ELMÉLKEDÉSEK AZ ISTEN ÉS A TEREMTMÉNYEK KAPCSOLATÁRÓL

"Az Isten azért adott szabad akaratot az élőlényeknek, hogy fellázadhassanak a rendszer ellen."

1. AZ ÁLOM

Sok évvel ezelőtt volt egy álmom, amire máig élénken emlékszem, annyira elgondolkodtatónak találtam. Az alábbiakban az ebből levont filozófiai következtetéseimet, elmélkedéseimet foglaltam össze. Kíváncsi vagyok az Eseményhorizont olvasóinak reakcióira, ezért kérem írják meg véleményüket a honlap gazdájának, aki majd továbbítja őket nekem.
Az álom a következő volt.: Jézus állt egy falu szélén, mint az Istenség képviselője, a Vezető. Tanította az oda gyűlő, köré sereglő embereket. Türelmesen elmondta, mi a baj a jelenlegi helyzettel a világban. Mi az oka az emberek szenvedéseinek és hogy lehetne jobbá tenni azt, helyrehozni a hibákat, hogy jobb legyen az életünk. Minden ember megértően bólogatott, egyetértve a bölcs szavakkal. Erre Jézus azt mondta, széttárva karjait, hogy jó, akkor ha mindenki egyetért, akkor csináljuk, lássunk neki. Javítsunk a helyzeten. Erre viszont mindenki hátat fordított neki és szépen hazament, magára hagyva őt. Mindenki szépen, ugyanúgy élte tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Csak három ember maradt Jézus mellett, egy öreg pap, jómagam és egy fiatal kisgyerek, akik komolyan vettük a Vezető szavait és készek voltunk megcselekedni, amit mondott.

2. AZ IMÁK

Első lépésben fordítsuk meg a történteket és nézzük a helyzetet az emberek szemszögéből. Általános jelenség, hogy az emberek több-kevesebb rendszerességgel imádkoznak az Istenhez, illetve Jézushoz. Elmondják nekik, mi a bajuk, mitől szenvednek. Elmondják azt is, mi az oka a helyzetnek és hogy lehetne azt helyrehozni, hogy jobb legyen az életük. Elmondják, mit szeretnének kapni a boldogságukhoz. Az Isten meghallgatja imáikat és valószínűleg türelmesen bólogat rá, egyetértve velük. Erre az emberek azt mondják, hogy jól van, akkor segíts nekünk. Tedd meg ezt meg azt. Cselekedj te is, csinálj valamit, például tégy csodát, avatkozz be, stb. Erre az Isten szépen hátat fordít a teremtményeinek és nyugodtan "hazamegy", hogy ugyanúgy tegye a dolgát, mintha mi sem történt volna. Szó nélkül elfordul a helyzettől, cserben hagyva az embereket.
Tény, hogy a rengeteg ima ellenére a földi emberiség élete igencsak nyomorúságos és szenvedéssel teli sors. Ha csak az imák fele meghallgatásra találna, már régen paradicsomi állapotok uralkodnának a Földön és mindenki boldog lenne. Ellenben azt tapasztaljuk, hogy csak elenyészően ritka, különleges esetekben történnek pozitív változások, csodák, isteni beavatkozások. Az Isten rendkívül ritkán tesz bármit is a nyomorgó teremtményeiért. Vajon miért?

3. A HELYZET

A dolog megértéséhez elemezzük a példázatokat. Az elsőre látható, hogy mindkét fél (Isten és teremtmények) a legkisebb kényszer elve alapján cselekszik és ún. veszteség minimalizáló stratégiát folytat. Gyakorlati tapasztalat, hogy sokkal könnyebb másokkal egyetérteni, mint ellenkezni velük, főleg ha kvázi igazuk van. Ugyanakkor sokkal könnyebb semmit sem csinálni, nem segíteni a másiknak, mint felelősen megküzdeni a problémás helyzettel. Erre mondjuk azt igen taláóan, hogy "szarnak-bajnak nincs gazdája".
A világ egyértelműen azért olyan rossz, mert mindenki csak jót akar benne másoknak, de a maga elképzelése szerint. Nem közös elképzelés szerint. És senki sem kérdezi meg a másikat, hogy vajon jót tesz-e azzal, amit csinál.
A helyzet következménye, hogy mindenki számíthat arra, hogy nem számíthat másokra. A helyzet eredménye, hogy a világ masszívan rossz marad és mindenki pórul jár valamilyen formában. A helyzet oka, hogy mindenki veszteség minimalizáló stratégiát folytat. A helyzet lényege, hogy mindig több energiát fordítunk egy meglévő helyzet fenntartására (status quo), mint új helyzetek kialakítására (innováció). Inkább harcolunk a veszteségek ellen, minthogy javítsunk a helyzeten és kockáztassunk némi (valamekkora) veszteséget a nagyobb nyereség érdekében. Pláne nem szeretünk kockáztatni mások nyeresége érdekében, mivel alapvetően önzőek (énközpontúak) vagyunk. Az énközpontúság oka, hogy másoktól ezt tanuljuk, mint egyetlen sikeres stratégiát az életben. Akinek nem maga felé hajlik a keze, annak kilopják a tenyeréből a javakat.
A pénzvilág pontosan így működik, mint szemléletes modellje a problémának. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a világ úgy működik, mint a pénz, hanem fordítva: a pénz csak leképezi a világban zajló természetes áramlási és döntési folyamatokat. A pénzvilág működése csak jelzi a meglévő (lelki) helyzetet, de nem okozza. A pénz nem oka, hanem tünete a bajnak.
Amint azt láthatjuk, minden problémánk végsősoron az énközpontú intelligenciák önzéséből, ragaszkodásából, félelmeiből és lustaságából (a legkisebb kényszer elvéből) ered. Abból a dogmából, hogy egymástól elszigetelt, független létezők vagyunk, akiket nem érint mások sorsa, akik nem egyek másokkal és pláne nem egyek a világmindenséggel. Mindez a tudatlanságra, pontosabban a hibás világképre, hiányos információ tartalomra vezethető vissza. Mivel feltudati felejtéssel születik minden lélek erre a világra, kénytelen átvenni szüleitől, elődeitől azt a tudást, világképet, amit kap. A tudatlanság így öröklődik és gondoskodik a hibás rendszer (pokol) fenntartásáról.
Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak az, hogy mikor térünk el (általában) ettől a stratégiától? Mik a kivételes helyzetek? Mikor hajlandóak az emberek (és az Isten is) ún. veszteség maximalizáló, tehát önmaguk számára kockázatos lépéseket tenni? A válasz megint csak egyszerű. Ilyesmit csupán a háborús időkben látunk. Amikor egy országban honvédő háború folyik, életre-halálra, és már nem számítanak a veszteségek, mert mindenáron győzni kell. Amikor a veszteség minimalizáló stratégia jól láthatóan és egyértelműen veszteség maximalizálódáshoz vezet, akkor fordul át az értékrend önnön ellentétébe. Háborúban egyszerűen muszáj fordítva cselekedni, mert a körülmények nem kedveznek a minimalizáló stratégiáknak. Ez a tény a helyzetet tükröző pénzrendszer állapotában is azonnal megmutatkozik, mert ilyenkor értéktelenedik el a pénz (fekete gazdaság, infláció) és omlik össze az önzésen alapuló piacgazdaság.
Az emberek részéről a következő stratégia válik követendővé.: Ha tudom, hogy egy nagy katasztrófa közeledik, amely során biztosan mindent (vagy majdnem mindent) elveszítek, akkor inkább hívő leszek és vallásos, Istenfélő és templomba járó. Mindent megígérek a papnak, Jézusnak, az Istennek (mint a kisgyerek a szülőknek: "becs szóra jó leszek!"), csak megmeneküljek. Természeti katasztrófák, halálos betegségek és világvégi események hatására cselekszünk így jobbára. Mert az ennyire durva, szélsőséges helyzetekben már csak az Isten segíthet az emberen. Vagy legalábbis ezt képzeljük, nem ismerve az Ő fizikai korlátait, ugyancsak merő tudatlanságból.
Az Isten részéről a következő stratégia válik követendővé.: Ha tudom, hogy egy nagy katasztrófa közeledik, amely során biztosan mindent (vagy majdnem mindent) elveszítek, a számomra fontos teremtésemet, akkor inkább beavatkozom a folyamatokba és minden csodát megteszek, csak elkerüljem a nagyobb (legnagyobb) bajt. Mindent megteszek a teremtményeimért (mint a szülő a súlyos beteg vagy sérült gyerekéért: "kész vagyok az életem is odaadni érte!"), csak megmeneküljenek. Ilyen durva, szélsőséges helyzetben már csak az emberek segíthetnek, mint a legintelligensebb és legcselekvőképesebb lények az egész bolygón. Vagy legalábbis az Isten ezt képzelheti, hogy az emberek összefogása, kollektív cselekvése segíthet, bizonyos fizikai korlátokon belül.

4. AZ ÉRDEKEK

Mindenki számára más dolgok fontosak. Az embereknek általában a saját életük (és szeretteik élete), az anyagi javaik, a jólétük, egészségük, megélhetésük szokott fontos lenni. Az Istennek a mennyországa fenntartása, az egész teremtett univerzumának működési egyensúlya (hogy megmaradjon), a teljes életfraktál (Életfa) vagy legalább a nagyobbik részének megmaradása, a saját létének (főszerán) fennmaradása az őskáoszban, az információk, amiket összegyűjtött és eltárol, feldolgoz bizonyos hosszútávú teremtési célok érdekében. Az Isten számára az egyének (egyes lelkek) gyakorlatilag lényegtelenek, hasonlóan ahhoz, ahogy egy ember sem bánkódik sokat egyetlen sejtjének a szenvedése, halála miatt. Sőt, sokszor észre sem veszi.
Általános szabály tehát, hogy minden rendszert az egyéni, önző érdekek mozgatnak. Komplex rendszereknél (társadalom, teremtés) az egyén alatt a rendszer vezetőjét, fejét értjük, akinek az egész alá van rendelve. Egy vezető mindig a következőképpen gondolkodik.: Azért teszek valamit (ami nekem fontos), mert muszáj. Csak akkor, ha muszáj. Csak úgy, ahogy az a leggazdaságosabb és legbiztonságosabb. Mert enélkül drasztikusan romlana a helyzetem (a rendszerem működése, a hatalmi pozícióm, stb).
A kisebb méretű romlási, lepusztulási tendenciák ellen sokszor lustaságból nem lépünk föl, mígnem késő lesz bármit is tenni. Ezért nem szokott sikeres lenni a sokak által propagált ún. megelőző stratégia. Általában ugyanis nem éri meg megelőzni a bajt. Sokkal olcsóbb reménykedni, hogy elmarad a probléma kitörése és minden marad a régiben. Minden rendszerre éppen ezért a legnagyobb veszélyt az ún. szalámi taktikával támadó problémák jelentik, amik lassan, kitartóan, finoman hatnak és fokozatosan bomlasztják a rendet.
Azt mindenki tudja, hogy neki, mint embernek mi a fontos és jó az életben. De vajon mi lehet a fontos és jó az Istennek? Mi lehet az, ami miatt Ő hajlandó megmozdulni és konkrétan csinálni valamit? A kérdésre egy klasszikus analógiával lehet válaszolni.: Ha én, mint lélek vagyok a testem sejtjeinek az Istene, akkor mi nekem a jó és fontos?
A sejtjeim legyenek egészségesek, fiatalok, erősek, szépek, jól lakottak, tiszták, engedelmesek, jól idomítottak és okosak. Tehát legyenek a helyükön és végezzék a rájuk bízott munkát. Nem többet és nem kevesebbet, nem mást és nem máshogy. Ne viselkedjenek rákos sejt módjára, vagy ha mégis, inkább haljanak meg, minthogy az egész "ember univerzumot" elpusztítsák. És ne szidjanak engem, az Istenüket a különféle bajokért (hideg, meleg, éhség, túlterhelés, sérülések, mérgek, kórokozók), mert mindenki követ el hibákat, legjobb szándéka ellenére is. Hisz az élet tele van ellentmondásokkal.

Készült: 2005.09.06.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz