1. IGEIDŐK
A hun nyelvben - amit ma magyarnak hívunk -
eredetileg
kilenc igeidő volt használatban. Ezek az egyszerű múlt,
jelen és jövő. Folyamatos múlt, jelen és
jövő. Befejezett múlt, jelen és jövő.
Nagyon pontos és egyértelmű szabályok szerint
használtuk (sőt máig használjuk) őket,
amely szabályok precízen levezethetők a teremtés
alaptörvényeiből. Az alábbiakban ezt fogjuk
ismertetni.
A nyelv lényegében az intelligens emberek
közti kommunikáció céljára lett
kifejlesztve.
A kommunikáció az ember ismereteinek
átadása
és mások ismereteinek fogadása,
többé-kevésbé
egyértelmű kódolással. Az ismeretek a
világról
szólnak. Az általunk megtapasztalt világot
írjuk
le a fogalmainkkal, szavainkkal. Tehát a nyelvünk
szabályainak
hűen tükrözniük kell a világot, amiben
használjuk,
és azt a módot, ahogyan értelmezzük az
észleleteinket.
Mivel az emberek élőlények,
változnak.
A környezetükkel együtt, alkalmazkodva hozzá.
Változik
a világképük, s vele a kommunikációjuk
is. Tehát a nyelvnek is változnia kell, folyton
módosulni,
bővülni (gazdagodni), esetleg szűkülni (elhagyva
egyes dolgokat). Szavaiban, szabályaiban,
kiejtésében,
írásában. Nem lehet törvényekkel
és
merev szabályokkal rögzíteni, mert ha
megmerevítjük,
először alkalmatlanná válik a használatra,
majd fokozatosan elhal, a helyét átveszi más nyelv
vagy metakommunikációs forma.
A nyelvünk ismeretében
megérthetjük
a világot, a világ ismeretében
megérthetjük
a nyelvünket. Lássunk neki! Kezdjük az
alapoknál,
a létigéknél. Mivel a lét a
legáltalánosabb
fogalom a teremtésben, s mert: "Kezdetben vala az ige. Minden
az igéből vala, az ige Istennél vala és Isten
vala az ige." Az ige a nyelvtanban létezést,
cselekvést,
történést fejez ki. Három ideje van:
múlt,
jelen, jövő.
2. LÉTIGÉK
A magyarban kétféle létigét használunk a kilenc különböző igeidőben: a van-t és a lét-et. Ezek különféle változatai, alakjai a következők.:
Van:
Főnévként: vanás.
Főnévi igeneve: vanni.
Kijelentő módja: van.
Felszólító módja: -.
Feltételes módja: volna.
Egyszerű múlt: volt.
Egyszerű jelen: van.
Egyszerű jövő: -.
Folyamatos múlt: vala.
Folyamatos jelen: való.
Folyamatos jövő: -.
Befejezett múlt: vagyon.
Befejezett jelen: valék.
Befejezett jövő: -.
Lét:
Főnévként: levés, létezés,
leledzés.
Főnévi igenevei: lenni, létezni, leledzeni.
Kijelentő módja: lét, létez, leledz.
Felszólító módja: legyen, létezzen,
leledzzen!
Feltételes módja: lenne, lehet, lehetne, létezne,
létezhet, létezhetne, leledzene, leledzhet, leledzhetne.
Egyszerű múlt: lett, létezett.
Egyszerű jelen: lét, létezik, létező.
Egyszerű jövő: lesz, létezni fog.
Folyamatos múlt: lőn, leledzett.
Folyamatos jelen: levő (ejtjük lévő-nek is),
leledzik, leledző.
Folyamatos jövő: lészen, leledzeni fog.
Befejezett múlt: lett légyen.
Befejezett jelen: levék.
Befejezett jövő: leend, leendő, lenni fog.
3. A VANÁS ALAKJAI
Amint látjuk, a vanásnak nincs
jövő
idejű alakja (vasz, vászon, vaand, vaandó, vanni fog?)!
Nincs felszólító módja (vanjon,
valódjon?)
és feltételes módja (vanna, vahat vagy vanhat?)
sem.
A vanásnak azért van csak múlt
és
jelen ideje, mert vele a megnyilvánulatlan tulajdonságait
jelenítjük meg. A teremtés előtti állapotot,
a puszta vanás időtlenségét. Egy Énoknak
(okforrásnak) csak jelene (forráspontja) és
múltja
(kiáradása) van, de nincs jövője
(beáradása)!
Ezt tudjuk, mivel Ő az idő szülője, keltője
(az Öregisten Idő), akiből kiárad minden ("Vagyok
a Ki vagyok.").
Azért van a vanásnak minden igeidőben
egyféle alakja, mert a megnyilvánulatlan omnipotens (a
lehetségesség)
csak egyféle lehet. Nincs még polarizáció,
dualitás, én és te (személyes és
személytelen,
pl.: vanó és vanik?), bal és jobb. Ezek csak a
megnyilvánuláskor
jelennek meg, amikor két forrás lenni (létezni)
kezd
egymás számára.
Ebből következően nem lehet
felszólító
módja sem. Nincs akit, amit felszólíthatna
(megszólíthatna)
bármire egy magában található, semmiről
semmit sem tudó (információtlan) és semmit
sem csináló (nem létező, de mégis
vanó,
pontosabban való!) pont. Ami van, az az egy, az egész, a
teljesség. Annak mindene megvan, nem kíván semmit,
ezért szenvtelen, közönyös.
Az, hogy a feltételes módját az
egyszerű
múltjából képezzük (volt-na),
egyrészt
arra utal, hogy a megnyilvánulatlanról semmi biztosat nem
tudunk mondani, csupán feltételezéseink vannak
(lehetnek)
róla, hogy mi volt akkor, amikor még semmi sem volt (az
idők
kezdete előtt). A népmeséink ezért kezdődnek
így: "Hol volt, hol nem volt, tán igaz se volt."
Másrészt
a megnyilvánulatlan forrás lehet (vanhat?) magában
is, illetve áraszthatja magából a
sajátidejét
(múltját). Ha a múltja egyetlen más
időforrást
(vanót, levőt) sem ér el, akkor egyszerűen
megnyilvánulatlan
marad. Ezt hívjuk állóvíznek (1.
ábra),
ahol nem történik semmi.
4. A LEVÉS ALAKJAI
A levésnek azért van jövő ideje
is, mert minden teremtett (virtuális, másolati)
időforrás
a teremtésben az időhurokba visszacsatoltsága
által
marad meg a létében, ahol a saját
múltjában
halad mindvégig, ami mindig őfelé jön (befelé
jövő). A tachion a jövőjébe rohan, lehagyva
(maga mögött) a kiárasztott múltját, ami
belőle ki-múlt. Ezért ami előtte van, az a
jövő tér (terület) (2. ábra). Az
okforrás
tachionnak nincs jövője, bár jöhet vele szemben
más létező időrendszer, de az nem a Ő
jövője lesz, hanem a másiké. Amikor pedig
kiér
az őskáosz hullámterének peremére ("kint
van a vízből"), már a semmibe (sehová)
rohan (megállíthatatlanul távolodva a többi
létezőtől
azok sajátidejében). Az egyenesen száguldó
tachiont magyarul futótűznek (sebesen haladó)
hívjuk,
a körpályán haladót pedig bolygótűznek
(forog, bolyong).
A teremtés abban az esetben következik be,
ha az okforrás tachion találkozik a saját
jövőjével.
Visszakanyarodva belép a saját elhagyott
múltterébe
(3. ábra). Ezt csak a többi okforrással (más
létezőkkel) való kölcsönhatások
révén
teheti meg.
A teremtmények sorsa azért
predesztinált,
ismerhető előre, mert nekik van, míg az isteneknek
(Énokok) nincs jövője. Ők (az okforrások)
urai önmaguknak és a sorsuknak, felette állnak a
szamszára
világkerekének és az időnek. Ezért
kifürkészhetetlenek
az Isten útjai, szándékai. Ha pedig egy
létezőnek
elfogy a jövője, akkor meghal, az élete holtpontra jut,
megszűnik a jelene, s így aztán a múltja is
elfogy, kimúlik belőle. A hal-ál a mozgások
megszűnte, meg-ál-lása.
Amikor két forrás létezni kezd
egymás
számára, megszületik a létezés, a
kettősség,
a mozgás. Ezt az időrendszert hívjuk
folyóvíznek
(4. ábra). A levés különböző alakjainak
jelentése pontosan árulkodik a
továbbiakról.
A lét a rövid
(írású,
ejtésű) alak, a passzív dolog (aminek egyszerűen
van léte). A létezik a hosszú alak, az
aktív
dolog, ami csinál valamit (elsősorban létezik és
mozog), de csupán általános értelemben,
tehát
ez a cselekvés bármi lehet. A leledzik szintén
hosszú
alak, de másképp aktív. Ő az aktív
személy,
aki csinál valamit (elsősorban lélek-zik és
él), általános értelemben, tehát
bárki
lehet.
A lélek-telen dolog élettelen, a lelkes
lénynek viszont, mivel lelke van, él. Az
életét
pedig le-éli. A lélek régen lele (szellem) alakban
is használatos volt a hun nyelvben. Aki meghal, az ki-leheli a
lelkét
(kimegy belőle a lélek, ami élővé teszi).
A lélekzet, lélegzet, lehelet, lelemény,
lelkület,
lelkész, létszám szavaink szintén innen
erednek.
További sokatmondó szavak: lélekvesztő,
lélekbúvár,
művészlélek, lélekjelenlét,
lélektan,
lelkesít, lelkiállapot, lelkiismeret,
ébrenlét,
készenlét, létbiztonság,
létbizonytalanság,
létminimum, létesítmény,
létesülni,
lételem, erőnlét, létalap,
létfenntartás,
létérdek, létjogosultság,
jólét,
jóllét, létrehív, létrehoz,
letét,
leltár, paralel (párhuzamosan létező).
A levő (lévő) a folyamatos jelenben
szintén rövid alak és passzív dolog. A
lé
jelentése pedig folyadék, víz, illetve valamit
tartalmazó
ital. A víz (időhullámtér) önmagában
tisztavíz (információtlan), ami
átlátszó,
átlátható, vagyis egyszerű dolog (mint egy pont).
Más dolgokkal elkeverve (információt viszünk
bele a kölcsönhatások révén)
már
zavaros lötty lesz (valamilyen lé) egy külső
megfigyelő
számára.
A létező olyan aktív dolog, konkrét
értelemben egy bizonyos valami, ami egyszerűen csak
létezik
(a jelenben) de nem él. Ha létezőnek mondom, akkor
pontosan utalok egy valamire, ha léteziknek mondom, akkor
általános
értelmű.
A leledző olyan aktív személy,
konkrét
értelemben egy bizonyos valaki, aki folyamatosan létezik
és él. A leledziket akkor használjuk, ha nem egy
bizonyos
valakiről van szó, hanem általában egy lelkes
élőlényről.
Ami létezik, az más valami
számára
létezik, tehát kölcsönhatásban van vele,
észlelhető mások számára. Amit
észlelünk
a világban, azt leljük, megleljük, vagyis
találjuk
ott. Innen erednek a lelés, találás, lelni,
találni
szavaink (a talál feltételes módja a
talán).
A levésnek, létezésnek,
leledzésnek
van felszólító (óhajtó,
felkiáltó,
parancsoló) módja (csak jelen időben): legyen!
létezzen!
leledzzen! Ez érzelmeket, szubjektivitást, életet,
teremtő erőt tükröz.
Az, hogy a létezők a létezésüket
tekintve egyenrangúak, tehát egyaránt
léteznek,
s nincs létezőbb, meg kevésbé létező
dolog, azon látszik, hogy mindhárom alaknak van
főnévi
változata: levés, létezés, leledzés.
Ebből pedig képezhető főnévi igenév:
lenni, létezni, leledzeni.
5. FŐNÉVI IGENEVEK
A lenni szenvedő, passzív alak. A
létezni
és leledzeni műveltető, cselekvő alak. Mert
az időbeli létezés duális (kettős):
női és férfi, jin és jang, aktív és
passzív. A lenni a nő, a létezni és leledzeni
a férfi. A megnyilvánuló teremtés
tehát
poláris, az ellentétek és ellentmondások
világa.
Ugyanakkor vegyük észre, hogy a létezni
egyszerű igeidő, a leledzeni pedig folyamatos. Ez azt súgja,
hogy a tárgyak (dolgok) egyszerűen csak léteznek az
időben (semlegesnem), míg az énnel rendelkező
megfigyelők, a lelkek (leledzők) folyamatos idejű létezők
(hímnem), tehát a számukra az idő folyamatosan
telik (észlelik) az egész létezésük
során,
szubjektíve. A passzív lenni a nőnem lesz ebben az
esetben.
Ami létezik, az nem tudatos (intelligensen) erről.
Aki leledzik, az tudja ezt!
Most nézzük a vanást, ami
megnyilvánulatlan,
tehát statikus és időtlen dolog. Nincs műveltető
alakja (vanázik, vanázni). Ennél fogva, a
polaritás
hiányában elmarad a szenvedő alakja is. Csak
egyféle
VAN van, aminek főnévi igeneve a vanni. A "vanni van..."
kifejezésünk arra utal, hogy rekurzív
tulajdonságú
az okforrás (geometriai szerkezetét illetően mandu,
aminek jelentése:
"egy csinál"), önmagába
zárt és kész! Vanni éppen van, de
még
nem létezik senki, semmi számára.
Valószínűleg
belőle származtathatók a venni, vinni és vonni
szavak is, a jelentésük alapján. Venni: birtokba
venni,
magamhoz vonzani, hogy a számomra létezzen. Vinni:
magammal
együtt mozgatni valamit. Vonni: magamhoz húzni valamit, a
hatókörömbe.
Itt szeretném megjegyezni, hogy
vanságról,
levésségről, létségről nem
beszélünk,
mivel a -ság, -ség toldalékot
melléknevekhez
szoktuk kapcsolni, a van és lét pedig nem
használatos
melléknévként. Mindkettő a
legáltalánosabb
dologról, a puszta vanásról és
létezésről
szól, ami a kezdet alapja (a pont). A pont elem, nem halmaz,
ezért
nincsenek mérhető tulajdonságai (mérete,
tömege,
súlya, anyaga, stb), tehát nem kérdezhetünk
rá,
hogy: milyen?
6. IGERAGOZÁS
Minden igeidőben ragozzuk a létigéket, erre hatféle személyes névmásunk van. Egyes számot használunk ha konkrétan egy valakiről van szó, többes számot ha csoportról beszélünk. Mindkét esetben jelen van a térbeli polaritás (hely meghatározás): egyrészt az itt (én, te, mi, ti) és ott (ő, ők) formájában, másrészt a szemlélőhöz közeli itt-et is felosztva én-re (a szemlélő jelen: én, mi) és te-re (a szemlélt másik: te, ti). Használhatunk személytelen névmásokat is, ugyanilyen térbeli polaritással: az, amaz (távoli), ez, emez (közeli).
Vanás:
Személyes névmásokkal:
Egyszerű múltban: én voltam, te voltál, ő volt, mi
voltunk, ti voltatok, ők voltak.
Egyszerű jelenben: én vagyok, te vagy, ő van, mi
vagyunk, ti vagytok, ők vannak.
A folyamatos és befejezett alakokat nem ragozzuk.
A személytelen névmásokat szintén nem
ragozzuk.
Levés, létezés,
leledzés:
Egyszerű múltban:
Lett: én lettem, te lettél, ő lett, mi lettünk,
ti lettetek, ők lettek.
Létezett: én léteztem, te léteztél,
ő létezett, mi léteztünk, ti léteztetek, ők
léteztek.
Egyszerű jelenben:
Lét: én létem, te léted, ő léte,
mi létünk, ti létetek, ő (ők) létük.
Létezik: én létezem, te létezel, ő
létezik, mi létezünk, ti léteztek, ők
léteznek.
Létező: én létező vagyok, te létező
vagy, ő létező, mi létezők vagyunk,
ti létezők vagytok, ők létezők.
Egyszerű jövőben:
Lesz: én leszek, te leszel, ő lesz, mi leszünk,
ti lesztek, ők lesznek.
Létezni fog: én létezni fogok, te létezni
fogsz, ő létezni fog, mi létezni fogunk, ti
létezni
fogtok, ők létezni fognak.
Folyamatos múltban:
Lőn: nem ragozzuk.
Leledzett: én leledzettem, te leledzettél, ő leledzett,
mi leledzettünk, ti leledzettetek, ők leledzettek.
Folyamatos jelenben:
Levő: nem ragozzuk.
Leledzik: én leledzem, te leledzel, ő leledzik, mi
leledzünk,
ti leledzetek, ők leledzenek.
Leledző: én leledző vagyok, te leledző
vagy, ő leledző, mi leledzők vagyunk, ti leledzők
vagytok, ők leledzők.
Folyamatos jövőben:
Lészen: nem ragozzuk.
Leledzeni fog: én leledzeni fogok, te leledzeni fogsz, ő
leledzeni fog, mi leledzeni fogunk, ti leledzeni fogtok, ők leledzeni
fognak.
Befejezett múltban:
Lett légyen: nem ragozzuk.
Befejezett jelenben:
Levék: nem ragozzuk.
Befejezett jövőben:
Leend: nem ragozzuk.
Leendő: nem ragozzuk.
Lenni fog: én lenni fogok, te lenni fogsz, ő lenni fog,
mi lenni fogunk, ti lenni fogtok, ők lenni fognak.
Folyamatosban csak a leledzeni-t ragozzuk. Ennek oka,
hogy
aki leledzik, az lelkes lény, személy, tehát van
értelme
esetében én-ről, te-ről, ő-ről
beszélni. Befejezettben nincs ragozás, ez alól
érdekes
kivétel a lenni fog, ahol magát az igét nem
ragozzuk,
csak a kiegészítő módbeli
segédigéjét,
hasonlóan az egyszerű és folyamatos jövőkkel.
Ennek oka az, hogy a fog (birtokba vesz, mint a venni) szó
már
eleve jövő időt is jelent. Én fogok csinálni
valamit.
A fogni mégsem tekinthető létigének,
bár úgy viselkedik időnként a mondatban. Mert
létige az, aminek nem csak egyszerű igeidőben
vannak
alakjai, hanem folyamatosban és befejezettben is. A fogni-nak
(hasonlóan
az összes többi igéhez) csak egyszerű múlt,
jelen és jövő idejű alakjai vannak. Mivel pedig
a nyelvünkben szabad a szórend, a létigék
pedig
elhagyhatók vagy helyettesíthetők értelemszerűen
a szövegben, a szerepüket átvehetik más
(normál)
igék.
Példák a fogni-ra.:
Múltidőben: Fogtam magam és csináltam
valamit.
Jelenidőben: Fogom magam és csinálok
valamit.
Jövőidőben: Fogom magam és majd
csinálok valamit.
Látható a létigék
ragozásánál,
hogy az egyes szám harmadik személyű alak (ő...)
igéje azonos az ige tövével, vagyis nem
különbözik
tőle. Kivétel ez alól egyszerű jelenben a lét,
ami ragozva birtokos esetbe kerül. A passzív (egyszerű)
lét csupán birtokol tulajdonságokat (elsősorban
önnön létét), amivel rendelkezik, viszont a
létezik
aktívan csinál is valamit önnön
létével,
művel valamit. A van birtokos esetének ragozása ezzel
szemben nem a létigéhez kapcsolódik: van nekem,
van
neked, van neki, van nekünk, van nektek, van nekik. Ez arra utal,
hogy a vanás nem birtokol egymagában semmit, hisz ehhez
már
ketten kellenének: birtokos és birtok.
7. TÖBBES SZÁM
A létigék többes számú alakjai:
Vanás:
vanások.
Egyszerű időkben: voltak, vannak.
Folyamatos időkben: valák, valók.
Nincs többes szám befejezettben (vagyonok,
valékok?).
Levés,
létezés,
leledzés: levések, létezések,
leledzések.
Egyszerű időkben: lettek, léteztek, léteznek,
létezők, lesznek, létezni fognak.
Nincs a lét-nek többes száma
(létek?),
mivel a lét, mint általános alapfogalom egy.
Filozófiailag
nincs értelme több létről beszélni, hisz
egy az Isten, a minden létező.
Folyamatos időkben: leledzettek, levők, leledzenek, leledzők,
leledzeni fognak.
Nincs a lőn-nek és lészen-nek többes
száma (lőnök, lészenek?).
Befejezett időkben: lettek légyen, leendők, lenni
fognak.
Nincs többes száma a levék-nek
(levékek?).
8. TAGADÁS
Vanás:
Van - nincs.
Volt - nem volt.
Való - nem való.
Vala - nem vala.
Valék - nem valék.
Vagyon - nem vagyon.
Levés,
létezés,
leledzés:
Lett - nem lett.
Létezett - nem létezett.
Lét - nem lét.
Létezik - nem létezik.
Létező - nem létező.
Lesz - nem lesz.
Létezni fog - nem fog létezni.
Lőn - nem lőn.
Leledzett - nem leledzett.
Levő - nem levő.
Leledzik - nem leledzik.
Leledző - nem leledző.
Lészen - nem lészen.
Leledzeni fog - nem fog leledzeni.
Lett légyen - nem lett légyen.
Levék - nem levék.
Leend - nem leend.
Leendő - nem leendő.
Lenni fog - nem fog lenni.
A fenti felsorolásból
egyértelműen
kiderül, hogy a kakukktojás a VAN. Nem használjuk a
"nem van" alakot tagadáshoz, helyette külön
szónk
van a vanás hiányára: nincs. Ha irodalmi
szövegben
nem kívánunk szót ismételni, akkor
használjuk
a párját: sincs. Ennek ezoterikus jelentése: a
vanás
örök, abszolút, időtlen, hiányozhatatlan.
Nem lehet tagadni a megnyilvánulatlan EGY-et, mert
felette áll a dualitás, polaritás igen-nem,
fehér-fekete,
létezik-nem létezik világának. Az
összes
többi azért tagadható nem-mel, mert mind ebből
származik. Minden az EGY-ből lett (az igéből,
az első egyetlenből), az összes idők (igeidők),
megnyilvánulások, s alkotják a sok-at, ahol van
értelme
különbséget tenni, helyeselni vagy tagadni.
9. IGEKÖTŐK
Igekötők lehetnek a következők:
abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-,
egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel-, föl-, félbe-,
félre-, felül-, fölül-, fenn-, fönn-,
hátra-,
haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-,
ki-,
körül-, közbe-, közre-, külön-, le-,
meg-,
mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-,
széjjel-,
szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-,
tönkre-,
túl-, újjá-, újra-, utána-,
végbe-,
végig-, vissza-, stb.
A helyesírási szótárban
(2000-es
kiadás) csak ennyi szerepel, de a stb alapján
sejthetjük,
hogy vannak még igekötők (csak rejtőznek a
lókötők).
Minden igekötő beilleszthető a különböző
típusú és idejű létigék elé,
a különbség csupán annyi, hogy egybe
írjuk
vagy külön.
Az ige létezést, cselekvést,
történést
fejez ki. Ez változást jelent, mozgást, ami
időben,
és/vagy térben történik. Ennek megfelelően
az igekötők irányultságot adnak a
létigéknek.
Ezek fizikailag a forrás (jelenpont, szubjektum, létező
dolog vagy lélek) irányvektorai, hogy a mozgás
konkrétan
merre történik az eseménytérben.
10. IDŐFIZIKAI ÉSZREVÉTELEK
1. VANÁS
Láthatjuk, hogy a vanásnak
egyféle
alakja van, annak ellenére, hogy a létező
okforrások
AZ és EZ típusúak (jobb és bal,
férfi
és női) lehetnek. Miért? Mert a
megnyilvánulatlanban
még nem számít (nem értelmezhető) a
források kétfélesége, a jobb és a
bal.
Ha egyedül van egy forráspont, önmagában, akkor
nincs értelme mozgásról, forgásról
beszélni
(mihez képest?).
A van eredetileg azt is jelentette: egy. Ez a mai napig
megmaradt az angol nyelvben, amely a hun nyelvből csaknem ezer
éve
leszakadt és elkülönült nyelvek egyike. One: egy
(ejtsd: van). A későbbiekben egy külön
publikáció
keretében foglalkozunk az angol nyelv szavainak ezoterikus
jelentésével,
ami csak a hun-magyar nyelv ismeretében érthető meg.
2. IGERAGOZÁS
Úgy ragozzuk az igéket, hogy személyes névmást teszünk az ige elé és ragot toldunk (ragasztunk, illesztünk) a végéhez, pl.: én létez-em. A folyamatos és befejezett igéket azért nem lehet így ragozni (kivéve a leledzést), mert akkor használjuk őket, ha nem az a lényege a mondanivalónak, a mondatnak, hogy kiről van szó, hanem, hogy mikor történt pontosan az esemény. Ezért inkább személytelen névelőkkel utalunk az alanyra, tárgyra. Ők az Az és Ez.
3. SZEMÉLYES ÉS SZEMÉLYTELEN
A mindenségnek kétféle
szemléletmódja
van: személyes és személytelen. A hindu
filozófusok
ugyanezt mondják. Vannak akik a személyes Istent,
Krisnát
imádják, és vannak akik a személytelen
Brahmanba
kívánnak beolvadni. Ezek a filozófusok még
nem jöttek rá, amire minden Buddha rájön, hogy
a kettő ugyanaz, csak máshonnan nézve. Ha
kívülről
nézem a jelenpontot (az Istent), az a személyes
látásmód,
mert én egy másik pontból szemlélek,
tehát
van értelme az én-te (poláris világ)
viszonynak.
Ha belülről (a pontból) nézek kifelé a
világra, mert én vagyok az okforrás (az Isten),
akkor
az személytelen, mert minden én vagyok. Az egész
teremtés
egy pont. Belőlem árad ki, bennem van, belőlem van,
időtlenül és abszolút módon.
A személyes látás szubjektív,
elfogult, érzelmes, ez a Teremtés. A személytelen
látás objektív, pontos, érzelmektől
mentes, szenvtelen, ez az Isten. EZ AZ!
Ugyanígy
kétféle pont van: AZ
(jobbos
csavarodású forrás, Atya) és EZ
(balos csavarodású forrás, Anya).
A két nézőpont együtt adja a
teljes megoldást. Azzal, hogy a hun-magyar nyelvből
megpróbálták
kiveszejteni a folyamatos és befejezett igeidőket egyes
okostojás
nyelvészek, az objektív világszemlélettől
próbáltak minket megfosztani, hogy kénytelenek
legyünk
beérni szubjektív világképekkel,
amik elfogultak,
pontatlanok, hiányosak, és csak arra jók, hogy
összeveszítsenek
minket egymással, a különböző részletek
közti ellentmondások látszata okán.
Ugyanakkor, mivel a nyelv élőlény,
dinamikus rendszer, hűen tükrözi a használóinak
gondolkodását, tehát látható rajta,
hogy nemzetünk (a szellemi hanyatlás évezredei
során)
elmerült a személyeskedésben és sok a
szemléleti
hiányosságunk. Ezzel szembesít a nyelvünk
ezoterikus
jelentésének újra felismerése. S egyben
megmutatja,
hogy eljött az ideje az ébredésnek, az újra
megvilágosodásnak
(kollektívan).
4. TEREMTÉS
A lenniből származtatható az enni,
fenni, menni, tenni, venni. Enni táplálékot
szoktunk,
ami éltet, életben tart. Fenni az éles
tárgyakat
szoktuk (kést, pengét), amiknek éle van. Az
él
határvonal, vonal, egyenes, szakasz, görbe lehet, ahogyan a
teremtés időszálai is idővonalak, élek.
Aki éles elméjű, annak jól vág az esze,
vagyis képes megkülönböztetni a dolgokat a
poláris
világban. A menni mozgást jelent, elsősorban
térben,
de időbeli utazásra is használható. A tenni
cselekvés, aktivitás, a lenni létige
szinonimája.
A venni olyan cselekvés, mozgatás, ami valamit a
szemlélő
felé mozgat, annak birtokába vonz.
A létezniből származik a
lét-vételezni.
Inni lét, italt, folyadékot szoktunk, ami itat, szomjat
és
tüzet olt. A lé tehát a Víz, a tardion
(AV<1).
Az olt ige bevitelt jelent, a tűz oltása tehát
oltóanyag
bevitele. A Tűz, a tachion (AV>1) oltása viszont a
Vízzel
való interakció (egymásba hatolás,
elkeveredés),
ami a teremtést indítja el.
A levés kettős (Víz és Tűz,
női és férfi) természetét az adja, hogy
a ciklikus rendszer forrásai Tüzek, amik a múltjukat
passzívan eszik (passzív lét), elszenvedve a
saját
múltjuk látványát,
realizációját.
Ugyanakkor a ciklikus rendszerek hullámtere Víz
típusú,
ez a Levegő, a spirálgömb szerkezetű téridő
kiáradás, aminek rendszere az
emanációnál
gyorsabban nem mozoghat (AV<1).
Tehát Vízbe van zárva a Tűz
tulajdonság, ugyanakkor a Tűz Vizet szül
magából.
Ezen vitatkoztak annyit a görög filozófusok, hogy
melyik
volt elébb. A cselekvő, aktív létezés:
a spirálgömbi tér sodró
(taszító
és vonzó) hatása, vagyis az esszencia (ens), amit
úgy szoktunk fordítani, hogy a: lé-nyeg.
Ez az energia, az erő, erősség, a
téridő lényege. Ezért a létezés
Vizes, női oldala műveltető, aktív. Mozgásra
készteti a férfi oldalt, a passzív létet, a
táplálék által. A lét
passzív,
ami az időhurokban keringő forrás. Ő nem művel
semmit, de vele művelteti a teremtést a női oldal
káprázata,
fátyla, a múlt sorozatos felvillanása. Itt
tehát
érdekes szerepcsere, kettősség figyelhető meg.
A férfi és a nő egyszerre aktív és
passzív,
mivel kölcsönhatásról van szó. Ez adja a
teremtés végtelen dinamizmusát a
továbbiakban.
A lét eteti önmagát
önmagával,
tehetetlenül, mert a saját behúzási
tartománya,
mint kényszertér körpályán tartja őt,
forog maga körül a szamszárában vég
nélkül,
s csak "pislog" a felvillanó látványtól.
A lét rövid alakjából, a
levés-ből
képzett lenni arra utal, hogy az önfenntartást
biztosító
táplálék csak rövid távon, kis
távolságon
(mikroszinten) belül tud etetni, jól lakatni, fenntartani,
visszacsatolni önmagába. A hosszú alak, a
létezés
(leledzés) Vize viszont nagy távolságban
(makroszinten)
is műveltet, sodor, kényszerít mindent, amit elér.
Létezni, leledzeni segíti a teremtményeket.
Mellesleg a nő az, aki elcsavarja (körbeforgatja)
a férfi fejét, de a férfi az, aki
elcsábítja
(magához vonzza egyenesen) a nőt. A párkapcsolat
tehát
akkor működik, ha kölcsönös.
5. ÖSSZEFOGLALÁS
Mindezek alapján láthatjuk, hogy a
hun-magyar
nyelv az univerzum alaptörvényeivel és
működésével
kapcsolatos tudást őrzi a szerkezetében. Nem
véletlenszerűen
alakult ki, a majmok makogásából, hanem nagyonis
tudatos
tervezés eredménye. Bárki, bárkik lettek
légyen
a készítői, emberek avagy istenek, valódi
és
egyetemes tudással rendelkeztek a világról. S
bár
feledésbe merült az évezredek
hányattatásai
során eme misztikus tudás, a nyelvünk fennmaradt.
Belőle
bármikor újra felidézhető, felfedezhető
a megvilágosodáshoz vezető út, ami az
örök
élethez vezet.
Mert nyelvében él
a nemzet.
Készült: 2003.10.07. - 2005.01.25.