IDŐFIZIKAI SZIMBÓLUMOK A GALAXY
RANGERS SCI-FI RAJZFILM SOROZATBAN
"2086-ban két békés idegen lény
érkezett a Földre, segítséget kérve. Cserébe nekünk adták az első
hiperhajtóművünk megépítéséhez szükséges terveket, lehetővé téve ezzel
az emberiség számára, hogy kaput nyisson a csillagokba....
Létrehoztunk egy különleges
személyekből álló csoportot a Föld és szövetségesei védelmére. Ezek a
bátor úttörők elkötelezték magukat az igazság legmagasabb ideáinak és
felajánlották, hogy életüket a törvény és a rend megőrzésének szentelik
a határaink mentén. Ők a Galaxy Rangerek."
1. A SOROZAT
1986-ban indult az Adventures of the Galaxy Rangers (A Galaxy Rangerek
kalandjai) című sci-fi rajzfilmsorozat Amerikában. A sorozat producere
Robert Mandell volt, zenéjét Phil Galdston és John van Tongeren
szerezte, Peter Wetzler zenei kiegészítéseivel. A sztori lényege, hogy
2086-ban két idegen lény érkezik a Földre űrhajón, és segítséget
kérnek, majd cserébe átadják a hiperhajtómű technológiáját és az
emberiség kirajzik a galaxisba. Mivel azonban az emberek és idegenek
közt elég sok bűncselekmény is előfordul, a földiek létrehozzák a
Galaxy Rangers alakulatot, hogy tartsanak rendet az űrben. A ranger
eredetileg erdőőrt jelent, de így nevezik a texasi rendőröket és az
amerikai hadsereg egyik elitkommandós csapatának tagjait is. A range
jelentései: választék, skála, tartomány, hatósugár, hatótávolság,
lőtér, tűzhely (a TŰZ helye!), terjedés.
A sorozat honlapja itt található:
http://www.adventuresofthegalaxyrangers.com/
Az interneten egyébként meglepően sok honlap foglalkozik a sorozattal,
főleg rajongói oldalak. A Galaxy Rangersnek összesen 65 része készült
el (64 rész, mint az univerzumunk dimenziószáma plusz az okforrás, mint
első rész) és már DVD-n is megvehetők, akkora sikere van a mai napig.
Ebben persze az is közrejátszott, hogy a hagyományos rajzolási
technikával készült sorozatba számos helyen beillesztettek számítógépes
animációkat, digitálisan rajzolt jeleneteket, amik érdekes, kevert
látványvilágot eredményeznek a kimondottan kaland és akció orientált
sorozatban.
2. AZ INTRÓ
TITKAI
A sorozat intrójában látható időfizikai ábrák és egyértelmű utalások a
következők.:
A rangerek jelvénye egy ötágú, aranysárga csillag, pentagramma, aminek
minden csúcsára gombócokat helyeztek, külön kihangsúlyozandó az
időforrásokat, az 5 Atyát. Ez a film elején úgy jelenik meg, hogy
először egy fekete körlapból négy irányba széles, aranysárga fénycsíkok
áradnak ki, majd ahogy a körlap szembe fordul velünk, két újabb
fénysugár jelenik meg felül és alul, így hat csík övezi a kört (hat
párhuzamos univerzum kiáradása), amik végül egybe olvadnak, majd
bíborvörös lángok közt megjelenik a körlapon a jelvény, jelezve, hogy
TŰZ-ben születik a Mindenható, az idő tüzében (tachionok).
A négy főszereplő mindegyike olyan kör alakú platformon áll, amin
aranysárga fényben úszó pentagramma látható (Mindenható, Aranyatya,
Brahma az Aranycsíra jele). A fejük fölött is ilyen jel van és a két
jel között fényoszlopok világítanak (időszálak), összekötve a felső
pentagramma csúcsait az alsókkal, s ezzel mintegy fényketrecbe zárva az
embereket. A főszereplők tehát erejüket, sőt egész létüket a
Mindenhatótól nyerik, Ő a létalapjuk. A fényoszlopok fentről lefelé
áradva keletkeznek, órairánnyal ellentétes sorrendben, tehát balos a
körbejárási irány, ahogy sorban létrejönnek egymás után. Amikor
megszűnnek, lefelé tűnnek el és jobbos a megszűnésük körüljárási
iránya. A forgásirány meghatározásához minden esetben a fent iránya az
emberek feje felé van.
A négy szereplőt az intró jelenet órairányban, jobbra forogva járja
körbe, ezzel jelezve, hogy ők a jobbos (Atyai) tér fiai és lánya.
Doc Hartford holografikus kivetítővel működő kéziszámítógépe egy
világoskék oktaéder hologramját vetíti a levegőbe (a Mi Atyánk színe).
Az oktaéder mögül, pontosabban belőle, fentről nézve órairányban forgó
és kifelé növekvő fényspirálok áradnak ki. Ezekből négy darab van, amik
a két pozitív és két negatív téresszenciának felelnek meg, mivel
kétféle színnel vannak jelölve: aranysárga és szürkésfehér. Közben az
oktaéder balra forog, jelezve, hogy a térszerán másodlagos rotációja
hátráló a keltési ciklusok során.
A rangerek kék és fehér színű egyenruhát hordanak. Ezek a hagyományos
színei az isteni hierarchia papságának is, szerte az univerzumban.
3. AZ ELSŐ RÉSZ
TITKAI
Az első rész elején az intró után azzal indul a film, hogy megjelenik a
világűr háttere előtt egy piros-fehér-piros csíkozású zászló, a fehér
mezőbe beírt aranybetűs: Phoenix szóval (az 500 évenként feltámadó
TŰZmadár neve, ami szintén a Mindenhatóra utal). A film tehát
egyértelműen jelzi a nézők számára, most az Istenről következnek
rejtett tanítások.
Az első rész végén a négy ranger megkapja a kisérleti implantátumát egy
kék torony tetején (Atya torony), aminek csúcsán kereszt alakban
négyfelé ágazó erkélyek, kiállók vannak. Fentről nézve ez olyan, mint
egy Bindu keresztmetszete, s jelzi, hogy az Istentől kapják a
rendfenntartók (papok) a hivatásukat. A négy szereplőt a torony tetején
órairánnyal ellentétesen, balra forogva veszi sorra a történet,
bemutatva, milyen képességeket kapnak. Ez jelzi, hogy a hatalmat a Nagy
Anyától, az intelligencia csúcsától kapják, vagyis nem a Mindenhatótól,
a Fiútól (térszerán) hanem még magasabbról, az okforrástól.
A négy főszereplő mindegyike különleges bionikus implantátumot kap, ami
speciális képeségekkel ruházza fel őket. Ezt az agyukba és a testükbe
építik be, valamint egy része a jelvényükben található.
Nikónak még az auráját is köré rajzolják amikor megkapja az első
részben a telepatikus implantját, egy lángszerűen lobogó, bíbor aurát,
ami egész testét körbeveszi. Bíbor színű aurája csak a spirituálisan
bölcs és nagytudású embereknek van, ezért meglehetősen ritkán lehet
ilyet látni a Földön még mostanában is.
A rangerek fejébe beültetett implantátumok az agytörzshöz csatlakoznak,
közvetlenül a talamuszban található lélek mellé, vagyis lélekvezérléses
számítástechnikáról van szó, amilyet a fejlettebb földönkívüli
civilizációk is használnak.
Amikor a négy főhős megkapja a még kisérletinek minősülő implantátumát
a sorozat első részének végén, úgy vannak megrajzolva, hogy a lábuk
alatti platformon lévő pentagramma oldalról látszik, olyan vetületében,
amit a pentagramma.exe programban is megrajzoltunk (lásd: a programok
között!). Ezt kapjuk ha a piramist síkba kilapítjuk.
4. A
FŐSZEREPLŐK TITKAI
Captain Zachary Foxx - egykori katona, az 5-ös számú rangers csapat
vezetője. Bionikus implantátumot építettek be a teste bal oldalába, így
képes a bal karját lézerfegyverként is használni szükség esetén.

Niko Dal'Ariel - pszichikai implantátuma misztikus képességekkel
ruházza fel, a távolbalátástól a gondolatolvasáson át a jövőbe látásig
és pszichokinézisig.
Shane "Goose" Gooseman - a mesterlövész, aki mindkét karjával egyformán
jól és pontosan, villámgyorsan képes lőni. Ő a cowboyhős a sorozatban.

Walter "Doc" Hartford - a másik civil tagja a csapatnak Niko mellett, a
jamaikai tudós, akinek implantja közvetlen telepatikus hozzáférést
biztosít neki a számítógépéhez. Amikor megkapja a hologram vetítő
dobozát, ami egy mai mobiltelefonra vagy tv távirányítóra hasonlít, a
belőle megjelenő oktaéder fentről nézve órairányban, jobbra forog.
Ezzel jelzi, hogy maga a térszerán jobbos forgású. Az, hogy az intróban
balra forgott, a másodlagos rotáció irányát jelzi, mert ott a kiáradó
téresszenciákkal együtt mutatja működésben a dolgot. Ezzel két
kulcsfontosságú dolgot is elárulnak a rajzolók a Mindenható
működéséről, amire csak az elmúlt 15 évben jöttünk rá az időfizikai
kutatásaink során.
Commander Joseph Walsh - a csapat felettese a rangers bázison, a BETA
ügynökség feje. BETA: Bureau of Extra-Terrestrial Affairs.
Waldo, Zozo a két földönkívüli. Waldo az Andor bolygó nagykövete, a
hiperhajtómű feltalálója, aki a technológiát a földieknek átadta.
5. A STÁBLISTA
TITKAI
A film végén, a stáblista után gondosan kiírják, hogy a sorozatot a
Transcom Media készítette (szabadfordításban: Átkommunikáló Médium) a
Gaylord társasággal (Vidám Úristen), és a Koch Vision, see the future,
aminek jelentése: Szakács Látomás, nézd a jövőt.
A szakács az eledelt előállító személy, az eledel pedig a másolati
tachionok saját múltja. Így a Szakács Látomása kifejezés azt jelenti: a
Teremtő illúziója, vagyis a teremtés maga. A Gaylord társaság
szimbóluma egy G betű, ami három párhuzamosan futó színes csíkból áll:
piros, narancs és sárga. A G betű bentről kifelé egy jobbos csavarodású
spirált rajzol ki. A színes csíkok között vékony fekete elválasztóvonal
húzódik, ami a párhuzamos univerzumokat jelző szeparátoroknak felel meg.
Ez elég egyértelmű utalás arra, hogy a sorozat készítői valószínűleg a
tudtukon kívül médiumként tevékenykedtek, az Isten akaratából
összeszervezett csapatként. Az ugyanis szinte teljességgel kizárható,
hogy ennyi pontos egybeesés véletlenül létrejöjjön, ahogyan az is
kizárható, hogy a 80-as években az amerikai filmesek magasan képzett,
megvilágosodott beavatottak lettek volna, akik nagy részletességgel
ismerik az időfizikát, az akkoriban Magyarországon még éppen csak
megszülető új tudományágat. Egyszóval a lehetőségeikhez mérten hűen
átadták a kulcsfontosságú információkat a teremtésről, és talán az
univerzumról, meg az idegen fajokról, jövőbeli technológiákról is
pontos képet festettek a lelkes nézőknek (főként a fiataloknak).
Köszönjük nekik, és az inspirátoruknak is, hisz az üzenet célba ért.

Készült: 2005.12. - 2006.04.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz