AZ ENERGIA TITKA KRITIKÁJA

1. ELŐSZÓ

Az energia titka című könyv 1994-ben jelent meg a Tiszta Gyémántok Alapítvány és az Universum Universitas kiadványaként 400 Ft-os áron. Alcíme: Porta Sacra (Titkos kapu), témája egy mondatban: Filozófiai beszélgetések a megnyilvánult jelenségek hullámvilágáról. A Kisfaludy György által szerkesztett teremtésfilozófiai és időfizikai szakkönyv 360 oldalon keresztül tárgyalja a kutatók korabeli (1984-1994 közötti) gondolatait, számos ábrával megtámogatva az akkoriban úttörőnek számító témát.
Az eltelt mozgalmas időszakban négyszer olvastam el ezt a könyvet (1994, 1998, 2002, 2007) és minden alkalommal egyre többet értettem meg belőle. Ugyanakkor egyre több hibát is találtam a műben, amiket ezen írásomban igyekeztem összefoglalni. Főként logikai hibákról, tévedésekről, következetlenségekről és ellentmondásokról van szó, amik viszonylag nagy számban találhatók a műben. Ezek felsorolása mellett a helyes (vagy mai tudásunk alapján helyesnek látszó) megoldásokat is ismertetem, a lehető legtömörebben, mivel a témákról számos kimerítő részletességű publikáció olvasható már évek óta az Eseményhorizonton. A hibák visszakereshetősége érdekében mindenhol feltűntettem az oldalszámot és a bekezdés számát, valamint pár szót vagy mondatot idéztem is a szövegből vastag betűvel kiemelve.
Ez a kritika főként a könyv 231. oldalán, az 5. bekezdésben olvasható felhívásra válaszul született meg.: "Bizonyosan lesz ebben a könyvben jó néhány balfogás, de most - itt - kérjük meg az egyes szakmák igazi értőit, hogy szálljanak velünk vitába, és írják meg kritikájukat!" Másrészt a 254. oldal 4. bekezdésében található mondat miatt, ami így szól.: "Az igazi tudós meg úgysem fogja kritikátlanul elfogadni ezeket a gondolatokat, hanem módszeresen és akkurátusan utánaszámol." Ez a leírtak többségével már megtörtént, a többi ellenőrzése csak számítástechnikai kapacitás kérdése lesz a következő években...

2. HIBAGYŰJTEMÉNY

10. A Kaosz fraktál című ábra valójában egy bifurkációs (kettéválási) függvény ábrázolása.

18. Az 1.1. ábra: A megnyilvánulatlan című ábra valójában a megnyilvánulatlan geometriai modelljének metszete.

20.4. Kezdjen rezegni vagy kezdjen pulzálni!?
Ezen az oldalon szó van arról, hogy az időforrás rezegni kezd vagy pulzálni. Nos, valójában egyiket sem teszi, nem teheti, mert nincs ami rezgesse, pulzáltassa. A forrás önmagától teljesen mozgásképtelen. Ez benne is van a példaként idézett versben egyébként, ami teljesen elkerülte a beszélgetők figyelmét: "nem tesz mást, körbeforgolódik". Tehát rezgés helyett csak forogni tud (nem keringeni).

23.1. Ez az egyik forrást a másik forráshoz sodorja, és itt következik be a minőségi változás.
Valójában ez az egyik forrást a másiktól elsodorja. Az alaptörvények kidolgozásakor világosan meg lett határozva, hogy az időhullámok taszítják, elsodorják az elért jelenpontokat.

23.2. ...vagyis két függetlenül létező fenomenát - Univerzum alapot - generálnak.
Szó sincs erről, mint tudjuk a két forrás együtt, Binduként alkotja az egy létezőt, egy univerzumot generálva.

24.5. Ennek a vanásnak - finomlétezőnek - azért elgondolhatunk egyfajta belső geometriát, és ez - ha a rezgést is belegondoljuk, (amit az elején emlegettünk) - akkor belülről kifelé táguló és egyre táguló gömbhéjakban nyilvánulhat meg, amelyeknek vastagsága a rezgés függvénye lehet.
Amint arról már volt szó, ez nem rezgés, hanem a forgás következtében jelentkező hullámtéri kvantáltság.

24.7. Valami azt súgja, hogy ez a pont nem is csak kétfelé, hanem négyfelé nyilvánítja meg a létezését!
Nem, ez a megnyilvánulás téves szemlélete. Csak egyfelé, kifelé (ez egyben befelé is) áramolhat a sajátideje. A félreértést az okozza, hogy amikor két jelenpont egymás számára létezni kezd, akkor eltaszítják egymást és mindkettő két jelenpontnak (azaz Bindunak) látja magát, így kívülről (egy külső szemlélőpontból) a létező hullámtere (a folyóvíz) négy forrásból állónak látszik. A kiáradás iránya pedig azért lehet csak egyirányú, alapértelmezésben kifelé irányulónak tekintett, mert külső viszonyítási pontok híján az egyoldalú topológiai felület számára még nem értelmezhető a kint és bent iránya, hisz ezek egyenértékűek. Ezért nincs belseje a pontnak (tartalma nincs, tartama van!).

26.2. ...és közben átfolyik a mindent elválasztó kiskapunkon, a létezés, a vanság mostján, a JELENEN.
A jövőtér nem átfolyik a jelenponton, hanem keresztül halad rajta, amikor múlthullámként a végtelenségig tágulva eléri azt. Hibás az az elképzelés, hogy a jövőtér beárad, összehúzódik a jelenbe, mintegy a múlttér fordítottjaként. Ennek számos oka van, de a legnyilvánvalóbb az, hogy az okforrások szülik az időt, tehát az időhullámok belőlük áradnak ki, belőlük keletkeznek, nem pusztán átfolynak rajtuk. A jövőtér ezért a jelenhez közeledő más jelenek múlthullámainak összessége, nem pedig sajátjövőtér.

26.9. A kezdő lépéssel még kínlódok, mert nem tudom leírni - logikával nem tudom! -, hogy hogyan jut egymáshoz a tértelen semmiben a két megnyilvánulatlan.
Az odajutás fogalma nem értelmezhető a megnyilvánulatlanban, a tényét, hogy bekövetkezik tehát készen kell elfogadnunk. Egyszerűen megtörténik, mint első történés és ez a létezés kezdeti pillanata. Az abszolút kezdet csak tautologikusan (önhivatkozással) indítható el, nem logikusan (okfejtéssel), mert a kezdeti létező önmagának az oka.

29.8. ...hiszen itt egy két vagy négyirányba, vagyis inkább két vagy négy vanásba, négyféle és mégis szimmetrikus, nagyon hasonló létezésbe kell majd rezgetni a keletkezett "pontjainkat".
Ugyanazok a hibák, mint a 24. oldalon.

30. Az 1.6. ábra: Az első és második dimenzió ciklikus, együttes születése című rajz matematikailag ugyan korrekt, de logikailag hibás. Itt a létezőből egyből időhurkot akartak csinálni minden behatás (nyomós ok és magyarázat) nélkül, egy hibásan kivitelezett elforgatási, pontosabban keringési művelettel. Az ábrán a két tachion nem forog, hanem kering egy közös körvonalon.

31.4. Ha minden szubjektív létezőkből áll, akkor hogyan lehet mégis objektív valamikhez jutnunk ebből a megfoghatatlan semmiből elindulva?
Itt fogalomzavar van, mert az objektív valóság valójában szubjektív létezőkből áll, amik két csoportra oszthatók: szemlélőkre és szemléltekre. De minden eleme a rendszernek szemlélő és szemlélt is egyszerre. Ettől nem lesz megfoghatatlan semmi a világ, csupán nem olyan, amilyennek eddig képzeltük. Tehát a világ leírására használt fogalmaink jelentését kell elsősorban újradefiniálnunk a sikeres meghatározások érdekében.

32.8. A szubjektív dimenziófelszín emanációs megnyilvánulásával annak ütemében maga előtt sodor minden elért dimenzióforrást. Ez saját megosztódott forrásaira is igaz, mert azok tartamban mindenképpen eltérnek. (Nem egyidejű a jelenük).
Ha teljesen egyidejű lenne két jelenforrás, akkor is taszítanák egymást, mert a taszítás törvénye független az egyidejűségtől vagy különidejűségtől. Ugyanakkor tény, hogy minden másolati forrás különidejű, tehát nincs két abszolút teljesen egyidejű jelenpont a teremtésben. Csak közel azonos idejűek léteznek, minimális különbségekkel.

33.5. Ez amolyan Little Bang.
Semmiféle robbanás nincs itt, rossz a szóhasználat és félrevezető. Látható, hogy a beszélgetők nem tudnak igazán elszakadni a korabeli (XX. századi) kozmológiai dogmától, a Nagy Robbanástól és mindenáron ahhoz próbálják hasonlítani az új és mellesleg jobb elképzeléseiket.

33.6. A kezdeti pont nemcsak egyszerre, hanem sztochasztikusan és többször is forráspontokra szakadhat...
A sztochasztikus azt jelenti: teljesen véletlenszerűen. Véletlen az, amiről nincs vélelmünk. Az eltelt években végzett modellezések viszont egyértelműen mutatják, hogy a források megsokszorozódásának szigorú matematikai szabályai vannak (algoritmizálható), tehát az a vélelmünk, hogy mindez kiszámítható, ámbár nagyon bonyolult módon történik. Főként számítástechnikai kapacitás kérdése a pontos modellezése.

42. A források bifurkációja című ábrák ugyanúgy hibásak logikailag, mint a 30. oldalon lévő rajz.

44.4. Itt már beletetted a négy létezést. Piros-kék, fehér-fekete párokban rezeg a pontocska.
Ez az ábra valamiért nem került bele a könyvbe, még fekete-fehér változatban sem. Egyébként is hibás lenne, lásd mint korábban.

45.3. Az első esetben az egyiket állónak, nyugvónak vesszük, a másikat hozzá relatíve módon mozgónak, a második esetben pedig mindkettőt mozgónak tételezzük fel. Ez igazából csak megállapodás, szemlélet kérdése!
Nem az, mivel a hullámtér tulajdonsága, belső szerkezete a forrásának sebességétől függ, tehát egészen más eredményt ad a két lehetőség. Egyáltalán nem mindegy, hogy álló vagy mozgó forrás hullámterébe "rohan bele" egy másik forrás.

45.4. A Tűzről te mondtad, hogy annak összehúzónak kell lenni.
Ez hibás megfogalmazás, mert attól, hogy kúpos a TŰZ hullámtere, még nem lesz összehúzó, hanem csak kettős belső idejű, azaz pozitív és negatív időrétegekből felépülő. Ettől függetlenül viszont ugyanúgy taszít hátrafelé, a forrástól elfelé minden hullámrétege.

46. A 2.2. ábra: Atya és Anya csavarodású Tachion című kép aláírása pontatlan. Az Atya és Anya szavakat fordítva kellett volna írni. A függőleges tengely körüli forgásirányt mindig felülről nézve határozzuk meg, bentről kifelé, esetünkben fentről lefelé haladva a tornyokon. Ennek megfelelően a bal oldali torony balra forog, tehát ez az Anya tachion, a jobb oldali pedig jobbra, ez az Atya tachion.

52. A 2.7. ábra: Tűzbe rohanó Tűz című rajz (4 állapottal) többszörösen hibás. A tachionok hullámtere kifelé, hátrafelé taszító, nem befelé vonzó. Ráadásul a belerohanó tachion jelenpontja ok nélkül válik ketté, ami soha, sehol nem lett indokolva (később sem), mivel teljesen rossz elképzelés.

57. Az alsó három ábra közül a két szélső rossz. A bal oldalinál (oktaéder síkba kiterítve) a körbe húzott függőleges vonal fölösleges oda, ki kell törölni. A jobb oldalinál (két összefont háromszög) pedig a rendszer balra forog (lásd a szalagológiai publikációkat), tehát ez nem a Mindenható ábrája, hanem az Antimindenhatóé. Az 58. oldalon lévő 2.10. ábra már jó, mert az jobbra forgó rajz.

58.2. Egydimenziós terek, aminek minden egydimenziós spirálgömbje négydimenziósnak mutatja magát, hiszen dinamikája és geometriája miatt ilyen a megnyilvánulása.
Ez igaz, csak éppen soha, sehol nem lett indokolva (a könyvben sem és később sem), hogy miért, pedig egyszerű és alapvető fontosságú dologról van szó. Ennek a hiánynak a pótlása érdekében a téma kifejtésével részletesen foglalkozik A tér fizikai szerkezete című írás.

64.2. Nem belehatol magába, csak belekukucskál. Ott megy folyamatosan a múltfelszínen.
Az ehhez szükséges relatív sebességet jó tíz évvel később szívsebességnek nevezték el más kutatók, értéke közelítően: 4,6027... a számítógépes modellek szerint. Képletet az érték meghatározására még nem sikerült találni.

64.4. Ezek felszínek - illetve ez igazából egyetlen felszín meneteinek fogható fel - szóval az eseményhorizontok közötti részt nevezte el úgy, hogy esszencia.
Nem, hanem az eseményhorizontok az esszencia. Mivel az esszencia azt jelenti: lényeg, csakis az időrétegekre vonatkozhat, nem a köztük lévő (üres) csöndzónákra.

64.6. Egy amolyan hatodik Atya.
Nem Atya, hanem Anya, pontosabban királylány vagy újabb nevén szívpont.

67. A 2.14. ábra: A kéthiperteres Téridő - a Triász című rajz jobb oldali része hibás. A felső oktaéder jobbra forog (pontosabban csavarodik), a két alsó viszont balra. Mindháromnak jobbra kellene csavarodnia.

71. A 3.2. ábra: Egyhiperteres Téridő - A Diász című rajz hibás. Mindkét oktaéderben a források felvillanási sorrendje balra csavarodó, nem jobbra, tehát itt a diász antitéridő forrását láthatjuk valójában.

78. A 3.7. ábra: A síkfény egyhiperteres változata című rajz hibás. A bal alsó fénycsillag balra forog, a jobb felső pedig jobbra, vagyis egymás tükörképei (fény és antifény).
No meg; a jó öreg menóra, a hétágú gyertyatartó, a hét fényforrásával.. (A hét gyertyával.)
Valójában kétféle menóra létezik, egy hétágú és egy kilencágú. A hétágú gyertyatartó a térforrás szálba kihúzott vetülete, a kilencágú pedig a fényforrásé. A középső gyertya, amit samesznek (szolgának) hívnak mindkettőnél az időhurok közepén felvillanó királylány forrás.

79.2. Ez a fény három dimenziós vetülete lehet..? Ennek van egy tükrözött változata is (!) amit úgy hívnak, hogy a Sátán gyertyatartója! Ez az egyhiperteres változata, a Diász fénye?
Mivel egy síkban vannak a források, csakis a síkvetülete vagy szálra való leképzése lehet, mivel a 3D-s térbeli vetülete a kocka, az eredeti 4D-s alakja pedig hiperoktaéder. A tükrözött változat pedig nem a Sátán gyertyatartója, hanem az antifény az antitérben. A Sátán ugyanis, mint a Mindenható egyik angyala szintén egy jobbos csavarodású szerinó.

80. A 3.9. ábra: Tér - Hipertér az évezredes Kaballában című ábra nem a tér-hipertér rendszert ábrázolja, ugyanis a két hatágú csillag egymás tükörképe. A bal oldali jobbra forog, a jobb oldali balra, mintha tengelyesen tükrözve lennének. A tér és a hipertér pedig nem egymás tükörképe, mert forgásukban azonosak, hisz közös a forrásrendszerük. Ráadásul a rajzon szereplő latin kifejezések is hibásak, mert a jobbos rendszert írják alsórendűnek és kis fontosságúnak, a balosat pedig felsőrendűnek és nagy fontosságúnak. Itt egyértelműen a Kaballa szerzői tévedtek - vagy egyáltalán nem a tér-hipertér kettőst ábrázolták, hanem valami egészen mást.

80.1. Ez a Monász, a hipertér nélküli téridő fénye.
Itt valójában arra gondolt a beszélő, hogy ez a fénymonász a hiperfény nélküli fényidő fénye.

82. A 3.11. ábra: A Diász és a Triász fénye című ábra két rajza rossz. A diásznál a bal alsó kocka balra csavarodó, a jobb felső jobbra csavarodó, tehát egymás tükörképei. A triásznál pedig mindhárom kocka balra csavarodó, vagyis ez a triász antifény lesz. A fotinó tachionjainak másolódási rendszere mellesleg kétféle lehet. Az egyiknél a tacihonok oldalélt és testátlót ugranak a felvillanási sorban, a másiknál lapátlót és testátlót.

83.8. Egyre zsugorodik - persze nem kisebb lesz, csak befelé tart - és elérve a jelenpontot..
Ugyanaz a hiba, mint a 26. oldalon.

84. A 3.13. ábra: A második okságsértés, a teremtés lényege című ábra felirata hibás, mert a tachion visszakanyarodása és saját múltjába lépése valójában az első okságsértés oka. Okságsértésnek nevezzük azt a folyamatot, amikor egy valódi okforrás számára létezni kezd egy nem valódi, látszólagos, másolatinak is nevezett forráspont, ami mindig egy okforrástól (önmagától vagy egy másiktól) származik.
Az ábra alatti bekezdés utolsó mondata.: Ez a kiterített rajzon úgy jelenik meg, hogy jobbos spirál, majd átmegy balosba, és befelé halad, és elérve a centrumot, egy ugrással a másik centrumában terem.
Bár az idő ilyenfajta elgondolása logikailag teljesen jó, azóta mégis kiderült, hogy fizikailag nem így működik. A leíráshoz nem szerepel ábra, de az Eseményhorizonton megvan, a 2001-es év írásai között: Az univerzum téridő áramlási rendszerének modellje címmel.

87.6. Igazából itt inkább CSILLOGÁST kellene mondanunk ragyogás helyett.
Nincs indokolva miért, ezért elárulom: a Zohár azért a Csillogás könyve magyarul, mert az időtükör visszaveri (de nem tükrözi!) a fotinókat, tehát nem magától (saját fényt kibocsátva) világít. A csillogás tehát a szórt fényre egy szemléletes utalás.

88.9. Titok titok belsejében.. elektron a protonban..?
Itt inkább az egymás múltterében száguldó tachionokra utalhat az ősi szöveg, de nem lehet kizárni a neutronnal való analógiát sem.

93.6. Hanem igyekszik hátravinni az időben egy félfordulatnyit..
A téridő itt, ebben a szövegkörnyezetben nem időben viszi hátra a benne lévő dolgokat, hanem a negatív hullámtéri részével befelé, a forrása irányába sodorja a dolgokat.

93.7. De amikor egy forrás betör a tér negatív-idő tulajdonságokat is hordozó esszenciájába, az fel is hasítja a forrást, hiszen ezt állítottuk egy előző axiómánkban.
Nem volt ilyen előző axióma a könyvben (és később sem lett sehol definiálva, publikálva), bár a 2.7.-es ábra (52. oldal) ezt próbálja bemutatni, tehát erre hivatkozik itt a beszélő. A helyes megoldás ehelyett az, hogy nem felhasad a forrás a téresszenciában, hanem ide-oda rángatózik a különféle irányú hullámtér vektorok hatására.

94.4. Így a szeparátorok által kiváltott kisodrási jelenség az esszenciába érve szinte kiegyenlítődik.
A szinte nem azonos a teljesennel. A későbbiekben szó van arról, hogy pont ez az apró különbség okozza azt, hogy a téridő hullámtere lassan, de biztosan és egyre gyorsítva kifelé sodorja az összes forrásrendszert. Ez okozza az univerzum (gyorsuló) tágulását. Ráadásul a szeparátor zónák nem vonzanak, csak elválasztanak, nem engedve bizonyos irányokba mozogni az időforrásokat. A negatív esszencia rétegek vonzanak befelé, de mindig kisebb irányvektorral, mint a pozitív zónák kifelé mutató vektorai.

96. A Hiperstring 3 forgásdimenzióval című ábra valójában Mandu (tórusz) metszeteket mutat egymásba helyezve, közös középponttal.

99.4. A mérete logikusan 1 mikron körüli lehet, és...
Sehol nincs indokolva a könyvben, hogy miért és honnan ez az érték és logika? A lélek méretével kapcsolatos kijelentések egyébként a mai napig soha, sehol nem lettek indokolva sajnos és az eddigi modellekből sem lehet levezetni efféle értékeket. Az egyetlen biztos dolog jelenleg a lélek részecskével kapcsolatban az, hogy létezik, de a szerkezetéről és működéséről szinte semmit sem tudunk biztosan.
Az ilyen alaptalan kijelentésekre szép példa még Kisfaludy György: A lélek zengése (a dinamikus hullámgeometria tükrében) című 1998-as könyve, amiben annyira sok hiba és következetlenség van, hogy nem is érdemes kritikát írni hozzá, mert az hosszabb lenne, mint maga a mű.

108.7. ...és saját eszük (amely minden színnel összekeveredett) kormányozta őket.
Ha a színek a párhuzamos 4D-s téresszenciákat jelentik ebben a kódolt szövegben, akkor ez a megjegyzés azt jelenti, hogy a fotinók forrásrendszere az 5D-s kültérben mozgott.

109.3. Ez természetesen az inferioritás állapota is, hiszen mindez mindig a térgeometria, mind a hét hordozó dimenzió függvénye.
Itt valójában a fénygeometriára, a fotinó hét tachion forrására gondolt a beszélő.

110.6. Az elektronhéjak védelme híján bizonyára hozzáférhetőbb a fény, a fotinók, vagyis az energia számára, így néhány perc alatt túlhízik, túlgerjesztődik, és ez egyre jobban a hidrogén állapot felé sodorja.
Itt valójában nem fizikai védelemről van szó, mert a kicsiny elektron nem képes eltakarni a fotinóktól a protonját. Hanem arról van szó, hogy a neutron időtartályának stabil állapota a nulla fénytartalom és a bomláshoz szükséges fénytartalom között jóval kisebb, mint a proton minimális fénytartalma és maximális (annihilációt okozó) fénytartalma közti fénytartalom különbség. Ha nem így lenne, az univerzumban csak neutron gáz és különféle méretű neutroncsillagok és fekete lyukak léteznének. Egyébként abszolút nulla fok közelében (fénytelen közegben) a frissen keletkezett, szabad neutronok nem bomlanak el. Az atommagban található kötött neutronok pedig a részecskehalmaz eredő hullámtere miatt nem képesek kilökni magukból az elektronjukat, bár túlgerjesztéssel még erre is rákényszeríthetők (ionizáció).

110.10. Az elágazások során jobbos csavarodottságú és balos csavarodottságú másodlagos, harmadlagos, sokadlagos időpopulációk tachionjai nem egyformán viselkednek a tér egymásba ágyazott rétegrendszerében, így az éppen azonos idejű ikerforrások az időben ellenkezőleg csúszva olyan okságsértő felszíneket generálnak, amelyek tükröző időellentmondásként jelennek meg. A jelenség addig tart, ameddig a felületek időbeli egymás ellen csúszása fennáll.
Ez a magyarázat nem logikus, nem indokolt semmivel és sehogy sem illeszthető be a könyv eddigi és későbbi ismeretei közé. Csak lóg a levegőben és tele van ellentmondásokkal. Mi az, hogy az időben ellenkezőleg csúszva? Kinek az idejében és mihez képest? Hogy lehet egy felszín okságsértő, ha egyszer az okságsértés a jelenpont számára jelentkezik csak, amikor tachionikus hullámtérbe lép? Hogyan tükrözhet egy időfelszín és miért? A tükrözés miért okoz időellentmondást és ez miben nyilvánul meg? Hogyan kell értelmezni az időfelületek időbeli egymás ellen csúszását?
Időközben sikerült az anyagi részecskék működésére koherens modellt fejleszteni, ami kiküszöböli az összes ellentmondást és egyszerű magyarázatot ad minden velük kapcsolatos jelenségre, de ez egyelőre nem lett publikálva.

111.3. A részecskét kialakító jelenség három kezdeti forrásból indulhat ki, vagyis nem kettős, hanem hármas felhasadás eredménye.
Miért három kezdeti forrásból indulhat ki a részecske keltése? Ez soha, sehol nem lett részletezve, indokolva. Három okforrásról vagy három másolati rendszerről van szó?
A hármas felhasadás szó szerint azt jelenti, hogy egy jelenpont a múltterébe belépve saját magának három korábbi példányát pillantja meg, amik háromfelé szaladnak szét ezután. Az időhurokban keringőző tachionok hullámterében kialakulnak ilyen hármas sűrűségű zónák, de sosem tartósak, mélységiek, mint a kettős zónák.

111.4. Csak a kezdeti források az igazán maradandóak, hiszen ezek a legkevésbé virtuálisak.
A létezésben nincs értelme nagyon vagy kevésbé virtuális forrásokról beszélni, mert ebből a szempontból csak két kategória létezik: a valódi (ok)források és a másolati (virtuális) források. Az, hogy egy virtuális forrás hanyadlagos másolat, tehát hanyadrangúnak számít az Életfán, csak a megmaradása szempontjából számít, mert minél több felettese van valakinek, annál nagyobb az esélye rá, hogy megszűnjön, ha bármelyik felettes a létezési láncban megszűnik létezni.

111.7. A kisíven forduló tachionok a visszafordulás miatt lemaradva elsodródnak a pusztulási hullám Vízözönében.
Valójában a visszafordulásukban, aközben maradnak le.

111.9. ...megszűnik a tápláléka, az eledele, vagyis belülről kifelé megszűnik a múltszféra, amiben halad, vagy kifelé lehagyja azt.
A múltszférák nem szűnnek meg, hanem örökké fennmaradnak, a végtelenségig tágulva kifelé a forráspontjukból. Tehát helyesen: a múltszféra kifelé haladva elhagyja azt a tartományt, ahová vissza kellene fordulnia a tachionnak, így az egy térszünetbe szalad bele, ahol nem tudja újrakelteni magát.

118.1. Persze most ne kérdezd meg, hogy ha nincs távolság és idő, akkor miért láthatod mégis ezüstös kis köldökzsinórodat, ami a testeddel összeköt?!
Azért, mert a saját szemlélőpontod időhurkában megőrződik a képe, szálszerű látszatjelenségként. Ez világosan következik a korábbi oldalakon lefektetett alaptörvényekből egyébként.

119.9. Az energia: az a térerősség, amit az illető lény, tárgy, valami elfoglal, magába zár vagy kibocsát, vagy evvel bármilyen funkcióba lép.
A térerősség fogalma sehol nem lett definiálva, ezért most leírom: a térerősség egy rendszer görbült tereket generáló (tachion) forrásainak számával arányos. Mivel ezek manipulatívak, ezeknek van "hatóereje".

122.1. A felszínek időtükrei olyan áthatolhatatlanok, mint egy olyan felület, amelynek az egyik oldalán ma, a másik oldalán tegnapelőtt vagy holnapután lenne.
Ez teljesen rossz definíció, mivel az időtükör nem tükröz (nem végez irányfordítást). Az időtükör nem fordítja meg a nekiütköző forrásrendszerek forrásainak forgásirányát és az egésznek a keringési irányát, hanem csak abszolút forrásrendszer visszaverő (taszító) hatású. Tehát úgy viselkedik, mintha nagyon sok pozitív időrétegből állna. És semmiképpen sincs a két oldalán két eltérő időpont mellesleg. A részecskék felszínének működéséről (szaknyelven a taszítási határzónáról) később részletes publikációkat fogunk megjelentetni, amint elkészültünk a megírásukkal.

122.4. A részecske belvilágába behatoló fényforrásterek, - a fotinók - rabul esnek, és a belső felszíneken pattogva felhalmozódnak a részecske belsejében.
Ez megint rossz definíció, mert a részecskét alkotó hullámtér csak és kizárólag bentről kifelé terjed, tehát az időtükrökkel együtt a fotinóknak is simán meg kellene szökniük belőle kifelé menet. Így az anyagnak nehezen melegíthetőnek és gyorsan, könnyen hűlőnek kellene lennie, de nem ilyen. A megoldás a taszítási határzónát ismertető publikációban lesz majd olvasható később.
...mert a folyamatosan változó, előtűnő és megszűnő időfelszínek ezt állandóan másképpen és másképpen determinálják.
Ez teljesen rossz meghatározás, mivel az időfelszínek a forrásukat elhagyva már nem változnak meg (nem tűnnek elő és nem szűnnek meg), csak változtatnak az elért források mozgásállapotán.

168.2. Ha a fény függetlenül létező térrendszer, akkor az bárhol megszülethet a térben, (így az említett anyagban is!), de ez inkább a sokkal sűrűbb, szuperpakolt környezetben a valószínűbb.
Fotinó keletkezhet a téridőben egy okforrásból is, ami megfelelő bukfencet végrehajtva az időhurkát létrehozza, de sokkal valószínűbb, hogy inkább az alfatérben létező másodrangú és sokadrangú szerinók keltik magukból. Ekkor viszont nem bárhol születhet, hanem ott, ahol megfelelő tachionpályák léteznek, amikről leszakadhat, elágazhat az időszála.

172.3. Abban a modellben, amit én most forgatok a fejemben, az Univerzum határán a tér begörbül.
Mint arról korábban már több helyen volt szó a könyvben, a tér nem görbül sehová, mert nem görbíthető. Íme egy újabb feltűnő következetlenség.

172.6. Itt az anyag lényegében struktúrálisan is megsemmisül és egy nemtér-nemidő szálon az egész megfordul, és a forráshoz tartva elölről kezdődik.
Nem fordul meg semmi, pláne az 1D-s időszálon, amin csak az információ mehet át, semmi más (más alatt forrást vagy forrásrendszert értünk). Csak bentről kifelé terjed az univerzum és bentről folyamatosan (vagy szakaszosan) keletkezik az anyag és az energia, illetve a téridő (lásd: a térszünet jelenségét). Aztán az anyagi része egy határt elérve lebomlik, mert a részecskék átlépik a saját határsebességüket a téridő hullámterének enyhén, de folyamatosan gyorsító taszítása miatt. Ezt a tartományt nevezzük annihilációs határzónának a kozmológiában. A fény ellenben valószínűleg képes megmaradni ezen határon túl is (az omegatérben) és szétszalad a végtelenbe.

173.1. Itt a tér csavarodottsága is megfordul...
Nem, ahogy arról már többször volt szó.
...de a felsorakozott szingularitások, létezési szférák itt megfordulva is megőrzik szervezett voltukat, csak befelé indulnak, befelé kezdenek áramlani.
Nem, ahogy arról már többször volt szó.

173.3. Ez egyre szűkülően halad a centrum(ok) felé és a pont(ok)...
Nem.

173.4. Tömegtelenek ugyan, de mégis lehet valamiféle felső küszöb, ami az idősűrűség és a téresszencia szeparátora okán fellépő jelenség.
Nem, mert az idősűrűség növekedése csak a források számának növekedésével képzelhető el, amit viszont masszívan csökkent az univerzum tágulása, hígulása. Ez csak akkor lenne lehetséges, ha gyorsabban szaporodna az anyag a galaxisokban, mint ahogy azok kifelé haladnak, de azt meg látnunk kellene a távcsöveinkben. A szeparátor miatt pedig azért nem, mert az csak emanációs sebességgel haladhat és nem változik meg a tulajdonsága. A görbültsége sem okozhatja, mert az már néhány millió kilométer után kvázi síkhullámnak látszik az elért forrásrendszerek számára.

173.6. Az Anyán /Alkotón/ kívül nem létezik semmi.
Ez megint butaság, mert a káosz tele van rengeteg mindennel, bár sokkal ritkábban, mint a téridő. Egyrészt ott van a 10 nagyon távoli okforrás, másrészt a többi univerzum omegatere, harmadrészt a több trillió különféle térugró űrhajó térszennyezése és persze a különféle természetes kitüremkedések, téranomáliák térszennyezései.

173.7. Ezek persze a paritásukat is hordják magukkal, vagyis a saját szimmetriájukat jelentő antianyag Univerzumaik is velük szimbiózisban léteznek.
Itt a beszélő arra gondol, hogy a káoszban ugyanannyi antitéri univerzum van, mint téri és ezek valahogy összekapcsolódnak. Valószínűleg nem ugyanannyi van és igyekeznek teljesen elszeparálódni egymástól, hisz egymásra halálos veszélyt jelentenek a hullámterük miatt. Az más kérdés, hogy a téri univerzumban is folyamatosan keletkeznek ellenkező csavarodású rendszerek (például a részecskékben) különféle (természetes vagy mesterséges) okokból, ahogy a fizikusok is elő tudnak állítani antianyagot. De ezek egyrészt rendre megsemmisülnek, másrészt a hullámterük egy távolságon túl nem jelent veszélyt a többi rendszerekre. Ezért lehet erőtérben lebegtetve eltárolni az antirészecskéket akár több percre is.

174.2. ...majd megfordulva visszakanyarodik a keletkezés forrásához - az elektron centrumába - és elölről kezdődik a tánc?
Nem fordul meg, csak bentről kifelé terjed.

175.2. Az anyagi és az antianyagi rendszer? Ugyanott és mégis önállóan?
Nem, ezek nincsenek egymásban, de az anyagi részecskékben vannak jobbos és balos forgásirányú és keringési irányú forrásrendszerek is a természetes tértükrözések miatt.

180.5. Esetleg megsemmisülnek?
Igen, ezt most már biztosan tudjuk. Ezeket hívjuk szakadár létezőknek.

180.6. Ez az élő rendszerek számára leszakadt volta miatt hasznavehetetlen valami lehet az elgondolásom szerint.
Hasznavehetetetlen, de nem azért, mert leszakadt, hanem mert olyan másik időszál ágra van felfűzve, amelyik alaprezgése nem kompatibilis az adott élőlény felfűzési rendszerével. Így molekuláris szinten rossz az anyag térszerkezete, rosszul szívódik fel a sejtekbe vagy egyáltalán nem szívódik fel.

180.7. Ugye, mert a tachion a tengelye mentén jobbosan vagy balosan csavarodhat is és jobbos vagy balos forgásirányú csigába is visszafordulhat, mint spirálgömb vagy kúptoroid.
A tachion forráspontja nem foroghat, hanem forog balra vagy jobbra és nem változtathat irányt a forgása. A tachion forráspontja viszont keringhet, csavarodó pályagörbe mentén haladva balos vagy jobbos menetben is. Ne keverjük össze a forgást a keringéssel.

181.4. ...hiszen a fény forrásterei is téresszenciákat keltenek.
Igen, de ezeket megkülönböztetésül fényesszenciáknak hívjuk.

185.1. A szerterepülő másolatok sajátideje onnan kezdődik? Vagy onnan folytatódik?
Igen, onnan folytatódik, hisz ezek a keltőjüknek az időben korábbi példányai, látszatai. Tehát az önálló létük onnan kezdődik, a sajátidejük viszont onnan folytatódik.

185.2. Ezek nem virtuális másolatok, hanem ősforrás másolatok, akik dimenziószálaikkal közvetlenül az időfraktál hierarchikus csúcsához vannak hozzáfűzve.
Ez rossz meghatározás, mert egyrészt minden másolati forrás virtuális, másrészt ősforrás nem lehet időszállal felfűzve semmiféle időfraktálra, "mégősibb" forrásra, viszont belőle keletkezhetnek lefűződések. Másrészt az időfraktál csúcsán mindig egy okforrás áll és ennél följebb nem lehet menni rajta. A közvetlen felfűzés pedig azt jelenti, hogy nincs köztes csomópont az okforrás és másolata között, tehát elsőrangú létezőről van szó. Ilyen azonban nem sok van az egész teremtésben (elméletileg 1-2 lehet). Megkérdeztük erről a Mindenható térszeránját és Ő azt mondta, hogy csak egy darab van összesen, Ő maga.

185.4. Ugyanaz bugyog elő mind a két helyen?
Mi számít ugyanannak? Ez nem lett meghatározva. Túl sok az egész elképzelésben a bizonytalanság. Az elágazás után minden forrásnak a sajátideje bugyog elő a jelenéből, ami a felfűzés miatt ugyanaz, mint a felettese sajátideje, de mégis más, hisz hozzá képest a sajátidőben elcsúszott (siet vagy késik) és más a helye (az eseménytérben), modulációja (mozgásállapota) is.

185.6. Amelyik forrásnak nincs jövője, annak a jelene is megszűnik.
Ez így egyáltalán nem igaz, hisz már az okforrásoknak sincs jövője. Csak a másolati forrásokkal fordulhat elő, hogy ha a saját múltterük, ami az időhurokban feléjük jön megszűnik, akkor a jelenük is megszűnik az önkeltési ciklus végén. Ha az összes többi múlttér, ami feléje jön jövőtérként megszűnik, az csak akkor lesz rá nézve végzetes, ha a téridő (térszünet vagy létszünet miatt) vagy a káosz hullámai szűnnek meg (ami nem lehetséges).

194.2. A kristályszerkezetbe rögzítődött protont elhagyja a duálja, és ilyenkor az őt keltő időszál, ami a nemtér-nemidőn át vezet hozzá, ugyanúgy generálja a világát, vagyis ő akkor is csak neutronnak hiszi magát, mert a dimenziószálon át ő ott látja magában (is) az elektronját.
Pontosítsuk a mondatot: a saját időhurkának nemtér-nemidő rétegén át vezet hozzá az időszála.

194.3. ...a téridőben szétcsúsztak egymástól és ez az akció talán elégséges is a megnyilvánult Univerzum kialakulásához.
Nem talán, hanem egészen biztosan és bőven elegendő, hisz nincs is másunk, amiből építkezhetnénk.

194. A 8.1. ábra: A Tachion felhasadása című rajz megtévesztő, mert sehol, semmivel nincs indokolva, hogy miért pont ilyen irányba ágazik el az egyik másolati forrás. Abból a szempontból pedig pontatlan ez a "bohóc sipka", hogy egy balra és jobbra keringő rendszer kezdetét mutatja, míg a kettős felhasadásnál mindig két azonos keringési irányú rendszer keletkezik, minden egyes forráspontból.

194.5. Az öregeink így is mondták, hogy: az áram folyik.
Most is így mondjuk, hisz a két folyamat között szoros összefüggés van: ár-am-l-ás, foly-ás.

197.2. A szál atomjainak gerjesztettsége így folyamatosan csökken, vagyis erre azt mondjuk, hogy az anyaga "elöregszik".
Ebből következik, hogy tovább marad működőképes egy izzólámpa, lézer vagy bármilyen fénykibocsátó és fűtő készülék, ha nem használjuk megszakítás, hosszabb szünet nélkül sokáig. Mert a tartós működés lefárasztja az atomjait. Ha hagyjuk az anyagot pihenni, lassan visszatöltődik fénnyel. Erre rá is lehet segíteni azzal, ha pl. kirakjuk a Napra vagy engedjük, hogy sok napfény érje az izzókat.

201.1. ...ezért kényszerítő ereje teljesen megváltozik.
Többek között ez okozza a fémradiátorok kattogó, pattogó hangját is, hogy csak egy hétköznapi példát említsünk.

202.1. Ez a protonpikkelyek résein kiáradó fény,...
Ezért pattan ki a szikra a megütött fémekből mindig adott irányokba, nem összevissza.

202.4. De feltételezhető, hogy ebben is van egy határ.
Van bizony, mégpedig az Atya és az Anya hullámtere, mert a másolati rendszereik csak a múltterükön belül képesek megmaradni.

202.5. Lehet, hogy az leszakadtan is fennmarad...
Ez csak és kizárólag a másolati rendszer időcsúszásának mértékétől függ. Minél előrébb van a közvetlen felettes létezőjéhez képest a sajátidejével, annál tovább képes szakadár létezőként megmaradni, mert nem éri el az időszál megszakadásának információja. Az időben hátrébb lévő másolatok pedig logikusan hamarább pusztulnak el a felettesüknél, ezért a leágazási rendszer megszűnése fokozatos. Erre használjuk a félholt kifejezést, ami csak azt jelenti, hogy a rendszer elemeinek fele már halott. Tehát a szakadárok általában nem hosszú életűek, de attól, hogy leszakadtak, még nem válnak halottá!

203.5. Maguk a dimenziószálak oda-vissza oktafilek lehetnek...
Az oktafil azt jelenti, hogy nyolc csatornás, de csak a szerinó-fotinó és fotinó-fotinó közti fényszálak lehetnek ilyenek (valójában 7 csatornás az élvonal, plusz egy csatornát ad a szívpont), a többinek más a csatornaszáma.

206.7. ...vagy mivel egy egész atomot már képtelenek a másik atom körül körbecsóválni, már nem tudnak gátlástalanul érvényre jutni.
Ha a mozgó interferenciagödrök adott ütemben söpörnek körbe a kristályrácsban, akkor a rács egyes pillanatokban erősebb, máskor gyengébb, nagy sebességgel váltakozva, ahogy a gördök áthaladnak az atomokon. Tehát jó ütemben rázva az anyagot (lásd a jerikói harsona esetét) például ultrahanggal könnyedén szétrázható, míg rossz ütemben rázva sokkal erősebbnek fog tűnni. Van is ilyen készülék (láttuk működni), ami ultrahang besugárzásával kémiai átalakulásokat idéz elő egyes vegyületekben, pl. étolajból (némi katalizátor hozzáadásával) benzint csinál egy perc alatt, meglepően kevés energia befektetésével.

207.3. A dinamikusan keletkező komplextéri hullám ismétlődő rotális jelenségeit és állóhullámait.
Ilyenek már a téridőben is keletkeznek, csak ott nem szinkrodinamizmusnak, hanem téranomáliáknak hívjuk a feltűnőbb változataikat.

220.5. De a többiek ezen az alacsony hőmérsékleten annyira energiavesztettek, hogy ez a hidegsokk esetleg maradandóan károsítja is őket, mert az összehúzódás után a kipréselődött renitens, kötés nélküli, vagy gyenge kötésben tengődő atomok - miután szétáradnak a környezetbe - az anyagunk felmelegítése után sem fognak oda (a kvázirendezett állapotukba) visszatérni, tehát annak belső és környezeti hullámtere maradandóan megváltozik.
Nem lett ideírva, pedig evidens, hogy ha megakadályozzuk az atomok távozását a felületről a lehűtéskor, pl. fagyálló védőréteggel (spéci festékkel, kenőanyaggal), akkor a folyamat kvázi reverzibilis lesz.

224.3. Ettől jön forgásba a nagy léptékű Univerzumban az anyag.
Nem lett ideírva, de ettől is tágul az univerzum!

225.1. Ez a hátrafelé kiáramló fény még gyorsítja is a részecskét, amelynek sorsa így annihilációba torkollhat...
Ettől lesz a galaxisokból vörös kvazár, aminek anyaga végül egészében megszűnik az univerzum buborékának határán, az annihilációs határzónában.

225.3. ...mert ez az időturbina igazából háromirányú csavarodást is végez.
Ez pontatlan meghatározás. Minden egyes térhullámréteg három irányú taszítási vektorral rendelkezik, amiből kettő normális (sugárirányú kifelé és befelé), egy pedig tangenciális (oldalra sodró és ezért forgató) a forrásrendszer elsődleges csavarodása miatt. Emellett az egyes hullámrétegek még el is vannak csúszva (csavarodva) egymáshoz képest a forrásrendszer másodlagos csavarodása miatt, amit megfelelő körülmények között megbonyolít egy harmadik, n+1 dimenziós elforgató hatás, ami a forrásrendszer harmadlagos csavarodásának a következménye.

226.1. Talán a téresszenciák rétegei négyzetesen csökkenően manipulatívek a közeli interferenciákon túl...
Mivel a téridő téresszenciái 4D-sek, ezért a távolsággal köbösen csökken a manipulativitásuk. Csak a 3D-s altérben csökken négyzetesen a hatásuk.

232.7. Így egy ilyen fekete lyuk is egyensúlyba kerülhet, és ezzel stabilan tartja a tömegét.
Ha a bekezdésben foglaltak igazak, akkor egy adott tömeg fölött a fekete lyukak tömegnövekedése már csak a beléjük zárt fényből származik, amik egyre zuhannak bele a szingularitásba. Kivéve, ha a szubanyagi részecskék (neutrinók) időtartályai ellenállóbbak az összenyomással szemben és tovább bírják az extrém körülményeket. Egy ilyen óriás fekete lyuk ütközése egy másik fekete lyukkal darabokra törheti a neutron héjazatot és ez kifelé gigantikus hipernóva robbanásként, eszelős fényözönként fog megnyilvánulni.

233.1. Az is meglehet, hogy egy általunk még nem feltárt módon, a nemtér-nemidőn át pöfékeli ki az anyagát, amely valamiféle tükröződés alakjában szimmetrikus csillagrendszereket hoz létre a térben.
A nemtér-nemidőbe valóban kitüremkedhetnek egyes égitestek belső részei, sőt megfelelő körülmények között átlóghatnak a párhuzamos univerzumokba is, de ez nem okoz tükröződést, sem szimmetrikus csillagrendszeket.

243.3. ...ami virtuális vegyértékek kialakulásához vezet az atom holografikus képének valamiféle tüköroszcillációja miatt.
Itt valójában a két pont oszcillációról van szó, ami nem tükröződés, hanem sima szétrázódás.

250.7. ...mert ez nem más mint az Univerzum határán megfordult téridő.
Ismét csak a téves elgondolás makacs felemlegetéséről van szó.

250.9. De meglehet, hogy valamilyen számunkra elképzelhetetlen felületben zárt valamiről is szó lehet itt?
A beszélő a topológiai tóruszra gondolt, aminek szemközti felületei össze vannak kapcsolva, tehát n+1 dimenzióban összekapcsolódnak a kiterjedés meghajlításának köszönhetően. Az eddigi modellvizsgálatok azonban egyértelműen kizárták ennek lehetőségét számos okból, így a feneketlen mélység valóban feneketlen és nyitott a végtelenségig.

252.2. Bizonyára ez sem egészen "végtelen" sebességű, csak felülmúlja a képzeletünket.
A hatás, az információ terjedése az időszálban a részecske keltési idejével egyenlő. Amennyi időre szükség van ahhoz, hogy a centrumból kiindulva egészében létrejöjjön a részecske. Ez a részecske méretétől függő folyamat.

256. A Szép optikai ábra című felső rajz valójában négy egymásba helyezett tetraédert ábrázol, úgyhogy nem sok köze van az optikához.

270.1. Figyeld meg a frontális kupak alakulását!
A fizikában ezt a sűrű orrhullámfrontot torlódási fronthullámnak is hívják.

276.7. ...de ez egy olyan különleges hétfejű sárkány, amelyik nemcsak a tér esszenciáiban létezik, hanem hitem szerint a hipertérben is.
Azóta kiderült, hogy nem így van. A hiperteres fény (diád és triád vagy diász és triász) mindkét része (fénynyolcasa) azonos téridőben (téresszenciában) van, csak egymáshoz képest léteznek felváltva.

278.1. Ezek a fénygyűrűk így létezés-ellentett létezés gyűrűk lennének? Vagy téri-hipertéri gyűrűk?
Nem azok, biztosan más oka van ezen sávok kialakulásának, de pontosan még nem tudjuk, mi lehet.
A fotínó egyhiperteres változata című rajz többszörösen is hibás. Egyrészt mert csak oda van írva a kép mellé angolul, hogy diászfotinó, de nincs felismerhetően és megkülönböztethetően ábrázolva a két felváltva létező hullámtér. Másrészt mert a fehér hullámrétegek valószínűleg a fényesszenciákat, a fekete pedig a nemfény-nemidő réteget jelentik. Csakhogy minden ciklusban nyolc fényesszencia van, eggyel több a kelleténél, nem hét. A legbelső ciklusnál a nyolcadik réteg maga a jelenpont. További hiba, hogy a fotinó hullámtere egyszerűen nem így néz ki, még csak nem is hasonlít erre. Ezen a rajzon inkább egy emanációs sebességgel haladó tardion forrás hullámképe szerepel (de annak is rossz).

279. A fotínó kéthiperteres változata című rajz ugyanezen okokból rossz. Az előző rajztól ez csak abban tér el, hogy minden második ciklust feketére festettek, mintha egy egész cikluson át nem létezne a forrásrendszer (például térugrással távozott volna a téridőből) vagy nem emanálna (ami nem lehetséges egy időhurok számára).

280. A 11.7. ábra: Az egyhiperteres tér dimenziólépcsője című rajz mindkét része hibás. A bal oldali dimenziólépcsőn függőlegesen nem négy, hanem öt négyzetnek kellene a képen lennie. A jobb oldalon a felső tércsillag balra csavarodik (antitérszerán), az alsó jobbra (térszerán).
Az alsó kép: A fény kéthiperteres dimenziószáma című rajz jobb oldali része, a táblázat szintén hibás. Ott, ahol (amikor) a forráspontok száma a maximumon van valamelyik fénynyolcasban (kockában), akkor a számozás ugyan 7-et mutat, de az alsó fekete (nemfény-nemidő) lyuk miatt csak hat forráspont van ábrázolva.

316.3. A tömegvonzás miértjeire is koherens választ tudtál adni, ami így érezhetően pontosabban és logikusabban fejezi ki a valóságot.
Ez így sajnos egyáltalán nem igaz. Pont a gravitáció témája nem lett részletesen kifejtve a könyvben és sehol máshol a mai napig sem. Időközben viszont sikerült kidolgozni a gravitáció időfizikai modelljét, ami egyelőre nem lett publikálva. Várhatóan (leghamarább) 2008-ban sikerül a témáról leközölni egy cikket az Eseményhorizonton, ha semmi nem jön közbe (a lapgazda megjegyzése).

317.9. A hullámkeltők távolság és irány szerint máshonnan zengedeznek, ezért ezt az optikához nagyon rokonítható módszerekkel szét kell majd válogatni.
Ezzel a témával foglalkozik az emanika tudományága.

319.23. No és mi van akkor, ha nem a fényérzékeny réteged szemcséit használod képalkotásra, hanem mondjuk sok, nagyon vékony mátrixrétegekből kialakított LCD mátrixnápolyit?
Jó ötletnek tűnik átlátszó LCD kijelző felületeket összerakni egy kockába és ebben létrehozni a valódi 3D-s képeket, de itt figyelembe kell venni a mátrix átlátszóságát és fényerejének korlátait, valamint a készülék energiával és bemenő jellel való ellátásának nehézségeit. Különös, hogy azóta sem próbálkozott senki ezzel a megoldással tudtommal.

346. Az elektron címszó csupa olyan információt tartalmaz, amik alapvető fontosságúak, mégsem lettek semennyire sem kifejtve a könyvben. Tehát nem lehet tudni, honnan vették őket a szerzők.
Az első tér címszó utolsó előtti mondata több ponton is hibás.: Innen tartama az elsődleges és másolati létezőinek jelenébe, forrásaiba tér vissza. Egyrészt nem tér vissza onnan semmi, mert a visszatér szavunk a forrás önmagába való visszakanyarodására, becsavarodására utal, másrészt az elsődleges és (egyben) másolati létezők jelenei megszűnnek az univerzum határán, tehát nincs hová és minek visszatérnie.

348. A forrásoszcilláció címszóba célszerű lett volna betenni, hogy az oszcillációs frekvencia, ami itt nem rezgés, a forrás forgási sebességétől függ.

349. A Föld címszóban teljesen rossz az utolsó mondat.: Ursua, Krisna néven is beszéltek róla. Egyrészt sehol a könyvben nem lett ez a két név megemlítve, másrészt olyan mitológiai személy (tudtommal) nincs, hogy Ursua (ez egy keresztnév), másrészt Krisna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, tehát a Teremtő Atya, nem pedig egy elemi részecske.

351. Az idősűrűség címszó, mint definíció teljesen rossz, mert egységnyi térfogatban mindenhol közel ugyanannyi időhullám található, tekintettel arra, hogy az időhullámok a forrásukat elhagyva a végtelenségig terjednek. Helyette a következő az idősűrűség definíciója: Az egy forrás által kibocsátott időhullámok sűrűsége egységnyi térfogatban, adott irányvektor mentén a forrástól.

352. A hipertér címszó első mondata rossz.: A tér előlünk "elzárt" része. Ugyanis ebben az értelemben minden párhuzamos téresszencia és a felsőbb dimenziók is hipertérnek minősülnek, nem csak a párhuzamos térhatosok téresszenciái.

353. A Káosz (Mező) címszó több mondata is rossz.: Egy szinguláris őspont (megnyilvánult) felrobbanásából keletkezett. Ez nem igaz, az időfizikában nincs semmiféle robbanás, mint az amerikai filmekben (akik mindent így akarnak megoldani az életben). A téridő nemtér-nemidő rétegében most is jelen van (tisztítótűz). Ez félrevezető meghatározás, mert valójában mindig, mindenhol jelen vannak a káosz hullámai, a téridőben is, hisz az időhullámok (mint tudjuk) nem leárnyékolhatók és mindenen áthatolnak. Az, hogy a téridő a káoszban van, nem jelenti azt, hogy a téridőben nincs káosz. De vannak olyan "zónák" a káoszban, ahol nincs téridő.

354. A Levegő címszó egyik mondata rossz.: A gravitációs hullámokat jelenti. Nem, hanem a téridőt magát.

358. A neutron címszóval ugyanaz a baj, mint a 349. oldalon lévő Föld címszóval: az Ursua és Krisna nem részecskék.

3. UTÓSZÓ

A könyvben talált számtalan hiba megléte valószínűleg arra vezethető vissza, hogy egy (magnóra vett) beszélgetés sorozat lett némi átfogalmazással szöveggé alakítva, alapos logikai ellenőrzés (szaklektorálás) nélkül. Ennek megfelelően nem tekinthető hivatalos publikációnak, legfeljebb kiszivárogtatásnak, ami kitűnő volt arra, hogy vitákat és izgalmas gondolatokat ébresszen az olvasókban. A tényleges megoldások kidolgozását mindenesetre megkönnyítette, így mindenképpen tudománytörténeti jelentőségű műnek kell tekintenünk, ami a XX. században jelentősen hozzájárult az időfizikai tudományok fejlődéséhez.

Készült: 2007.11.20. - 22.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz