IDŐANOMÁLIÁK A TÚLTÉRBEN

1. A MINDENIDŐ ÁLLAPOT

Ha médiumon keresztül megkérdezzük a túlvilági szellemeket (lelkeket), hogy milyennek találják a saját környezetüket, akkor mind egyöntetűen állítják, egymástól teljesen függetlenül, hogy az ő közegükben (4D-ben) nincs idő, mert minden egyszerre van. A múlt, jelen és jövő eseményei tehát a számukra nem különülnek el egymástól élesen, mint a 3D-ben, ezért sokkal több mindent látnak, ugyanakkor zavarosabbak az idővel kapcsolatos fogalmaik. Nehezen tudják meghatározni a túlvilágon az idő múlását, ugyanúgy, ahogy a mindentudásban kutakodó beavatottak számára is komoly gondot jelent a látott múltbeli vagy jövőbeli események pontos idejének megállapítása.
Az időgeometriai modelljeinkből egyértelműen következik, hogy a nincs idő kifejezés téves és félrevezető. Csak annyi igaz a mondatból, hogy odaát minden egyszerre van, épp ezért pontosabb lenne a 4D-ben uralkodó viszonyokat mindenidő állapotnak nevezni. Sajnos a túlvilágon ugyanúgy kevés lélek ért igazán a dimenziószerkezettanhoz, mint a Földön, ezért időbe fog kerülni, míg ez a közkeletű félreértés spiritiszta körökben tisztázódik, sok egyéb téves meghatározással együtt. Az első fejezetben épp ezért azt szeretnénk bemutatni, hogyan működik valójában a mindenidő állapot, és mi a fizikai, valamint lélektani oka ennek az időanomáliának.
A 3D-ben az anyagok keltette gravitációs hullámok domináns jellemzői és az erre ráülő háttérzaj (idővisszhangok) ereje közt elég nagy különbség van ahhoz, hogy lélekkel és testtel különbséget lehessen tenni köztük. Ennek köszönhető, hogy fizikai érzékszerveinkkel a múlthullámokat, mint mindenhonnan visszaverődő zajt teljesen leszűrjük (gyengesége okán), míg a domináns hatásokat érzékeljük: kvázi jelenként. Amikor egy tárgyból kiáradó hullámtér közvetlenül eléri az érzékszerveinket, jóval nagyobb hatást gyakorol az atomjaikra, mint amikor a környező tárgyak forrásrendszereiről háttérzajként visszaverődik.
A 4D-ben ugyanez történik, de ott a domináns hullámok hatása a távolsággal köbösen gyengül, így gyorsan arra a szintre redukálódik, mint az őket perturbáló háttérzaj. A lélek számára tehát a látáshoz fokozott érzékenységre van szükség, ami azt eredményezi, hogy a lélekbarion forrásrendszere a legkisebb elmozdulásokat, hullám modulációkat is képes észlelni (ez a természetes). Ennek köszönhető, hogy a kvázi jelen mellett ugyanolyan élességgel látjuk a mindenhonnan visszaverődő múlthullámok visszhangjait is, ami állandó zsongásként betölti a tudatunkat. Bele is őrülnénk ebbe a hihetetlen komplexitású zajba, ha nem tudnánk egyrészt árnyékolni a lélekbarion belső tárolórendszerét tőle, hogy ne írja felül állandóan a saját szubjektív emlékeinket (személyiségünket), másrészt nem tudnánk tetszőlegesen koncentrálni csak a minket érdeklő dolgokra.
A túltérben való érzékelés lényege tehát az, hogy a mindenidő állapotból szándékosan kiemeljük azon események lenyomatát, ami éppen érdekel minket. Ezt senkinek nem kell tanulnia, mert természetes, vele teremtett képessége minden léleknek, hisz az egyes reinkarnációk között több-kevesebb időt töltünk a túlvilágon, ami a lelkek mögöttes otthona, igazi hazája. Főként ezért hiszik a túlvilágról üzenő lelkek azt, hogy ott nincs idő, holott minden egyszerre van, a kezdettől a jelenig az eseménytérben. Időfizikai szemszögből nézve nem az ő állapotuk a furcsa, hanem a miénk, mert nem látjuk azt, amit normálisan kellene.
A misztikában időmegállásnak (lásd a Csipkerózsika mesét!) nevezett paranormális jelenség oka szintén a 4D-s kiterjedés fizikai törvényeiben rejlik. Ha minden korábbi időpillanat lenyomata láthatóan megmarad a környezetben, akkor gyakorlatilag egyetlen esemény sem tűnik el a lelkünk elől. Az idő csak telik, gyarapodik, de nem múlik el. Minden másodperc folyamatosan létezik, mintha állna az öröklétben és a friss jelen eseményei ehhez csak hozzáadódnak, rászuperponálódva az egészre.
A 4D-s mindenidő állapot fizikája érdekes módon megtalálható a magyar nyelvben is, bár nem könnyű felfedezni a logikai összefüggést. Amikor valaki különösen emlékezetes dolgot tesz vagy rendkívüli esemény történik, azt úgy szoktuk mondani, hogy: "minden idők leg... - valamije". Holott nyilvánvaló, hogy csak minden általunk addig ismert (megélt) idők leg... - valamijéről lehet szó, mert az ezt megelőző régmúltról nem tudunk semmit (a múlt homályába vész), míg a jövő még ismeretlen (bizonytalan). Tehát valamiért nem számítjuk bele, hogy a jövőben ezt a leget valaki, valami még felülmúlhatja. Mindez pont azért van, mert a 4D-ben minden addig ismert idők eseményei láthatók egyszerre, ezért azok között próbáljuk csak meghatározni a leg... -et.

2. IDŐHATÁROZÓK

A 3D-s magyar nyelvben az itteni időbeli folyamatokra használjuk a kilenc igeidőnket a két létigével és számos időhatározóval. Mivel nyelvünket eredetileg egy 4D-s fogalomnyelvből redukálták le a testet öltött lelkek itteni használatra, rejtve megmaradtak benne olyan szavak (időhatározók) is, amiknek igazából csak a 4D-s túltérben vagy a 0D-s nemtér-nemidőben van értelme logikailag. Ezeket a szavakat tehát nem eredeti értelmükben használjuk, amióta elveszett a tudásunk az univerzum szerkezetével kapcsolatban a hanyatlás évezredei alatt, hanem új összefüggésekben.
Most végre lehetőségünk nyílik rá, hogy helyreállítsuk ősi (ha úgy tetszik ezoterikus) jelentésüket és egyben megkönnyítsük a saját dolgunkat a kutatómunka során. A legfőbb nehézséget ugyanis a dimenziószerkezettan feltárása során épp a megfelelő szavak, kifejezések keresgélése jelentette, nem a matematikai összefüggések feltárása (ami logikusan adódott önnön szabályaiból). Az alábbiakban szeretnénk bemutatni néhány ilyen érdekes szót, hátha felkeltjük vele a téma iránt érdeklődő nyelvészek figyelmét és részletesen kidolgozzák majd a velük kapcsolatos időmatematikai modelleket.
A 0D-s nemtér-nemidőben, ahol idősemmi állapot van, sem a térbeli helyzet, sem a tartózkodási idő nem állapítható meg, külső viszonyítási pontok (téridő frekvencia) híján. Az itt tapasztalható időanomáliákra utalnak a következő szavaink: semikor, sehol, senki, soha, sosincs, sohanapján, egyszerre, azonnal.
Az 1D-s száluniverzumban, a létező rendszereket összekötő időszálakon gyakorlatilag késedelem nélkül átáramlik minden információ, a szál téridőben mérhető hosszától függetlenül. Az ezzel kapcsolatos szavak: rögtön, máris, egy szempillantás alatt, abban a pillanatban, hirtelen, villámgyorsan, szélnél sebesebben, szakadatlanul.
A 2D-s és 3D-s kiterjedésekben valószínűleg hasonló az időszemlélete a lelkeknek, ezért mindkét világban egyformán használhatók a következő kifejezések: valamikor, valahol, valaki, gyakran, általában, rendszerint, többnyire, sokszor, rengetegszer, néha, ritkán, alkalmanként, esetlegesen.
A 4D-s túltéri univerzumban, ahol mindenidő állapot van, az ennek megfelelő szavak lesznek használhatók értelemszerűen: mindig, mindenkor, mindenhol, állandóan, folyton, örökké, mindörökké, örökösen, szüntelenül, sokszor.
Amint azt láthatjuk, a soha a nemlétet és ürességet, a mindig pedig az öröklétet és teljességet fejezi ki egyértelműen. A véges, múlandó világban, amilyen a miénk, a két véglet közti átmenetnek van csak létjogosultsága, mivel itt minden esemény múlékony alkalom lesz, tehát csak alkalmanként fordul elő. A vallási tanítások pont ezért mondják, hogy a mennyországban (4D) a lelkek örökké élnek, a pokol (0D) örökléte viszont az időtlenséget (örök kárhozatot) fejezi ki. Az emberi létet ezért helyezik el az ősi kozmológiák középen, a felvilág és az alvilág határán, ahonnan mindkét irányba el lehet jutni, érdemeink szerint.

Készült: 2005.11.22. - 2006.06.27.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz