Az ember által alkotott törvények abban különböznek a természeti törvényektől, hogy meg lehet szegni őket. A közösségi törvények éppen ezért csak akkor érnek valamit, ha a közösség összes tagjára vonatkoznak és szükség esetén erőszakkal is be lehet tartatni őket. Ettől függetlenül persze figyelmen kívül hagyhatók, megkerülhetők és felülbírálhatók maradnak, mivel létüket csak megállapodás szentesíti.
Akár önmaga felett van valakinek hatalma, mint szabad embernek, akár mások felett, mint uralkodónak, mindig ugyanazokkal a problémákkal kell megküzdenie a közösségi törvények alkalmazása során. Az alábbiakban szeretném tömören felsorolni ezeket a problémákat és lehetséges megoldásaikat, elsősorban filozófiai szemszögből vizsgálva őket.
Ha valaki mindig, minden helyzetben betartja a közössége által érvényben lévőnek tekintett törvényeket, az még nem garantálja a konfliktusmentes életet számára. Sajnos a törvények feltétlen alkalmazása sokszor viheti az embert különféle rossz, hibás és katasztrófális helyzetekbe. Mert a törvényeket az alkotóik a már ismert, korábban előfordult helyzetek ismeretében hozták. Mivel pedig a világ állandóan változik, mindig akadhatnak olyan új helyzetek, amik még sosem voltak és amelyekre nincs törvény. Vagy van, de helyessége, alkalmazhatósága különböző okokból megkérdőjeleződik vagy egyenesen tarthatatlanná válik.
Ha valaki minden alkalommal, amikor csak a helyzete úgy kívánja, önkényesen megszegi a törvényt, előbb-utóbb le fog bukni és akkor a közössége megbünteti. Mert a tettek beszélnek, és következményeik nem titkolhatók el a végtelenségig. Ha a közösség nem képes erőszakkal érvényt szerezni a saját törvényeinek, például mert a törvényszegő erősebb, nagyobb hatalommal bíró, és fölébe helyezkedik a szabályoknak, akkor abból számos konfliktus származik hamarosan. Történelmi tapasztalat, hogy a királyok, diktátorok és istenek szeretik fölébe helyezni magukat a közösségüknek, hogy nyugodtan élhessenek és visszaélhessenek a hatalmukkal. Az ebből származó lázadások, a többi ember rosszallása és ellenlépései aztán idővel legyőzik az uralkodót, visszaállítva a (viszonylagos) rendet.
Ha valaki hajlandó alávetni magát a közösségi törvényeknek, akkor általában két rossz közül választhat.:
1. Megszegi valamelyik törvényt, ha egy rendkívüli helyzetben ez így helyes és elszenvedi utána a büntetést a "jól végzett" munkájáért cserébe. Ez ugye rossz dolog a számára, mert senki sem szereti, ha belé rúgnak hálából azok, akiknek elvileg segített a törvényszegéssel.
2. Betartja a problémás törvényt és nem érdekli, hogy ezzel rosszat tesz, mert más szempontok szerint helytelenül cselekszik. Elvégre mindig lehet takarózni a törvénykönyvvel: nem tehettem másként! Katonáknál ez a "parancsra tettem" hivatkozás.
Ekkor viszont a rosszul végzett munkájáért cserébe fogják az illetőt kritikák érni. Ami esetleg a büntetésig, felelősségrevonásig durvulhat egyes esetekben. Aki ugyanis feltétlenül alárendeli magát a szabályoknak, az szolgája a helyzetnek, nem ura. A társadalom azonban sokszor elvárja tagjaitól, hogy uralják a felmerülő helyzeteket és próbálják megoldani őket, akár (kisebb-nagyobb) törvényszegések árán is. Ezt nevezzük felelős (felnőtt) viselkedésnek. Persze az, hogy mi számít jónak és helyesnek egy adott szituációban, erősen nézőpont kérdése. Az ilyen viták eldöntésére hozták létre a bíróságokat, ítélőszékeket.
A hatalom gyakorlása kapcsán felmerülő ellentmondások és problémák megoldására találták ki sok ezer éve a demokráciát, amikor a közösség rendszeresen megválasztja a vezetőjét, különböző (népszerűségi) kritériumok alapján. Az efféle ráruházott (nem feltétlen) hatalom hátránya, hogy mindig a többség elképzeléseitől függ, nem az aktuálisan adódó helyzetek tényleges megoldásának sikerességétől.
Hiába szeretne egy demokratikusan választott vezető jól cselekedni, ha az nem tetszik a közösségének, mert az embereket vezérlő egyéni, önző érdekek felülkerekednek a magasabb szintű megfontolásokon. A népszerűtlen döntések meghozatalának nehézségei így gyakorlatilag megakadályozzák, hogy a demokráciában rejlő előnyök érvényesülni tudjanak. A választóinak kiszolgáltatott vezető lényegében a szolgáinak szolgájává válik, s mint ilyen, jobbára tehetetlen lesz a válsághelyzetekben. Ha pedig valaki nem dönthet szabadon, legjobb tudása szerint arról, hogy mi történjen, azaz nem élhet a hatalmával, akkor nincs hatalma a rábízott rendszer felett. A demokrácia így rejtett anarchiává válik, álcázott fejetlenséggé, amit nem kormányoz valódi, cselekvőképes erő.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a demokrácia ugyanolyan rossz módja a közösség irányításának, és a hatalom gyakorlásának, mint a diktatúra, mert képtelenség olyan döntéseket hozni, amik mindenki számára megfelelnének. A döntéshozó számára így a fő kérdés sohasem az, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hanem az, hogy kinek a számára, részére szülessen elfogadható, jó megoldás.
Készült: 2003.12.08.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz