1. AZ ÁBRÁZOLÁS
A hindu Siva isten kozmikus táncosként való ábrázolása kő és bronz szobrokon igen elterjedt Indiában és a legtöbb saiva templomban megtalálható. Úgy nevezik: Siva Natarádzsa. A Natarádzsa szanszkrit nyelven azt jelenti: "a Tánc Ura" vagy "Tánckirály".
A négy karú Siva isten kibomlott hajfürtökkel, egy törpén (Apaszmárapurusán) állva táncol, ami az emberi tudatlanság szimbóluma. Jobb hátsó kezében damarut tart (homokóra formájú dob), jobb elülső keze abhaja-mudrában van (félelemoszlató kéztartásban), ahol a tenyér kifelé fordul és az ujjak felfelé mutatnak. A bal hátsó kéz agnit (tüzet) tart egy edényben vagy közvetlenül a tenyerén, a bal elülső karját gadzsahaszta (elefántormány) tartásban keresztezi a mellkasa előtt (csuklója lazán leengedve, miközben ujjai lefelé, a felemelt bal lábára mutatnak). Siva hajfürtjei több fonatban terülnek szét kétoldalt, s közöttük Gangá (a Gangesz folyót megtestesítő istennő) alakjai, virágok, egy koponya vagy kagyló és a holdsarló találhatók. Az isten alakját lánggyűrű övezi (prabhámandala). Ezt a táncfajtát, amely a Natarádzsa legelterjedtebb megjelenítése, a szanszkrit értekezések bhudzsangatrászának, a kígyó remegésének nevezik.
A Natarádzsa-ábrázolás jelentését úgy szokták megfogalmazni, hogy az Sivát, mint a világegyetem minden mozgásának eredetét jeleníti meg, amelyet a lángok köre szimbolizál. A tánc célja az emberek megszabadítása az érzékcsalódásoktól, helye pedig a Csidambaram, amelyet a világegyetem középpontjának neveznek, valójában a szívben található.
A tánc kézmozdulatai Siva öt tevékenységét (panycsakritja) szimbolizálják. A teremtést (dob), a védelmet (félelemoszlató), a pusztítást (tűz), a megtestesülést (a földön szilárdan megvetett láb) és a megszabadítást (a magasba lendülő láb).
2. A TÁNC JELENTÉSE
A Siva Natarádzsa ábrázolás a térszerán szerkezeti felépítését és működésének titkát rejti magában. Hasonlóan a szfinx és griff ábrázolásokhoz, ebben az esetben is az történt, hogy a teremtés titkaiba beavatottak tanításait a téridőről a hozzá nem értők megpróbálták emberi fogalmakkal értelmezni és valahogyan ábrázolni, képileg megjeleníteni. A tánc azt jelenti, hogy Siva mozgásban van, tehát egy dinamikus, térben és időben változó folyamatot kellett a szobrászoknak rögzíteniük - a lehető legkifejezőbb (leginformatívabb) pillanatában.
Bár az egyes szobrok részleteikben különböznek, a leglényegesebb szimbólumok megmaradtak az évezredek alatt és a hozzáértő szemnek árulkodnak a titokról. Siva isten egy tűzkörben áll, tehát a TŰZ ciklusát ábrázolja, jeleníti meg előttünk. A "kígyó remegése" kifejezés világosan utal rá, hogy a TŰZ kígyóinak modulált (irányított) mozgásáról van szó.
A bal hátsó kezében egy lángot tart, amivel jelzi, hogy maga a kéz a TŰZ, vagyis az alak minden végtagja egy tachiont reprezentál az időhurokban. A szobor úgy lenne pontos, ha minden végtagján tüzek lobognának, de mivel a szobrászok számára ez túlságosan zavaró és érthetetlen dolog lett volna, és persze nem akarták Sivát lángok közt égő istenként ábrázolni, ezért csak az egyik végtagján hagyták meg a lényeget. Ez történik akkor, ha a pontos tudományos leírást a hozzá nem értők felülbírálják és nagy okosan kijavítják, elrontva a megoldást.
A jobb hátsó kézben tartott damaru dob egyrészt a Hang forrása. Mert a térszerán minden egyes forráspontja által kiárasztott téridő esszencia a modulációjában hordozza magán az információt, amit a misztikában Hangnak vagy Zengésnek hívnak. Siva minden végtagjára damarut kellett volna tenni, megintcsak a pontosság kedvéért, de ez szintén ütközött a szobrászok emberi elképzeléseivel, ezért egyre redukálták a számát. Másrészt a dob homokóra alakú. Ez az idő közismert szimbóluma, a jelenponton átfolyó időé. A damarut középen kell megfogni a nyakánál, vagyis a jelenénél és ide-oda forgatva kell rázni, hogy a kötélen lógó golyó a két végére feszített bőrökhöz csapódva doboljon. Mert a jelenpont forog: a spínje kettő, ezért kell rajta mindig csak felet fordítani.
A jobb elülső kéz előre tartott tenyere közismert gesztus a mai napig ("nyugalom"), nem csupán mágikus mudra. Itt a lényeg valójában az irány kijelölése. Figyeljük meg, hogy minden végtag másik irányba mutat. A jobb láb lefelé, ezen áll a táncos (időhurok). A bal láb jobbra lefelé, illetve szobortól függően teljesen jobbra mutat (Siva szemszögéből nézve). A bal hátsó kéz balra mutat, a jobb hátsó kéz fölfelé. A jobb elülső kéz előre, viszont a bal elülső kéz nem mutat a hatodik, hiányzó irányba, hátrafelé. Ehelyett behajtja az isten, maga előtt tartva, befelé fordított tenyérrel. A tenyér iránya így hátrafelé mutat.
Ha egy gömbbe illesztjük Sivát, akkor a térkereszt öt irányát kapjuk meg, plusz a hiányzó hatodik irányra egy utalást. Sivának megvan mind a hat végtagja, de csak öt irányul kifelé, a gömb felszíne felé, a hatodik be van húzva középre. Így próbálták meg jelezni, hogy a térszeránban öt időforrás létezik körben az időhurokban, de a hatodik hiányzik a tánc közben. Csak a tánc (ciklus) végén jelenik meg egy pillanatra a hatodik helyen, amikor a piramis formáció oktaéderré egészül ki.
Siva az emberi tudatlanságon áll a jobb lábával. A tudatlanság információhiányt jelent, vagyis azt jelzi, hogy a térszerán keletkezése és működése az őskáosz sötétjében megy végbe. Siva tudatlanul születik, mivel kezdetben még nincs információ (a szó emberi értelmében) a puszta létezésben. A későbbiek során aztán folyamatosan tanul, információt gyűjt, tárol és feldolgoz magában a teremtés során. Így lesz egyre okosabb, de minden tudása továbbra is a tudatlanságon alapul, a létezés információtlanságán. Azért a jobb lábán áll, mert a térszerán tachionjai jobbos forgásúak, mint az Atya okforrás, Aki csinálta őket magából.
Siva hajfürtjei azért utalnak a Gangesz folyó istennőjére, mert a rendszer közepén VÍZ típusú, tehát női rendszer egzisztál (az Anya okforrás másolata, a királylány). A haj szétterülése utal a VÍZ típusú hullámtér kiáradására körben. Ezt erősíti a holdsarló, mint női szimbólum, valamint a koponya, ami utalhat az anyagi részecskékre (barionok), amik női forgásúak. A hajfürtök közt kagylót ábrázoló szobrok is elárulnak valamit, mert a kagyló geometriája egy spirálgömb, miként a téridő szerkezete.
A térszerán tánca maga a téridő keltési folyamata, aminek célja az érzékcsalódások világának létrehozása és fenntartása, valamint a bennük keletkező teremtmények (emberek) tanítása, hozzásegítése a megvilágosodáshoz (tudás). A Csidambaram a világegyetem (téridő univerzum) középpontja (térforrás), ami a szívben van. A szív kifejezés itt egy hibás utalás arra, hogy az időhurok belsejében (szívében) egy szív alakú, geometriájú hullámtér forog körbe (az önfenntartási tánc során).
Siva öt tevékenysége tehát: teremtés (új időhurkok keltése), megtartás (a másolatok létét fenntartó hullámtér), pusztítás (a teremtmények élete az alkotójuktól függ), megtestesülés (anyagi testbe lépés és illúziókba merülés) és megszabadítás (kiszabadítás az anyag illúziójából). Siva nem a földön áll szilárdan, hanem egy emberalakon, tehát a rendszer nem áll semmin (talajon), mert önmagában álló, pontosabban lebegő lényről van szó.
Készült: 2007.02.12.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz