1. A MESE
A tejóceán köpüléséről szóló indiai mese lényege a következő. Egyszer, a régmúlt időkben imígyen szólott Visnu, a mindenség forrása az Őelőtte költői imákkal hódoló félistenekhez.:
- Próbáljátok meg előállítani a halhatatlanság nektárát! Először szórjatok a tejóceánba mindenféle gyógynövényt, zöldséget és fűszert, majd tegyétek meg a Mandara-hegyet köpülőfának, Vászuki kígyót pedig kötélnek, s köpüljétek a tejóceánt rendíthetetlenül!
A szurák (istenek) tudták, hogy csak úgy győzhetik le az aszurákat (démonokat), ha ők szerzik meg a halhatatlanság italát, az amritát. Ezt a tejóceánból kellett kiemelniük, ami a szétválaszthatatlan kozmosz volt, amelyből a mindenség kiemelkedett. Mivel ez még az isteneknek is nehéz feladat volt, segítségül hívták a démonokat és megígérték, hogy részt juttatnak nekik az amritából.
A félistenek és démonok ezután hozzáláttak a tejóceán köpüléséhez. A Mandara-hegy lett a köpülőfa, a Vászuki óriáskígyó pedig a kötél, amely a rudat forgatta. Visnu egyik inkarnációja, egy hatalmas teknősbéka, Kúrma lett a köpülőfa számára az alap, amit a hátára vett, hogy a súlyos aranyhegy el ne süllyedjen a tenger puha talajában. Kúrma eredetileg azért jelent meg, hogy az özönvízkor az óceánba veszett kincsek felszínre hozatalában segítsen.
A démonok a kígyót a feje felől, a félistenek pedig a farkánál ragadták meg. Húzták-vonták sokáig, minden erejüket beleadva, ám különösebb eredmény nélkül. Vászuki a sok rángatástól tüzet okádott, így a démonok lombtalan, kormos fákhoz lettek hasonlatosak, mint az erdőtűz utáni erdő. Végül maga Kúrma is áldását adta a köpülésre, mire a háborgó óceán kiadta első termékét, a pusztító haláhala mérget. Ezt az előző korszak felgyülemlett szennyének tartják.
A félistenek rémülten fordultak a nagyhatalmú Sivához, s kérték, mentse meg a világot a méregtől. A könyörületes Siva a tenyerébe gyűjtötte a mérget, majd megitta a haláhalát, de nem nyelte le egészen, amitől a torka megkékült. Egy gyűrű alakú kék nyom maradt Siva torkán, akit azóta kéktorkúnak neveznek.
A tejóceán köpülése ezután újult erővel folyt tovább. A Mandara-hegy szirtjei egymásnak csapódtak, tűz ütött ki, amit Kúrma a négy égtáj felé nyújtott lábaival az óceán vizét paskolva oltott ki. A permet mindenkit felfrissített. Az alaktalan víztömeg lassan formálódni kezdett, és megszületett a Nap, a Hold és a Sarkcsillag. Visnu a sarkcsillagot a hegy tetejére tűzte, a Nap és a Hold körülötte táncolt. Így keletkezett az évszakok váltakozása. A növények termőre fordultak, az állatok táplálkoztak, párosodtak, vándoroltak és téli álomra húzódtak. Megjelentek az első négy őselem, a föld, a tűz, a levegő és a víz. A kiperdülő őselemeket Visnu négy kezével ragadta meg. A tűz lett a harci korongja (szudarsan csakra), a víz a lótuszvirágja (padma), a szél a kagylókürtje (sankha) és a föld a buzogánya (gada), maga pedig éterként áthatotta az egész mindenséget.
Ezután jelent meg a tejóceánból Laksmí, a bőség és jószerencse istennője, aki elhozta ajándékait is: Szurabhit (más néven Kamadhenu-t), az életet és bőséget adó csodatehenet, a kívánságteljesítő kalpavrksát, a legtündöklőbb kausztubha- és padmarága ékszert és egyéb kincseket. Az óceánból egymást követően bukkantak elő a köpülés termékei: Airávata, a négyagyarú elefánt. Uccshaisravá, a hétfejű hófehér táltos paripa. A szépséges apszarák, akik a félistenek bolygóin a szórakoztató hölgyek szerepét töltik be. Nidra, az alvás istennője, aki Brahma női megjelenési formája. Parijata, a mítikus korallfa. Váruni, az iszákosokra felügyelő félistennő, s végül Visnu részinkarnációja, az orvostudomány szakértője, a gyönyörűszép Dhanvantarí, kezében a halhatatlanság nektárát rejtő korsóval.
A korsóban lévő amritáért nyomban ölre mentek a szurák és az aszurák. Négy cseppje a harc közben négy városra hullott, majd a démonok megkaparintották, hogy csak az övék legyen. A félistenek ekkor ismét Visnuhoz fordultak, hogy segítsen nekik. Visnu egy csodálatos nővé, Móhinivé változott és csáberejével kicsalta a démonoktól az italt. Így lettek az istenek halhatatlanok.
2. A MESE JELENTÉSE
A tejóceán az őskáosz hullámtere. Visnu a monász térszerán, vagyis a Mindenható, Brahma megtartó aspektusa. Az istenségek a neki engedelmeskedő másolati térszeránok, míg a démonok a nem engedelmeskedő, önfejű térszeránok. A Mandara aranyhegy a Teremtő okforrás tachion hullámtere. A Vászuki óriáskígyó maga Visnu fizikailag, a térszerán, mivel öt feje van (öt Atya). Kúrma, a teknősbéka a térszeránnak azt a tulajdonságát testesíti meg, hogy alapul szolgál a tejóceán feneketlen mélységében minden tevékenységhez.
A démonok a munka során azért égtek meg és lettek feketék, hogy ezzel is jelezze a mese: eredetileg pontosan olyanok voltak, mint a félistenek. Csak azért lettek mások, mert a másik oldalra álltak, a kígyó másik végét ragadták meg. A kígyó két vége mégsem pusztán a jó és rossz oldalt jelenti, a teremtés polarizációját, hanem valami sokkal izgalmasabb dologról szól a történet.
Az ötfejű kígyó ide-oda mozgása a köpülőrúd körül kétpont oszcillációt jelent, a térszerán forrásainak kétféle újrakeltődési folyamatát. Felváltva keltődik a rendszer a két végállapotban, a félistenek és a démonok oldalán. Ez valószínűleg a diász téridő keletkezését meséli el, amikor az öt forrás ide-oda jár a tizenegy forráshelyen. Az előző teremtési korszak monász téridő volt, majd miután végetért, Visnu az őskáoszban vele együtt megmaradó másolati térszeránok segítségével olyan perturbációra kényszerítette a saját forrásrendszerét, hogy térszorzással két térhatost kezdjen el kelteni felváltva.
A haláhala méreg, mint az előző teremtési korszakok felgyülemlett szennye nem más, mint az információ. A teremtés elpusztítása csak az időforrások megszűnésével jár, az általuk kibocsátott időhullámok nem szűnnek meg, hanem repülnek, terjednek tovább a végtelenségig, magukon hordozva a tudást, a forrásuk mozgásállapotát. Az új teremtéshez a régi teremtés emlékétől is meg kell szabadulni, hogy ne mérgezhesse meg az újat. Ez azonos azzal, hogy minden újjászületéskor feltudati törléssel költöznek testbe a lelkek, hogy elfelejtsék az előző életeiket és lehetőségük legyen újra kezdeni az életet.
Siva, aki Brahma pusztító aspektusát jeleníti meg, azáltal közömbösíti az információs mérgezést, hogy befogadja magába. De nem nyeli le, vagyis nem kívánja megemészteni és beépíteni magába (asszimilálni). Csupán az a célja, hogy magába zárva az információt, elzárja azt az új teremtéstől, hogy ne zavarhassa azt meg. Az információ így megmarad a torkában elrejtve, amin kék elszíneződést okoz. Ezzel jelzi, hogy még ott van, de nem jelent veszélyt.
Fizikailag ez az elszíneződés valószínűleg arra utal, hogy a térszerán forrásrendszere kékeltolódást szenved az információ perturbációs hatása miatt. A kékeltolódás az energiakvantumok esetén azt jelenti, hogy az időhurok körülfordulási átmérője lecsökken, miközben a tachionok sebessége nő, a ciklusidő pedig csökken. Magyarul bepörög tőle a rendszer, gerjesztett állapotba kerül a hatására. Ez egyben azt is jelenti, hogy a diász keltéséhez a térszeránnak megfelelő gerjesztett állapotba kell kerülnie, amiről a félistenek, vagyis a teremtmények hullámterei (köpülés) gondoskodnak.
A tejóceán köpülése az időhullámtér perturbálásának felel meg. A korábban nyugodt, tiszta tenger egyre zavarosabbá válik a folyamat hatására, mert turbulenciák, idő örvények keletkeznek benne. Ezek a különféle teremtmények, amik sorra kiemelkednek az óceánból (megnyilvánulnak). Mindnek egyedi struktúrája és szerepe van, vagyis itt egy komplex teremtési folyamat leírását olvashatjuk mesének álcázva. Nap, Hold, Sarkcsillag: égitestek. A négy elem és Visnu, az ötödik elem jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a teremtés alapelemeinek keletkezéséről van szó. Víz: tardion, Tűz: tachion, Levegő: téridő, Föld: neutron, Éter: komplex hullámtér.
Az évszakok változása az idő ciklikus természetére utal, vagyis megszűnik az őskáoszra jellemző kaotikus állapot. A téridő kezdi el uralni a létezést és rendet rak, elrendezi az időbeli folyamatokat. Laksmí, a jószerencse istennője azért jelenik meg, mert a teremtés beindításához szerencsére volt szükség a létezésben, viszont miután a térszerán megszületett, utána már a teremtés folyamata irányíthatóvá és tervezhetővé vált az Isten számára. A kívánságok ezáltal válnak teljesíthetőkké, megvalósíthatókká.
Airávata, a négyagyarú elefánt a föld elemet, vagyis a neutront, az anyagi részecskét testesíti meg. A hétfejű táltos paripa a fotinó (fénykvantum), ami a téridőben keletkezik. A Parijata korallfa egyértelműen az Életfára utal. Azért hívják korallfának, mert az Életfáról az emberek azonnal valami növényre gondolnak, holott ezen a fán lógnak, léteznek az állatok és minden más teremtmény is. A korallok állatok, akik maguk építik házaikat, ezért ezt jó hasonlatnak találta a mese írója a valóság érzékeltetésére.
Valószínűleg az összes többi teremtmény is konkrét rendszereket jelöl, de a szöveg alapján nem lehet egyértelműen azonosítani őket. Így ezt a feladatot meghagyjuk azoknak a szakértőknek, akik többet tudnak a hindu vallásról és utána tudnak nézni a mese szereplőinek. Ezek jellemző tulajdonságai alapján biztosan ki fog derülni, mi mit jelent valójában.
A halhatatlanság nektára az a tudás, ami a teremtéshez és az őskáoszban való megmaradáshoz szükséges. Azért halhatatlanok az istenségek, mert sikerült ezt megszerezniük, míg a teremtményeik nem jutottak hozzá. Az istenségek a téridőn kívül is megmaradnak, a teremtmények viszont nem, ezért azok csak addig létezhetnek, amíg van téridő. Visnu azért csalta ki a démonoktól az amritát, hogy a vele ellenkezők, a lázadók halandók legyenek. Ez jelképezi azt, hogy a lázadás mindig múlandó dolog, nem tarthat örökké.
Befejezésül alább olvashatók Visnu Isten tulajdonságai. Ezt már nem kommentáljuk, hogy hagyjunk egy kis munkát az olvasóknak is. A megfejtéseket be lehet küldeni az Eseményhorizontnak.
3. VISNU ISTEN TULAJDONSÁGAI
Visnu az anyagi teremtés fenntartója. Etimológiailag a Visnu szó azt jelenti, hogy "aki mindent áthat, mindenbe behatol". Ő a hinduizmus három fontos istensége (Brahmá, Siva és Visnu) közül az egyik. Brahmá és Siva, akik az anyagi világban ható szenvedély és tudatlanság működéséért felelősek, csupán félistenek, Visnu pedig a Legfelsőbb Úr megnyilvánulása, aki az összes félistennek (Brahmának és Sivának is) az irányítója. Ő maga a jóság minőségének irányításáért felelős. Legfelsőbb Úrként teljes mértékben rendelkezik a hat fenséggel, amelyek a gazdagság, a hatalom, a szépség, a hírnév, az erő és a lemondás. Lemondott, mivel semmihez sem ragaszkodik az anyagi világban, bár minden az övé.
Visnunak egy másik közismert és igen népszerű neve Náráyana. A szó a következőket jelenti:
1. Aki az okozati vizeket választotta lakhelyéül (Visnu az okozati óceánon fekve teremti meg az univerzumokat).
2. Aki minden emberi lény lakhelye.
3. Aki az emberek szívét választotta lakhelyéül.
4. Aki minden ember végső célja.
Az előző ciklusbeli univerzum elpusztítása után és a következő univerzum megteremtése előtt Náráyana, a Legfelsőbb Istenség elaludt hatalmas, Ananta Sésa nevű kígyóágyán, mely a Ksíramudra (tejóceán) vizén lebeg. Egyik lábát hitvese, Laksmí ölében pihenteti, aki lágyan masszírozza azt. Ahogyan így álmodik a következő teremtésről, egy lótuszvirág sarjad köldökéből, melyen Brahmá istenség ül. Miután felébred, arra utasítja Brahmát, hogy folytassa a teremtés folyamatát.
Visnu az anyagi teremtés érdekében három formában nyilvánul meg. Ezek a formák teremtik meg és tartják fenn az univerzumot. Az első forma Mahá-Visnu, vagy más néven Káranodakasájí-Visnu, aki az Okozati-óceánon egy kígyóágyon fekve, pusztán ki- és belélegzésével teremti meg és pusztítja el az univerzumokat. A kígyóágyat Ananta Sésa, Visnu kígyó alakú kiterjedése alkotja. A második forma Garbhodakasájí-Visnu, aki behatol minden univerzumba, és megteremti bennük az élőlényeket. Harmadik formájában Ksírodakasájí-Visnuként megjelenik minden élőlény szívében (sőt behatol minden atomba is), s ezért az élőlények Felsőlelkeként is ismeretes. Ezen Ksírodakasáji-Visnuból terjednek ki mindazok az isteni formák, amelyek a későbbiekben "Visnu inkarnációiként" fognak részletesebben szerepelni.
A Garbhodakasájí-Visnu köldökéből kinövő lótuszvirágon születik meg Brahmá, az első élőlény, aki teremtő hatalmat kapva folytatja az univerzumon belüli teremtés folyamatát, létrehozva más élőlényeket (pl. a félisteneket) és megteremtve az univerzum változatosságát.
Visnu örök társa Laksmí, a szerencse istennője, akit Srídévínek is neveznek. Srídéví általában kinyílt lótuszvirágot tart a kezében. Visnu másik hitvese Bhúdéví, kezében kék lótuszvirággal (melynek szirmai néha össze vannak csukódva). Ha mindkét hitves jelen van az Úr Visnuval, akkor Laksmí a jobb oldalán, Bhúdéví pedig a bal oldalán áll. Gyakran láthatjuk őket úgy is, ahogy a kígyóágyon fekvő Visnu lábainál ülve szolgálják Őt.
Vannak templomok, ahol Laksmí és Nárájana múrtiját úgy láthatjuk, hogy az Úr Nárájana (Visnu) ül, Laksmídéví pedig az ölében foglal helyet.
Visnut általában négy karral ábrázolják, melyekben kagylókürtöt (sankha), harci korongot (csakra), buzogányt (gada) és lótuszvirágot (padma) tart. Harci korongját Szudarsannak, buzogányát pedig Kaumodakinak hívják. Van egy Nandaka nevű íja is. Visnu, ahogyan Krisna is, kék színű, és sárga ruhát hord. Mellkasán a Kaustubha nevű ékszert viseli. Néha nyolc karja is lehet, amelyekben kagylókürtöt, korongot, buzogányt, lótuszvirágot, íjat, nyilat, kardot és pajzsot tart.
A buzogány és a korong azt jelképezik, hogy az Úr megbünteti a démonokat és a gonosztevőket. A lótuszvirággal és a kagylókürttel megáldja híveit. Amikor valamely inkarnációja megjelenik ezen a bolygón, amellett, hogy elpusztítja a démonokat, a vallásos elvek ellenségeit, híveit is megvédi.
Az Úr Visnu arca vidám, s a lótusz virágához hasonlít. Mellkasán a Srívatsza jelet viseli, amely egy fehér szőrtincs. A ragyogó Kaustubha drágakő ékkövekkel és gyöngyökkel díszítve függ nyakában, amely mellett gyönyörű virágokból készült füzér emeli ki arcának szépségét. Azt tartják, hogy az Úr Visnu mosolygó arca az egész világnak örömöt szerez.
Készült: 2007.02.17.-19.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz