EGYETÉRTÉS VAGY EGYÜTTMŰKÖDÉS1. AZ EGYETÉRTÉS
Az egyetértés az a jelenség, amikor két intelligencia egy adott részrendszerrel kapcsolatban egybevágó, tehát egyforma asszociációkkal rendelkezik, vagyis ketten (vagy többen) egy dolgot egy konfigurációban látnak, gondolnak, értenek. Ez mindig csak részleges lehet a teremtésben, azaz bizonyos korlátok között megvalósuló az aszimmetria tétel miatt. Még ha egy adott helyzetben, helyen és időben be is következik az egyetértés (látszata), ez mindig felületes dolog és idővel biztosan elmúlik. A fenntartásához ugyanis sok energiát kell belefektetni, azaz megszűrni a tapasztalatokat, átértelmezni és kimagyarázni őket. Nehéz egy bizonyos szemléleti pozíció tartományán belül maradni, miközben a kényszertér másfelé sodor. Ezért nehéz dolog a tartós egyetértés. Az ellentmondásos teremtésben az ellentmondásos ideológiákból épülő világképek miatt mindig gond volt és lesz az egyetértés.
2. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS
Az együttműködés az a jelenség, amikor két (szabad akarattal rendelkező) intelligencia valamely feladat végrehajtása során segíti egymást, erőforrásaikat összegzik a közös teremtés érdekében. Olyan irányú erőhatást produkálnak, amely harmóniában van a másikéval, és így a kettő egymást erősíti, támogatja, kiegészíti. Az együttműködéshez általában kell valamilyen szintű egyetértés, de előfordulhatnak olyan esetek is (véletlen egybeesések), amikor ez az egyet nem értés vagy szembenállás esetén is megvalósulhat. Ezt balszerencsének is hívják.
Van továbbá olyan fajtája az együttműködésnek, mely nem a szabad akaratok közös vállalkozásán alapul, hanem külső-belső kényszerhelyzeteken, pl. kényszerítésen (zsarolás, dominancia), külső támadás elleni védekezésen, mint a tömörülési reakció, muszájszövetség. Létezik olyan egyetértés is, amely nem jár együttműködéssel, azaz egymás támogatásával, ezt inkább hallgatólagos egyetértésnek nevezzük, mint tevékeny egyetértésnek. Ilyen a hallgatás (passzivitás), beleegyezés jelensége. Ha a helyzet értékelésekor ütközik egymással az egyetértés és az együttműködés érdeke, akkor jönnek a gondok.3. A HÁROM SZENTSÉG
Az emberek többnyire azzal hajlandók együttműködni, akinek szándékaival, világképével aktuálisan egyet is értenek. Akivel pedig egyetértenek, azzal könnyebben működnek együtt, vállalnak vele közösséget. Ha nincs egyetértés, az együttműködés csak kényszerhatásra valósul meg, muszájból és általában csökkent hatásfokkal. Nézzük meg a két jelenség mögötti mozgatórugókat.
Az egyetértés: ideológiai egybevágóság (gondolkodásban, szavakban kifejezve).
Az együttműködés: erőforrás hasznosítási egybevágóság (cselekedetekben kifejezve).
Az élet három szentsége közül (lásd az Eseményhorizont egy korábbi cikkét) az erőforrás igény a legerősebb, legalapvetőbb és ezért a legfontosabb. Ez a puszta (ön-)fenntartás szintje. Ha ez teljesül, rá építhető az ideológia (a logikai rendszer, a világkép), ami ezt irányítja és szervezi. Minden ideológia próbál logikus lenni, ezért szükségképpen ellentmondásos és hiányos lesz, mert nem adhat választ minden kérdésre. Ezért az ideológia, mint szentség gyengébb, könnyebben felszámolható, tehát érzékenyebb az önfenntartás kényszerénél. Ha ez a kettő szinkronba kerül egymással, megjelenhet (rájuk épülve) a szeretet, a harmonikus együttérzés, a vonzalom, ami a legkényesebb dolog és az élvezet forrása. Ilyen az élet szentségeinek hierarchiája.
Az alábbiakban felsorolom mindezen dolgok analógiáit.:
Szeretet - együttérzés - vonzalom - él - élvezet - érzés - harmónia.
Ideológia - szervezés - irányítás - létezik - cél - gondolat - információ.
Erőforrás - fenntartás - teremtés - van - biztonság - cselekvés - anyag és energia.4. A VÁLASZTÁS
Amennyiben az erőforrás igény (együttműködés) és az ideológia (egyetértés) ütköznek egymással valamely szituációban, nyilvánvaló, hogy mindenki a nyereség maximalizáló stratégiát fogja követni. Csak anyagi érdekből hajlandók az emberek olyasmiben együttműködni, amiben nem értenek egyet (kényszerházasság). Csak akkor nem működnek együtt, holott egyetértenek annak szükségességében, ha nem veszítenek ezáltal semmit (legkisebb kényszer elvére törekvés, magyarul lustaság és takarékosság).
A választást megkönnyítik az ideológiai magyarázatok. Egy jó szónok képes rá, hogy ügyesen manipulálva a szavakat és fogalmakat elhitesse a hallgatóságával, tulajdonképpen egyetértünk, s ezért egyet akarunk. A viszály szításának legegyszerűbb módja pedig az, ha belekötünk az apró részletekbe, megbújó ellentmondásokba (a kákán is csomót keresve) és fölnagyítjuk, eltúlozzuk őket. Látszólag tehát úgy tűnik, hogy az ideológia irányítja az erőforrás igényt, valójában azonban pont fordítva van.
Mindenki pontosan tisztában van a lelke mélyén a saját érdekeivel. Ezt azonban nyíltan fölvállalni és kinyilvánítani nem mindig jó taktika (az önzés elítélendő volta miatt), ezért az igazság leplezésére többnyire ideológiai magyarázatokat hívunk segítségül. Megindokoljuk - különféle furmányos logikai építményekkel - miért kell éppen azt tennünk, amit teszünk. Az ideológiák tehát indokul, mentségül szolgálnak a számunkra, betakarva a nyers valóságot: az önérdeket.
Ez a stratégia az egyén szintjén egészen jól működik mindaddig, míg szembe nem kerül a közösség jólétével és elvárásaival. Minden olyan problémakör az emberiség számára, amivel nem képes hatékonyan megküzdeni (szegénység, elnyomás, közöny, környezetszennyezés, háborúk, stb.), ugyanazt az üzenetet hordozza számunkra: nem az ideológiai különbségek az okai a helyzetnek, hanem csakis és kizárólag az egyéni önzés, ami sikeresen kerekedik fölül a csoport érdekein.Készült: 2003.11.16.-17.