ELMÉLKEDÉSEK AZ ISTEN ÉS A
TEREMTMÉNYEK KAPCSOLATÁRÓL
"Az
Isten azért adott szabad akaratot az élőlényeknek, hogy
fellázadhassanak a rendszer ellen."
1. AZ ÁLOM
Sok évvel ezelőtt volt egy álmom, amire máig élénken emlékszem, annyira
elgondolkodtatónak találtam. Az alábbiakban az ebből levont filozófiai
következtetéseimet, elmélkedéseimet foglaltam össze. Kíváncsi vagyok az
Eseményhorizont olvasóinak reakcióira, ezért kérem írják meg
véleményüket a honlap gazdájának, aki majd továbbítja őket nekem.
Az álom a következő volt.: Jézus állt egy falu szélén, mint az Istenség
képviselője, a Vezető. Tanította az oda gyűlő, köré sereglő embereket.
Türelmesen elmondta, mi a baj a jelenlegi helyzettel a világban. Mi az
oka az emberek szenvedéseinek és hogy lehetne jobbá tenni azt,
helyrehozni a hibákat, hogy jobb legyen az életünk. Minden ember
megértően bólogatott, egyetértve a bölcs szavakkal. Erre Jézus azt
mondta, széttárva karjait, hogy jó, akkor ha mindenki egyetért, akkor
csináljuk, lássunk neki. Javítsunk a helyzeten. Erre viszont mindenki
hátat fordított neki és szépen hazament, magára hagyva őt. Mindenki
szépen, ugyanúgy élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna.
Csak három ember maradt Jézus mellett, egy öreg pap, jómagam és egy
fiatal kisgyerek, akik komolyan vettük a Vezető szavait és készek
voltunk megcselekedni, amit mondott.
2. AZ IMÁK
Első lépésben fordítsuk meg a történteket és nézzük a helyzetet az
emberek szemszögéből. Általános jelenség, hogy az emberek több-kevesebb
rendszerességgel imádkoznak az Istenhez, illetve Jézushoz. Elmondják
nekik, mi a bajuk, mitől szenvednek. Elmondják azt is, mi az oka a
helyzetnek és hogy lehetne azt helyrehozni, hogy jobb legyen az életük.
Elmondják, mit szeretnének kapni a boldogságukhoz. Az Isten
meghallgatja imáikat és valószínűleg türelmesen bólogat rá, egyetértve
velük. Erre az emberek azt mondják, hogy jól van, akkor segíts nekünk.
Tedd meg ezt meg azt. Cselekedj te is, csinálj valamit, például tégy
csodát, avatkozz be, stb. Erre az Isten szépen hátat fordít a
teremtményeinek és nyugodtan "hazamegy", hogy ugyanúgy tegye a dolgát,
mintha mi sem történt volna. Szó nélkül elfordul a helyzettől, cserben
hagyva az embereket.
Tény, hogy a rengeteg ima ellenére a földi emberiség élete igencsak
nyomorúságos és szenvedéssel teli sors. Ha csak az imák fele
meghallgatásra találna, már régen paradicsomi állapotok uralkodnának a
Földön és mindenki boldog lenne. Ellenben azt tapasztaljuk, hogy csak
elenyészően ritka, különleges esetekben történnek pozitív változások,
csodák, isteni beavatkozások. Az Isten rendkívül ritkán tesz bármit is
a nyomorgó teremtményeiért. Vajon miért?
3. A HELYZET
A dolog megértéséhez elemezzük a példázatokat. Az elsőre látható, hogy
mindkét fél (Isten és teremtmények) a legkisebb kényszer elve alapján
cselekszik és ún. veszteség minimalizáló stratégiát folytat. Gyakorlati
tapasztalat, hogy sokkal könnyebb másokkal egyetérteni, mint ellenkezni
velük, főleg ha kvázi igazuk van. Ugyanakkor sokkal könnyebb semmit sem
csinálni, nem segíteni a másiknak, mint felelősen megküzdeni a
problémás helyzettel. Erre mondjuk azt igen taláóan, hogy
"szarnak-bajnak nincs gazdája".
A világ egyértelműen azért olyan rossz, mert mindenki csak jót akar
benne másoknak, de a maga elképzelése szerint. Nem közös elképzelés
szerint. És senki sem kérdezi meg a másikat, hogy vajon jót tesz-e
azzal, amit csinál.
A helyzet következménye, hogy mindenki számíthat arra, hogy nem
számíthat másokra. A helyzet eredménye, hogy a világ masszívan rossz
marad és mindenki pórul jár valamilyen formában. A helyzet oka, hogy
mindenki veszteség minimalizáló stratégiát folytat. A helyzet lényege,
hogy mindig több energiát fordítunk egy meglévő helyzet fenntartására
(status quo), mint új helyzetek kialakítására (innováció). Inkább
harcolunk a veszteségek ellen, minthogy javítsunk a helyzeten és
kockáztassunk némi (valamekkora) veszteséget a nagyobb nyereség
érdekében. Pláne nem szeretünk kockáztatni mások nyeresége érdekében,
mivel alapvetően önzőek (énközpontúak) vagyunk. Az énközpontúság oka,
hogy másoktól ezt tanuljuk, mint egyetlen sikeres stratégiát az
életben. Akinek nem maga felé hajlik a keze, annak kilopják a
tenyeréből a javakat.
A pénzvilág pontosan így működik, mint szemléletes modellje a
problémának. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a világ úgy
működik, mint a pénz, hanem fordítva: a pénz csak leképezi a világban
zajló természetes áramlási és döntési folyamatokat. A pénzvilág
működése csak jelzi a meglévő (lelki) helyzetet, de nem okozza. A pénz
nem oka, hanem tünete a bajnak.
Amint azt láthatjuk, minden problémánk végsősoron az énközpontú
intelligenciák önzéséből, ragaszkodásából, félelmeiből és lustaságából
(a legkisebb kényszer elvéből) ered. Abból a dogmából, hogy egymástól
elszigetelt, független létezők vagyunk, akiket nem érint mások sorsa,
akik nem egyek másokkal és pláne nem egyek a világmindenséggel. Mindez
a tudatlanságra, pontosabban a hibás világképre, hiányos információ
tartalomra vezethető vissza. Mivel feltudati felejtéssel születik
minden lélek erre a világra, kénytelen átvenni szüleitől, elődeitől azt
a tudást, világképet, amit kap. A tudatlanság így öröklődik és
gondoskodik a hibás rendszer (pokol) fenntartásáról.
Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak az, hogy mikor térünk
el (általában) ettől a stratégiától? Mik a kivételes helyzetek? Mikor
hajlandóak az emberek (és az Isten is) ún. veszteség maximalizáló,
tehát önmaguk számára kockázatos lépéseket tenni? A válasz megint csak
egyszerű. Ilyesmit csupán a háborús időkben látunk. Amikor egy
országban honvédő háború folyik, életre-halálra, és már nem számítanak
a veszteségek, mert mindenáron győzni kell. Amikor a veszteség
minimalizáló stratégia jól láthatóan és egyértelműen veszteség
maximalizálódáshoz vezet, akkor fordul át az értékrend önnön
ellentétébe. Háborúban egyszerűen muszáj fordítva cselekedni, mert a
körülmények nem kedveznek a minimalizáló stratégiáknak. Ez a tény a
helyzetet tükröző pénzrendszer állapotában is azonnal megmutatkozik,
mert ilyenkor értéktelenedik el a pénz (fekete gazdaság, infláció) és
omlik össze az önzésen alapuló piacgazdaság.
Az emberek részéről a következő stratégia válik követendővé.: Ha tudom,
hogy egy nagy katasztrófa közeledik, amely során biztosan mindent (vagy
majdnem mindent) elveszítek, akkor inkább hívő leszek és vallásos,
Istenfélő és templomba járó. Mindent megígérek a papnak, Jézusnak, az
Istennek (mint a kisgyerek a szülőknek: "becs szóra jó leszek!"), csak
megmeneküljek. Természeti katasztrófák, halálos betegségek és világvégi
események hatására cselekszünk így jobbára. Mert az ennyire durva,
szélsőséges helyzetekben már csak az Isten segíthet az emberen. Vagy
legalábbis ezt képzeljük, nem ismerve az Ő fizikai korlátait, ugyancsak
merő tudatlanságból.
Az Isten részéről a következő stratégia válik követendővé.: Ha tudom,
hogy egy nagy katasztrófa közeledik, amely során biztosan mindent (vagy
majdnem mindent) elveszítek, a számomra fontos teremtésemet, akkor
inkább beavatkozom a folyamatokba és minden csodát megteszek, csak
elkerüljem a nagyobb (legnagyobb) bajt. Mindent megteszek a
teremtményeimért (mint a szülő a súlyos beteg vagy sérült gyerekéért:
"kész vagyok az életem is odaadni érte!"), csak megmeneküljenek. Ilyen
durva, szélsőséges helyzetben már csak az emberek segíthetnek, mint a
legintelligensebb és legcselekvőképesebb lények az egész bolygón. Vagy
legalábbis az Isten ezt képzelheti, hogy az emberek összefogása,
kollektív cselekvése segíthet, bizonyos fizikai korlátokon belül.
4. AZ ÉRDEKEK
Mindenki számára más dolgok fontosak. Az embereknek általában a saját
életük (és szeretteik élete), az anyagi javaik, a jólétük, egészségük,
megélhetésük szokott fontos lenni. Az Istennek a mennyországa
fenntartása, az egész teremtett univerzumának működési egyensúlya (hogy
megmaradjon), a teljes életfraktál (Életfa) vagy legalább a nagyobbik
részének megmaradása, a saját létének (főszerán) fennmaradása az
őskáoszban, az információk, amiket összegyűjtött és eltárol, feldolgoz
bizonyos hosszútávú teremtési célok érdekében. Az Isten számára az
egyének (egyes lelkek) gyakorlatilag lényegtelenek, hasonlóan ahhoz,
ahogy egy ember sem bánkódik sokat egyetlen sejtjének a szenvedése,
halála miatt. Sőt, sokszor észre sem veszi.
Általános szabály tehát, hogy minden rendszert az egyéni, önző érdekek
mozgatnak. Komplex rendszereknél (társadalom, teremtés) az egyén alatt
a rendszer vezetőjét, fejét értjük, akinek az egész alá van rendelve.
Egy vezető mindig a következőképpen gondolkodik.: Azért teszek valamit
(ami nekem fontos), mert muszáj. Csak akkor, ha muszáj. Csak úgy, ahogy
az a leggazdaságosabb és legbiztonságosabb. Mert enélkül drasztikusan
romlana a helyzetem (a rendszerem működése, a hatalmi pozícióm, stb).
A kisebb méretű romlási, lepusztulási tendenciák ellen sokszor
lustaságból nem lépünk föl, mígnem késő lesz bármit is tenni. Ezért nem
szokott sikeres lenni a sokak által propagált ún. megelőző stratégia.
Általában ugyanis nem éri meg megelőzni a bajt. Sokkal olcsóbb
reménykedni, hogy elmarad a probléma kitörése és minden marad a
régiben. Minden rendszerre éppen ezért a legnagyobb veszélyt az ún.
szalámi taktikával támadó problémák jelentik, amik lassan, kitartóan,
finoman hatnak és fokozatosan bomlasztják a rendet.
Azt mindenki tudja, hogy neki, mint embernek mi a fontos és jó az
életben. De vajon mi lehet a fontos és jó az Istennek? Mi lehet az, ami
miatt Ő hajlandó megmozdulni és konkrétan csinálni valamit? A kérdésre
egy klasszikus analógiával lehet válaszolni.: Ha én, mint lélek vagyok
a testem sejtjeinek az Istene, akkor mi nekem a jó és fontos?
A sejtjeim legyenek egészségesek, fiatalok, erősek, szépek, jól
lakottak, tiszták, engedelmesek, jól idomítottak és okosak. Tehát
legyenek a helyükön és végezzék a rájuk bízott munkát. Nem többet és
nem kevesebbet, nem mást és nem máshogy. Ne viselkedjenek rákos sejt
módjára, vagy ha mégis, inkább haljanak meg, minthogy az egész "ember
univerzumot" elpusztítsák. És ne szidjanak engem, az Istenüket a
különféle bajokért (hideg, meleg, éhség, túlterhelés, sérülések,
mérgek, kórokozók), mert mindenki követ el hibákat, legjobb szándéka
ellenére is. Hisz az élet tele van ellentmondásokkal.
Készült: 2005.09.06.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz