemi világnak, amely ezt létrehozta és működteti, így a gondok is lényegében onnan származnak. Mivel a problémák oka a szellemi világban van (a gondolkodásunkban), ezért azokat csak a szellemi világban lehet megoldani. A betegség tüneti kezelése csak pótcselekvés a részünkről, helyette a mélyben rejlő pszichológiai okokat kellene feltárnunk. Meg kellene érteni a lelkünkben (és a rendszer kollektív tudatában) lévő rejtett motivációkat, amik működtetik és fenntartják ezt a pokolivá fajuló teremtést. Ebben pedig csak a kívülállók segíthetnek.

4.

Az sem igaz, hogy mindent itt kell megtanulnunk a földi létünk során, mintha ez valamiféle iskola lenne, ahol a buta lélekből majd okos lesz. Mintha a túlvilág alkalmatlan volna bárminek is a megtanulására, és odaát már csak a lábunkat kellene lóbálni a bárányfelhők szélén, meg énekelni az angyalokkal.
A szellemi világban, ahol nem vagyunk bezárva a testi lét szűkös korlátai közé, sokkal több mindent lehet megtanulni, ráadásul gyorsabban és pontosabban. Odaát nincsenek értelmi fogyatékosok és nyomorékok, szegények és gazdagok. Nem kell iskolába járni, olyan dolgokat megtanulni, amik nem érdekelnek és nincs rá szükséged, és ráadásul még vizsgázni is belőlük. Nincs tandíj, ezért nem kell éveken át súlyos pénzeket fizetni, hogy megtanulhasd azt a korszerűtlen tudást, ami javarészt alkalmatlan a gyakorlati felhasználásra és nem segít boldogulnod az életben. Mert életbölcsességet nem tanítanak a földi iskolákban.
Itt a Földön szinte csak olyan tényezőkkel kell szembenéznünk, melyek mind a tudás megszerzésének lehetőségeit akadályozzák, illetve a feldolgozásukhoz szükséges időt és szellemi, értelmi kapacitást korlátozzák. Odaát viszont sokkal tisztább megértésre tehetünk szert, vagyis éppen ellenkezőleg, a tanulás csak a szellemi világban kezdődhet meg igazán. Bizony a jó papok is csak holtuk utánkezdenek el igazán tanulni!
Az anyagi világban a tudatlanság és tanulatlanság, a világ meg nem értése, és az igazság át nem látása az általános és szükségszerű jelenség. Mert ennek a világnak főként dolgozó munkáskezekre, engedelmes rabszolgákra van szüksége, s nem pedig okostojásokra. Ezért is van olyan kevés bölcs és okos ember, illetve buddha a fizikai világban.

5.

A gyógyítást végző személy ráteszi kezeit a betegre, és azt mondja, hogy fényt ad. A szokásos tévedések egyike ez is, mert a fényadó nem fényt ad, hanem valami mást, amiről viszont szinte semmit sem tudunk. Még rendes neve sincsen vagy nem terjedt el egyértelműen. Életerő, bioenergia, gondolathullám, szeretet? Mert fény biztosan nem, hisz sem a látható, sem az azon túli spektrumokban nem történik áramlás. Egyes kézrátétellel gyógyítóknak ugyan mérhetően melegszik a keze munka közben (infravörösben látható), de ez nem általános. Az emberek pedig meggyógyulnak, és nem törődnek ilyen apróságokkal.

6.

Amikor egy emberen progressziós hipnózist végeznek, azaz előre viszik a tudatát jövőbe, vannak olyan pontok, amiket információs zárlat véd a megtekintés ellen. Ezeket nevezik az élet döntési csomópontjainak. Azért nem lehet őket előre megismerni (mondják a pszichológusok), mert az okságsértés miatt nem tudhatod, hogyan fogsz majdan dönteni. Hogy ne legyen lehetőséged ezzel megkerülni a leendő helyzetet.
Az igazság persze ennek épp az ellenkezője. A döntési csomópontban nincs lehetőséged dönteni és választani. Ott az univerzum mozgató kényszertere, amit közönségesen csak sorsnak vagy karmának nevezünk, irányít téged a kiszabott útra. Minden más lehetőség csak illúzió, hogy a szabad akaratod látszatát keltse. Valójában pontosan ekkor nincs szabad akaratod. És azért nem láthatod ezt előre, hogy még véletlenül se tudd kikerülni.
Ha nem hiszel nekem, próbáld ki.

7.

A lélekvándorlásban hívő emberek jelentős része szerint a lélek a következő életében újjászülethet állati vagy növényi testben is, a jelen életében elkövetett tettei következményeként. Egyesek szerint még sziklába, ásványba is kerülhet valaki, hosszú időre. Ez az elképzelés főként a hindu vallási irányzatok révén terjedt el a világon, és mindenki komolyan veszi, anélkül, hogy kicsit is gondolkozna a tényeken. Vegyük most ezeket sorra.
Én még egyetlen olyan publikációról sem hallottam, amelyben a regressziós hipnózisban előző életeibe visszavitt személy ilyesmiről számolt volna be. Aki most emberként él, az korábban is emberként élt vagy emberszerű földönkívüliként. Nem tudunk olyan beszámolóról, hogy valaki kutya, macska, egér vagy bogár lett volna, netán diófa vagy fűszál. Mi lehet ennek a fizikai magyarázata?
A léleknek nyilvánvalóan van egy transzcendens része, ami halhatatlan és vándorol, testről testre. De lennie kell egy anyagi részének is, ami halandó, és biztosítja a kapcsolatot a transzcendens és az emberi test között. A kapcsolódás nyilvánvalóan az idegrendszeren keresztül történik, tehát az idegsejtekhez kell illeszkednie ennek a kommunikációs interfésznek. Azt viszont tudjuk, hogy a különböző élőlények idegrendszeri felépítése nagyon különböző. Más kulcslyukba pedig más kulcs illik.
Az emberi lélek azért nem képes az emberi (humanoid) testen kívül másféle organizmusban reinkarnálódni, mert nem arra van teremtve, hogy azok idegrendszerére rákapcsolódjon. Egy ásványra meg aztán végképp nem lehet rákapcsolódni.
Az elképzelhető, hogy valaki belülről megfigyelje egy állat lelki folyamatait vagy bebújjon egy sziklába, sőt akár börtönbe (kőbe) is lehet zárni egy lelket megfelelő isteni (mágikus) technológiával (lélekcsapda), de az nem jelent oda születést. Apró különbség, mégis mennyire mást jelent! Lásd: A lélek szerkezeti felépítése és működése című írást.

A paratudományos témákkal foglalkozó emberek azok, akikben van bátorság előre lépni, engedve az ismeretlen kihívásának. Aki pedig cselekszik, letér a kitaposott ösvényről, az szükségképpen téved is és hibázik. A világ előszeretettel ülteti el az emberekben a félelmet a tévedésekkel és hibázásokkal szemben. A következményekkel való riogatás pedig sokak kedvét elveszi a kutatástól.
Növeli a bajt ki elfedi, tartja a mondás. Ez mindenféle tudományra fokozottan érvényes. Kutatónak lenni, aki feltárja a dolgokat, bizony minden korban hálátlan munka volt, ami több bajjal járt, mint előnnyel. Mégis dolgozni kell, és folytatni a környező világ feltárását, mert ez kikerülhetetlen. Sok tudós szakember foglalkozik titokban parakutatásokkal, és sok eredmény várja, hogy egyszer majd nyilvánosságra kerülhessen.
Ezt az írást is szeretném azzal a kéréssel zárni, amivel a tudomány pongyolaságait fejeztem be.:
Amennyiben a kedves olvasó ismer olyan további pongyolaságokat a paratudományban, mint a fentiek, örülnék, ha megosztaná őket velem. A leveleket nyugodtan küldjék a honlap gazdájának, előre is köszönöm. És mindannyiunknak egy jobb, bölcsebb paratudományt kívánok befejezésül a jövőben.

Készült: 2002. január 10.

Vissza a tartalomhoz

Következő írás