A FILM JÖVŐJE

1. A FILM EVOLÚCIÓJA

A film a XIX. század utolsó évtizedében született meg, s a XX. században terjedt el az egész világon, mint mozgóképet és hangot szolgáltató médium. Kezdetben voltak a fekete-fehér némafilmek, de gyorsan megjelent a hangos film és a színes film is, először csak a mozikban. A század derekára emellett kialakult a televíziózás, s mindkét technika kép és hangminőségét azóta is fejlesztik, lassan de biztosan. Pár évtizedbe tellett csupán, hogy a film elterjedjen az egész világon, s a lakosság nagy része számára megfizethető szolgáltatássá váljon. A filmtechnika hosszútávú fejlődése azonban ezzel korántsem állt meg, evolúciója tovább zajlik új, érdekes irányokban.
Ebben az írásomban tömören összefoglaltam a filmre váró lehetséges jövőket, külön fejezetekben tárgyalva a filmfelvevők, filmlejátszók és adathordozók fejlesztésének főbb irányvonalait. A filmtechnika alig múlt száz éves, így botorság volna azt hinnünk, hogy a következő évezredekben nem fog jelentős változásokon átmenni, hasonlóan szinte minden találmányhoz, amit eddig az ember alkotott. De bármilyen legyen is a jövőnk, egy biztos: a képet és hangot közvetítő médium valamilyen formában mindig helyet kap majd benne, vagyis sosem fog eltűnni az életünkből.
Magának a filmkészítésnek a technika fejlődéséből fakadó távlati lehetőségeit egy külön írásban foglaltam össze, A jövő multiverzális filmjei címmel. Akit érdekel a különféle kommunikációs médiumok jövőbeli evolúciója, annak ajánlom elolvasásra még A könyv jövője című írásomat.

2. A FILMFELVEVŐK EVOLÚCIÓJA

Régen nagy és nehéz kamerákkal kellett műanyag szalagra felvenni a jeleneteket. Aztán megjelentek a kicsi és könnyű videókamerák, majd a még kisebb digitális vevők, amik révén közvetlenül a számítógépek számára kezelhető formában kerül rögzítésre a felvétel. Valószínűsíthető, hogy ez a trend a jövőben is folytatódni fog, vagyis a kamerák egyre kisebbek lesznek, egyre élesebb és színhűbb képet készítenek, továbbá egyre nagyobb tárkapacitással rendelkeznek majd.
A titkosszolgálatok igényeinek köszönhetően évtizedek óta léteznek miniatürizált, ceruza vagy gyufásdoboz méretű kamerák és mikrofonok is, sőt gyógyszerkapszulában elférő vevőt is készítettek már az emberi bélrendszer vizsgálata céljából. A vállalati és családi kémkedés gyorsan fejlődő iparának köszönhetően pedig egyes országokban bárki vásárolhat kémkamerákat és lehallgatókat, hogy embertársai után kutakodjon. Már valóság a szemüvegbe épített felvevő, ami napközben folyamatosan, kényelmesen hordható és bármikor bekapcsolható. Nem köti le az ember kezét, nem kell tartani, és gyakorlatilag azt rögzíti, ami éppen az illető látóterében van.
Ha tovább folytatódik a méretcsökkenés, előbb-utóbb a rovarok hátára (hasára) is felszerelhető lesz egy kamera, s ennek nem csak a biológusok és természetfilmesek látják majd hasznát. Manapság a mozgó panoráma felvételekhez állványokra, darukra vagy helikopterre szerelt kamerákra van szükség, amik viszonylag nagyok, nehézkesek és drágák. Mennyivel könnyebb lenne szitakötőket vagy szúnyogokat felküldeni távirányítással a levegőbe, hogy parányi biorobotokként közvetítsenek a magasból? A rovarok ugyanis sokkal hatékonyabb és gazdaságosabb repülő szerkezetek a maguk kategóriájában, mint bármilyen ember alkotta gépezet. Ennél kisebb felvevőt készíteni már csak akkor érdemes, például egy mikrobára vagy nanorobotra erősítve, ha a mikroszkópikus világot akarjuk lencsevégre kapni. Ennek azonban határt szab a látható fény hullámhossza, így nem valószínű, hogy valaha is kisebb kamerák készülnének egy gombostű fejénél.
Elvileg tehát semmi akadálya annak, hogy a miniatűr kamerák elérjék azt a méretet, amikor már az ember testébe is beültethetők. A szemgolyóba implantált felvevőnek azonban komoly hátránya, hogy működését zavarja a szemhéj lecsukódása (pislogás), a pupilla méretének változásai, valamint a szemben lévő folyadék (csarnokvíz) törésmutatója. Ráadásul a készülék energia ellátását is meg kell oldani valahogy (a testből), nem beszélve a felvétel továbbításáról (rádión vagy időszálon) egy külső adattároló és megjelenítő egység számára. Mindezen hátrányok miatt nem valószínű, hogy valaha is kamera implantátummal fognak dolgozni az operatőrök. A vakok számára azonban fölöttébb hasznos lehet a találmány, amennyiben a készülék által rögzített kép átadható a látóidegnek.
Más megoldásnak ígérkezik a gondolatolvasó gép kameraként való használata, amikor az ember által látott képet veszi a készülék és alakítja filmfelvétellé. Ugyanez visszafelé lehetőséget ad rá, hogy a kép közvetlenül az ember agyába, pontosabban lelkébe vetüljön, sajátos hallucinációként. Ez a technika rögtön maga után fogja vonni az összes többi érzékszervi élmény rögzítését és sugárzását is, amik együttesen élményfelvételként lesznek átadhatók másoknak. A hangosfilmet így javarészben felváltja az élményfilm, ami a látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott benyomásokat közvetíti, nem beszélve a gondolatokról, egyensúlyi élményekről és a többi, kevésbé feltűnő érzékszerv közvetítette jelekről (szexuális szaglás, belső hormonszint, emésztő rendszer állapota, sejtek közérzete, stb).
Az érzékszervi élmények rögzítése minőségileg új távlatokat fog nyitni az emberiség előtt, lehetővé téve a minden eddiginél szorosabb és intimebb kapcsolatot az emberek között. Ez természetesen rengeteg pszichológiai és filozófiai, erkölcsi problémát is felvet majd a technikával való visszaélések, a kereskedelmi hasznosítás és a katonai, oktatási, gyógyászati alkalmazások következtében. Ahogy a hangosfilm az elmúlt száz évben alapvetően átformálta a társadalmat és megváltoztatta az emberek viselkedését, kommunikációs szokásait, úgy az élményfilmek a következő évszázadokban még mélyebb változásokat fognak okozni.
Ma még elképzelni is nehéz, milyen lesz az a jövő, de a téma iránt érdeklődőknek ajánlom Kocsis Ferenc: Esszencia expedíció (2006) című fantasztikus regényét. Ebben a gondolatvezérléses, fejbe ültetett interfészt és időszálas köztudatot használó társadalom képét mutatja be a szerző, ahol hétköznapi dolog az élmények rögzítése, közzététele, sőt szerkesztése, manipulálása. A mű letölthető a szerző honlapjáról (lásd a linkek között: Frank Winking Irodalmi Honlapja).
A filmfelvevők fejlődésében további, minőségi ugrást fog jelenteni a három dimenziós képrögzítők megjelenése, amik révén a térbeli dolgokról különböző szögekből, egyszerre készíthetők egymást átfedő képsorok, amik segítségével valódi három dimenziós film szerkeszthető. Ez már alkalmas lesz rá, hogy megfelelő kivetítő segítségével a levegőben lebegve jelenítődjön meg, ne pedig a sík képernyőn, álholografikus (ál 3D-s) képként. A sci-fi művekben rendre megfeledkeznek ugyanis arról a fantaszták, hogy a hagyományos kamerákkal felvett jelenetek nem alkalmasak rá, hogy térbeli képet alkossunk belőlük. Az igazi térbeli képnek 360 fokos szögből kell nézhetőnek (körbejárhatónak) lennie (legalább oldalnézetből, ha felülről és alulról nem is). Ehhez pedig minden oldalról egyszerre kell rögzíteni a látványt.
A 3D-s képben látható tárgyak lényegében lokálisan 2D-s felületek, amik térbeli görbülettel, domborzattal rendelkeznek, ezért járhatók körül. Mivel a felvétel a látható fény tartományában készül, a tárgyaknak nincs belseje. Csupán üres légbuborékok tartalom nélkül. Amelyik oldaláról nem készült felvétel a tárgynak, az a holttér miatt hiányos domborzatú lesz, vagyis bele lehet látni a belsejébe. Ahhoz, hogy belső szerkezettel rendelkező, tényleg tárgyszerűnek tűnő hologramokat alkothassunk, arra van szükség, hogy a felvételt a tárgyon áthatoló spektrumú fénnyel vagy más sugárzással készítsük el (röntgen hologram). Ettől persze a néző még nem fog belelátni a tárgyba, csak ha képszerkesztővel felszeleteli vagy meghámozza előbb a saját szeme számára.
A 3D-s ember szemének szükségszerűen a 2D-s megjelenítés a legkényelmesebb és leginformatívabb, míg a 3D-s kivetítők inkább a 4D-s emberek számára hasznosak. 4D-s látással nem gond belelátni egy 3D-s felvételbe és mélységében élvezni a filmet, míg a 2D-s kép épp olyan információ szegénynek tűnik, mint a 3D-s ember számára az 1D-s (szálszerű) felvétel (például a csomóírás vagy a morze jelsor). Valószínű, hogy évezredek múlva, amikor az istenek visszaemelik a 3D-s Földet és a rajta tenyésző emberiséget a 4D-s kiterjedésbe, a puszta fizikai szükséglet fogja kikényszeríteni a technológiai váltást. Ami a 2D-s filmezés végét fogja jelenteni gyakorlatilag az új, 4D-s emberiség számára.
A tárgyakról mélységi, 3D-s felvételt készíteni jelenleg csak az orvosok számára sürgető feladat, hogy minél pontosabb képet kapjanak az emberi szervezetben lejátszódó folyamatokról. Az iparban inkább a munkadarabok minőségének ellenőrzésére használható, mert kellő felbontás esetén felderíthetők általa a belső törések, repedések, lyukak, öntési vagy megmunkálási hibák.

3. A FILMLEJÁTSZÓK EVOLÚCIÓJA

A XX. században az volt a szokás, hogy a moziknak és televíziós csatornáknak volt egy előre rögzített műsora. Azaz meg volt szabva, hogy mikor mit játszanak és a nézőknek ehhez kellett alkalmazkodniuk. Aztán a házi videómagnók, majd a számítógépek és DVD lejátszók megjelenésével végre lehetőség nyílt rá, hogy a néző döntse el, mikor, mit akar megnézni. Feltéve, hogy előre beszerezte azt és eltárolta magának. Régen könyveket és újságokat gyűjtöttek az emberek emiatt, majd jöttek a hanglemezek és magnókazetták, végül a videókazetták és DVD lemezek. A technológia folyton változik, a gyűjtőszenvedély azonban örök. Vagy mégsem?
Saját gyűjteményt fenntartani csak akkor érdemes, ha más módon nem lehet tetszés szerinti időpontban hozzájutni az igényelt filmekhez. Az internetes televíziózás azonban már most is lehetővé teszi, igaz még csak keveseknek, hogy a néző maga döntse el, mikor, mit kíván megnézni. Méghozzá anélkül, hogy letöltené és valamilyen hordozón eltárolná magának a filmet, ami többlet kiadással jár és sok macerával. A jövő egyértelműen abba az irányba mutat, hogy megszűnnek a fix műsorrendben sugárzó tévé és rádió adások, s helyüket átveszik a bármikor letölthető anyagokat kínáló csatornák. Ugyanígy visszaszorulnak majd az újságok és magazinok papírra nyomott változatai is, ahogy a postai levelezés is kezd a múlté lenni egyre inkább. Azonban ez még önmagában nem fogja megszüntetni a gyűjtögetést.
A filmek beszerzésének ára az a döntő tényező, ami elsődlegesen rögzítésre készteti az embert. Hisz manapság olcsóbb egymás közt másolgatni vagy a tv-ből fölvenni a filmeket, illetve az internetről letölteni illegálisan, mint megvenni jó minőségű hordozón, de fölöttébb drágán. Ez várhatóan még sokáig nem fog megváltozni, de a "sokáig" nem örökre szóló időtartam.
Végül biztosan eljön a pillanat, amikor olcsóbb lesz az interneten keresztül kiválasztani és megnézni a filmeket, mint letölteni és eltárolni. A gyártók és forgalmazók számára ez mindenképpen előnyösebb lenne, mint hiábavaló harcot folytatni az illegális kópiák ellen. Mert amit érdemes ellopni, azt el is lopják az emberek, függetlenül attól, mennyire vigyáznak rá a gazdái. Az emberi természetnek ez olyan alapvető tulajdonsága, amit nem lehet kiírtani belőle.
További haszna lehet a dolognak, hogy remélhetőleg csökkenni fog az anyagok redundanciája. Mert igazából az erőforrások pazarlásával ér fel az a gyakorlat, hogy a népszerűbb filmek és zeneszámok sok millió példányban léteznek szerte a világon. A távoli jövőben ehelyett elképzelhető, hogy a globális hálózaton minden anyag csak egy (vagy pár tucat) példányban fog létezni, amihez bárki (elvileg) korlátlanul hozzáférhet. Redundanciára minden rendszernek szüksége van a hibák és az adatvesztés elkerülésére, de millió számban nyomni és írni lemezeket azért, hogy mindenki külön élvezhesse a tartalmukat, nem igazán hatékony megoldás hosszabb távon.
A múltban a lejátszó készülékek viszonylag nagyok és nehezek voltak, ezért az embernek oda kellett mennie hozzájuk ha nézni akarta őket. El kellett menni a moziba vagy leülni a televízió elé otthon a megfelelő helyre. A jövőben ez is meg fog változni, mert nagy igény van rá, hogy a technika alkalmazkodjon az emberhez, ne fordítva. Tehát egyre jobban elterjednek a hordozható készülékek a miniatürizálás miatt, így a zsebünkben vagy a szemüvegünkben, kontaktlencsénkben bárhová magunkkal vihetjük a tévé képernyőt, sőt az egész számítógépet.
A gondolatolvasó gépek megjelenésével a klasszikus (CRT, LCD, plazma) és újfajta (elektronikus papír) képernyőknek is bealkonyul, mert a kép és hang egyenesen az ember agyába, lelkébe fog vetülni. Végre nem lesz szükség a szemünk és fülünk használatára és erőltetésére naphosszat. Eltűnnek az olyan betegségek, mint a monitorvakság, walkman süketség, íróasztal előtti meggörnyedés, és a család minden tagja azt nézhet és hallgathat egyidőben, egymástól függetlenül és a többieket nem zavarva, amit csak akar. Ez valószínűleg a szórakozóhelyeket is barátságosabbá teszi, mert a dohányzás kitiltása után az üvöltő zenére sem lesz többé szükség.
Az utcai reklámok azonban így sem fognak eltűnni, sőt várható, hogy az óriásplakátok és kirakatok tapéta képernyőkre cserélése állandó, zavaró képszennyezésként fogja elcsúfítani a jövő településeit. A közvetlenül az agyba sugárzott reklámok és manipulatív technikák ellen ugyanakkor teljes erőből fel fog lépni minden felhasználó, bárhogy erőltessék is a lakosságra ezeket a multinacionális cégek. A gondolat és belső lelki élet szabadságát efféle módszerekkel korlátozni egyetlen normális társadalomban sem lehet, legfeljebb a kemény diktatúrákban.
A vallások viszont még profitálhatnak is a technika fejlődéséből, amennyiben képesek alkalmazkodni a lehetőségekhez. Például az agyba sugárzott virtuális mennyországok és spirituális élvezetek bemutatásával intenzívebbé tehetik a híveik lelki életét. Ennek negatív folyományaként az is valószínű, hogy megjelennek majd a virtuális kábítószerként ható élményanyagok, amik nem kémiai úton, hanem szellemileg fogják rabságba és nyomorba dönteni az élvezőiket. Ez ellen a hatóságok és civil szervezetek ugyanolyan hiábavaló harcot folytathatnak majd, mint most a füvezés és az alkoholizmus ellen.
Az utolsó lépés a lejátszók evolúciójában a beültetés, hogy a készüléket ne lehessen elhagyni, és folyamatosan, kényelmesen használható legyen bárhol és bármikor. Ezek az agyba ültetett számítógépes interfészek végül teljesen mobilizálják a társadalmat, mert megszűnik a média hardvereihez való fizikai, földrajzi kötöttségünk. Megszűnnek a mozik, a lakásokból pedig eltűnnek a televíziók, filmlejátszók, zenelejátszók, mindenféle kazetták és lemezek, kézi kamerák, távkapcsolók, személyi számítógépek, telefonok, valamint a karórák és fali órák is. Nem beszélve a könyvekről, újságokról, jegyzet füzetekről, diktafonokról, tollakról, ceruzákról és radírokról. Az időszálas távközlés pedig fölöslegessé teszi a telefon vezetékeket, optikai kábeleket, fésű és parabola antennákat, átjátszó műholdakat és az összes vezetékes vagy rádiós adatátviteli technikát. A falakon mindenhol tapéta képernyők lógnak majd poszterek és festmények helyett, amik programozható, álló vagy mozgó tartalmakat jelenítenek meg a gazdájuk kívánsága szerint.
Mai szemmel nézve furcsán üres és egyszerű lesz ez a világ a sok háztartási kütyü meg kábelgubanc nélkül, de csak annak, akinek nincs a fejében ilyen implantátum. Pont emiatt várható majd, hogy a társadalom két jól elkülönülő rétegre oszlik: az implantosokra, akik tagjai a globális köztudatnak, és az elzárkózókra, akik különféle okokból megmaradnak a régebbi technikák mellett. Szegénységük miatt, egészségügyi okokból, merő konzervatívizmusból vagy a hatalommal szembeni félelmeik következtében. Ilyen szegregáció manapság is megfigyelhető a mobil telefonnal rendelkezők és nem rendelkezők között, valamint a számítógép használók és nem használók között. Ahogy régen a vezetékes telefon, a televízió, a rádió, a könyvek és újságok, valamint az írni-olvasni tudás osztotta meg a lakosságot.

4. A FILM ADATHORDOZÓK EVOLÚCIÓJA

Kezdetben volt a celluloid, majd megjelentek a különféle hangszalagok és videószalagok. Ma a mágneses és optikai lemezeknél és memóriáknál tartunk, amik digitálisan tárolják a mozgóképet és hangot, változatos minőségben a tömörítési technikáknak köszönhetően. A következő évtizedekben ezek az adattárolók még biztosan egyeduralkodók lesznek a technikában, bár kezdik elérni a tárolókapacitásuk határait.
Általános tendencia az adathordozóknál, hogy egyre kisebb helyen, egyre bonyolultabb módon tudunk egyre több információt eltárolni. Folyamatosan javul a hordozók írásának és olvasásának sebessége is, így a másolás egyre hétköznapibb tevékenységgé válik bárki számára. Az ember türelmetlensége közben mégis állandó, mert ma is ugyanolyan nehéz kivárni a nagyságrendekkel több információ átvitelének idejét, mint régen. Pedig hol vagyunk már attól, hogy a szerzeteseknek kellett a kódexeket hónapok kitartó munkájával lemásolniuk egy példányban?
Ma percek alatt lemásolható egy olyan film, aminek az elkészítése hónapokat vett igénybe a stáb részéről. Sokkal gyorsabban, mint ahogy megnézni lehet a művet, és mindössze fillérekért, szemben a film gyártási és forgalmazási költségeivel. Ez az aránytalanság valószínűleg a későbbiekben is megmarad, sőt növekedni fog. Technikailag már ma is lehetséges lenne, hogy egy DVD minőségű filmet egy másodperc alatt letöltsön valaki az internetről a nagy sebességű optikai kábelen keresztül. Így emberileg már tényleg "elég gyors" az információkhoz való hozzáférésünk, míg agyilag semmivel sem lettünk nagyobb kapacitásúak, sebesebben gondolkodók. Egy másodperc alatt lejátszani egy filmet legalábbis élvezhetetlen és felfoghatatlan lenne a nézők idegrendszere számára.
A mágneses, optikai, holografikus és szubatomi szintű módszereket idővel biztosan fel fogja váltani a kvantum alapú adattárolás, de ez is csak átmeneti megoldás lesz a folyamatosan növekvő igények számára. A gigabájtokból tehát terabájtok, petabájtok, majd exabájtok lesznek, aminek legfőbb előnye a megőrzött filmek és hangok minőségének fokozatos javulásában lesz megfigyelhető. Ez a tendencia már elindult, miután a tömörítésben és takarékos adattárolásban elértük az alsó határokat, így a jövőben az egyre nagyobb állományok elterjedése lesz az általános. Ennek első jele a HD TV és DVD megjelenése, ami élesebb és színhűbb képet kínál jobb hangminőséggel, nagyobb méretben.
Jól látható, hogy az emberiség információ termelő kapacitása, és a tárolás mohó szüksége szigorúan monoton nő, a végtelenbe tartva. A rendelkezésünkre álló eszközök egyelőre még képesek kielégíteni eme vágyakat, így kérdéses, hogy ki fog előbb belefáradni a növekedésbe, feladva a sajátos versenyt: az ember vagy a technikája?
A kvantumbitek kimerítése után várhatóan eljutunk a teljesen transzcendens adattároláshoz, ami a gravitációs hullámok repülési idejében őrzi meg az információt két átjátszó állomás között, a hullámok frekvenciamodulációja formájában. Ennek elméletileg nincs szaturációs határa, csak a zajszűrő, erősítő és hibajavító rendszereknek, amiken keresztül visszaalakítható a jel emészthető formába. Az unverzumban az istenek ilyen rendszereket használnak a számukra fontos "mindentudás" megőrzésére, amit mi ősi nevén akashának hívunk.
Az emberi lélek szintén időhullámokat használ az emlékeinek eltárolására, ami ellentétben a digitális adatrögzítéssel teljesen analóg megoldás, és a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb, amit csak kitaláltak eddig a teremtésben. A gondolatolvasó gépeink ehhez képest bizony nagyon lassúak és primtívek lesznek, szűk átviteli kapacitással. Két lélek között gépek segítségével átvinni az adatokat (ahogy ma is csináljuk) fölöttébb gazdaságtalan megoldás, amit idővel biztosan fel fog váltani a közvetlen telepátia.
Amint az emberiség megszabadul a technika csúcsát jelentő beültetett gondolatolvasó interfészektől, és a lelkek közvetlenül fognak gondolatokat és élményeket cserélni, a gépek utolsó nyomai is eltűnnek az életünkből. Ahogy a gyógyult beteg elhajítja mankóit, hogy újra a saját lábán szaladgáljon a világban, úgy az ősi paraképességek ismét elterjednek a fajon belül. Ez pedig megszűnteti a technikai fejlődést, hogy helyettesítse a lelki fejlődéssel.
Nem lesz többé szükség a felhalmozott filmek és zenék digitális tárolására, mert ehelyett a lelkek közvetlenül magukban fogják hordozni ezeket, és csak ilyenformán. Ez persze már ma is így van, csupán nem tanultuk még meg, hogyan őrizzük meg emlékezetünkben kristálytisztán az élményeinket, nem beszélve a telepatikus továbbítás fortélyairól. De amint úrrá leszünk a felejtés jelentette akadályokon, a jövő emberének elég lesz egy futó pillantást vetnie a másikra, hogy közben (egy másodperc alatt) átküldjön a lelkének akár több tucat filmet és zenei felvételt is tiszta élmény formájában. Kicsit olyan lesz a dolog, mint régen a szájhagyomány, amikor embertől emberig közvetlenül terjedt az információ, mechanikus közvetítés nélkül, és mindenki a fejében hordozta közösségének összes (fontos) tudását.
A társadalmi össztudat ennek köszönhetően egy globális intelligenciát, kollektív emlékezetet fog eredményezni, ami nyilván kapcsolódik majd a szomszédos csillagrendszerek civilizációinak hasonló rendszereihez, valamint a magasabb dimenziószintek világaihoz. Így a galaktikus köztudaton keresztül végül az emberiség, mint öntudatra ébredt szuperlény adatbázisa összeolvad az univerzum mindentudásával, az isteni akashával és annak részeként működik tovább.

Készült: 2007.08.08. - 10.10.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz