ŰRLIFT AZ ÓKORBAN: A BÁBEL TORONY


Bábel tornyát a mezopotámiai Babilonban építették fel az özönvíz utáni időkben. A város lakóinak az volt a terve, hogy olyan magas tornyot építenek, amely az égig ér. Az Isten (Jahve) azonban összezavarta az építők nyelvét, hogy ne érhessék el célukat, s mivel emiatt nem értették meg többé egymást, szétszóródtak Babilonból a Föld különböző tájaira.


A héber mítoszok szerint Noé leszármazottai téglából és szurokból akarták a tornyot megépíteni. A szumír leírások szerint Nimród király építtette, hogy egy esetleges következő özönvizet annak tetejére menekülve túlélhessenek. Ma a régészek úgy gondolják, hogy ez valószínűleg a zikkurat lehetett, amit a helybeliek Báb-ilu-nak hívtak: Isten kapujának. Ez egyébként a mai napig áll Babilon város közepén.
Kézai Simon a Gesta Hungarorum krónikában ezt írta Nimródról.: "...Az özön víz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menroth óriás, Thana fia, minden atyafiával a múlt veszedelmére gondolva tornyot kezdett építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszuló ítéletet elkerülhessék..." Ez a leírás nem a bibliából származik, mivel nem egyezik a Mózes első könyvében olvashatókkal.
A babiloni krónikában, amit a Berosszusz nevű utolsó papjuk írt a Kr.e. 4. században ez szerepel.: "Midőn Belász, Jupiter (Jáfet) fia meghalt, Nemrót a népével Sineár (Szumir) mezejére jött, ahol kijelölt egy várost, és fölötte nagy tornyot alapított a víztől való megmenekülésnek a 131. esztendejében, és uralkodott 56 évig, és a tornyot felépítette a hegyek magasságáig."


A félbemaradt torony magasságát a különböző források igen sokfélének adják meg. A leggyakoribbak a 100, 212 vagy 2484 méter, míg a legmerészebb elképzelések szerint elérte a 70 mérföldet (126 kilométer), és az egyik harmadát tűz pusztította el, a másikat elnyelte a föld, a harmadik pedig megmaradt.
Azt tudjuk, hogy az özönvíz előtti földi civilizáció sokkal fejlettebb volt, mint azt manapság az iskolákban tanítják. Őseink űrhajókon érkeztek ide más bolygókról, betelepülve a majdnem teljesen lakatlan Földre több hullámban kb. 6000 évvel ezelőtt, amire az időszámításunk (hun időszámítás) világosan utal. Az első évszázadokban komoly technikai civilizációt építettek ki (Ataisz szigetén), melyet a globális katasztrófa javarészt megsemmisített.
Az Ázsiába vándorolt túlélők elvileg képesek lehettek rá, hogy az özönvíz utáni évszázadban legalább részben újjáépítsék világukat és talán maradtak technikai eszközeik hozzá, hogy egy égig érő tornyot építsenek - szó szerint.
Ma az égig érő torony elképzelése űrlift néven ismeretes. Lásd: Arthur C. Clarke Az éden szökőkútjai c. fantasztikus regényét (Totem Könyvkiadó, 1993.). Egy szén-nanocsőből növesztett, több száz vagy ezer kilométer hosszú, erős kábel, amely a Föld felszínéről kivezet a világűrbe (akár a geostacionárius pályamagasságig) és felvonóként használható, hogy ne kelljen űrhajókkal feljuttatni mindent orbitális pályára. Az űrlift megvalósításán már dolgoznak a NASA fejlesztői, de a technológiai nehézségek miatt valószínűleg sok évtizedig várnunk kell rá, míg egyáltalán elkezdődhet egy ekkora szerkezet építése.
Amennyiben Bábel-tornya egy ókori űrlift volt, nagy segítségére lehetett volna az akkori civilizációnak, hogy fenntartsa jelenlétét a világűrben. Az ok, miszerint az építők különböző okokból nem értették meg egymást, és talán össze is vesztek a részleteken, ugyanúgy okozhatta az építmény pusztulását, mint egy isteni beavatkozás (baleset). Ha tényleg tűz ütött ki a torony középső részén, és a kábel elszakadt, az alsó rész biztosan lezuhant. Magához húzta a Föld gravitációja és talán a tengerbe csapódott, s most is ott fekszenek darabjai a Perzsa-öböl fenekén. A középső rész vagy elégett a felső légkörbe belépve, mint egy meteor, vagy a bolygó forgása miatt egész távol zuhanhatott le, talán az Indiai vagy Csendes-óceánba. A kábel felső harmada pedig megmaradhatott orbitális pályán vagy akár el is sodródhatott az űrbe.
A kábel lezuhant részét, még ha nem is pusztította el a korrózió, megtalálni akkor is szinte lehetetlen lenne. Mivel nem fémkábelről van szó, hanem egy vékony, szénszálas, gyémánt keménységű anyagról, amit fémkeresővel nem lehet kimutatni a mélyben, több méternyi iszap alatt.


Amennyiben az emberiség ismét elszánja magát egy új Bábel-torony építésére, alapvetően kétféle megoldás közül válaszhatunk. Az űrlift indulhat közvetlenül a talajról vagy valahonnan a légkör magasabb zónájából. Egyáltalán nem muszáj ugyanis leérnie a földfelszínig, keresztülnyúlva az atmoszférán, ahol ki van téve a szélviharoknak és az időjárás viszontagságainak. Praktikusabb megoldás, ha csak benyúlik a sűrűbb légrétegekbe, a sztratoszférába, kb. 15-20 kilométeres magasságba. A végére akasztott fogadóállomásra már könnyű feljutni léghajóval vagy repülőgéppel. Innen mehetnek tovább az emberek és teher rakományok a kábelmászó liftekkel a világűrbe. A módszer előnye, hogy a kábel szabadon lóg, nincs rögzítve a talajhoz, és így a rendszert érő különféle erőhatások nem teszik próbára a szakítószilárdságát.

Készült: 2005.10.18.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz