GONDOLATOK AZ ÉLVEZETRŐL1. AZ ÉLVEZET ATTRAKTORA
Mi az élvezet? Elsőre azt gondolná az ember, hogy valamiféle rezgésállapot, ami kellemes érzést kelt az észlelőjében. Egy harmónikus rezgés élménye, aminek szívesen adjuk át magunkat, sőt szeretjük szándékosan előidézni, annyira vonzó hatású ránk nézve. Ha azonban jobban megnézzük (matematikusi szemmel) kiderül, valójában egy különös attraktorról van szó, amely nem csak rezgő hullámtérrel rendelkezik, hanem egy forrásrendszerrel is.
Az élvezetet okozó dolog kellemesen vonzó hatású az élvező tudat számára. Az élvezet mindig a tudat sajátsága, a test csak periféria hozzá. Egy fontos, de nem elengedhetetlen segédeszköz a megjelenítéséhez. Az élvezet fő hatása tehát az a tudatra, hogy befelé szívja és maga körül tartja az élvezőt, mintegy körpályára kényszerítve maga (a megnyilvánulása) körül. Tipikus ciklikus rendszerként viselkedik, melynek azonban dominál a hatása az élvezőre nézve más hatásokkal szemben, amik semlegesek, közönyösek vagy kellemetlenek, rosszak rá nézve.
2. A TUDAT FELHASADÁSA
A tudat, mint puszta létező önnön létében van (lásd: önvalóság definíciója), ami az időbeli kiterjedése okán egyre több pontból állónak látszódik önmaga számára. Szemlélni azonban mindig valahonnan lehet csak valamit, tehát egy (vagy több) pontból a többi pontot. Így a létező egységes öntudata virtuálisan felhasad több szemlélő tudatrészre (akik egymást szemlélik).
Az ilyen lokális (ponthoz kötött) tudat ösztönösen (természetszerűleg), a puszta fizikai felépítése és működése miatt vonzódik az (élvezetes) időörvény (sok pontú) rendszerekhez, hisz maga is az. A vonzódás közben a tudat, mint szemlélő állandóan mozog (kényszerterek által sodortatik) a teremtésben. A saját periférikus struktúrájának (ponthalmaz testének) megfelelően lesznek a számára kellemes és kellemetlen (netán érdektelen) dolgok. Ezek befolyásolják a mozgását, értékrendjét, világképét (a belső információ feldolgozási folyamatait). A dolog következménye az ítéletalkotás, különbségtétel kialakulása lesz (a tanulás, adaptáció, lényegében az intelligencia születése).
Érdekes módon minden olyan dologba - ami a stabilitás látszatát kelti a tudat számára valamiért (pl.: kellemessége, megfoghatósága, élvezhetősége okán) - mintegy kapaszkodni fog az intelligencia. Igyekszik tartósítani a kölcsönhatását vele. Ez (egyszerű nyelven megfogalmazva) a ragaszkodás a vágyakhoz, az élet örömeihez, az érzékkielégítés (élvezet) megvalósítása céljából.
Az aszimmetria tétel következményeként azonban tudatonként eltérők lesznek mindezen folyamatok paraméterei. A minden megnyilvánulásra törvényszerűen (és elkerülhetetlenül) jellemző egyediség tehát az egyetlen létező tudatát (Isteni Logosz) minden ciklikus rendszerében (időben elkülönült szemlélőpontjában - ezek a teremtmények, szűkebb értelemben a lelkek) különböző felépítésű információs struktúrává teszi. Ezek (pontosabban ők) a személyiségek, az individuumok, az egyetlen tudat megszámlálhatóan végtelen számú megjelenési formái.
3. ÉLVEZET ÉS SZENVEDÉS
Teljesen egyedi dolog (magánügy), hogy ki, mikor, hol éppen mit szeret és mit nem, mit csinál és merre megy. Mit élvez vagy utál. Ezt nevezzük általában sorsnak, a karmának, ami a mindent örökké mozgató kényszertér (univerzum háttérzaja) lényege. A dolog szépsége és ellentmondásossága éppen abban rejlik, hogy minden lokális tudat ugyanazt akarja: élvezni az életet, a világ szemléletének folyamatát, viszont mindenki másképp vágyik ezt megvalósítani. Ez szüli aztán a félreértéseket és válik minden konfliktus örök és megszüntethetetlen fundamentumává. Az élvezetre való egyetemes törekvés minden szenvedés alapja és oka. Lásd: Az entrópia effektus című írást.
A fejlett értelem az, amely megtanulta (bizonyos korlátok között) uralni, befolyásolni, irányítani a vágyait és ellenszenveit, tehát önmagát. Ez persze sosem lehet teljes mértékű, mert valamennyi szabadságfoka (pontosabban kötöttségfoka) mindig van a rendszernek a kölcsönös hatások miatt. Aki irányít, azt irányítják. Mégis törekedni kell rá, hogy ezen is felülemelkedjünk a teljesebb szabadság felé. Tudni kell a vágyakat létrehozni, fenntartani, irányítani, kiélvezni, lebontani és lemondani róluk. Ezzel sok szenvedéstől lehet megszabadulni (ha nem is mindtől), mert az élvezeti attraktorok is csak olyanok (lényegükben), mint bármi más a teremtésben. Keletkeznek és elmúlnak, akár akarjuk, akár nem. A létezésben ugyanis minden attraktor ugyanolyan: időben létező és ezért változó.
A túl sok vágy nem jó a tudat számára, mert sokfelé rángatja (húzza) az embert, megosztva figyelmét és erőforrásait. Ez kimerítő és a megvalósíthatatlansága (kiélvezhetetlensége) okán kudarcokhoz és szenvedéshez vezet. A vágytalanság sem jó, mert a túl nagy nyugalom (mozdulatlanság) elsorvasztja a tudatot. Amit nem használsz, az elsorvad, leépül, mert kvázi nincs rá szükséged, s végül eltűnik az életedből (meghal). Az élvezet létfontosságú mindenki számára (aki élni és a dolgokat éltetni akarja), mert megkavarja az állóvizet, a közelítően szimmetrikus állapotot. Erőt ad, célt, értelmet a tudat számára, s ezzel létjogosultságot is biztosít neki a tevékenykedéshez (amire végülis teremtetett).
4. AZ ÉLVEZET RENDJE
Jól megfigyelhető a világban, hogy szinte minden élőlény az élete fő céljának az érzékszervei kielégítését tekinti (lásd: Krisnások tanításai). Tehát az élet élvezetét, a boldogságot, a boldogulást. Minden olyan dolog (gondolat, érzés, tárgy, cselekvés, másik tudat), ami nem élvezetes a számunkra, egyben mellékessé is válik és idővel biztosan háttérbe szorul. Ez az önzés alapja. Az önzés tehát az egyedi értékrend alapján való kiválogatása a teremtésben minket körülvevő dolgoknak. Inkább élvezetrendnek kéne nevezni, mert az érték fogalma elválaszthatatlan az élvezetétől.
Azt a munkát tudjuk jól és tartósan, nagy energiabefektetéssel végezni, amiből nyerünk is valamit, s ez mi más lehetne a tudat számára, mint az élvezet. Ez a jutalom, a fizetség, a cél, az eredmény. E körül forog az egész teremtés, belefeledkezve önnön káprázatába. A nem gyönyörorientált dolgok - bár ilyenek is folyton keletkeznek a rendszerben - folyamatosan szelektálásra kerülnek és kivesznek az életünkből. És ez így van rendjén. Akkor is, ha hosszabb távon mindenféle káros következményei vannak ránk nézve (mellékhatások: függőség, felelőtlenség, figyelmetlenség, stb.).
Az élvezetek fokozhatók különféle izgalmi állapotok szándékos keltésével. Az izgalom felfokozott, felgyorsult állapot, gyors keringés az attraktor körül, esetleg egyenes zuhanás bele a forrásába. Ingerlés hatására jövünk izgalomba (függetlenül attól, hogy ez jó vagy kellemetlen a számunkra). Az ingerlés lényege a pozitív visszacsatolás, az érzékelés bizonyos paramétereinek erősítése, hogy hatásuk domináns legyen a többi érzéklettel szemben. Az ingerlő dolog kiemelkedik a tudatunk számára a környezetből, feltűnővé válik. Foglalkozni kell vele, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Akár jó, akár rossz dologról van szó szubjektíve.
A tiszta és kizárólag "jó" teremtés ugyan élvezetes, mert harmónikus és szép (szimmetrikus), de ez a nyugalom (kiegyenlítettség) hosszabb távon igencsak unalmassá (ingerszegénnyé, jellegtelenné) válik, a csekély mértékű háborgás, aszimmetria miatt. Azért keverünk a teremtésünkbe rossz dolgokat (mint sót a levesbe), hogy intenzívebb mozgásokat idézzünk elő, amik fokozzák az élvezetünket, az izgalmunkat, ingerültségi állapotunkat, s általa jobban kötődjünk a teremtményeinkhez, a világunkhoz. Hogy lekössön minket a teremtésünk. Ez a kavarodás eredményezi a világ sokszínűségét, változatosságát, ismertebb szóval a perverziókat.
5. A SZENVEDÉLY
A perverzió olyan lehetőség, mely nem tiszta helyzet (az ítéletalkotás számára), hanem ellentmondásos. Jó is és rossz is. A jó dolgok rosszal keverése mindig ellentmondásokra vezet. Ezek megakasztják, rabul ejtik a szemlélőt, mely sikertelenül próbálja tisztázni a helyzetet, ami persze nem lehetséges (viszont mégis annak tűnik). Lásd: A paradoxonok attraktorszerű működése című írást.
A lényeg az, hogy nincs igazi megoldása a helyzetnek. A konfliktus izgalmat okoz, ami élvezettel keverve erős, intenzív gyönyörűség (vagy szenvedés) forrása lesz. A szenvedély szavunk mélyebb jelentése ebben az összefüggésben rávilágít a folyamat lényegére: a szenvedély a gyönyörűség hajszolása a szenvedésig, a szenvedés árán.
Mindezek alapján kijelenthető, hogy a teremtés az összes lehetőség végigpróbálgatása során nem a lehető legjobb, legtisztább, legtökéletesebb megnyilvánulás megvalósítására törekszik (ahogy azt sok filozófiai iskola tanítja). Az Isten nem a legideálisabb formákat keresi, hanem a legélvezetesebb teremtést hajszolja az ellentmondások végtelen mélységű önhasonló (fraktális) struktúráiba merülten. És a két cél nem feltétlenül esik egybe (árnyalatnyi különbség szinte mindig van köztük). Amennyiben tehát a jóra törekvés és az élvezetre törekvés ütközik egymással, úgy ez további rendszerháborgásokat eredményez.
További gond, hogy az erősebb élvezetek erősebb kötődést jelentenek, aminek szorításából nehezebb szabadulni. Az erős vágyak (attraktorok) uralása nehezebb, ezért az "elszenvedésük" több kellemetlenséggel jár, ami csökkenti az élvezetet és újabb aktivitásra, beavatkozásra készteti az intelligenciát.
6. AZ ÉLVEZETRE NEVELÉS
Az, hogy a léleknek milyen sorsa lesz a jövőben, kezdetben az dönti el (amikor még fiatal és tapasztalatlan), hogy milyen első tapasztalatokat szerez az élvezetekről. Mit fog a tudata először élvezetesnek találni. Milyen vágyorientáltságú lesz a későbbi fejlődése során. Ez pedig könnyen befolyásolható (csábítások, kisértések által). Kulcsfontosságú tehát egy egészséges társadalom fenntartása érdekében a fiatalok (következő generáció) megfelelő vágyakra, élvezeti formákra nevelése! Ez kell legyen a legfontosabb célja és feladata az iskolának is, lényegében minden oktatási tevékenységet e köré kellene szervezni.
A beteges, elfajzott vágyak (homoszexualitás, pedofília, agresszió, kéjgyilkosság, kleptománia, dohányzás, alkoholizmus, kábítószerezés, szadizmus, mazochizmus, karrierista törtetés, hatalmi mánia, pénzhajszolás, stb.) beteges cselekvésre ösztökélnek és ezt semmilyen törvénnyel, erkölcsi gátakkal és szabályokkal nem lehet megfékezni, csupán illegalitásba kényszeríteni. Mivel az élet egy alapvető és elidegeníthetetlen tulajdonságáról van szó. Ami viszont illegális, az ellenőrizhetetlen, kezelhetetlen (az árnyékvilágba szorult, ahonnan folyamatosan kitörni igyekszik). Minden társadalmi nyomorúság közös alapja tehát az emberek rossz vágyakra szoktatása. Ez az, ami megengedhetetlen, ahogyan az egészséges élvezetek korlátozása és tiltása is (szexuális gátlások és tabuk, a különféle alkotói vágyak elsorvasztása, a szépérzék elferdítése, a másik élvezetének akadályozása, elítélése, a szegénység permanens életformává tétele a rosszléti társadalmakban, stb.).
7. A MENNYORSZÁG
A poklot a mennyországtól csakis és kizárólag az különbözteti meg, hogy az ott tartózkodó (élő) lények hogy érzik magukat benne. Milyennek élik meg belülről, lélekben, szubjektíve azt a világot. Nem az a lényeg, hol van ez a világ (az égben vagy a földön), hanem hogy élvezhető-e a számukra vagy nem. Ez lényegében hedonizmus, és okozója (többek között) a lélekvándorlásnak.
Talán azért vagyunk halandóak a földi testünkben (s élünk rendkívül rövid ideig), hogy mielőbb megszabadulhassunk a számunkra pokoli életkörülményeket kínáló földi élettől és tovább mehessünk egy jobb környezetbe. Aki itt akar örökké élni, az nem azért vágyik erre, mert olyan jó neki itt (még ha dúsgazdag, szép és egészséges is), hanem mert elhitte, hogy csak ez van, és a testbe zárt léten kívül nincs más, vagyis lényegében fél a haláltól. Még a rossz élethez is inkább ragaszkodik, minthogy elfogadja a véget - a vágyakozás és az élvezet lehetőségének végét. Egy jobb jövő lehetőségében reménykedni: ragaszkodás az élvezetesnek tűnő dolgokhoz és harc azok megszerzéséért.
A mennyországban senkinek nem kell harcolnia azért, hogy kedvére élvezhessen. Az élvezet megéléséhez szükséges információk és eszközök szabadon rendelkezésre állnak. Ebből az is következik, hogy nem lehet mennyország az olyan hely, ahol az élvezet tárgyai csak feltételekkel szerezhetők meg. Ahol fizetni kell a dolgokért, ott mindig felüti fejét a versengés, a bűn, a lopás, csalás, kisajátítás, kapzsiság, erőszak, stb. És itt jutunk el a szeretet témájához.
Akit szeretsz, annak megadod az élvezet lehetőségét, a hozzá szükséges eszközöket, méghozzá viszonzás (ár) nélkül. Ezt pedig maradéktalanul megvalósítani csak úgy lehet, ha felismered, hogy egy vagy a másikkal, s az ő élvezete a te élvezeted is. Az egyetlen Isteni Logosz, a létező tudat két lokális szemlélő alrendszere vagytok. Az nem lehet kérdéses, hogy bár a két szemével az ember két különböző (bár hasonló) képet lát, mégis egy emberhez, egy tudathoz tartozik ez a két érzékszerv. Ugyanígy két lélek (vagy két társadalom) is egy felsőbb tudathoz tartozik, bár sosem látják pontosan ugyanazt (ugyanolyannak a világot). Ennek felismerése vezet el a megvilágosodáshoz, és később az élet igazi élvezetéhez a mennyországban, ami a lélekben (a tudatban) jön el. Mert minden abban van, az által van és azért létezik, hogy önmagának örömet okozzon.
Készült: 2003.12.08.