Az élő bolygójukat elhagyni képes különféle civilizációk az aktuális körülményeiknek megfelelően igyekeznek felderíteni maguk körül az univerzumot. Ezen módszerek, technikák és stratégiai célkitűzések igen sokfélék lehetnek, mégis jól csoportosíthatók a főbb irányvonalaik szerint. Az alábbiakban ezeket mutatjuk be tömören, az akashából eddig begyűjtött információink alapján, hogy támpontokat adjunk a majdani saját űrfelderítési programjaink tervezői számára.
1. FELDERÍTÉSI TECHNIKÁK
1.1. Parafelderítés - távolbalátással és akasha böngészéssel.
Ha egy civilizációnak nincs kellően fejlett, csillagközi utazásra használható technológiája, sem korszerű műszaki berendezései az észlelésre, akkor a leghatékonyabb módszer a bilokációs parafelderítők alkalmazása. A távolba látók és lélekutazók nem csak a távoli csillagokhoz tudnak gyorsan (pillanatok alatt) elmenni, és szinte bármit megnézni, de a párhuzamos univerzumokba is át tudnak lépni vagy a magasabb dimenziókba kilépni.
Az utóbbi évezredekben a földi tudósok (szerzetesek, varázslók, sámánok) szinte csak ezen a módon tudtak ismeretekhez jutni a világegyetemről, bár feljegyzéseiket és beszámolóikat nem fogadta nagy siker, sem elismerés a közösség részéről. Ez valószínűleg még hosszú ideig nem fog lényegesen megváltozni, így az ily módon szerzett információk továbbra is megmaradnak a kevés kiváltságos parafelderítő birtokában. Némi kiszivárogtatásra azonban mindig lehet majd számítani. A témáról további részletek olvashatók az Eseményhorizonton az Űrkutatás parafelderítéssel című írásban a 2001-es év anyagai között.
A tényleges felderítéshez hasonló módszer az akasha böngészése a minket érdeklő adatok után. Ilyenkor a felderítő nem hagyja el a fizikai testét, viszont képesnek kell lennie rá, hogy becsatlakozzon az isteni mindentudás egész univerzumot átfogó adatbankjába. Ebből minden távoli bolygóról lehet naprakész feljegyzéseket kigyűjteni vagy bármilyen tudományos eredményt megszerezni, megfelelő hozzáférési jogosultságok segítségével. Ehhez persze Istenadta tehetség és engedély kell. További részletek a 2002-es év anyagai között, Az univerzum nagy könyvtára: az akasha című írásban találhatók.
1.2. Műszeres távolfelderítés - optikai, rádiós és gravitációs távcsövekkel.
A legelső távolbalátó gépeink természetesen a látható tartományban működő egyszerű távcsövek voltak. Az elmúlt évszázadokban tökélyre fejlesztve őket, és kiszélesítve észlelési tartományukat az infravörös, ultraibolya, valamint röntgen és gamma tartományra, mostanra sikerült elérnünk velük a technológiai lehetőségek határát. Mellettük, némileg lemaradva kerültek használatba a különféle frekvencián dolgozó rádiótávcsövek, amik jelentősen kiszélesítették az észlelési tartományt, de ugyanúgy erős korlátaik vannak, mint az optikai berendezéseknek. A kozmikus részecske sugárzásokat észlelő berendezések (például a neutrinó detektorok) pedig még bizonytalanabb képet adnak a világegyetemről, így sajnos ezek sem jelentenek igazi továbblépést a távolfelderítésben.
A XXI. század nagy ígérete remélhetőleg a gravitációs távcső lesz, ami további részleteket fog föltárni előttünk az univerzumban megfigyelhető jelenségekről. Mivel azonban ez is a fénysebességgel terjedő térbeli, transzcendens hullámok észleletére épül, nem jelent igazi, forradalmi áttörést a kozmosz alaposabb felderítésében. Még a legnagyobb gravitációs távcsövek sem lesznek ugyanis elég jó felbontásúak ahhoz, hogy megnézhessük, milyen épületeket emeltek a szomszédos csillagok körül keringő bolygókon élő idegen civilizációk. Az időhullámok kvázi lassú terjedése miatt ezen technikák sosem lesznek alkalmasak rá, hogy valósidejű csillagközi kommunikációt folytassunk a szomszédainkkal.
Ha beszélni akarunk az idegenekkel, akkor vagy meg kell várnunk, hogy idejöjjenek és szóba álljanak velünk vagy nekünk kell elutaznunk hozzájuk. A különféle rakétákat, atom, foton, kvantum és fúziós meghajtású járműveket nyugodtan el lehet felejteni, mint lassú és drága, kockázatos játékszereket a csillagközi közlekedésben. Szerencsére vannak már ennél jóval hatékonyabb megoldások is, mint a térugrás és a térablak technológia.
1.3. Egyszerű űrfelderítés - térugró robotűrhajókkal.
Egy távirányításos robotűrhajó kicsi és könnyű. Időszálas kommunikátoron keresztül valósidőben vezérelhető, sérülése vagy pusztulása esetén gyorsan lehet újabbat építeni és utána küldeni a felderítő küldetés folytatására, akár csapatostól is. Könnyű sterilizálni, hogy ne vigyen magával mikroorganizmusokat a célbolygóra és megfelelő energiaforrás esetén nagyon sokáig működőképes maradhat karbantartás nélkül. Feltéve, hogy strapabíróra lett tervezve és építve.
Még egy nagyon lassan, rossz hatásfokkal működő térugró hajtómű is legalább a fénysebesség 50-100-szorosára képes, így emberileg rövid idő alatt tudja elérni a szomszédos csillagokat. Kameráin, műszerein keresztül kényelmesen körül lehet nézegetni a célnál. Ha ellenséges támadás éri, egyetlen gombnyomással megsemmisíthető, hogy ne kerüljön a technológia az idegenek kezébe.
A robotűrhajókat érdemes első hullámban alkalmazni, a teljesen ismeretlen területek feltérképezésére. Épp ezért csak a leglényegesebb kutatófelszereléseket (kamerák, sugárzásmérők, rádióvevők) kell magával vinnie, melyek adatai alapján egyértelműen eldönthető, érdemes-e további expedíciókat, netán embereket küldeni utána a részletesebb vizsgálatok elvégzésére.
1.4. Közvetlen űrfelderítés - személyszállító térugró űrhajókkal.
Utasszállító térugró űrhajókkal a bolygórendszerünk térbuborékát elhagyva sorra meglátogathatjuk az érdekesebb csillagokat. Azokat a helyeket, melyekről már tudjuk, nagyjából mi vár ránk, és a megelőző felderítések adatai alapján eldöntöttük, hogy feltétlenül érdemes odautazni.
A módszer fő hátránya, hogy a térugrás nagyon fejlett technológiát igényel és sok (ismert és ismeretlen) veszélye van. A kockázatok a távolsággal és az ugrások számával arányosan nőnek, gyakorlatilag elkerülhetetlenül. Nagyobb távolságokra (sok száz fényévre) még ezzel is túl sokáig tart az út. Ezért vagy nagy űrhajót kell építeni a személyzet számára, biztosítva fedélzetén a megfelelő életkörülményeket vagy hibernálni kell az utasokat. A felfüggesztett életműködés alkalmazásának szintén megvannak a maga mellékhatásai, amivel egyelőre nem tudunk mit kezdeni.
Messzi utakra célszerű több teljesen felszerelt, önállóan is működőképes űrhajót kiküldeni konvojban. Így ha bármelyiket baj éri, a többi jármű azonnal segíthet neki. Ez a legdrágább, legkockázatosabb és egyben a leginkább anyag és emberigényes kutatási forma, ezért valószínűleg nem sűrűn fogjuk majd alkalmazni, hacsak nem indokolják nyomós (politikai, gazdasági, katonai) érvek.
1.5. Térablakos űrfelderítés - robotűrhajón célbajuttatott térablakon keresztül.
A galaxisunkban tevékenykedő űrutazó fajok által legtöbbször alkalmazott módszer a térugrást kombinálja a térablakok nyújtotta lehetőségekkel. Ehhez persze el kell jutni a tudományos kutatásban (fizika, matematika, kozmológia) és technológiai téren (anyagtechnológia, dimenziótechnológia) arra a szintre, hogy a két módszer biztonságosan használható legyen.
A térablakot robotűrhajó szállítja magával lezárt állapotban a célállomásra. Ott telepítik egy megfelelőnek látszó helyen (űrben vagy bolygófelszínen) és kinyitják, majd távirányításos kutatóegységeket vagy embereket lehet átküldeni rajta, tetszőleges mennyiségben oda-vissza. Nem csak kutató expedíciók, hanem telepesek is rögtön átvihetők ezen a módon a célbolygóra, ha megfelelőek rajta a körülmények állandó bázis létesítéséhez. Ez a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb módja az állandó összeköttetés létesítésének két távoli pont között.
Ha olyan támadás éri menet közben a robotűrhajót, amit nem tudnak kivédeni, egyszerűen megsemmisítik, távirányítással felrobbantják és elvágják az összekötő időszálakat. Emberes expedíciónál ez elfogadhatatlan megoldás lenne, ahogyan az is, ha fogságba esnének a felderítők. A térablak a telepítése után is felrobbantható, ha muszáj megszakítani a kapcsolatot. A jelenlegi időmatematikai elgondolásaink szerint egy térablakon keresztül nem lehet átvinni egy másik térablakot (hardveres problémák miatt), így az ablak hálózat csak űrhajók segítségével építhető ki és bővíthető (a forgalom megnövelése céljából).
A térablakok használatával minimalizálható a csillagközi távolságok térugrással való megtétele, s a velejáró kockázatok. Az orbitális pályára telepített kapukon át űrhajók is átküldhetők az ismert rendszerekbe percek alatt. Térablakok telepíthetők a párhuzamos univerzumokba is, és nem korlátozza használatukat a két végpont térbeli (vagy időbeli) távolsága. A témáról itt olvashatók még cikkek: Időszálas technológiák az űrhajózásban a 2001-es év anyagai között és Észrevételek a csillagkapu fizikájához a 2004-es év írásainál.
2. FELDERÍTÉSI STRATÉGIÁK
A felderítési stratégiák azt határozzák meg, hogy egy adott civilizáció a szülőbolygójáról kiindulva milyen irányokba, és milyen ütemben kezdi el megismerni a kozmikus környezetét. Merre és hogyan próbál terjeszkedni, kapcsolatba lépni más fajokkal. Ez szinte sosem történik egyenletesen sem térben (gömbszerűen) sem időben (folyamatosan), hanem a környezeti és technikai adottságoktól függő aszimmetriát fog mutatni.
A terjeszkedés sebességét nem csupán a technikai korlátok szabják meg, hanem sokkal inkább a társadalom szükségletei, a vezetőinek határozott igényei, hódítási törekvései. Befolyásolja az is, hogy egyáltalán kíváncsiak-e a környező világra vagy jól elvannak a saját bolygójukon és nem vágynak a csillagok közé. Fontos szempont a számukra, hogy csak felderíteni akarnak és kutakodni vagy bányászati lelőhelyeket is keresnek az elérhető bolygókon. Ha idegen fajokkal találkoznak, akarnak-e velük kereskedni, információt (tudást) és anyagokat (nyersanyagot, készterméket) cserélni vagy inkább csellel, csalással, erőszakkal szerzik meg a vágyott dolgokat. Szeretnének-e külső telepeket létesíteni más rendszerekben (űrállomásokat, felszíni támaszpontokat), illetve lakható bolygót keresnek-e maguknak kitelepülés (túlnépesedés, erőforráshiány okán) vagy a teljes (kényszerű) áttelepülés érdekében.
Ha egy civilizációnak valamiért sürgős elhagynia a saját rendszerét (leküzdhetetlen világjárvány, totális belháború vagy külső konfliktus, kozmikus kataklizma, visszafordíthatatlan környezetszennyezés miatt, stb.), nyilván nagyobb erőfeszítéseket tesz, mintha békében és kényelemben élne a lakossága. Jólétben semmi nem sürgős, pláne nekivágni az ismeretlennek és bizonytalanságnak.
2.1. Az első felderítések - a bolygórendszer elhagyása.
A felderítési folyamat kezdetén nyilvánvaló, hogy először a közvetlen környezetükben lévő, legközelebbi csillagokat fogják felkeresni az első robotos, majd személyzetes expedíciók. Ahol bolygókat, ásványi anyagokat, erőforrásokat, netán életet vagy másik civilizációt találhatnak. Így a faj közel gömb alakú térrészben fog terjeszkedni, a legközelebbi 10-20-30 csillag környékét vizsgálva át részletesen.
Ha már ekkor sikerül kapcsolatba kerülniük más civilizációval (vagy többel), belépve annak kozmitóriumába, a további terjeszkedést a szomszédokkal kialakított baráti vagy ellenséges, netán semleges kapcsolatok fogják befolyásolni. Ez pedig valószínűleg eltorzítja majd a gömbformát a határok mentén.
A felderítés, terjeszkedés első időszakában a csillagközi utazás újdonsága és az alkalmazott technológia kezdetlegessége miatt számos nehézséget és problémát kell megoldania minden csoportnak. A főbb veszélyforrások közé tartoznak - a technikai gondok mellett - az idegen élőlények jelentette biológiai veszélyek (kórokozók és biológiai inkompatibilitás). Az időszál felfűzési problémák (élő és élettelen anyagfraktálok keveredése). Az ismeretlen fizikai jelenségek (téranomáliák, térháborgások, sugárzások) és az űrhajósok tapasztalatlansága (kiképzési hiányosságok). Ezek a bajok idővel könnyen kezelhetővé válnak, főleg a technológia és a kialakuló biztonsági protokollok segítségével. Egy kellően nagy, sok csillagrendszerre kiterjedő társadalom már viszonylag jól védett lesz a különféle biológiai veszélyek ellen, az alkalmazott karantén rendszerek, az űrforgalom ellenőrzése, a biztonsági szűrések és sterilizációs technikák miatt. Az ilyesmi különösen a térablakot használó csoportok számára létfontosságú, mivel az átjárókon keresztül pillanatok alatt átjuthatnak veszélyes életformák más bolygókra.
Ha egy civilizáció más fajokkal, idegen csoportokkal akar elsősorban kapcsolatokat kiépíteni, akkor a felderítéseik olyan világok felé irányulnak, ahol ilyesmire van lehetőségük. Ha kitelepülni, bányászni vagy új területeket elfoglalni akarnak, akkor inkább a lakatlan világok felé haladnak tovább, ahol nem ütköznek ellenállásba. Erőszakos terjeszkedési politika esetén természetesen a náluk gyengébb, védtelenebb civilizációkat fogják különféle ürügyekkel leigázni és maguk alá kényszeríteni, gyarmatosítani. Csak az etikailag fejlett, erkölcsös civilizációk tartják magukat a minimális beavatkozás vagy be nem avatkozás elvéhez és hagyják békén a többieket.
Az olyan fajok, amik először (vagy hosszú idő óta először) találkoznak másokkal, egészen biztosan nem fogják békén hagyni a szomszédaikat. Mivel túlságosan hajtja őket a felfedezés izgalma és újdonsága, az ismeretlen vonzereje. Csak egy olyan csoport képes megállni, hogy közvetlen kontaktusba lépjen másokkal, amelyik korábban már több kapcsolatra is szert tett és tanult az ott elkövetett hibáiból.
2.2. Kiterjedt felderítések - több száz csillag körzetén túl.
Amikor a felderítendő tértartomány mérete már több 100 vagy 1000 csillagra kiterjed, a terjeszkedést egyre inkább kezdi meghatározni a kozmoszra jellemző egyenlőtlen anyageloszlás. Mert a csillagok szinte sehol sem egyenletesen helyezkednek el a térben, hanem valamilyen mintázatba (csoportokba) rendeződnek.
Mi például a korong alakú galaxis tányérján belül vagyunk, az egyik spirálkar szélén, ahol számunkra a karon belüli, sűrű csillagmező irányába való terjeszkedés lesz az elsődleges. Ahol több csillagot, bolygót és ezzel együtt civilizációt, ásványi lelőhelyet találhatunk. A perifériákon lévő civilizációk így elsősorban a centrumok, sűrűsödések irányába fognak terjeszkedni, míg a központi fekvésű bolygók lényei kifelé indulnak, a határvidékek meghódítására.
Mivel egy több csillagrendszerre kiterjedő civilizációnak (szerencsés esetben) már nem kell félnie az erőforrások (energia, nyersanyagok, élettér) hiányától, sem egy lokális kozmikus csapás pusztításától, a nagyobb méretű, több tucat lakott csillagrendszerrel rendelkező társadalmak számára a fő veszélyforrássá a belháborúk, illetve a más civilizációkkal való háborús konfliktusok válnak. A területi viták elsősorban az előnyös világok birtoklása és hasznosítása körül alakulnak majd ki. Ilyen előnyök a kedvező éghajlat, az iparilag értékes, könnyen kitermelhető ásványi anyagok, a kompatibilis felszíni élővilág megléte vagy a könnyű életformálhatóság mellett a stratégiai fekvés. Háború esetén természetesen a katonai szempontok kerülnek előtérbe, ahol az egyes világok csak mezők lesznek a térbeli sakktáblán vívott nagy küzdelemben. A fajok, civilizációk közti háborúk vagy belháborúk döntően akkor robbannak ki, ha közel azonos fejlettségű csoportok kerülnek egymással ütközésbe. Ha nagy a technikai és etikai fejlettség szintjének különbsége, általában nem tör ki háború, mert vagy békén hagyják egymást (bölcsen) vagy a fejlettebb könnyedén maga alá gyűri, esetleg be is olvasztja vagy kipusztítja a primitívebbet. A témával részletesen foglalkozik az űrhadseregről szóló cikksorozat (Űrstratégiai elgondolások, 2007).
Szerencsés esetben persze létrejöhet a civilizációk között szövetség, baráti kapcsolat is, amikor diplomáciai módszerekkel osztják fel a rendelkezésre álló területet és erőforrásokat, valamint tudást és eszközöket cserélnek. Ez (a mellékhatásoktól eltekintve) mindkét csoport számára előnyöket biztosít, például külső támadás esetén növeli a sikeres védekezés esélyét, akár önállóan, akár szövetségben egymással.
2.3. Megtorpanások - a virágzás időszakai.
A könnyen elérhető területek feltérképezése után a civilizációk terjeszkedése általában megtorpan egy időre. A megállások a felderítésben szükségszerűek és az idő előrehaladtával szakaszosan ismétlődnek, mivel a növekedés sosem egyenletes, hanem erőforrásfüggő viselkedés.
Az első megtorpanás azután következik be, hogy a faj kijut az űrbe és bejárja a bolygórendszerét. Aztán amikor meglátogatja a szomszédos csillagokat és legalább 10-20 rendszert megismer. Később a fizikailag elérhető csillagok nagy száma fogja lelassítani a terjeszkedést, valamint az újonnan létesült telepes világok, melyek elszívják a faj erőforrásait, maguknak követelve minden figyelmét. Az idegen csoportokkal létesített kapcsolatok is határt szabnak a kutatásnak, főleg ellenséges viszony esetén, valamint nagyobb méretekben az űrrajzi jellemzők (a csillagok eloszlása). A mi esetünkben ezt a korlátot ideális esetben a spirálkari csillagok zónája fogja jelenteni.
Megtorpanás idején a felderítők által begyűjtött rengeteg információt, tapasztalatot kell feldolgozni, megemészteni. A tudománynak hasznosítania kell a friss eredményeket, s integrálnia az oktatásba, különösen az űrhajósok képzése terén. Ezzel együtt a civilizáció vezetésének ki kell dolgoznia több használható, rövid és hosszútávú stratégiát a további célokat illetően. Akarnak-e terjeszkedni, merre és meddig. Kivel vagy kikkel milyen kapcsolatokat akarnak kialakítani, politikailag és gazdaságilag egyaránt. Hogyan kell megvalósítani a központi rendszer és az újonnan meghódított területek védelmét az esetleges idegen támadásokkal szemben. Milyen kozmikus veszélyforrásokkal kell szembenézni belátható időn belül (változó naptevékenység, szupernóva robbanás, fekete lyuk közelsége, ütközés aszteroidákkal, téranomáliák, stb.). Milyen nagyobb technikai beruházásokat, építkezéseket akarnak megvalósítani a hosszútávú célok érdekében az űrben. Ilyen beruházások lesznek a lakosság nagy létszámú kitelepítése egyes világokra, illetve a megfelelő bolygók életformálása, részleges vagy teljes átalakítása. Ipari központok, kereskedelmi csomópontok létrehozása. Katonai támaszpontok, tudományos kutatóbázisok, megfigyelő állások, átrakóhelyek létesítése.
Miután a civilizáció növekedése, terjeszkedése részben vagy teljesen beérte a felderített és könnyen elérhető régiókat, ami a tempótól függően akár 50-100 vagy 1000 évbe is beletelhet, újabb felderítési hullám indul meg. Ezt már elsősorban a kíváncsiság fogja vezetni és nem az erőforrások utáni mohóság, a szükség. Expedíciókat küldenek a ritkább csillagterekbe, a kevésbé érdekesnek tűnő helyekre is, hogy teljessé tegyék a kutatómunkát. Megvizsgálják a csillagrendszerek közti mélyűrben húzódó objektumokat, vagyis a saját területeken belüli ismeretlen zónákat, amik mellett korábban türelmetlenül elmentek a nagy rohanásban. A csillagrendszerek között számos kisebb égitest található általában. Mélyűri porfelhők, plometek, üstökösök és aszteroida mezők. Elkóborolt vagy eleve szabadúszó holdak, bolygók, gázbolygók, barna törpék. Nem igazán érdekesek, de elérhető távolságban vannak és ezért nem árt őket megvizsgálni. Főként robotszondákkal, hátha rábukkannak valami érdekesre, használhatóra.
2.4. Galaktikus felderítés - a távoli tartományok irányába.
Az űrfelderítés következő szakaszában, ami esetünkben a spirálkar elhagyását fogja jelenteni, elsősorban a galaxistányéron belüli, csillagokban ritkább területek felé indulnak majd expedíciók. Egészen a szomszédos spirálkarok határáig, illetve erre merőlegesen, kifelé a halóba egy bejárható távolságig. Egy gömbhalmazból induló civilizációnál ugyanez történik, amikor a halmaz megismerése után kimerészkednek a halóba, majd meglátogatják a szomszédos halmazokat és csillagcsoportokat.
Ezután a civilizáció vagy több civilizáció szövetsége, kozmikus közössége csak akkor kezd újabb felderítésbe és terjeszkedésbe, ha a szomszédos fajokkal való konfliktusait lerendezte és ismét felmerült vezetőiben a tudományos kíváncsiság. A technikai fejlődésben ekkorra már eljutottak odáig, hogy az erőforrásigény minimalizálódott vagy teljesen megszűnt. Egyrészt mert az uralt területen bőséggel van mindenből, másrészt mert az újrahasznosítás révén meg tudják oldani a csaknem korlátlan ideig történő önellátást. Ekkor már nem éri meg túl messziről, kockázatos úton szállítani a nyersanyagokat, így a bányászati célú terjeszkedés értelmét veszti.
A teremtéstechnológiák bevezetésével pedig az energia és anyag utáni szükséglet is megszűnik, mivel mindkettő majdnem korlátlan mennyiségben állítható elő teremtőgépekkel. A továbbiakban tehát egyedül az információ éhség, a kíváncsiság, a megismerés vágya fogja hajtani a felderítéseket, először a szomszédos, sűrűn lakott csillagmezők irányába. Mert törvényszerű, hogy a nagyobb felderítési hullámok és terjeszkedések mindig a sűrűbb régiók felé történnek, ahol van mit keresni.
2.5. A galaxison túl - az univerzális terjeszkedés.
Ebben a stádiumban a csúcstechnológiát használó kozmikus civilizáció, ami már több (tucat vagy akár ezer) faj szövetségéből áll, elérheti a galaxisának határait. Feltéve, hogy nem ütközött technológiai korlátokba, és az idegen csoportokkal való konfliktusokat is el tudta kerülni vagy győztesen került ki a háborúkból. A galaxis határán ekkor ismét egy nagyobb megtorpanás következik, mert a szövetségnek a belső terjeszkedés, és a tartományok közti konfliktusok, hatalmi harcok kötik le minden erejét.
Mivel a galaxis hatalmas az egyszerű biológiai élőlények számára, mind méreteiben, mind bonyolultságában, sokáig nem fog felmerülni senkiben az igény a továbblépésre. A biológiai lények egyszerűen túl rövid ideig élnek ahhoz, még az életmeghosszabbító eljárások használatával is, hogy beleunjanak a galaxis megismerésébe. Maga az univerzum pedig túl nagy hozzá, hogy a lelkek fizikai testbe reinkarnálódva meghódíthassák maguknak, így a fejlődésnek muszáj új utakat keresnie.
Ebben a fázisban a térbeli méretekből és időbeli változékonyságból következően több alkalommal is hanyatlás és visszaesés következhet be a civilizációk bármelyikénél vagy az egész szövetségnél, darabokra tördelve azt. Nem csak egyes csillagrendszerek, hanem egész régiók, körzetek is lepusztulhatnak, különböző okokból. Az évezredek alatt fokozatosan lehanyatlanak, elpusztulnak a helyi civilizációk, nem tudván megújulni és alkalmazkodni változó környezetükhöz. Elöregszenek a fajok biológiailag, technikailag és szellemileg egyaránt, s elfelejtik tudásukat. Végül elfordulnak a végtelen kozmosztól, csak a saját belügyeikkel törődve. Már nem érdekli őket a végtelen felderítése, amit gyakorlatilag lehetetlen meghódítani.
2.6. Új kiterjedések felé - párhuzamos univerzumok, magasabb dimenziók.
Amennyiben egy civilizáció (vagy azok szövetsége) rájön arra, hogyan lehet átmenni a párhuzamos univerzumokba (térugrással), és ott bármi érdekeset találnak, szükségszerűen kiterjesztik a felderítést ezen világegyetemekre is. Itt ugyanazon terjeszkedési szabályok lesznek érvényesek, mint a mi térkiteljesedésünkben, tehát szakaszos felderítések és ezt követő betelepítések, kiaknázások, háborúk és szövetségek az ottaniakkal. Később a technika fejlődésével a felderítők átjuthatnak a hiperterekbe is, ami nem változtat minőségileg a képleten, csak még bonyolultabbá teszi az egészet.
A civilizációk fejlődése a körülményektől függően közben új irányt vesz és megindul a szellemi világok, a magasabb dimenziók irányába. Nem az adott téridőn, a párhuzamos tereken belül terjeszkednek tovább, hanem a felsőbb kiterjedésekbe próbálják felkonvertálni magukat (negyedik, ötödik, végül hatodik térdimenziókba). Ezzel párhuzamosan az egyének (individuumok) különféle szellemi közösségeket alkotva, kollektív tudatba kapcsolódnak egymással. Megnövelik a tudati, értelmi kapacitásukat különféle módszerekkel, illetve szimbiózisba lépnek a számítógépeikkel, kifejlesztett mesterséges intelligenciáikkal. Vagyis egyénként és csoportként egyaránt okosodnak és mindinkább a minőségi életfejlesztés irányába mozdulnak el. Igyekeznek mennyországot csinálni az általuk uralt világokból, maximális kényelemmel, egészséggel, jóléttel mindenki számára.
A közösségek tehát információsan fejlődnek tovább, egyre gyorsuló tempóban bővítve ismereteiket a környező világegyetemről és önmagukról. Ennek a megvilágosodási folyamatnak még a szükségszerűen bekövetkező hanyatlások, elfajulások és lokális lepusztulások sem tudnak gátat szabni.
2.7. A végső határ - az idő leküzdése.
A civilizációk szövetsége a térbeli terjeszkedéssel párhuzamosan kénytelen az időbeli terjeszkedésre is hangsúlyt helyezni, hogy szervezete minél tovább fent maradjon, gyakorlatilag az örökkévalóságon át. Megvalósítják a biológiai halhatatlanságot (visszafiatalítás, szervcsere, klónozás), illetve a technológiai, gépi halhatatlanságot (kiborgok, személyiség szimulációk, lélek-gép kapcsolat). Különféle mesterséges intelligenciák (műtudatok) születnek, melyek szimbiózisban élnek alkotóikkal, később pedig teljesen összeolvadnak a biológiai (azaz lélekalapú) intelligenciákkal. A térdimenziószám növelésével végül megszabadulhatnak az anyag jelentette kötelékektől, mikor elérik a hatodik térdimenziót, ahol már nincsenek anyagi részecskék. A hagyományos téren és időn túlnőve, végül megszabadulnak ezek béklyóitól és csatlakoznak az őket teremtő isteneikhez, mint fénylények.
A fizikai világ szintjén az idő múlásával megfigyelhető, hogy a bolygóközi közlekedésben mindenhol uralkodóvá válik a térablakok használata. Ez részben háttérbe szorítja a hagyományos, térugrásos űrhajózást, de nem szünteti meg, mert a perifériákon mindig szükség lesz űrjárművekre és hagyományos szállító eszközökre.
A galaxis szintű kollektív tudat, kellő összeszedettség esetén képessé válhat arra, hogy nagy léptékben alakítsa át a kozmikus környezetét. Megfelelő teremtő technikákkal bolygókat készíthet, csillagokat hozhat létre, majd ezeket igénye szerint mozgathatja, pályamódosításra késztetve őket. Később akár új bébiuniverzumokat is létrehozhat az őskáoszban, ahová kedve szerint telepíthet világokat, életet. Mindenféle irányú és jellegű tudományos kísérletet végezhet akár több csillagrendszerre kiterjedően is, egyéb grandiózus "szórakozási formákról" nem is szólva.
2.8. Az univerzumon túl - az isteni terjeszkedés.
A civilizációs fejlődés felfelé a kollektív galaktikus tudaton át kiterjed a sok dimenziós univerzum szintű tudatig, amikor a világtojásban élő különféle csoportok végül összeolvadnak egy teljes isteni tudatosságot hozva létre. De a fejlődésnek természetesen még ezzel sincs vége. Az univerzum vezetése (kollektív isteni tudata) újabb univerzumokat hoz létre magából, kibocsátva őket az őskáoszba. Ezek aztán önállóan vagy kollektíven fejlődnek tovább, idővel független vezetőgárda irányítása alatt. Emellett a mi univerzumunk más, tőle független univerzumokkal is kapcsolatba léphet az őskáosz feneketlen mélységében.
Ezzel elérkeztünk az általunk még belátható fejlődési tartomány legfelső szintjéhez. Az univerzumok egymás közti interakciói képezik a nagy felderítési és megismerési folyamat utolsó lépését. A teremtés önhasonló (skálafüggetlen) szerkezete miatt az egyes világtojások istenei között ugyanolyan kapcsolatok jönnek létre, mint a teremtményeik esetében. A fejlettségüktől, szándékaiktól és erkölcsi hozzáállásuktól függően békés vagy háborús kapcsolatokat alakítanak ki, netán elkerülik egymást. Legvégső célként a rendszerek szövetsége megvalósíthatja a legfelsőbb szintű istenek tanácsát, ami az értelem legmagasabb szintjét fogja képviselni az általunk belátható és felfogható tartományokban. Ezt a kollektív értelmet hívhatjuk azután a nagybetűs főistennek, nagy szellemnek.
Hogy efölött mi lehet még, azt jelenleg nem látjuk (az akashában), de valószínűleg a korábbi skálahasonlósági szabályoknak megfelelően zajlik tovább a terjeszkedés a végtelenségig, téren és időn túl egyaránt. Mert bár a fák nem nőnek az égig, az értelem mégis folyton próbára teszi önnön korlátait, új kihívásokat keresve magának, amik lefoglalják a figyelmét és az újdonság erejével hatva éltetik az élőlényeket.
3. IDŐBELI ALTERNATÍVÁK
A komplex rendszerek, mint egy soksejtű élőlény vagy társadalom a térben és időben egyaránt terjeszkednek. Az időbeli növekedésük általában folytonos, még ha nem is folyamatos, míg a térbeli kiterjedésük szakaszos, több hullámra tagolódó. De nem szükségszerű, hogy ez így legyen. Elméletileg elképzelhető olyan növekedési modell is, ahol az időbeli kiterjedés is szakaszokra oszlik.
Amennyiben a civilizáció feltalálja az időgépet (időablakot), időutazás alkalmazásával fokozatosan kiterjesztheti önnön felségterületét a távoli múltba vagy a jövőbe. Hogy ez milyen paradoxonokkal és mellékhatásokkal jár, azt csupán sejtjük, de semmi biztosat nem tudunk még róla. Elvileg nem lehet kizárni az idő jelenségének olyan értelmezését, amiben az efféle fejlődési modelleknek is van létjogosultságuk. Elképzelhető tehát olyan önmagára épülő, paradox civilizáció, ami éppen azért jelenik meg, mert a jövőből visszaköltöznek a tagjai a múltba és megalapítják a saját civilizációjukat. Így önmaguk elődeivé és persze leszármazottaivá válnak, sajátos időhurokba zárva önmagukat.
Az időben szakaszolt kiterjedés másfajta modellje lehet, amikor egy civilizáció nem megéli a saját létezését időben, hanem egyes időszakaszokat önkényesen kihagy. Egyszerűen átugorja őket, mintegy előre utazva a saját jövőjébe. Ennek sokféle oka és módja lehetséges. Ha például a társadalom kollektíven hibernáltatja magát vagy más módon függeszti fel az életműködését (szubjektív időmegállást hoz létre). Kvázi megáll a csoport sajátideje és az ébresztéskor indul újra a jövőben.
Az efféle ugrást kikényszerítő körülmények között szerepelhet kozmikus katasztrófa vagy költözködés egyaránt. Egy elpusztult felszíni élővilágú bolygót nehéz újra betelepíteni és lakhatóvá alakítani. Sokkal egyszerűbb, ha a túlélők hibernálják magukat és megvárják, amíg a természet lassan rendbe hozza a sérüléseit, regenerálva az ökoszisztémát. Másrészt ha háború vagy kataklizma miatt a fajnak el kell hagynia a bolygóját vagy akár a galaxisát is, szintén okosabb kihagyni néhány unalmas évszázadot, évezredet.
A legnagyobb ilyen költözködés, amit ismerünk az, amikor az elöregedő galaxis a táguló univerzum peremére érve annyira felgyorsul, hogy megközelíti, majd eléri az annihilációs határzónát (AHZ-t), és az anyaga elkezd megsemmisülni. Ez ellen csak az égitestek lelassításával lehet védekezni, ami egy egész galaxis esetén szinte lehetetlen feladat (de legalábbis macerás). Így a legegyszerűbb átköltözni a világtojás más (belső) területeire, ahol olyan rendszereket kell keresni, amik fiatalok, lassú a saját mozgásuk és gond nélkül betelepíthetők. A költözködés közben célszerű a lakosságot felfüggesztett életműködésben szállítani az új élőhelyére, tekintettel az óriási távolságra. Vagy a biológiai testeket hátrahagyva, csak a lelkeket szállítani el, valamint a testek létrehozásához szükséges technológiát (teremtőgépet) és az alapanyagokat (örökítőanyagot).
Készült: 2006.05.08. - 07.19.
A frissítés készült: 2009.09.30.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz