A BÜNTETÉS FOLYAMATA
"Aki igazságot oszt, az igazságtalanságot egyesít."
Gyakran előfordul az életben, hogy két szabad akarattal rendelkező élőlény (nem feltétlenül intelligensek a szó emberi értelmében!) cselekedetei ütköznek egymással. Ezzel közvetlenül vagy közvetve akadályozzák egymás szándékait vagy kárt okoznak a másik bel vagy külvilágában. Mivel a gyakorlatban nagyon ritkán fordul csak elő, hogy két lény teljesen egyenrangú legyen és mindenben egyforma erős (kiegyenlített erőviszonyok), ezért szinte mindig kialakul az alá-fölé rendeltségi viszony. Megállapodás vagy dominanciaharc eredményeként. Ez a klasszikus úr-szolga viszony. Az úr pedig szankcionálja, bünteti a szolgája minden olyan megnyilvánulását, amiről tudomást szerez és helytelennek, a saját szubjektív bel és külvilágára nézve károsnak, rossznak ítéli meg. Aki nekem rosszat tesz, az bűnös és büntetést érdemel.
Bűn az, amit én a saját értékrendemben meghatározok annak, a szubjektív nézőpontomból ítélkezve. Bűnös az a lény, aki a bűnt, mint állapotváltozást előidézi, megcselekszi (okozza). Ezen megközelítés első hibája, hogy a bűn definiálásánál mindenki önmagából indul ki ha úri helyzetben van, s nem kell a másikkal alkudoznia, kompromisszumokat kötnie. A második hiba, hogy a bűn okát minden esetben egy másik lényben keressük. Nem a körülmények, a természet különféle kényszertereinek eredő hatásában (és semmiképpen sem önmagunkban), hisz a bűn attól bűn, hogy bennem (általam) azzá ítéltetett, holott dönthettem volna másképp is. Mivel a természet erőit nem lehet büntetni, nincs értelme például megkorbácsolni a tengert a vihar miatt (mint tette azt Xerxész). Így a bosszúra és megtorlásra vágyó egó kénytelen egy személyt, élőlényt keresni bűnbaknak. S általában nem mentő körülmény az, ha a bűnös a természet erőire hivatkozik.
A büntetés rossz cselekedet. Kár, fájdalom, veszteség okozása a bűnösnek ítélt másik élőlénynek, annak bel és külvilágának. A büntetés kinyilatkoztatott célja a bűn kiegyenlítése, mintha az rossz dolog lenne és kiegyenlítésre szorulna, nem pedig kijavításra. Ez a harmadik hiba. A rossz dolgot a kijavítás, jóvátétel helyett csak megduplázzuk a büntetéssel. Megdöglött a tehenem, dögöljön meg akkor a szomszédé is. A büntetés másik célja az elrettentés. Erőszak, fájdalom (veszteség) okozásával megváltoztatni a másik ember (élőlény) értékrendjét, világképét, terveit, szándékait. Rákényszeríteni őt egy számomra helyes cselekvési változatra, nem törődve azzal, hogy az vajon az ő számára helyes lesz-e?
Az úri helyzetben lévő személy ilyenkor úgy okoskodik, hogy fájdalom és veszteség okozásával átprogramozhatja a másikat, mert tudvalevő, hogy minden lény igyekszik elkerülni a számára rossz vagy rossz következményekkel járó dolgokat, cselekedeteket. A rossz dolgoktól menekülünk, elhatárolódunk tőlük (jelezve, hogy nem akarjuk vállalni velük a közösséget, s értük a felelősséget). Ez másként megfogalmazva azt jelenti, hogy az úr arról győzködi a szolgát, hogy az irány, amerre halad (az út, amit választott) az rossz őneki és irányt kell ezért változtatnia.
Mi ezzel szemben az igazság (a másik oldalról nézve)? A szolga azt látja, hogy ő halad a számára jónak tűnő úton, ahol valakinek megzavarta a világképét és ezért az az útjába áll (útonállóként) és harcolni kezd ellene, próbálja erőszakkal a rossz útra terelni. Tehát a szolga számára nem az út válik rosszá, hanem az útonálló úr, aki elöl vagy menekülni kell vagy behódolni neki, megegyezni vele netán harcolni ellene (ami szintén csatavesztéshez, alkuhoz vagy győzelemhez vezet, de mindenképpen fájdalommal jár).
Az ilyen konfliktusok okozzák a haragot, szenvedést, gyűlöletet a lények között és okai a mindenféle háborúknak. Az egész probléma kulcsai tehát.: 1. Az ítélkezés helyes alkalmazása. 2. A bel és külvilág megfelelő szintű uralása.
Ha bármely veszteségem pótolhatom, újrateremthetem, senki nem tud nekem kárt okozni. Ezért nem ítél el senkit az, aki Teremtő. Bűnt tehát csak akkor követhet el valaki, ha csupán pusztítani tud, teremteni nem, vagyis a világra irányuló manipulációs készsége nincs egyensúlyban.Készült: 2003.10.02.