1. A TÜNETEK
Ha alaposan körülnézünk a társadalmunkban, akkor az alábbi érdekes és meglehetősen általános jelenségeket figyelhetjük meg.:
1. A szülők nem foglalkoznak a gyerekeikkel. Nem szeretnek válaszolni a kérdéseikre, tanítani őket, segíteni nekik például a lecke elkészítésében, az életben való elboldogulásban, az önállósodásban. Mentségük számtalanféle van, helyzettől függően. A gyerekek megérzik az elutasításukat és megtanulják viszonozni ezt. Elhidegülnek a szüleiktől, ostobának és maradinak tartva őket és különféle tinédzser lázadások formájában próbálják kifejezni nem tetszésüket a helyzettel kapcsolatban.
2. A tanárok nem szeretik, ha a diákok túlzottan érdeklődnek a számukra fontos dolgok iránt. Nem szeretik, ha kérdeznek, okoskodnak, vitatkoznak, interaktívan próbálva részt venni a tanulásban. Az egyetemeken ez nyíltan odáig fajul, hogy ott már csak hallgatók vannak, nem tanulók. Akiknek hallgatniuk kell, tehát nem beszélhetnek és kérdezhetnek az előadótól szinte semmit. Vagy csak szigorúan ellenőrzött körülmények között. Erre is sokféle mentsége van az oktatóknak.
Nem csoda, hogy a fiatalok tanulási kedve gyorsan hanyatlani kezd, amint megismerkednek az oktatási rendszerrel és a saját bőrükön kezdik érezni annak elutasító és közben kényszerítő voltát. Tanulni, új ismereteket szerezni szinte mindenki utál, főleg szervezett formában. Az eredményeken ez aztán szépen meg is látszik. Mire valaki kikerül a rendszerből, már egész életére be van oltva gondolkodás és tanulás ellen. Alkalmas rá, hogy dolgozó, zsarolható rabszolga legyen az önbutító társadalomban.
3. Az orvosok nem szeretik ha sokat kérdezősködnek a betegek a betegségükkel kapcsolatban és sokat tudnak a bajukról. Főként azért, mert úgy gondolják, hogy a betegséggel foglalkozni hipochondriához és pszichoszomatikus tünetekhez vezet. Az orvos számára a betegség ellenség, a betegség a beteg emberben van, tehát közvetve ő is ellenséggé válik. Főként ez az oka az általános elutasításnak, az olvashatatlan recepteknek és a latin szakszavak tömeges és indokolatlan használatának. Így persze gyorsan becsődöl az orvoslás, mert aki ellen harcolsz, azt csak elpusztítod, de nem tudsz rajta segíteni. Valószínűleg soha nem volt még annyi orvos és jól felkészült terapeuta a Földön, mint ezekben az évtizedekben, mégis döbbenetes mértékben emelkedik a betegek száma. Jobban, mint azt az egészségügy kezelni tudná.
Érdekes mellékhatása a dolognak, hogy az emberek - megérezve az ellenséges hozzáállást - hamar megutálják az orvoshoz járást, kórházba kerülést, és inkább otthon szenvednek vagy magukat kezelik, minthogy szakemberhez forduljanak. Olyan valakihez, aki őt rejtetten utálja, kínozza, rombolja ahelyett, hogy segítene neki.
4. Számos hivatalban, ahol az állampolgárok ügyeinek intézése folyik, a hivatalnokok nem szeretik az ügyfeleket. Az ostoba kérdéseket, az okvetlenkedést, a panaszokat, a monoton rabszolga munkát, mely sosem ér véget. És főként nem szeretik a bajlódást a bürokráciával és irathalmokkal. A kényszermunka miatt lassan dolgoznak, sűrűn hibáznak, máshová küldözgetik az embert és mindig elhárítják a felelősséget magukról. Egyszóval packáznak az ügyfelekkel.
A hivatalok közös jellemzője, hogy mindenhol várni kell, illetve nem árt kenőpénzt is adni, ha extra (gyors és rendes) ügyintézésre vágyunk. Az egyén gondja-baja alapvetően senkit nem érdekel, csak az, hogy meglegyenek a mindenféle papírok és be legyenek fizetve a legkülönfélébb jogcímeken kirótt összegek. Ezen túl aztán azt csinál az ember, amit akar.
5. Az internet virtuális közösségében az elutasítás még nyíltabb és markánsabb formákat ölt, mert nincs személyes találkozás. Csak messziről, a drótokon keresztül kiabálnak át egymásnak az emberek, ami roppant biztonságos módja a civakodásnak. A rendszergazdák, a számítógépek titkaiba beavatottak többsége így egyszerűen visszaél helyzetével és szinte semmiféle segítségnyújtásra nem hajlandó a felhasználók felé. Igaz ugyan, hogy mindenhol kiteszik a címeket, hová és kihez kell fordulni a problémákkal, de vagy nem válaszolnak vagy mellébeszélnek, illetve elutasítanak. A súgókat, helpeket, GYÍK-okat pedig nem tartják rendesen karban. A beavatottak többsége féltékenyen őrzi a megszerzett tudást és valósággal gyűlöl segíteni a kezdőknek. Utál tanítani, mivel valószínűleg tanulni is utált, és nem szeret válaszolni a kérdésekre. Mindezt gondosan álcázza és kifelé megindokolja, hogy miért nem akar, tud és ér rá segíteni.
6. A lelki tanítómesterek, papok, tudósok java része hasonlóan viszonyul a megszerzett tudásához. Csak ül rajta és él (visszaél) vele, de nem akarja megosztani a szakmai titkait másokkal. Talán mert fél, hogy közben kiderül az ő tudatlansága, illetve elveszíti az előnyét másokkal szemben. A hatalom kulcsa ugyanis az információban van. Nem jó, ha a tanítványok felnőnek mesterükhöz, pláne lekörözik a tudásban.
7. A szellemi világ felé tekintve ugyanilyen rossznak látszik sokszor a helyzet. Hiába imádkozik, kér vagy könyörög az anyagi lét tudatlanságába merült lélek, hogy segítséget, támaszt, információt, beavatkozást, védelmet, stb. kérjen az őrangyaltól, lelki vezetőjétől, vagy akár a Teremtőtől, az Istentől. Sokszor nem kapja meg a segítséget vagy csak nagyon sokára vagy rosszkor, rossz formában, stb.
A minta minden esetben ugyanaz, csak a díszletek változnak. Akinek van valamilye, amire a másiknak szüksége lenne, az nem akarja odaadni. Nem akar segíteni. Sokszor azért, mert korábban ő is ezt tanulta, így bántak vele mások és csak vakon ismétli az általános mintát. Az eredmény: mindenki javarészt segítség nélkül kénytelen végigküzdeni az életét, számtalan nehézség és kudarc közepette. Ez aztán alaposan elveszi a kedvét mindentől, de legfőképp az élettől. Hisz mi értelme élni egy ennyire rossz társaságban?
2. AZ OKOK
Mi a valódi, mögöttes oka annak, hogy nem szeretünk segíteni egymásnak? Hogy nem szívesen foglalkozunk a másikkal? Hogy nem vagyunk hajlandók odaadni a tudásunkat, időnket, energiánkat, segítségünket a rászorulóknak? A válaszok, miként a problémák, sokfélék. Az alábbiakban csak a legjellemzőbbeket sorolom fel.:
1. Akinek szüksége van valamire, az bajban van, problémákkal küzd. A problémákat viszont senki sem szeretni, ezért ahogy mondani szokás: "szarnak-bajnak nincs gazdája". Senki nem szeret mások bajával foglalkozni, mások gondjait a saját vállára venni, mert egyrészt megvan a maga baja, másrészt a baj mindig kellemetlen (rossz) dolgot jelent. Egy olyan világban, ahol az önzés alapvető fontosságú az életbenmaradáshoz és boldoguláshoz, muszáj nemet mondani a rászorulóknak. Ez a legsikeresebb stratégia rövid távon.
2. A másik bajával foglalkozni annyit jelent, mint időt és energiát használni el a segítségnyújtásra abból, amije van az embernek. És amit másra szeretne egyébként felhasználni. Végsősoron a legfőbb indok, ami szinte sosem szokott elhangzani, bár teljesen helytálló, hogy: "ne rabold az időmet, mert én is halandó vagyok".
3. Az egyén értékrendjében az én és a nekem jó és fontos dolgok állnak az első helyen. Te (a másik egyén) csak akkor vagy fontos, ha szeretlek, kötődöm hozzád, függök tőled. Ha szükségem van valamire tőled, amit nem kaphatok meg ha nem segítek rajtad. Ez a meggondolás megint az önzés stratégiájára helyezi a hangsúlyt, amit úgy fogalmazunk meg, hogy: "minden szentnek maga felé hajlik a keze".
4. Mindenki az önállóságra, autonómiára törekszik, mert alapvetően ez a felnőtt élet lényege. A gyerek még nem önálló. Aki önálló, az önmagában álló, a saját teremtésének az ura és felelőse. Ezen filozófiának köszönhető, hogy egyszer még hajlandók vagyunk segíteni valakinek, de többször már nem, mert úgy gondoljuk, hogy akkor nem tanulja meg az önállóságot és gyerek marad. Aki nem küzd meg önállóan az élete gondjaival, az nem szerez élettapasztalatokat és később is a nyakunkon fog lógni, folyton minket zaklatva a kérdéseivel és kéréseivel. Ahelyett, hogy maga küzdené le a bajait, mert az élet gond és küzdelem vég nélkül. Aki folyton másra hagyatkozik, az lóg a felelősség alól, s egyben menekül is a nagy kollektív szenvedés elől, amit a felnőtt élet jelent. Erre mondjuk azt, hogy: "magad uram, ha szolgád nincsen".
Ez a "felnőttes" felfogás csupán annyiban téves, hogy: "az újszülöttnek minden vicc új". Segítséggel mindig gyorsabban és könnyebben lehet előrébb jutni, mint anélkül. Akinek segítessz, az segíthet neked. Akit védessz, az védhet téged. Tehát átlátszó indok az önállóság hiányára hivatkozni, főleg mert egy létrendszerben élünk (mint teremtmények) és mind függünk egymástól. Valójában senki sem önálló az univerzumban. Mindenki testvér, rokon, szomszéd valamilyen mértékben és rászorul a többiekre. Ha segítjük egymást, az lesz a mennyország a számunkra, ha nem, az lesz a pokol.
Az eddigi okokat összefoglalva így elmondhatjuk, hogy minden elutasítás mögött az egó önzése áll. Ez mögött pedig a különféle egzisztenciális félelmek és aggodalmak, hogy mi lesz velem ha elpazarlom az időm másokra? Nekem ki fog segíteni? Azon tapasztalatból kiindulva, hogy senki nem fog segíteni, igyekszünk csak magunkkal törődni. A segítségnyújtás áldozat, ami lényegében veszteség, kár elszenvedése. Olyasmi, amit el kell kerülni.
3. A MEGOLDÁSOK
Mivel minden teremtmény a legkisebb kényszer elvét igyekszik követni, a leghatékonyabb megoldás az, ha olyan körülményeket teremtünk a számukra, hogy az önzetlenség és a másoknak való segítségnyújtás legyen a legjobb lehetőségük. Ha hátrányos dolog önzőnek lenni, senki sem lesz önző. Egy jól működő társadalomnak tehát nem tanítania kell az önzetlenséget és beszélni, vitatkozni róla, hanem gyakorolni azt. Úgy alakítani ki a közösséget szabályozó törvényeket, hogy megérje önzetlennek lenni.
Sokszor, sokan próbálták már megvalósítani ezt, de eddig még mindegyik kísérlet kudarcot vallott. Nem számoltak ugyanis a szeparációval, az információk terjedését korlátozó tényezőkkel. Minden kapcsolat alapvetően információ cseréből áll, ami az egymásra hatás következménye. Az emberek nem gondolatolvasók és nem érzik mások érzéseit. Elszigetelve működnek a saját fejükön belül, így függetlennek és önállónak képzelik magukat. Ezt a tapasztalati tényt pedig roppant nehéz felülbírálni, átprogramozni.
Két fő megoldás lehetséges ennek a problémának a kiküszöbölésére. Az első, hogy az emberiséget gondolatolvasóvá kell tenni valami módon. Ez történhet számítógépes interfészek segítségével, amikor mindenki kap egy készüléket, melyen keresztül felkapcsolódhat a globális hálózatra és közvetlenül képes megosztani a gondolatait, érzéseit másokkal. Nem perifériákon keresztül (billentyűzet, monitor, hangszóró), hanem agytól agyig. Minél tökéletesebb az összeköttetés, annál közvetlenebb egymás érzékelése és az egység érzetének megtapasztalása.
Ugyanez a feladat megoldható a genetikai állomány céirányos módosításával is. Fejlett paraképességű embereket kell kitenyészteni, akik teljesen leválthatják idővel az erre képtelen egyedeket. A dolog semmivel sem bonyolultabb az állatok és növények nemesítésénél, a haszna viszont sokkal nagyobb lenne, mert elősegítené egy természetes kollektív tudattal rendelkező emberiség létrejöttét, ahol mindenki mindenkivel képes telepatikus kapcsolatba kerülni, műszaki eszközök nélkül is.
Elvileg az emberek azért nem képesek egymás gondolataiban és érzéseiben olvasni, mert (bár a lelkük érzékelő rendszere "lát", azaz működik) a bejövő tapasztalatokat a lélek vezérlése csak a tudatalattiba írja. A feltudat nem fér hozzá ezen élményekhez és így kizáródik az egység érzetéből. Ez az állapot hosszú fejlődés, pontosabban elkorcsosulás és lebutulás következménye. Tudunk róla, hogy évezredekkel ezelőtt az emberek többsége még képes volt tudatosan látni mások gondolatait, lelki rezdüléseit.
A lélek visszaállítását erre a fajta érzékelésre talán meg lehetne oldani különféle mágikus technikákkal, csak kétséges, hogy milyen mellékhatásokkal járna ez az illetőre nézve. Egy elszigeteltségre épülő világban a hirtelen bekövetkező "telepatikus nyitás" komoly bajokat, konfliktusokat eredményezhet, amikor hirtelen kiderül az igazság és lelepleződnek a különféle rejtett gondolatok, hazugságok.
Arról a fontos apróságról már nem is beszélve, hogy a gondolatolvasás képességét nem árt ha képes az ember tudatosan szabályozni. Nagyon fárasztó lenne, ha állandóan, szünet nélkül hallanánk egymást, akár kíváncsiak vagyunk rá, akár nem. A túlzott egységérzés az egyén személyiségére rombolóan hatna, mert beleveszne a közös tudatba.
Mindezek mellett van még egy lehetséges megoldás, a legnehezebb mind közül. A jelenlegi három dimenziós térkiteljesedés okozza, hogy az emberi lények elszigetelve érzik magukat a testükben. Ha dimenzió konverterekkel felemelnénk valahogy az egész bolygót a négy változós téridőbe, ott a másféle fizikai törvények miatt hirtelen természetes képességgé válna a gondolatolvasás. Aki járt már a négy dimenziós világban (testenkívüli élmény, meditáció közben), az pontosan tudja, mire gondolok. Az efféle (durva) beavatkozás persze alapjaiban rázná meg és alakítaná át a világunkat, szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatva számos dolgot. Régi problémáink szűnnének meg ugyan emiatt, de számos új keletkezne, amiket orvosolni szintén nagy kihívást jelentene. Hasonlóan nagyot, mint a mostani problémáink.
4. A GYÍK
A fő gond szerintem az egész teremtéssel az, hogy nincs benne egy mindenki (kezdő felhasználó lélek) számára elérhető általános segítség. Egy súgó, gyakran ismételt kérdések listája, ami az univerzummal és az élettel kapcsolatos legfontosabb ismereteket tartalmazná világos formában, közérthetően. Az isteni fenntartási rendszer, mely többek között a teremtmények szükségleteit is kiszolgálja, sokszor ad olyan válaszokat, amik nem igazodnak a felhasználók aktuális helyzetéhez, igényeihez. Ez egy tipikus "elbeszélünk egymás mellett" effektus, ami számtalan bajt von maga után. Az, hogy a földi emberiség idáig züllött, nem csupán a saját hibáinak, hanem a fölérendelt fenntartási rendszer rossz működésének is köszönhető.
Érdemes lenne csinálni egy a "teremtésben gyakran ismételt kérdések és rá a válaszok" című összefoglaló anyagot. Ezt adott időközönként nem ártana frissíteni sem, hogy mindig aktuális legyen. Fontos lenne az is, hogy ne csak telepatikusan lehessen elérni a GYÍK-ot az Életfa kommunikációs hálózatán keresztül, hanem a közvetítő sámánokon (prófétákon) keresztül a fizikai világban is terjesztésre kerüljön. Az eddigi szent könyvek és égi tanítások nem igazán tudtak megfelelni ezen követelményeknek, főként a terjesztés terén.
Sokat javítana a rendszer használhatóságán az is, ha állandó ügyeletes angyalok lennének elérhető módon a hálózaton, akik a GYÍK tartalmán túlmutató kérdésekre is képesek lennének válaszolni vagy továbbítani azokat a megfelelő szakértőkhöz. Rengeteg kérdés van a világegyetemmel kapcsolatban, amire már létezik válasz, csak sokszor ez nem jut el a kérdezőkhöz.
A GYÍK tartalmának összeállítását el lehetne kezdeni mindjárt itt, a Földön is. Egyszerűen csinálni kellene az interneten egy honlapot, postaládával, ahonnan szétküldve egy körlevelet meg lehetne kérdezni minden embertől, akit érdekel a dolog, hogy mire kíváncsi a világgal kapcsolatban? Ha lenne rá lehetőséged, hogy hozzáférj a mindentudáshoz, akkor mit emelnél ki belőle? Mit kérdeznél az Istentől? A világról, az életről és más fontos dolgokról? Itt persze nem személyre szóló kérdésekre, hanem általános problémákra gondolunk, ami mások számára is fontos lehet.
Készült: 2002.12.25.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz