A PARADOXONOK ATTRAKTORSZERŰ MŰKÖDÉSE1. A PARADOXON CSAPDÁJA
A paradoxon, mint ellentmondásos helyzet minden logikus stratégiát követő élőlény (intelligencia) számára csapdaként működik, mert megakasztja tudatában a döntési és cselekvési folyamatot. Ha nem tudsz dönteni, mert minden előtted lévő, belátható lehetőség, elágazás ellentmondásos (jó is meg rossz is), és emiatt nem tudsz tovább lépni, akkor ott ragadsz. Megakadsz a döntési csomópontban, miközben egyre alaposabban mérlegeled a lehetőségeket, vizsgálod az elágazásokat, egyszóval információkat gyűjtessz róluk, hogy pro és kontra eldönthesd, mit tegyél. Ez viszont idő és energia igényes folyamat, s közben a rendszered várakozni kényszerül. Úgymond: le kell ülnöd, hogy végiggondold a dolgokat. A megállás késlelteti a reakcióid, emiatt egyre jobban lemaradsz a világ eseményeitől, tehát gyakorlatilag a helyzet foglyává válsz.
Vannak feloldható paradoxonok és feloldhatatlanok. A feloldhatóság függ a természeti törvényektől, a beszerezhető információktól (mennyiségük, minőségük) és a feldolgozó, értékelő rendszer (a tudat) képességeitől (sebességétől), amivel szelektál és ítélkezik. Az ítélkezés ráadásul nagyban függ az egyéni tapasztaltságtól, és a tudás bonyolultságától, valamint az intelligencia értékrendjétől, rugalmasságától. A rugalmasság itt a paradox helyzetek kezelésének könnyedségére vonatkozik.
Sok esetben az juttat holtpontra, bénaságba egy rendszert, hogy nem képes önmagát rugalmasan átkonfigurálni, átprogramozni, megváltoztatni a nézőpontját, értékrendjét, vagyis a kiértékelési mechanizmusát. Nem tud alkalmazkodni, megváltozni, mert nem ura önmagának. Nem kellő mértékben önirányító, hanem különféle kényszerterek (szokások, gátlások, tanult törvények) vezetik.
Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy egy adott rendszer számára holtpontot, parkolóállást, csapdát, vesztegzárat, kényszertartózkodási helyet képeznek a feloldhatatlannak látszó paradoxonok. Ezek a működésüket tekintve pontosan olyanok, mint egy attraktor. Ha bevonzottak, pályára állsz körülöttük és sokáig ott fogsz keringeni, míg egy másik kényszertér ki nem szabadít a fogságukból.
2. A DÖNTÉSI CSOMÓPONT
Vannak tehát az életben olyan döntési csomópontok, ahol simán át tudsz menni, mert egyértelműen meghatározható a leghelyesebb útirány (cselekvési módozat), illetve olyanok, ahol nem. Ezek mindig megakasztanak a mozgásodban.
A döntési csomópont definíciója a filozófusok többsége szerint az, hogy itt az embernek lehetősége van eldönteni, merre menjen, mit válasszon. Valójában azonban épp fordítva van. A döntési csomópontban nincs lehetőségünk dönteni, választani, mert ha egyértelmű a döntés, akkor azt a körülmények (környezeti kényszerterek) határozzák meg, ha pedig ellentmondásos, akkor az is a körülményeknek köszönhető. Az is döntés, ha nem tudunk dönteni és csak forgunk a probléma körül. Ahol tétje van a döntésnek, ott nincs szabad akarat.
Az eddigiekből következik, hogy egy futó program (információt feldolgozó értelmes élőlény) az idejének javarészét (az életét) egy helyben topogással tölti valamely paradox helyzetben, várva a továbbjutást segítő (külső) információs lökésre. A paradoxon, mint attraktor ugyanis egy cselekvési potenciálgödör, amibe könnyű beleesni, de nehéz belőle kimászni. A gödör mindig stabil pontot jelent a környezetben, ami azonban nem csak fogságba ejti a tudatot, hanem meg is védi a (logikus) potenciálsíkságok, lejtők és emelkedők mozgató erejétől, ami száguldásra kényszeríti a tudatot. Amikor ugyanis tiszta helyzet van, pörögnek az események. A száguldozás pedig veszélyes, mert ismeretlen gödrökbe manőverezheti bele magát az illető. A potenciálgödrök ráadásul lehetőséget kínálnak a pihenésre, lustálkodásra is.
A cselekvési potenciálgödrök jelenségét jól szemlélteti Parkinsonnak az a törvénye, miszerint a hivatali ranglétrán mindenki olyan posztot tölt be, ahol a munkájának elvégzésére már éppen alkalmatlan. Így fentről lefelé idővel szépen bedugulnak a rendszerek (munkahelyi ranglétrák) és mindenki a felfelé ívelő karrierje végén megreked. Az eredmény egy bürokratikus, lassan és nehézkesen működő szervezet. Olyan ez, mint amikor az ember fölmászik a pózna végére, és ott egy tábla fogadja a következő felirattal.: "Itt a pózna vége, ne mássz tovább!" És innentől kezdve nem mozdul onnan, elzárva az utat mások elöl.
3. AZ ÖRDÖGI KÖR
Így végre érthetővé válik, miért kerülünk folyton ördögi körökbe, szenvedési spirálokba, és persze a szamszárába (reinkarnációs körforgásba). Ha egy paradoxon gödörből nem tudsz önállóan kimászni, akkor vagy sokáig csücsülsz benne, egy helyben darálva (ilyen a börtön, a tisztítótűz is) vagy a megfelelő pontra érve kilök magából az attraktor örvénylése (ahogy a tornádó is beszív, aztán kidob). Kihúz a gödörből egy másik, külső hatás. Aztán addig mozogsz tovább, míg újra eléd nem kerül egy hasonló (netán ugyanazon) gödör. És akkor megint csapdába esel.
Ezért van tele a világ annyi bajjal. Jól látható, hogy az életben gyakorlatilag minden ember segítségre szorul valamilyen formában. Senki sem képes önállóan megoldani az élete összes problémáját (ellentmondásos helyzetét). Mindenki egy olyan csapdában ül (esetleg több csapdában is egyszerre!), amiből már éppen nem tud önállóan kimászni és ahonnan más külső erők sem húzzák ki egyhamar. Ott rekedsz meg, ahol nincs segítség.
Ha önállóan mászol ki, de később elfelejted, hogy kellett csinálni (mert sokáig nincs erre a fajta tudásra szükséged), legközelebb megint bajban leszel (a következő csapdába eséskor) és tanulhatod újra, szenvedések árán a szökési (szabadulási) módszereket. Aki elfelejti a történelem tanulságait, a múltban elkövetett hibákat, az arra kényszerül, hogy újra átélje őket. Ilyen veszély ránk (emberekre) nézve a reinkarnációs emlékezet törlésének csapdája is. Az, hogy újjászületve minden korábbi tudásunkat el kell felejtenünk, hogy tiszta fejjel (de sajnos nem tiszta lélekkel) kezdhessük elölről az egészet.
Az emberek elsöprő többsége sajnos képtelen egy életen belül gyorsan megvilágosodni (a társadalom rossz értékrendje, rosszul szervezettsége okán) és olyan szintű tudásra szert tenni, hogy általa örökre kikerülhessen a számára kellemetlen potenciálgödrökből. Még arra sem képesek, hogy legalább beleüljenek egy tartósan kellemes tulajdonságú gödörbe (pl.: gazdagság, egészség, jólét, biztonság, béke, stb.). Így a Föld az ide születő lakosság elsöprő többsége számára (ez jelenleg már 80% fölött van!) gyakorlatilag maga a pokol, a szenvedések világa.
A test halála után sajnos sokuk számára még a mennyország vagy a nirvána sem lesz elérhető, annyira elnyomorította személyiségüket a rossz indulás (a rossz tapasztalatok kényszerterei). Így kénytelenek lesznek hamar visszatérni a csapdába, és ezzel bezárul körülöttük az ördögi kör, amiből legfeljebb a rendszergazda (fenntartó istenség) által szakaszosan meghírdetett amnesztia, a Megváltás adhat kiutat (az idők végezetén, amikor ítéletnapot tartanak).
4. A SZABADSÁG ÚTJA
A tudat szabadsága az, amikor olyan bölcs (tudással rendelkező és profin önirányító) mesterré válsz, hogy gyakorlatilag minden gödörből meg tudsz lépni tetszésed szerint (amivel csak találkozol a teremtésben). Vagy eleve beléjük sem esel, mert mindet messziről felismered és ügyesen kikerülöd. A megvilágosodásnak ezen a szintjén már nincsenek a számodra kezelhetetlen paradoxonok sem. Az életed sima lefolyású (kvázi gödörmentes) és rendezetten zajlik, téged pedig mindenki együgyűnek néz (gondtalannak). Hisz nincs más dolgod, mint élvezni az utazást, az élet egyetlen paradoxonmentes ügyét (ezért látszol egy-ügyűnek).
Persze a paradoxonok, miként az attraktorok, hajlamosak láncokba fűződni, beágyazódni egymásba és végtelen hurkokat alkotni (szuperponálódás). Végtelen mélységbe nyúlnak állandóan generálódó láncolataik, ezért gyakorlatilag földeríthetetlenek teljességükben. Könnyű elveszni bennük bármiféle logikát használva a kutatásuk során. Arra viszont képesek lehetünk, életbölcsesség és józan belátás útján, hogy felismerjük természetüket és azonosítsuk működési szabályaikat. Az örök (ezoterikus) tudás így lényegében az univerzumot működtető alaptörvények kellő szintű ismerete.
Az öngyilkosság és az erőszak, s végső soron a mindenféle bűnök (az élőlények részéről) nem mások, mint különféle módszerek az elviselhetetlen csapdákból való kitörésre. Éppen ezért nem bölcs dolog elítélni az ilyen cselekedeteket, hisz külső kényszertér szülte őket. Ha sikerrel járnak, valójában nem csak kárt okoznak az elkövetőnek, hanem segítenek is rajta. Csöbörből vödörbe kerülhet általuk.
5. ÖSSZEFOGLALÁS
Az élőlények számára a paradoxon egy stabil pontot jelent, ahol megülhetnek, megállhatnak, míg a sima, logikus ügyek az utak, ahol mozognak az események. Ha nyugalmat akarsz, ülj bele egy kellemes potenciálgödörbe és élvezd. Ha izgalmat akarsz, mássz ki az életedet meghatározó gödrökből. Legyél formabontó, lázadó, újító, kisérletező, felfedező. De bármit is teszel, mindig tudd, hol van a határ és sose válj monomániássá. Ne ragadj le egyetlen gödörben sem tartósan, mert idővel elfelejted, milyen is volt szabadon vándorolni a paradoxongödrök között. A vágy szintén egy ilyen gödör, ahogy a beteljesülése is.
Kiegészítésképpen meg kell jegyezzük, hogy a teremtésben a stabilan fennmaradó dolgok (térszerán, fotinó, anyagi részecskék, lélek) mind paradoxonokra épülnek (az időhurok időellentmondására), amik rabul ejtik a szemlélő (időforrás) figyelmét. A logikus dolgok (tudomány, politikai ideológiák) tehát bomlékonyak, múlékonyak és változékonyak a teremtésben. A paradoxonra előszeretettel használjuk a ciklus és ismétlődés fogalmakat, és körrel ábrázoljuk, míg a logikát az egyenessel, szállal (vonallal) jelöljük.
Készült: 2003.08.29.