A HŐMÉRSÉKLETRŐL1. BEVEZETÉS
A hőmérséklet a klasszikus fizika definíciója szerint a melegség vagy hidegség mértéke valamely önkényes skálán (Kelvin, Celsius, Fahrenheit) mérve. Megmutatja a hőenergia spontán áramlási irányát (a melegebb testtől a hidegebb felé). A hőmérséklet nem a termodinamikai rendszer energiáját adja meg. A nyomáshoz és sűrűséghez hasonlóan intenzív mennyiség, vagyis független az adott anyag mennyiségétől. A statisztikus fizika szerint a hő a molekulák mozgási energiája, tehát az anyag mikrorészecskéinek mozgásállapotától függő jelenség.
Ezzel a magyarázattal csupán az a gond, hogy az atomok abszolút nulla fok közelében (ezred fokokra tőle!) sem állnak meg, mozdulatlanul belefagyva a kristályrácsba. Az elemi részecskék mozgási energiája nem egyenes arányban csökken a hőmérséklettel, tehát egy elektron például nulla Kelvin fokon is tovább kering az atommag körül.
Az időfizikai kutatásaink során még a 90-es évek elején eljutottunk odáig, hogy felismertük: a hőmérséklet lényegében az anyagi részecskék fénnyel való feltöltöttségének felel meg. Minél több fotinót nyel magába egy tartályszerű, tartósan létező részecske (neutron, proton, elektron), annál magasabb gerjesztettségi szintre kerül, ami befolyásolja a tömegét, mozgási energiáját és egyéb eredő tulajdonságait. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos kutatásainkból szeretnénk tömör ízelítőt nyújtani. Lásd még: Az anyagi részecskék szerkezete című írást a 2001-es év anyagai között.2. A GERJESZTETTSÉG
Definíció: Az anyag gerjesztettségi szintje a részecskékben és a részecskék közti térben tárolódó energiakvantumok számától, típusától, relatív haladási sebességétől, valamint a pattogási ütemük szinkronizációjától függ.
Lássuk szép sorjában, mit értünk a fenti mondatban szereplő kifejezések alatt.
Az anyag: Amit anyagnak nevezünk, egy stabilan önfenntartó, teljesen transzcendens időellentmondás rendszer. Nem tömör bogyócska, hanem időforrások és ezek hullámtereinek kusza rendszere. Nem besűrűsödött energia, és nem alakulhat energiává, ahogy az energiakvantumok sem képesek anyaggá alakulni.
A részecskék: A mi világegyetemünkben csak neutronok keletkeznek, különféle méretekben, minden párhuzamos univerzumban (terek és hiperterek) és bizonyos dimenziószinteken (2D, 3D, 4D, 5D). A neutronméretek a keletkezésük (bimbózásuk) okán fraktális rendszert alkotnak, amit barion sorozatnak nevezünk. Vannak tehát szubneutronok (neutrinók), makro neutronok (müonok) és lélekbarionok (növényi, állati, emberi és isteni lelkek). Elképzelhető, hogy a sorozatnak más mérettartományokban is vannak elemei, de ezeket még nem fedeztük fel.
Minden neutron lényegében belül üreges tartály, aminek fala pikkelyszerű, állandóan újrakeletkező és kifelé terjedve elmálló időellentmondásokból áll. Ezeket nevezzük időtükörnek, aminek tulajdonságait régóta kutatjuk, bár publikációk nem kerültek nyilvánosságra a témában.
A szabad állapotú neutron a téridőben röpködő energiakvantumok hatására elbomlik két szintén stabil alkotóra: protonra és elektronra (hidrogén). Minden más anyagi részecske, amivel a fizikusok előszeretettel dobálóznak vagy a barion sorozat tagja vagy ezek instabil törmeléke.
A részecskék közti tér: A részecskék hullámterei olyan interferenciákat képeznek egymással, melyek taszító vagy vonzó hatást fejtenek ki a többi részecskére és a rajtuk áthaladó energiakvantumokat is befolyásolják (irány, sebesség). Ennek köszönhető, hogy két részecskét nem lehet korlátlanul összenyomni a magban (taszító erő), illetve emiatt maradnak meg az elektronok a mag körül. Az atomok közti különféle erejű és távolságú kötőerők és a gravitációs vonzás ugyanilyen transzcendens hulláminterferenciák eredménye. A részecskék térszerkezete, konfigurációja lényegében ettől függ normál körülmények között.
A fizikai kölcsönhatások tehát mind egyféle jelenség megnyilvánulásai. Nem kell őket virtuális részecskék özönével indokolni, amik mindenféle légbőlkapott tulajdonságokkal rendelkeznek. Lásd: egyes komolytalan fizikai publikációkat.
A gerjesztettségi szint: A gerjesztettség lényegében az anyag energiakvantumokkal való feltöltöttségének mértéke, közönségesen a hőmérséklet. Minél több kvantum található egy részecskében vagy a részecskék közti térben, annál nagyobb azok gerjesztettsége, ami a hullámterükön és a mozgásukon egyaránt meglátszik.
Az energiakvantumok: Az energiakvantumoknak két fő típusa van: szerinók (térkvantumok) és fotinók (fénykvantumok). Gyaníthatóan létezik belőlük a téridőben monász, diász és triász típusú, valamint a fraktális sorozatban nagyobb (makrofény) és kisebb (szubfény) átmérőjű is, minden párhuzamos univerzumban (terek és hiperterek) és dimenziószinten (2D, 3D, 4D, 5D, 6D). Ezek mind különböző tulajdonságúak, mégis hasonlóak egymáshoz.
A relatív haladási sebesség: Az RV jelentősége abban van, hogy az orrkupak milyen kölcsönhatásba lép a részecskét keltő időforrásokkal. Ezért nem elég a kvantumok abszolút haladási sebességét (AV) ismernünk, hanem a részecskéhez viszonyított sebességét is tudnunk kell. Másfelöl a részecske mozgási sebessége nem növeli annak gerjesztettségi szintjét, ahogy a gerjesztettség sem jár együtt gyorsabb helyváltoztató mozgással. A hideg anyag is tud száguldozni és a forró anyag is jól elvan magában, nyugalomban. A részecskék mikrorezgése természetesen változik, de egy elektron nem fog mérhetően gyorsabban keringeni a mag körül attól, hogy növeljük a gerjesztettségét. Fontos tehát, hogy szétválasszuk a régi fizika által ügyesen összekevert, egybemosott hőmérséklet és mozgási energia fogalmait.
A pattogási ütem: Az energiakvantumok pattogási üteme és ennek egymáshoz való szinkronizációja lényegében azt takarja, hogyan mozognak a részecske tartályszerű belvilágában a fotinók, visszapattanva annak időtükör burkolatáról. Eltérő hatással lesz a részecske forrásrendszerére, ha összevissza, egyesével (önállóan) pattognak benne a fotinók vagy ha egy csoportban (csordában) döngetik a falait oda-vissza (ütemesen).3. AZ ABSZOLÚT NULLA FOK
Definíció: Abszolút nulla fokos (nyugalmi állapotú) az az elemi részecske (neutron), aminek a belsejében nincs egyetlen energiakvantum sem. Se fotinó, se szerinó, és a külső időtükör felületének sem ütközik fény a vizsgálat (mérés) időtartományában. Meddőfénytől származó orrkupakok áthaladása és az univerzum háttérzaja által okozott perturbáció, mint alapvető megtartó közeg (téridő) és hatás megengedett.
Az abszolút nulla fok: A gerjesztettség teljes hiánya az, amikor az anyag abszolút nulla fokos hőmérsékleten egzisztál. Ez nem egy konkrét, pontosan meghatározható érték lesz, hanem attraktor, mert nagyon sok külső (zavaró) tényezőtől függ. Éppen ezért teljesen lehetetlen és értelmetlen dolog a nulla Kelvin fok elérésével próbálkozni.4. A CSÚCSHŐMÉRSÉKLET
A hőmérséklet tehát az elemi részecskék és a fénykvantumok kölcsönhatásának függvénye elsődlegesen, amit az univerzum időhullámterének háttérzaja befolyásol állandóan. Lássuk most ennek a bonyolult kölcsönhatási rendszernek a működését.
Az egy részecskére vonatkoztatott fotinószám (RVF) megadja, hány darab energiakvantum van a részecsketartályban (típustól függetlenül), illetve hány ütközik éppen a falának kívülről és pattan vissza róla. Az RVF értéke minden pillanatban változik, ahogy a tartály folyamatosan újabb fotinókat nyel el, illetve bocsát ki magából az időtükrei közti réseken.
Az RVF nem lehet végtelenül nagy, csupán nagyon sok, mert egy kritikus gerjesztettségi szint fölött az anyagi részecskék annihilálódnak. Szó szerint nyom nélkül elmállanak, lebomlanak a rengeteg fénykvantum hullámterének zavaró hatása miatt, amivel perturbálják a részecske saját önfenntartó rendszerét. A tartályba zárt fény ekkor természetesen azonnal szétrohan, az éppen aktuális haladási irányába, azaz kiszabadul az anyagba zárt energia.
Ez a folyamat tévesztette meg a fizikusokat, mikor azt hitték, az anyag energiává alakul. De semmi ilyesmi nem történik. Az anyag és a fény két különböző dolog, amik nem alakulhatnak soha egymásba. Úgyhogy az E=mxc^2 képletet (meg még sok más régi dogmát) nyugodtan el lehet felejteni, mert nem igaz. Ha egy abszolút nulla fokon egzisztáló neutront annihilálunk, az nyom nélkül eltűnik. Mivel nem volt benne fény, nem is szabadul ki belőle egyetlen fotinó sem. Tényleg semmivé lesz.5. A KÖLCSÖNHATÁSOK
Az orrkupak a fénykvantum forrásrendszere által keltett, maga elé pakolódó sűrű időhullámréteg. Ennek sűrűsége a rendszer abszolút haladási sebességétől függ (idődoppler). Minél gyorsabban megy egyenes vonalon a forrásrendszer, annál sűrűbb és több hullámfrontból álló réteget pakol maga elé. Ez a réteg a számítógépes szimulációink szerint ráadásul két részből áll. Az első a forrásrendszer előtt képződik, a második közvetlenül mögötte. A távolságuk a kvantum körülfordulási átmérőjével azonos, ami több paramétertől függ, ezért attraktorszerűen változó. A kvantumátmérő ingadozása a behúzási tartomány, ami az adott típusú energiakvantumra jellemző érték.
Ez a gyakorlatban annyit fog jelenteni, hogy minden kvantum dupla ütést mér az útjába kerülő időforrásrendszerekre. A többi fotinóra és az anyagi részecskékre is. Mintha gyors egymásutánban két pofont kapnának az időforrások, mikor a két front áthalad rajtuk, odébb taszítva őket. A rengeteg fénykvantum dobolása a részecskék időtükör burkolatán valamennyire kiegyenlíti egymás hatását, de ez (az aszimmetria miatt) nem vezet teljes kioltáshoz, csak csökkenti a rendszer egészének mozgását.
Ezért van az, hogy az anyag óvatos melegítésekor a részecskék nem kezdenek gyorsabban száguldozni, csak egy helyben intenzívebben rezegni. Az egy irányból érkező fényárammal pedig ezért lehet odébb taszítani az anyagi tárgyakat. Ez a fény nyomása, aminek ereje csak a kvantumok orrkupakjától függ. Tehát nem a fény forrásrendszere taszítja meg a részecskét, hanem az orrkupakja.
Az anyagi tárgyakba hatoló fénykvantumok a közeg sűrűbb hullámterében
folyamatos mozgásállapot változásokat szenvednek el. Változtatják a sebességüket és irányukat. A részecskék hullámtere eltéríti őket, például időtükörnek ütközve visszapattannak, időlegesen beszorulva az atomok közé.
A részecske időtükör rendszere nem alkot teljesen zárt burkolatot. Az időtükör pikkelyek (amit a régi görögök aranygyapjúnak hívtak) részben átfedik egymást, de rések vannak köztük, amiken egy fotinó bőven befér. A rések mérete ráadásul a gerjesztettségi szint növekedésével változik, kismértékben megnő. Mintha a melegedő anyag emelgetné a pikkelyeit. A melegebb anyag tehát elvileg gyorsabban melegíthető tovább, de gyorsabban is hűl.
A részecskébe egyszerre, egy csoportban bezúduló fénykvantumok nagyobb hatást gyakorolnak annak belső rendszerére, mint a külön-külön érkezők. A fotinók az eltérő röppályák és hullámterek miatt nyilván hamar szétszóródnak, illetve összpontosulnak a tartály belsejében, mindig a különféle tényezők együttes hatásának engedelmeskedve. Az anyagba zárt fény pattogási üteme épp ezért nem lesz állandó, hanem folyamatosan ingadozik bizonyos határértékek között.
Egy adott részecske gerjesztettségének változásába tehát lényegében az egész univerzum hullámtere beleszól. De főként a környező, relatíve közeli anyagi részecskék hullámterei (az atomon belül, illetve a szomszédos atomokban), amik görbültsége összevethető mértékű a vizsgált részecske átmérőjével. Nem mindegy tehát, hogy más neutronok, protonok és elektronok milyen távolságban, milyen számban, milyen térbeli elrendeződésben (alakzatban), milyen gerjesztettségi szinten találhatók körülötte, illetve milyen szubanyagi és makroanyagi részecskék vannak még köztük, mellettük.
A gerjesztettségi szint maximuma ott van, ahol még éppen nem bomlik el a részecske önfenntartó kapszulája, de ez a különféle tényezők változatos keveredése miatt igen eltérő lehet. Az egyes hatások erősíthetik és gyengíthetik egymást, egyszerre vagy felváltva is, bizonyos korlátok között. Vagyis ugyanazon anyag más és más fénykvantum számnál kezd annihilálni emiatt, a környezettől függően. Ezért egy atomcsoportban (anyagi tárgyban) mindig fokozatos, részleges a bomlás (megszűnés) az extrém határértékeket megközelítő körülmények között. Lásd: kavitáció.
Egy anyagban a részecskék elbomlása az atomok (kémiai elemek) bomlásával, átalakulásával jár (radioaktív bomlás). Ez a kiszabaduló fény miatt tovább gerjeszti a környező részecskéket, vagyis (atom-) robbanásszerű lebomlási hullámot indíthat meg. A lebomlási hullám a fény szétszóródása miatt idővel leáll, ha a gerjesztettség gyorsabban csökken, mint ahogy a lebomló részecskékből kiszökő fény emelni tudná azt (pótolva a fényveszteséget). Amikor tehát a nukleáris hasadóanyag elfogy, a környező másfajta anyagok, pl. a légkör ionizált atomjai nem robbannak be.
Az atommag nukleonszámának megváltozása instabillá teheti a magot, ami adott hőmérsékleten széttörik, két vagy több darabra hasad. A maghasadás következtében beálló gyors hullámtér változás szintén perturbálja a részecskéket, újabb fény mennyiséget passzírozva ki belőlük. Fordított esetben, fúziónál (atomagok egyesülése) ugyanez történik.
Mivel pedig a természetben minden kémiai reakció lényegében atomfizikai reakció, ami a hőmérséklet változás szempontjából endoterm (hőelnyelő) vagy exoterm (hőfejlesztő) lehet, a következő feltételezés adódik ebből.: Léteznek endoterm és exoterm radioaktív bomlások és léteznek endoterm és exoterm fúziók. Mindezek részletes tárgyalása kicsit messzire vezetne, ezért majd egy külön írásban foglalkozunk velük.6. A HŐMÉRSÉKLET
Térjünk vissza a hőmérséklet fogalmához. Az eddigiek alapján a következő meghatározást tehetjük.: Az abszolút nulla fok és az annihilációs állapot közti gerjesztettségi szintek a valóságos és mérhető hőmérsékletek. Ennél alacsonyabb hőmérsékletről nincs értelme beszélni, illetve ennél magasabb hőmérséklet az adott anyagi rendszer számára elérhetetlen. A felső határérték rugalmasan eltolható, vagyis egy tartományt (attraktort) fed le, aminek szélességét, méretét a hőmérsékleti skálán még nem ismerjük, megfelelő kisérletek hiányában.
Ha anyagi műszerrel mérjük valaminek a hőmérsékletét (pl.: higany hőmérő), a mérési pontosság a higany atomrácsának szerkezeti torzulásától függ, amit a gerjesztettségi szint változása idéz elő. Ezt a torzulást nevezzük közönségesen hőtágulásnak (dilatáció).
Ha az anyag által kibocsátott fény (infrakép, színkép) vizsgálatával mérjük a hőmérsékletet, a mérési pontosság a fény útjában lévő közeg hullámterének ingadozásaitól és kisebb mértékben a részecskék perdületétől függ. A perdület változása (ami a gerjesztettségtől függ) ugyanis módosítja az időtükrök közti réseken egy irányba kiszabaduló fénykvantumok mennyiségét. Az anyag fénykibocsátása tehát adott irányból nézve sosem lesz egyenletes, hanem valamely attraktor körül ingadozó.
Ha lézerrel mérjük a hőmérsékletet, a tárgyra sugárzott fény természetesen hozzáadódik a gerjesztettséghez, emelve azt.
Ha úgy próbáljuk pontosítani a mérést, hogy növeljük a mérés időtartamát, számolnunk kell a hűlési, melegedési folyamatokkal és a háttérzaj ingadozásaival, amik csökkentik a mérés pontosságát.7. AZ IDŐFORRÁSOK SZÁMA
Ha a hőmérséklet az energiakvantumok hullámterétől függ, azok pedig a kvantumokat alkotó időforrásoktól, akkor lényegében a jelenpontok számát kell megmérnünk. Egy fotinóban 7+1 időforrás van, egy szerinóban pedig 5+1 darab. Tehát a kérdés: mennyi fény van az adott térfogatú anyagban?
Ennek kiderítéséhez először vizsgáljuk meg a részecskében található energiakvantumok darabszámát adott gerjesztettségi szinten. Háromféle modellt állíthatunk fel a kvantumok típusától függően. A kvantumok méretének és RV-jének itt most nincs jelentősége.
Első modell: csak fotinók vannak a neutronban. A gerjesztettségi szint kvantumonként 7 forrás hullámterével változik (nő vagy csökken), vagyis elvileg diszkrét értékeket vehet fel. Ezek a 7 többszörösei: 14, 21, 28, 35, stb. A gyakorlatban persze sosem lesz diszkrét a hőmérséklet, mert a források száma dinamikusan változik a tartályban a következő okokból:
1. A fotinó forrásszáma 7-8-9 közt ingadozik a másolódás során. A nyolcadik mindig az éppen hiányzó tachion forrás, a kilencedik a testátlóban pislogó víz típusú (álló, női) forrás.
2. Az anyag (szabad állapotú neutron) forrásszáma is ingadozik a 740.088-as középérték körül, illetve a gerjesztettség miatt ez az ingadozási tartomány eltolódik fölfelé, ahogy felfúvódik a tartály (megnő a részecske átmérője). A melegebb részecskében tehát némileg több időforrás keletkezik és bomlik el folyamatosan. A növekedés mértéke még nem ismert, de nem lehet egy (attraktorszerűen változó) korlátnál több, mert akkor már elbomlik a barion.
3. A neutron gerjesztés miatti bomlásakor a kiugró elektron ugyan belül látszik (a protonban), de a kint lévő elektront érő másfajta gerjesztés miatti forrásszám változás meglátszik belül is (a proton állapotán).
4. Amikor a speciális gerjesztés eredményeképp bimbózni kezd az anyag fraktálisan, szubanyagi részecskéket szülve a saját időrendszeréből, ez újabb forrásrendszerek megjelenésével jár a leszakadásig eltelő időszakban.
5. Speciális körülmények közt a fotinók képesek rá, hogy az időtükrökön keresztül megszökjenek a tartályból. Megfelelő sebesség és becsapódási szög esetén beszorulhat a forrásrendszerük két bentről kifelé terjedve keletkező, majd elmálló időtükör réteg közé és ekkor szépen kihaladnak a barion belsejéből. Kintről befelé ezen a módon nem lehet átjutni, ezért törvényszerű, hogy minden anyag lehűl idővel, fokozatosan elveszítve fénytartalmát. Ezt a folyamatot tehát még az időtükrök közti rések lezárásával sem lehetne megakadályozni, csupán csökkenteni.
Második modell: Csak szerinók vannak a részecskében. Ekkor a kvantálás 5 lépéses: 5, 10, 15, 20, 25, stb. Amihez hozzáadódik a szerinó változó forrásszáma: 5-6-7 a pislogás miatt, mint a fotinónál.
Mivel a szerinók kevesebb forrásból állnak, mint a fotinók, és ezért ritkább a hullámterük (kevesebb hullámrétegből áll adott keltési útvonalon az orrkupakjuk), nyilvánvaló, hogy kevésbé háborgatják az anyagot, tehát az több darabot tud befogadni belőlük tartósan (a csúcshőmérsékletig). Az annihilációs hőmérséklet eléréséhez azonban gyaníthatóan majdnem ugyanannyi időforrás kell szerinóból, mint fotinóból.
Harmadik modell: Kevert kvantumtartalom. Fotinók és szerinók is vannak a neutronban egyszerre. Ez tűnik valóságos lehetőségnek, bár a kétféle kvantum mennyiségi arányát megfelelő kisérletek hiányában még nem ismerjük. Ekkor a hőmérséklet nagyon sokféle értéket felvehet, pontosabban az 5 és 7 egész számú többszöröseit, nagyon sokféle permutációban.
Mindezek következtében egy részecske hőmérséklete tetszőleges lehet, vagyis a változás analóg, mert a források és hullámtereik száma tetszőlegesen változhat a minimum és maximum értékek között.8. ÖSSZEFOGLALÁS
Nagy anyagcsoport, pl. egy makro méretű tárgy hőmérsékletének mérésekor figyelembe kell venni a részecskék és atomok közötti térben, a rácsszerkezet hatalmas hézagaiban röpködő kváziszabad energiakvantumok számát is, továbbá ezek állandó szökését és pótlódását, tehát a külső gerjesztést.
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy egy tárgy hőmérséklete analóg módon változik, és megszámlálhatóan végtelensok értéket vehet fel egy véges tartományon belül. Ha a mérés időtartományát tetszőlegesen kicsinyre nyomjuk össze (rövid ideig mérünk), a hullámok száma jobban meghatározható, de a forrásszám ingadozási tartományt nem fogjuk ismerni. Ha ellenben sokáig mérünk, meghatározhatjuk az ingadozási tartományt, de a hőmérséklet pontos értéke ezen belül lesz ismeretlen bármely kiemelt (rövidke) pillanatban. Ez szépen egybevág a Heisenberg-féle határozatlansági függvénnyel. A hőmérséklet mérése tehát mindig csak pontatlanul, egy adott tartomány (attraktor) kijelölésével végezhető el. Csupán annyit tudhatunk, hogy valahol azon belül van a tényleges érték.Készült: 2002.12.22.