A LÉTIGÉK EZOTERIKUS JELENTÉSE A HUN-MAGYAR NYELVBEN

1. IGEIDŐK

   A hun nyelvben - amit ma magyarnak hívunk - eredetileg kilenc igeidő volt használatban. Ezek az egyszerű múlt, jelen és jövő. Folyamatos múlt, jelen és jövő. Befejezett múlt, jelen és jövő. Nagyon pontos és egyértelmű szabályok szerint használtuk (sőt máig használjuk) őket, amely szabályok precízen levezethetők a teremtés alaptörvényeiből. Az alábbiakban ezt fogjuk ismertetni.
   A nyelv lényegében az intelligens emberek közti kommunikáció céljára lett kifejlesztve. A kommunikáció az ember ismereteinek átadása és mások ismereteinek fogadása, többé-kevésbé egyértelmű kódolással. Az ismeretek a világról szólnak. Az általunk megtapasztalt világot írjuk le a fogalmainkkal, szavainkkal. Tehát a nyelvünk szabályainak hűen tükrözniük kell a világot, amiben használjuk, és azt a módot, ahogyan értelmezzük az észleleteinket.
   Mivel az emberek élőlények, változnak. A környezetükkel együtt, alkalmazkodva hozzá. Változik a világképük, s vele a kommunikációjuk is. Tehát a nyelvnek is változnia kell, folyton módosulni, bővülni (gazdagodni), esetleg szűkülni (elhagyva egyes dolgokat). Szavaiban, szabályaiban, kiejtésében, írásában. Nem lehet törvényekkel és merev szabályokkal rögzíteni, mert ha megmerevítjük, először alkalmatlanná válik a használatra, majd fokozatosan elhal, a helyét átveszi más nyelv vagy metakommunikációs forma.
   A nyelvünk ismeretében megérthetjük a világot, a világ ismeretében megérthetjük a nyelvünket. Lássunk neki! Kezdjük az alapoknál, a létigéknél. Mivel a lét a legáltalánosabb fogalom a teremtésben, s mert: "Kezdetben vala az ige. Minden az igéből vala, az ige Istennél vala és Isten vala az ige." Az ige a nyelvtanban létezést, cselekvést, történést fejez ki. Három ideje van: múlt, jelen, jövő.

2. LÉTIGÉK

   A magyarban kétféle létigét használunk a kilenc különböző igeidőben: a van-t és a lét-et. Ezek különféle változatai, alakjai a következők.:

Van:
Főnévként: vanás.
Főnévi igeneve: vanni.
Kijelentő módja: van.
Felszólító módja: -.
Feltételes módja: volna.
Egyszerű múlt: volt.
Egyszerű jelen: van.
Egyszerű jövő: -.
Folyamatos múlt: vala.
Folyamatos jelen: való.
Folyamatos jövő: -.
Befejezett múlt: vagyon.
Befejezett jelen: valék.
Befejezett jövő: -.

Lét:
Főnévként: levés, létezés, leledzés.
Főnévi igenevei: lenni, létezni, leledzeni.
Kijelentő módja: lét, létez, leledz.
Felszólító módja: legyen, létezzen, leledzzen!
Feltételes módja: lenne, lehet, lehetne, létezne, létezhet, létezhetne, leledzene, leledzhet, leledzhetne.
Egyszerű múlt: lett, létezett.
Egyszerű jelen: lét, létezik, létező.
Egyszerű jövő: lesz, létezni fog.
Folyamatos múlt: lőn, leledzett.
Folyamatos jelen: levő (ejtjük lévő-nek is), leledzik, leledző.
Folyamatos jövő: lészen, leledzeni fog.
Befejezett múlt: lett légyen.
Befejezett jelen: levék.
Befejezett jövő: leend, leendő, lenni fog.

3. A VANÁS ALAKJAI

   Amint látjuk, a vanásnak nincs jövő idejű alakja (vasz, vászon, vaand, vaandó, vanni fog?)! Nincs felszólító módja (vanjon, valódjon?) és feltételes módja (vanna, vahat vagy vanhat?) sem.
   A vanásnak azért van csak múlt és jelen ideje, mert vele a megnyilvánulatlan tulajdonságait jelenítjük meg. A teremtés előtti állapotot, a puszta vanás időtlenségét. Egy Énoknak (okforrásnak) csak jelene (forráspontja) és múltja (kiáradása) van, de nincs jövője (beáradása)! Ezt tudjuk, mivel Ő az idő szülője, keltője (az Öregisten Idő), akiből kiárad minden ("Vagyok a Ki vagyok.").
   Azért van a vanásnak minden igeidőben egyféle alakja, mert a megnyilvánulatlan omnipotens (a lehetségesség) csak egyféle lehet. Nincs még polarizáció, dualitás, én és te (személyes és személytelen, pl.: vanó és vanik?), bal és jobb. Ezek csak a megnyilvánuláskor jelennek meg, amikor két forrás lenni (létezni) kezd egymás számára.
   Ebből következően nem lehet felszólító módja sem. Nincs akit, amit felszólíthatna (megszólíthatna) bármire egy magában található, semmiről semmit sem tudó (információtlan) és semmit sem csináló (nem létező, de mégis vanó, pontosabban való!) pont. Ami van, az az egy, az egész, a teljesség. Annak mindene megvan, nem kíván semmit, ezért szenvtelen, közönyös.
   Az, hogy a feltételes módját az egyszerű múltjából képezzük (volt-na), egyrészt arra utal, hogy a megnyilvánulatlanról semmi biztosat nem tudunk mondani, csupán feltételezéseink vannak (lehetnek) róla, hogy mi volt akkor, amikor még semmi sem volt (az idők kezdete előtt). A népmeséink ezért kezdődnek így: "Hol volt, hol nem volt, tán igaz se volt." Másrészt a megnyilvánulatlan forrás lehet (vanhat?) magában is, illetve áraszthatja magából a sajátidejét (múltját). Ha a múltja egyetlen más időforrást (vanót, levőt) sem ér el, akkor egyszerűen megnyilvánulatlan marad. Ezt hívjuk állóvíznek (1. ábra), ahol nem történik semmi.

1. ábra: állóvíz

4. A LEVÉS ALAKJAI

   A levésnek azért van jövő ideje is, mert minden teremtett (virtuális, másolati) időforrás a teremtésben az időhurokba visszacsatoltsága által marad meg a létében, ahol a saját múltjában halad mindvégig, ami mindig őfelé jön (befelé jövő). A tachion a jövőjébe rohan, lehagyva (maga mögött) a kiárasztott múltját, ami belőle ki-múlt. Ezért ami előtte van, az a jövő tér (terület) (2. ábra). Az okforrás tachionnak nincs jövője, bár jöhet vele szemben más létező időrendszer, de az nem a Ő jövője lesz, hanem a másiké. Amikor pedig kiér az őskáosz hullámterének peremére ("kint van a vízből"), már a semmibe (sehová) rohan (megállíthatatlanul távolodva a többi létezőtől azok sajátidejében). Az egyenesen száguldó tachiont magyarul futótűznek (sebesen haladó) hívjuk, a körpályán haladót pedig bolygótűznek (forog, bolyong).
   A teremtés abban az esetben következik be, ha az okforrás tachion találkozik a saját jövőjével. Visszakanyarodva belép a saját elhagyott múltterébe (3. ábra). Ezt csak a többi okforrással (más létezőkkel) való kölcsönhatások révén teheti meg.
   A teremtmények sorsa azért predesztinált, ismerhető előre, mert nekik van, míg az isteneknek (Énokok) nincs jövője. Ők (az okforrások) urai önmaguknak és a sorsuknak, felette állnak a szamszára világkerekének és az időnek. Ezért kifürkészhetetlenek az Isten útjai, szándékai. Ha pedig egy létezőnek elfogy a jövője, akkor meghal, az élete holtpontra jut, megszűnik a jelene, s így aztán a múltja is elfogy, kimúlik belőle. A hal-ál a mozgások megszűnte, meg-ál-lása.
   Amikor két forrás létezni kezd egymás számára, megszületik a létezés, a kettősség, a mozgás. Ezt az időrendszert hívjuk folyóvíznek (4. ábra). A levés különböző alakjainak jelentése pontosan árulkodik a továbbiakról.

2. ábra: futótûz.3. ábra: bolygótûz.4. ábra: folyóvíz.

   A lét a rövid (írású, ejtésű) alak, a passzív dolog (aminek egyszerűen van léte). A létezik a hosszú alak, az aktív dolog, ami csinál valamit (elsősorban létezik és mozog), de csupán általános értelemben, tehát ez a cselekvés bármi lehet. A leledzik szintén hosszú alak, de másképp aktív. Ő az aktív személy, aki csinál valamit (elsősorban lélek-zik és él), általános értelemben, tehát bárki lehet.
   A lélek-telen dolog élettelen, a lelkes lénynek viszont, mivel lelke van, él. Az életét pedig le-éli. A lélek régen lele (szellem) alakban is használatos volt a hun nyelvben. Aki meghal, az ki-leheli a lelkét (kimegy belőle a lélek, ami élővé teszi). A lélekzet, lélegzet, lehelet, lelemény, lelkület, lelkész, létszám szavaink szintén innen erednek. További sokatmondó szavak: lélekvesztő, lélekbúvár, művészlélek, lélekjelenlét, lélektan, lelkesít, lelkiállapot, lelkiismeret, ébrenlét, készenlét, létbiztonság, létbizonytalanság, létminimum, létesítmény, létesülni, lételem, erőnlét, létalap, létfenntartás, létérdek, létjogosultság, jólét, jóllét, létrehív, létrehoz, letét, leltár, paralel (párhuzamosan létező).
   A levő (lévő) a folyamatos jelenben szintén rövid alak és passzív dolog. A lé jelentése pedig folyadék, víz, illetve valamit tartalmazó ital. A víz (időhullámtér) önmagában tisztavíz (információtlan), ami átlátszó, átlátható, vagyis egyszerű dolog (mint egy pont). Más dolgokkal elkeverve (információt viszünk bele a kölcsönhatások révén) már zavaros lötty lesz (valamilyen lé) egy külső megfigyelő számára.
   A létező olyan aktív dolog, konkrét értelemben egy bizonyos valami, ami egyszerűen csak létezik (a jelenben) de nem él. Ha létezőnek mondom, akkor pontosan utalok egy valamire, ha léteziknek mondom, akkor általános értelmű.
   A leledző olyan aktív személy, konkrét értelemben egy bizonyos valaki, aki folyamatosan létezik és él. A leledziket akkor használjuk, ha nem egy bizonyos valakiről van szó, hanem általában egy lelkes élőlényről.
   Ami létezik, az más valami számára létezik, tehát kölcsönhatásban van vele, észlelhető mások számára. Amit észlelünk a világban, azt leljük, megleljük, vagyis találjuk ott. Innen erednek a lelés, találás, lelni, találni szavaink (a talál feltételes módja a talán).
   A levésnek, létezésnek, leledzésnek van felszólító (óhajtó, felkiáltó, parancsoló) módja (csak jelen időben): legyen! létezzen! leledzzen! Ez érzelmeket, szubjektivitást, életet, teremtő erőt tükröz.
   Az, hogy a létezők a létezésüket tekintve egyenrangúak, tehát egyaránt léteznek, s nincs létezőbb, meg kevésbé létező dolog, azon látszik, hogy mindhárom alaknak van főnévi változata: levés, létezés, leledzés. Ebből pedig képezhető főnévi igenév: lenni, létezni, leledzeni.

5. FŐNÉVI IGENEVEK

   A lenni szenvedő, passzív alak. A létezni és leledzeni műveltető, cselekvő alak. Mert az időbeli létezés duális (kettős): női és férfi, jin és jang, aktív és passzív. A lenni a nő, a létezni és leledzeni a férfi. A megnyilvánuló teremtés tehát poláris, az ellentétek és ellentmondások világa.
   Ugyanakkor vegyük észre, hogy a létezni egyszerű igeidő, a leledzeni pedig folyamatos. Ez azt súgja, hogy a tárgyak (dolgok) egyszerűen csak léteznek az időben (semlegesnem), míg az énnel rendelkező megfigyelők, a lelkek (leledzők) folyamatos idejű létezők (hímnem), tehát a számukra az idő folyamatosan telik (észlelik) az egész létezésük során, szubjektíve. A passzív lenni a nőnem lesz ebben az esetben.
   Ami létezik, az nem tudatos (intelligensen) erről. Aki leledzik, az tudja ezt!
   Most nézzük a vanást, ami megnyilvánulatlan, tehát statikus és időtlen dolog. Nincs műveltető alakja (vanázik, vanázni). Ennél fogva, a polaritás hiányában elmarad a szenvedő alakja is. Csak egyféle VAN van, aminek főnévi igeneve a vanni. A "vanni van..." kifejezésünk arra utal, hogy rekurzív tulajdonságú az okforrás (geometriai szerkezetét illetően mandu, aminek jelentése: "egy csinál"), önmagába zárt és kész! Vanni éppen van, de még nem létezik senki, semmi számára. Valószínűleg belőle származtathatók a venni, vinni és vonni szavak is, a jelentésük alapján. Venni: birtokba venni, magamhoz vonzani, hogy a számomra létezzen. Vinni: magammal együtt mozgatni valamit. Vonni: magamhoz húzni valamit, a hatókörömbe.
   Itt szeretném megjegyezni, hogy vanságról, levésségről, létségről nem beszélünk, mivel a -ság, -ség toldalékot melléknevekhez szoktuk kapcsolni, a van és lét pedig nem használatos melléknévként. Mindkettő a legáltalánosabb dologról, a puszta vanásról és létezésről szól, ami a kezdet alapja (a pont). A pont elem, nem halmaz, ezért nincsenek mérhető tulajdonságai (mérete, tömege, súlya, anyaga, stb), tehát nem kérdezhetünk rá, hogy: milyen?

6. IGERAGOZÁS

   Minden igeidőben ragozzuk a létigéket, erre hatféle személyes névmásunk van. Egyes számot használunk ha konkrétan egy valakiről van szó, többes számot ha csoportról beszélünk. Mindkét esetben jelen van a térbeli polaritás (hely meghatározás): egyrészt az itt (én, te, mi, ti) és ott (ő, ők) formájában, másrészt a szemlélőhöz közeli itt-et is felosztva én-re (a szemlélő jelen: én, mi) és te-re (a szemlélt másik: te, ti). Használhatunk személytelen névmásokat is, ugyanilyen térbeli polaritással: az, amaz (távoli), ez, emez (közeli).

Vanás:
Személyes névmásokkal:
Egyszerű múltban: én voltam, te voltál, ő volt, mi voltunk, ti voltatok, ők voltak.
Egyszerű jelenben: én vagyok, te vagy, ő van, mi vagyunk, ti vagytok, ők vannak.
   A folyamatos és befejezett alakokat nem ragozzuk. A személytelen névmásokat szintén nem ragozzuk.

Levés, létezés, leledzés:
Egyszerű múltban:
Lett: én lettem, te lettél, ő lett, mi lettünk, ti lettetek, ők lettek.
Létezett: én léteztem, te léteztél, ő létezett, mi léteztünk, ti léteztetek, ők léteztek.
Egyszerű jelenben:
Lét: én létem, te léted, ő léte, mi létünk, ti létetek, ő (ők) létük.
Létezik: én létezem, te létezel, ő létezik, mi létezünk, ti léteztek, ők léteznek.
Létező: én létező vagyok, te létező vagy, ő létező, mi létezők vagyunk, ti létezők vagytok, ők létezők.
Egyszerű jövőben:
Lesz: én leszek, te leszel, ő lesz, mi leszünk, ti lesztek, ők lesznek.
Létezni fog: én létezni fogok, te létezni fogsz, ő létezni fog, mi létezni fogunk, ti létezni fogtok, ők létezni fognak.
Folyamatos múltban:
Lőn: nem ragozzuk.
Leledzett: én leledzettem, te leledzettél, ő leledzett, mi leledzettünk, ti leledzettetek, ők leledzettek.
Folyamatos jelenben:
Levő: nem ragozzuk.
Leledzik: én leledzem, te leledzel, ő leledzik, mi leledzünk, ti leledzetek, ők leledzenek.
Leledző: én leledző vagyok, te leledző vagy, ő leledző, mi leledzők vagyunk, ti leledzők vagytok, ők leledzők.
Folyamatos jövőben:
Lészen: nem ragozzuk.
Leledzeni fog: én leledzeni fogok, te leledzeni fogsz, ő leledzeni fog, mi leledzeni fogunk, ti leledzeni fogtok, ők leledzeni fognak.
Befejezett múltban:
Lett légyen: nem ragozzuk.
Befejezett jelenben:
Levék: nem ragozzuk.
Befejezett jövőben:
Leend: nem ragozzuk.
Leendő: nem ragozzuk.
Lenni fog: én lenni fogok, te lenni fogsz, ő lenni fog, mi lenni fogunk, ti lenni fogtok, ők lenni fognak.

   Folyamatosban csak a leledzeni-t ragozzuk. Ennek oka, hogy aki leledzik, az lelkes lény, személy, tehát van értelme esetében én-ről, te-ről, ő-ről beszélni. Befejezettben nincs ragozás, ez alól érdekes kivétel a lenni fog, ahol magát az igét nem ragozzuk, csak a kiegészítő módbeli segédigéjét, hasonlóan az egyszerű és folyamatos jövőkkel. Ennek oka az, hogy a fog (birtokba vesz, mint a venni) szó már eleve jövő időt is jelent. Én fogok csinálni valamit.
   A fogni mégsem tekinthető létigének, bár úgy viselkedik időnként a mondatban. Mert létige az, aminek nem csak egyszerű igeidőben vannak alakjai, hanem folyamatosban és befejezettben is. A fogni-nak (hasonlóan az összes többi igéhez) csak egyszerű múlt, jelen és jövő idejű alakjai vannak. Mivel pedig a nyelvünkben szabad a szórend, a létigék pedig elhagyhatók vagy helyettesíthetők értelemszerűen a szövegben, a szerepüket átvehetik más (normál) igék.
   Példák a fogni-ra.:
   Múltidőben: Fogtam magam és csináltam valamit.
   Jelenidőben: Fogom magam és csinálok valamit.
   Jövőidőben: Fogom magam és majd csinálok valamit.
   Látható a létigék ragozásánál, hogy az egyes szám harmadik személyű alak (ő...) igéje azonos az ige tövével, vagyis nem különbözik tőle. Kivétel ez alól egyszerű jelenben a lét, ami ragozva birtokos esetbe kerül. A passzív (egyszerű) lét csupán birtokol tulajdonságokat (elsősorban önnön létét), amivel rendelkezik, viszont a létezik aktívan csinál is valamit önnön létével, művel valamit. A van birtokos esetének ragozása ezzel szemben nem a létigéhez kapcsolódik: van nekem, van neked, van neki, van nekünk, van nektek, van nekik. Ez arra utal, hogy a vanás nem birtokol egymagában semmit, hisz ehhez már ketten kellenének: birtokos és birtok.

7. TÖBBES SZÁM

   A létigék többes számú alakjai:

   Vanás: vanások.
Egyszerű időkben: voltak, vannak.
Folyamatos időkben: valák, valók.
   Nincs többes szám befejezettben (vagyonok, valékok?).

   Levés, létezés, leledzés: levések, létezések, leledzések.
Egyszerű időkben: lettek, léteztek, léteznek, létezők, lesznek, létezni fognak.
   Nincs a lét-nek többes száma (létek?), mivel a lét, mint általános alapfogalom egy. Filozófiailag nincs értelme több létről beszélni, hisz egy az Isten, a minden létező.
Folyamatos időkben: leledzettek, levők, leledzenek, leledzők, leledzeni fognak.
   Nincs a lőn-nek és lészen-nek többes száma (lőnök, lészenek?).
Befejezett időkben: lettek légyen, leendők, lenni fognak.
   Nincs többes száma a levék-nek (levékek?).

8. TAGADÁS

   Vanás:
Van - nincs.
Volt - nem volt.
Való - nem való.
Vala - nem vala.
Valék - nem valék.
Vagyon - nem vagyon.

   Levés, létezés, leledzés:
Lett - nem lett.
Létezett - nem létezett.
Lét - nem lét.
Létezik - nem létezik.
Létező - nem létező.
Lesz - nem lesz.
Létezni fog - nem fog létezni.
Lőn - nem lőn.
Leledzett - nem leledzett.
Levő - nem levő.
Leledzik - nem leledzik.
Leledző - nem leledző.
Lészen - nem lészen.
Leledzeni fog - nem fog leledzeni.
Lett légyen - nem lett légyen.
Levék - nem levék.
Leend - nem leend.
Leendő - nem leendő.
Lenni fog - nem fog lenni.

   A fenti felsorolásból egyértelműen kiderül, hogy a kakukktojás a VAN. Nem használjuk a "nem van" alakot tagadáshoz, helyette külön szónk van a vanás hiányára: nincs. Ha irodalmi szövegben nem kívánunk szót ismételni, akkor használjuk a párját: sincs. Ennek ezoterikus jelentése: a vanás örök, abszolút, időtlen, hiányozhatatlan.
   Nem lehet tagadni a megnyilvánulatlan EGY-et, mert felette áll a dualitás, polaritás igen-nem, fehér-fekete, létezik-nem létezik világának. Az összes többi azért tagadható nem-mel, mert mind ebből származik. Minden az EGY-ből lett (az igéből, az első egyetlenből), az összes idők (igeidők), megnyilvánulások, s alkotják a sok-at, ahol van értelme különbséget tenni, helyeselni vagy tagadni.

9. IGEKÖTŐK

   Igekötők lehetnek a következők:
   abba-, agyon-, alá-, át-, be-, bele-, benn-, egybe-, el-, ellen-, elő-, előre-, fel-, föl-, félbe-, félre-, felül-, fölül-, fenn-, fönn-, hátra-, haza-, helyre-, hozzá-, ide-, keresztül-, ketté-, ki-, körül-, közbe-, közre-, külön-, le-, meg-, mellé-, neki-, oda-, össze-, rá-, rajta-, széjjel-, szembe-, szerte-, szét-, tele-, tova-, tovább-, tönkre-, túl-, újjá-, újra-, utána-, végbe-, végig-, vissza-, stb.
   A helyesírási szótárban (2000-es kiadás) csak ennyi szerepel, de a stb alapján sejthetjük, hogy vannak még igekötők (csak rejtőznek a lókötők). Minden igekötő beilleszthető a különböző típusú és idejű létigék elé, a különbség csupán annyi, hogy egybe írjuk vagy külön.
   Az ige létezést, cselekvést, történést fejez ki. Ez változást jelent, mozgást, ami időben, és/vagy térben történik. Ennek megfelelően az igekötők irányultságot adnak a létigéknek. Ezek fizikailag a forrás (jelenpont, szubjektum, létező dolog vagy lélek) irányvektorai, hogy a mozgás konkrétan merre történik az eseménytérben.

10. IDŐFIZIKAI ÉSZREVÉTELEK

1. VANÁS

   Láthatjuk, hogy a vanásnak egyféle alakja van, annak ellenére, hogy a létező okforrások AZ és EZ típusúak (jobb és bal, férfi és női) lehetnek. Miért? Mert a megnyilvánulatlanban még nem számít (nem értelmezhető) a források kétfélesége, a jobb és a bal. Ha egyedül van egy forráspont, önmagában, akkor nincs értelme mozgásról, forgásról beszélni (mihez képest?).
   A van eredetileg azt is jelentette: egy. Ez a mai napig megmaradt az angol nyelvben, amely a hun nyelvből csaknem ezer éve leszakadt és elkülönült nyelvek egyike. One: egy (ejtsd: van). A későbbiekben egy külön publikáció keretében foglalkozunk az angol nyelv szavainak ezoterikus jelentésével, ami csak a hun-magyar nyelv ismeretében érthető meg.

2. IGERAGOZÁS

   Úgy ragozzuk az igéket, hogy személyes névmást teszünk az ige elé és ragot toldunk (ragasztunk, illesztünk) a végéhez, pl.: én létez-em. A folyamatos és befejezett igéket azért nem lehet így ragozni (kivéve a leledzést), mert akkor használjuk őket, ha nem az a lényege a mondanivalónak, a mondatnak, hogy kiről van szó, hanem, hogy mikor történt pontosan az esemény. Ezért inkább személytelen névelőkkel utalunk az alanyra, tárgyra. Ők az Az és Ez.

3. SZEMÉLYES ÉS SZEMÉLYTELEN

   A mindenségnek kétféle szemléletmódja van: személyes és személytelen. A hindu filozófusok ugyanezt mondják. Vannak akik a személyes Istent, Krisnát imádják, és vannak akik a személytelen Brahmanba kívánnak beolvadni. Ezek a filozófusok még nem jöttek rá, amire minden Buddha rájön, hogy a kettő ugyanaz, csak máshonnan nézve. Ha kívülről nézem a jelenpontot (az Istent), az a személyes látásmód, mert én egy másik pontból szemlélek, tehát van értelme az én-te (poláris világ) viszonynak. Ha belülről (a pontból) nézek kifelé a világra, mert én vagyok az okforrás (az Isten), akkor az személytelen, mert minden én vagyok. Az egész teremtés egy pont. Belőlem árad ki, bennem van, belőlem van, időtlenül és abszolút módon.
   A személyes látás szubjektív, elfogult, érzelmes, ez a Teremtés. A személytelen látás objektív, pontos, érzelmektől mentes, szenvtelen, ez az Isten. EZ AZ! Ugyanígy kétféle pont van: AZ (jobbos csavarodású forrás, Atya) és EZ (balos csavarodású forrás, Anya).
   A két nézőpont együtt adja a teljes megoldást. Azzal, hogy a hun-magyar nyelvből megpróbálták kiveszejteni a folyamatos és befejezett igeidőket egyes okostojás nyelvészek, az objektív világszemlélettől próbáltak minket megfosztani, hogy kénytelenek legyünk beérni szubjektív világképekkel, amik elfogultak, pontatlanok, hiányosak, és csak arra jók, hogy összeveszítsenek minket egymással, a különböző részletek közti ellentmondások látszata okán.
   Ugyanakkor, mivel a nyelv élőlény, dinamikus rendszer, hűen tükrözi a használóinak gondolkodását, tehát látható rajta, hogy nemzetünk (a szellemi hanyatlás évezredei során) elmerült a személyeskedésben és sok a szemléleti hiányosságunk. Ezzel szembesít a nyelvünk ezoterikus jelentésének újra felismerése. S egyben megmutatja, hogy eljött az ideje az ébredésnek, az újra megvilágosodásnak (kollektívan).

4. TEREMTÉS

   A lenniből származtatható az enni, fenni, menni, tenni, venni. Enni táplálékot szoktunk, ami éltet, életben tart. Fenni az éles tárgyakat szoktuk (kést, pengét), amiknek éle van. Az él határvonal, vonal, egyenes, szakasz, görbe lehet, ahogyan a teremtés időszálai is idővonalak, élek. Aki éles elméjű, annak jól vág az esze, vagyis képes megkülönböztetni a dolgokat a poláris világban. A menni mozgást jelent, elsősorban térben, de időbeli utazásra is használható. A tenni cselekvés, aktivitás, a lenni létige szinonimája. A venni olyan cselekvés, mozgatás, ami valamit a szemlélő felé mozgat, annak birtokába vonz.
   A létezniből származik a lét-vételezni. Inni lét, italt, folyadékot szoktunk, ami itat, szomjat és tüzet olt. A lé tehát a Víz, a tardion (AV<1). Az olt ige bevitelt jelent, a tűz oltása tehát oltóanyag bevitele. A Tűz, a tachion (AV>1) oltása viszont a Vízzel való interakció (egymásba hatolás, elkeveredés), ami a teremtést indítja el.
   A levés kettős (Víz és Tűz, női és férfi) természetét az adja, hogy a ciklikus rendszer forrásai Tüzek, amik a múltjukat passzívan eszik (passzív lét), elszenvedve a saját múltjuk látványát, realizációját. Ugyanakkor a ciklikus rendszerek hullámtere Víz típusú, ez a Levegő, a spirálgömb szerkezetű téridő kiáradás, aminek rendszere az emanációnál gyorsabban nem mozoghat (AV<1).
   Tehát Vízbe van zárva a Tűz tulajdonság, ugyanakkor a Tűz Vizet szül magából. Ezen vitatkoztak annyit a görög filozófusok, hogy melyik volt elébb. A cselekvő, aktív létezés: a spirálgömbi tér sodró (taszító és vonzó) hatása, vagyis az esszencia (ens), amit úgy szoktunk fordítani, hogy a: lé-nyeg.
   Ez az energia, az erő, erősség, a téridő lényege. Ezért a létezés Vizes, női oldala műveltető, aktív. Mozgásra készteti a férfi oldalt, a passzív létet, a táplálék által. A lét passzív, ami az időhurokban keringő forrás. Ő nem művel semmit, de vele művelteti a teremtést a női oldal káprázata, fátyla, a múlt sorozatos felvillanása. Itt tehát érdekes szerepcsere, kettősség figyelhető meg. A férfi és a nő egyszerre aktív és passzív, mivel kölcsönhatásról van szó. Ez adja a teremtés végtelen dinamizmusát a továbbiakban.
   A lét eteti önmagát önmagával, tehetetlenül, mert a saját behúzási tartománya, mint kényszertér körpályán tartja őt, forog maga körül a szamszárában vég nélkül, s csak "pislog" a felvillanó látványtól.
   A lét rövid alakjából, a levés-ből képzett lenni arra utal, hogy az önfenntartást biztosító táplálék csak rövid távon, kis távolságon (mikroszinten) belül tud etetni, jól lakatni, fenntartani, visszacsatolni önmagába. A hosszú alak, a létezés (leledzés) Vize viszont nagy távolságban (makroszinten) is műveltet, sodor, kényszerít mindent, amit elér. Létezni, leledzeni segíti a teremtményeket.
   Mellesleg a nő az, aki elcsavarja (körbeforgatja) a férfi fejét, de a férfi az, aki elcsábítja (magához vonzza egyenesen) a nőt. A párkapcsolat tehát akkor működik, ha kölcsönös.

5. ÖSSZEFOGLALÁS

   Mindezek alapján láthatjuk, hogy a hun-magyar nyelv az univerzum alaptörvényeivel és működésével kapcsolatos tudást őrzi a szerkezetében. Nem véletlenszerűen alakult ki, a majmok makogásából, hanem nagyonis tudatos tervezés eredménye. Bárki, bárkik lettek légyen a készítői, emberek avagy istenek, valódi és egyetemes tudással rendelkeztek a világról. S bár feledésbe merült az évezredek hányattatásai során eme misztikus tudás, a nyelvünk fennmaradt. Belőle bármikor újra felidézhető, felfedezhető a megvilágosodáshoz vezető út, ami az örök élethez vezet.
   Mert nyelvében él a nemzet.

Készült: 2003.10.07. - 2005.01.25.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz