1. A KAVITÁCIÓ KLASSZIKUS ÉRTELMEZÉSE
A kavitáció (a tudomány jelenlegi, hivatalos álláspontja szerint) gőzbuborékok keletkezése a folyadékok kisnyomású tartományaiban, ami főleg nagy sebességű áramlási zónákban jelenik meg. Centrifugális szivattyúkban, hajócsavarok és vízturbinák környezetében figyelhető meg és kiterjedt eróziót okoz a forgó lapátokon, valamint minden érintett anyagfelületen. Rezgésekkel, kopogásszerű hanggal jár, eltorzítja az áramlási képet és csökkenti a hatásfokot. Mindegy, milyen anyagból készítik a hajócsavart vagy turbinalapátot, egyaránt megeszi a felületét, szó szerint kimarja a legkeményebb ötvözeteket is, apró gödröcskéket képezve rajta. A szó jelentése egyébként: üregesedés. A kavitáció mindezek miatt egy nem kívánatos természeti jelenség, amit lehetőleg ki kell küszöbölni a turbina forgási sebességének limitálásával vagy áramlási profiljának megváltoztatásával. Ez utóbbi nem jelent igazi megoldást, mert nem lehet vele teljesen megszüntetni a kavitációt.
A kavitációs (gőz)buborékok az áramló folyadékban hirtelen fellépő
nyomáscsökkenés
hatására keletkező apró, pár milliméteres gömböcskék. A nagy nyomású
tartományokba
érve gyorsan összeroppannak, és ha az eltűnésük egy fémfelület
közelében
következik be, adott méretű (szintén milliméteres) gödröt vájnak bele.
A megjelenésükhöz elegendő mindössze 4-5 atmoszférányi nyomáskülönbség
is, tehát már a kerti slaugban is létrejöhetnek, ami ettől furcsa,
pattogó
hangot ad locsoláskor.
Az elmúlt évtizedekben sokan foglalkoztak a kavitációs jelenségek vizsgálatával, beleértve a szabadenergia kutatókat is, és számos találmány készült, ami a gödrösödés során felszabaduló energiát hasznosítja valamilyen módon. Itt az ideje, hogy megvizsgáljuk a kavitációt időfizikai szemszögből és megértsük működését. Erről szólnak az alábbi sorok.
2. A KAVITÁCIÓ FOLYAMATA
A folyadékok közös tulajdonsága, hogy csak kis mértékben összenyomhatóak, ellentétben a gázokkal és egyes szilárd anyagokkal. A folyadékokban az atomok, molekulák kis golyócskák módjára gördülnek el egymáson és ezért jó hatásfokkal kitöltik a rendelkezésükre álló teret. Nem hagynak magukban mikroszkópikus üregeket, így a belső sűrűségük közel egyenletes makro és mikro mérettartományokban egyaránt. Áramláskor szinte minden esetben turbulenciák képződnek bennük, különféle belső örvények, amik rontják az áramlás hatásfokát, fékezik azt és egyben gondoskodnak a folyadék keveredéséről is.
Ha egy nagy nyomású folyadékban hirtelen nyomáscsökkenés következik be, az anyag gyakorlatilag szétszakad. Belső folytonossága megszűnik, hézagok, rések keletkeznek benne a pillanatnyi mozgási viszonyoknak megfelelően. A folyadékok azonban nem úgy szakadnak szét, mint a szilárd anyagok. Nem néhány darabra esnek szét, némi törmelék kiséretében, hanem a rendelkezésükre álló teret nagyjából egyenletesen kitöltve cseppekre robbannak szét. A cseppek között pedig apró üregek, üres lyukak keletkeznek. Ezek szó szerint vákuum buborékok, tehát nem gőzbuborékokról van szó. Nincs bennük semmiféle gőz, de mivel a vákuumnak kitett folyadékok forráspontja sok esetben drasztikusan megváltozik, mikro gőzösödésre késztetik az őket körülvevő anyagot. Ezért omlanak össze olyan gyorsan a buborékok. A folyamat annyira gyors, hogy a folyadékot esetleg körülvevő közegnek (pl. levegőnek) nincs ideje odaáramlani és kitölteni a lyukakat, így itt nem légritka, hanem valódi teljes vákuum keletkezik egy nagyon rövid időre.
A buborékok mérete és száma, valamint térbeli sűrűsége a nyomáscsökkenés mértékétől függ. Milyen gyorsan, mekkora csökkenés következik be. Kezdetben gömb alakúak, majd gyorsan belapulnak, ahogy a vákuum hatására odaszívódnak a környező cseppek, drasztikus esetben gőzszerűen molekulákra szakadva. Érdekes módon a buborékok először tórusz alakot vesznek föl, a két szembenlévő oldalukon beméllyedve, majd itt egy lyuk képződik a közepükön. A kialakuló gyűrű ezután vékonyodni kezd, végül teljesen eltűnik. A jelenséget valószínűleg a folyadék turbulens mozgása okozza, a vákuum buborék adott tengely körüli forgása. Valójában persze nem a vákuum (a semmi) forog, hanem az azt körülvevő, a vákuumtér határát alkotó anyagcseppek örvénylenek, amik a forgástengely mentén zuhannak bele először az anyagmentes tartományba (amerről minimális a centrifugális erő). A turbulens mozgást a cseppek közti felületi feszültségek is fokozzák, amik a buborék irányában hiányoznak a nagy távolság miatt. Így a molekulák közti összetartó erők némileg lassítják az összeomlás sebességét.
A buborékok összeomlása egy másodpercen belül bekövetkezik, és egy apró, csattanó hanggal jár. Ez gyakorlatilag a folyadékmolekulák összeütközésének zaja (csobogás), ami nagy mennyiségben ropogó, pattogó, illetve dübörgő hangot kelt a közegben. Hasonlót ahhoz, ami a forráspont közelében keletkezik a gőzbuborékok hatására. Ezért is nevezik a tudományban a jelenséget gőzbuboréknak. Közelebbről megfigyelve azonban a buborékok összeroppanása fényjelenséggel is jár. Apró, kékesfehér színű fényfelvillanások keletkeznek azon a helyen, ahol egy buborék eltűnik és radioaktív sugárzás mérhető a nyomukban. A látható fény mellett infravörös, ultraibolya, röntgen, gamma és rádiósugárzás is keletkezik, valamint neutronsugárzás, ami (víz esetén!) pár centiméter megtétele után szerencsére elnyelődik a közegben (Cserenkov-sugárzás).
A buborékok összeomlása annihilációt okoz. Megsemmisíti a közelükben lévő anyagokat egy adott távolságon belül. Nem elpárologtatja őket és az atomok sem alakulnak fénnyé, hanem ténylegesen és véglegesen megszűnnek. Az atomokat alkotó stabil elemi részecskék (proton, neutron, elektron) megsemmisülésekor a bennük tárolódó (nagy mennyiségű) fény hirtelen kiszabadul, különféle frekvenciákon szétsugárzódva a környezetbe, és elnyelődik a szomszédos atomokban, növelve azok gerjesztettségi szintjét (hőmérsékletét). Vagyis a kavitáló folyadékban megszűnnek az anyagok.
A hatás független az anyagok szerkezetétől, tehát még a gyémántot is megeszi ha bekerül a jelenség hatósugarába. Egy zárt rendszerben keringő folyadék így fokozatosan elfogy a kavitáció hatására, a buborékokkal érintkező turbinalapát anyagával vagy a csővezeték falával együtt. Semmi sem állhat ellent neki (ami anyagból van!) a jelenlegi ismereteink szerint, így eme erózió ellen csak egy módon védekezhetünk: ha megakadályozzuk a kialakulását.
3. A KAVITÁCIÓ FIZIKÁJA
Miért szűnnek meg az atomok egy aprócska, időleges vákuum buborék hatására? Hisz a világűrben vagy egy vákuumkamrában egész jól elvannak a különféle anyagok és eszükbe sem jut befejezni a létezésüket. Az ok a nyomáskülönbségben rejlik.
Amikor összenyomunk egy anyagot, atomokat préselünk egymáshoz. Gyakorlatilag elektronhéjak nyomódnak elektronhéjakhoz, részlegesen egymásba hatolva. Az elektronok egymásra gyakorolt taszító hatása áll ellent a külső nyomásnak. Az elektronhéj deformációja megváltoztatja az atomok egyedi, valamint a közös, eredő gravitációs hullámterét, minek hatására a magnukleonok mozgása, gerjesztettségi állapota is megváltozik. A neutronok és protonok némi fényt engednek ki magukból, átmenetileg megnövelve a fotinók mennyiségét a részecskék közti térben (az atomrácsban). Összenyomás hatására így minden anyag melegedéssel és hőleadással reagál.
A nyomáscsökkenés éppen ellenkezőleg, hőt von el a környezettől. Mint amikor a mosdószivacsot összenyomjuk, majd elengedjük: a víz (fény) ki-be áramlik a rácsszerkezetben, hogy a belső és külső nyomás (fénysűrűség) mielőbb kiegyenlítődjön. Miután a kiegyenlítődés lezajlott, a helyzet stabilizálódik. De mi történik drasztikus nyomásváltozás esetén?
Ha nagy erővel csapunk egymáshoz atomokat, elemi részecskéket, egy határon túl nem bírják elviselni a hirtelen fellépő nyomást és megsemmisülnek. Ilyet eddig (főként) csak részecskegyorsítókban és nukleáris robbantásoknál sikerült elérnünk, mert az anyagok meglehetősen jól bírják az inzultálást. Nehéz, de nem lehetetlen őket megsemmisíteni. A hirtelen nyomáscsökkenés ugyanilyen pusztító rájuk nézve.
A vákuum buborék fala mentén sorakozó molekulák elektronjait furcsa hatás éri. Egyik oldalról nagy nyomásnak vannak kitéve, a másik oldalról viszont a hirtelen nyomáscsökkenés szívja őket kifelé, erősen aszimmetrizálva ezzel az elektronhéj térbeli szerkezetét. Megnő az elektronok ütközésének veszélye, főleg a külső héjakon eme sajátos zavarás miatt. A dolog (a hullámtér aszimmetriája) a magnukleonokra is hat, de kevésbé, mert azok nagyobb tömegűek, lassabban mozognak és viszonylag védett helyen, az atom közepén helyezkednek el.
Ha két szomszédos molekula külső elektronja összeütközik, sehogy sem bírva egymást elkerülni, mindketten kölcsönösen megsemmisülnek. Darabokra törve megszakad a belső önkeltési időrendszerük, mintegy felbomlik a látszatjelenségüket fenntartó időhurok. Mivel azonban minden elektronnak van egy proton párja is, amivel elszakíthatatlan időszál köti össze, így vele együtt az atommagban található protonja is azonnal megsemmisül. Belülről kifelé haladva semmivé foszlik a proton, a benne tárolódó fény pedig kiszabadul, javarészt a többi magnukleonnak ütközve és bennük elnyelődve.
A mikro annihiláció nyomán radioaktív bomlás következik be. Az atommag széthasad, különböző izotópok keletkeznek, és nagy mennyiségű (radioaktív) sugárzás szabadul fel, ami további maghasadást idézhet elő a szomszédos atomokban. A láncreakció további részecskék annihilációjával is járhat, főleg a szerterepülő gyors neutronok miatt, amik további részecskéket pusztíthatnak el amikor beléjük ütköznek. Az eredmény egy mikro atomrobbanás a kavitációs buborék felszíne körüli tartományban.
Az atomokat érő drasztikus hatások ugyanakkor olyan gyorsulásra is késztethetik őket, amit a magnukleonjaik nem tudnak elviselni, tehát szintén annihilálódnak. Például a nagy nyomáskülönbség okozta hirtelen rántások, lökések összetörhetik (elvileg) a részecskéket a magban is. Ha pedig egy proton megsemmisül, akkor a héjban található elektron párja is lebomlik pikoszekundumok alatt. A töltött részecskék megszűnése az atomok átmeneti ionizációjával jár, ami megváltoztatja a köztük lévő kötéseket, sőt a molekulák közti másodrendű kötéseket is. Hirtelen nagyon sokminden történik nagyon kis helyen, nagyon rövid idő alatt.
A proton és az elektron a neutron bomlása során keletkezik, amit a részecske fénnyel való feltöltődése okoz. A kavitáció során létrejövő atomrobbanásban főleg elektronok és protonok semmisülnek meg (páronként!), a neutronok relatíve védettebbek a pusztítással szemben (de nem teljesen!). Ezért szabadulnak el nagy számban a bomláskor, majd a robbanástól nyert mozgási energia függvényében szétrepülnek, másodlagos pusztítást okozva.
A kavitációs (nukleáris) robbanásban azonban érdekes módon nem csak radioaktív bomlás figyelhető meg, hanem esetenként magfúzió is létrejöhet (viszonylag ritkán). Egyes instabil izotópok összeütközve új elemekké állhatnak össze. Így nagyon sokféle új anyag keletkezhet, ami korábban még nyomokban sem volt jelen a folyadékban. Erre utalnak is mérések, amikor a zárt rendszerben végbemenő kavitációs robbanások nyomán visszamaradó anyagokat elemezték. A természet boszorkánykonyhájában előszeretettel keletkeznek mindenféle újdonságok.
A robbanást végül a vákuum buborék megszűnése és a folyadék áramlása befolytja, elvezetve a felszabaduló hőt. Mivel a kavitáció hevességének növekedésével a pusztító ereje is megsokszorozódik, azt kellene várnunk, hogy végül az egész felrobban, mint egy igazi atomrobbanás. Hogy ez mégsem következik be a nagy sebességgel forgó turbinalapátok mentén, az annak köszönhető, hogy a lapátok hamarább elfogynak, minthogy az áramlást és vele a nyomáscsökkenést a kritikus értékre növelhetnék. Ha nem állítják le, csak egy csutka marad a rotorból. Így a kavitáció egyszerű és könnyen előállítható módját jelenti a szabályozott nukleáris reakciónak, amit energiatermelésre is fölhasználhatunk (többek között).
4. ENERGIATERMELÉS KAVITÁCIÓVAL
Ha folyadékot keringtetünk egy zárt rendszerben nagy sebességgel, és a csőben kialakítunk egy szűkülő, majd hirtelen kitáguló szakaszt, akkor ott könnyen elérhető a kavitációhoz szükséges nyomáscsökkenés. Csupán arról kell gondoskodni, hogy a buborékok még véletlenül se érhessék el a berendezés falát, különben idővel kilyukasztják a fémet. Erre a legjobb mód, ha az áramló folyadékot forgásra kényszerítjük, mert így a buborékokat beszívja középre az örvény. Pontosan úgy, ahogy a megkavart szódavizes pohárban is középre húzódnak a gázbuborékok.
Működés közben a folyadék molekulái
folyamatosan pusztulnak és a
belőlük
kiszabaduló fény hevíti a környezetét. Rendszeres időközönként épp
ezért
utána kell tölteni a rendszerbe a folyadékot (erre a víz látszik a
legolcsóbb,
legjobb anyagnak). A működő készülék radioaktív sugárzást bocsát ki,
így
célszerű megfelelő sugárvédő köpennyel ellátni az egészet, és nem kell
a szükségesnél többet a közvetlen közelében tartózkodni. A megfelelő
óvintézkedések
betartásával semmivel sem veszélyesebb, mint egy rádió adóvevő
(mobiltelefon)
sugárzó antennája. Emiatt kiválóan alkalmas lehet háztartási
energiatermelő
rendszerként való forgalomba hozatalra is, mint otthoni mini atomerőmű.
Fontos előnye a módszernek a
radioizotópos és urán fűtőelemes
atomerőművekkel
szemben, hogy a benne keletkező radioaktív izotópok is nyomtalanul
megsemmisülnek
egy idő után, így a sugárzás nem lép túl egy kritikus szintet. Nem
lehet
a berendezést megszalasztani, leolvasztani, felrobbanásra
kényszeríteni.
Csupán túlhevíteni, ami a legrosszabb esetben gőzrobbanással járhat, ha
a burkolat nem bírja a nyomást és a hőt. Ekkor persze megszakad a
folyadék
áramlása is, és a kavitációs folyamat leáll. Így ez az eszköz
gyakorlatilag
alkalmatlan közvetlen katonai felhasználásra, mert nem lehet belőle
bombát
készíteni.
A készülék a kikapcsolása után nemsokkal teljesen sugárzás mentessé válik, tehát szétszedhető, javítható védőfelszerelés nélkül is. Nem keletkezik az üzemelése során radioaktív hulladék, így annak tárolásáról sem kell gondoskodni. Sőt, a kavitáció kiválóan alkalmas a különféle veszélyes hulladékok megsemmisítésére.
5. HULLADÉK MEGSEMMISÍTÉS KAVITÁCIÓVAL
Az iparban rengetegféle olyan veszélyes hulladék keletkezik, aminek a megsemmisítése elég problémás, az eltárolása pedig hosszabb távon nem megoldott. A környezetbe kerülve ezek az anyagok komoly ökológiai katasztrófákat okozhatnak. Ilyenek a primitív nukleáris ipar által kitermelt radioaktív hulladékok (enyhén sugárzó szemét és elhasznált fűtőanyag), a semmire sem jó atombombák hasadóanyag töltetei (urán és plútónium), a kémiai vegyszerek és más kegyszerek (vegyi és biológiai fegyverek). Ez minden évben sok ezer tonna veszélyes anyagot jelent, amivel lassan tele lesznek a tárolóink, sivatagjaink és az óceánok feneke.
Ha ezeket a tárolgatás, ide-oda rakosgatás helyett szépen pépesítjük, finomra őröljük, majd beadagoljuk a nagyobb teljesítményű kavitációs erőműveink reakcióterébe (a folyadékba keverve), akkor ott szépen megsemmisülnek. Nyomuk sem marad, viszont sok-sok megawattnyi elektromos energiát fognak szolgáltatni a következő évszázadokban, amíg nemzetközi összefogással teljesen meg nem tisztítjuk tőlük a Földet.
A nem veszélyes (háztartási) hulladékot célszerűtlen lenne ezen a módon annihilálni, mert annak legjava újrahasznosítható. Butaság lenne az értékes anyagokat elherdálni ilyen könnyelmű módon, mivel arra már képesek vagyunk, hogy elpusztítsuk az anyagot, de ahhoz még messze nem értünk, hogy előteremteni is tudjuk. Ha mindent betüzelünk a kavitációs erőműveinkben, végül az egész bolygót elfogyaszthatjuk a talpunk alól, amilyen falánkak (energiaéhesek) vagyunk. Ehhez persze az egész társadalmi struktúrát is át kellene programozni, kötelezővé tenni a szelektív hulladék begyűjtést és gondoskodni a közel 100%-os hatékonyságú reciklálásról.
6. KAVITÁCIÓS ERŐMŰVEK
A kavitációs erőművek kapacitásának csak a technológiai korlátok
szabnak
határt. Elvileg készíthetők gyufásdoboz méretű, mini erőművek is, amik
átvehetik a különféle elemek és akkumulátorok helyét az élet szinte
minden
területén. Beszerelhetők autókba, repülőgépekbe, űrhajókba, robotokba,
sőt városokat, egész ipartelepeket üzemeltethetünk a sok megawattos
változataikkal.
Teljesen kiválthatjuk velük a fa, szén, kőolaj és urán tüzelésű
erőműveket,
a geotermikus, szél, vízi és naperőműveket, egyszóval mindent amit
korábban
kitaláltunk. Az alkalmazási lehetőségeknek csak a fantáziánk szab
határt.
Mivel az annihilációs reakció jól szabályozható, az erőmű
megfelelő
paraméterezésével elérhető, hogy a rendszer egyenletes, illetve
kívánatos
teljesítményen járjon. Például 70-80 Celsius fokú fűtővizet
szolgáltasson
egy lakóház melegen tartására télen. Ilyen rendszerek (házi kivitelben)
már vagy 5-10 éve működnek Magyarországon is, valamint a világ sok
országában,
igaz nem verik túl nagy dobra a létezésüket, mivel a hatásfokuk 100%
fölött
van, ezért hivatalosan ez a technológia nem is létezhet. Még
szabadalmaztatni
sem lehet, így a tömeges gyártása és forgalmazása is ügyesen
akadályoztatva
van, nehogy az emberiség (mármint a lakosság java része) olcsó (kvázi
ingyenes)
energiaforráshoz juthasson. Az igazi jólét ebben a társadalomban szinte
senkinek nem áll érdekében, főleg nem azoknak, akiknél a hatalom és a
pénz
van.
Elektromos áramot is termelhetünk vele, közvetlen hő-áram
átalakítókkal
vagy ugyanazon primitív módszerrel, mint a hagyományos, nyomottvizes
atomreaktoroknál,
ahol egy szekunder vízkört is ki kell alakítani a hő elvezetésére a
gőzturbinákhoz.
A 4-5 atmoszférányi nyomásnak ellenálló primer keringtető rendszert
gyerekjáték
elkészíteni. Nem igényel magas szintű mérnöki tudást, sem hatalmas
ipari
beruházást, így a fejlődő országok számára is azonnal elérhető lenne ez
a módszer.
Az olajországok, meg a szén és atomlobbi persze nem fognak örülni az új technológiának, ezért a tömeges elterjedése inkább egy globális válsághelyzet esetén várható. Ha az állandó globalizációs háborúsdi és a demokratikus gyarmatosítás miatt hirtelen leáll a kőolaj kitermelése és szállítása, és sok millió ember marad ott a hideg, sötét lakásában, egyből ezer kézzel kapnak majd utána. Addig azonban türelmesen várnunk kell és fizetni a környezetszennyező és gazdaságtalan energiatermelés árát.
7. A KAVITÁCIÓ MELLÉKHATÁSAI
A Föld felszínén (és atmoszférájában) körülbelül 1,4 milliárd köbkilométernyi víz található, javarészt folyékony állapotban. Mivel egy háztartási kavitációs atomerőmű naponta csak pár centiliter vizet szüntet meg (az energiafogyasztástól függően), optimista becslések szerint is elegendő lesz a természet adta mennyiség a következő néhány évezredre (feltéve, hogy a lakosság létszáma nem haladja meg a 10-20 milliárdot). Még ha nagyon túlzásba is vinnék utódaink az anyagmegsemmisítést, akkor sem valószínű, hogy belátható időn belül kritikus mértékben csökkenjen emiatt a világ tengereinek szintje. Mindenesetre a víz jóval tovább fog tartani, mint a kőolaj és az urán.
Mivel a Naprendszer külső területein hatalmas mennyiségben található víz (pontosabban jég) a gázbolygók holdjain, az üstökösökben és plometekben, könnyen pótolhatjuk majd a szertelenül elpazarolt köbkilométereket a jég importjával. A szilárd kőzetek betüzelésével pedig további évtízezredeket, ha nem évmilliókat nyerhetünk, mire feléljük az egész bolygórendszerünket és termikus sugárzás formájában agyon hőszennyezzük vele a kozmosznak ezt a csücskét. De ez már legyen az utódaink gondja.
Mint minden technológia esetén, ami tömeges méretekben elterjed a társadalomban, úgy ennél is fel fog lépni az emberi felelőtlenség általános szabálya. Ahogy az emberek nem vigyáznak az autójukra, telefonjukra és mindenféle elektromos berendezéseikre, különféle baleseteket okozva velük, úgy nyilván a kavitációs erőműveket is sokan fogják majd nem rendeltetésszerűen használni. A termék hamisítók pedig piacra dobnak majd belőle olcsó és selejtes gyártmányokat, amikből kispórolják a sugárzásvédő pajzsot, meg a biztonsági rendszereket, és ez sok ember életébe fog kerülni. De ez már emberi probléma, ami mit sem von le az eljárás hasznosságából. Bolondbiztos technológiát fejleszteni sajnos igen nehéz...
8. KAVITÁCIÓ A TERMÉSZETBEN
Ha kicsit jobban utána nézünk, kiderül, hogy kavitáció nem csak a túlpörgetett hajócsavarok környezetében jön létre a tengervízben. Mélyen a talpunk alatt, a Föld magjában is állandóan zajlik az anyagmegsemmisülés. A bolygónk szilárd magja és folyékony köpenye közti határfelületen az eltérő forgási sebesség miatt (aminek a magnetoszférát köszönhetjük) szintén kialakul annihiláció, főleg a Hold árapály ereje nyomán. A Hold ugyanis maga felé húzza a Földet, ami nyomáskülönbséget okoz a mag két átellenes oldalán, turbulenciára késztetve a folyékony magmát.
A Föld belseje nem csupán azért olyan forró, mert odalent nagy a nyomás, és folyamatosan bomlanak az égitest keletkezése óta bezárt nehézelemek, radioaktív izotópok, hanem mert a súrlódás hatására annihilálódik az anyagának egy kis része. Erősebb gravitációs hatásra, amit okozhat például egy bolygó együttállás (Nap, Vénusz, Mars, Jupiter és a Hold) vagy egy nagyobb égitest elhaladása a Föld közelében (lásd: a Marduk napközelpontban), felfokozódhat a súrlódás. Gondoljunk itt arra, hogy a bolygónk anyaga a felszínen, az egyenlítőnél 1666 km/óra sebességgel forog (a hangsebességnél is gyorsabban). Ha a szilárd mag átmérőjét 2450 km-nek vesszük, akkor ennek forgása 320 km/óra körüli lehet, amennyiben nem tér el nagyon a felszín forgási sebességétől. A kerti slaugban messze nem áramlik ilyen gyorsan a víz locsoláskor, mégis föllép benne annihiláció.
Amikor a szilárd mag (a gravitációs vonzás hatására) elmozdul a folyékony köpenyben, maga előtt összepréseli azt (sok száz kilométeres sebességgel), míg mögötte hirtelen lecsökken a nyomás. A jelenség totális földindulást okoz a felszínen, amit tovább súlyosbít a bomláskor fölszabaduló gyors neutronok özöne. Ezek a felszínt elérve minden élőlényt elpusztítanak (kivéve a tengeri élővilágot), amit meghagytak a súlyos földrengések, földcsuszamlások és szökőárak. Nincs tehát szükség arra, hogy egy óriás meteor becsapódjon a Földbe. Bőven elég az is, ha túl közel száguld el mellettünk, a tömegével (picit) kimozdítva a bolygómagot. Egy ilyen balhét csak az űrben lehet túlélni, biztonságos távolban. A felszínen a pusztítás közel 100%-os lesz.
Ugyanez a jelenség a többi, hasonló belső szerkezetű bolygónál is előfordulhat, például a gázbolygóknál (amik igen gyorsan forognak!), biztosítva a belső hőtermelődést a radioaktív bomlás mellett. Nyilván ez okozza, hogy az égitestek jóval több hőt bocsátanak ki, mint amennyit a Napfényből elnyelnek. Elvileg még a Napban is felléphet kavitáció az izzó hidrogén plazmában, ha heves turbulenciák kavarják fel a csillag köpenyét.
A kavitáció, illetve az annihiláció valószínűleg meglehetősen gyakori jelenség a természetben. Nem csak a neutroncsillagok, fekete lyukak magjában léphet fel az extrém nyomás hatására (lásd: Szupernóva keletkezése fekete lyukból, a 2004-es év írásai közt). Még a légkörben csapkodó villámok által a levegőben kialakított villámcsatornában is fellép kavitáció, amikor az intenzív szabadelektron áramlás következtében elektronok, illetve levegő molekulák ütköznek egymással és semmisülnek meg. Minden villám egy mini atomrobbanás az égen (mi meg balga módon belebámulunk sokszor, elgyönyörködve szépségében). Műszeresen mérhető mennyiségű radioaktív sugárzást okoz, hozzájárulva a felszíni háttérsugárzáshoz.
Elvileg a jelenség felléphet még a tengervízben akkor is, ha hirtelen, erős földrengés következtében földcsuszamlás rántja magával a vizet a fenéken. A szuperszónikus repülőgépek (hiperszónikus raktéták) haladása közben is keletkezhetnek kavitációs buborékok a hajtóműben vagy a szárnyak végein a levegőben. Nukleáris robbantásoknál is semmisülnek meg anyagi részecskék szép számmal (atom, neutron és hidrogénbombánál egyaránt). Extrém körülmények között dolgozó anyagmegmunkáló gépek is előidézhetnek annihilációt, például légkalapács, ütvefúró, ipari gőzkalapács, nagy teljesítményű vágólézerek, stb.
Készült: 2005. decemberében.