AZ ATTRAKTOROK DIMENZIÓSZÁMA

Az attraktor egy fizikai rendszer vonzáspontja a fázistérben, mely megmutatja a rendszer mozgásának mintázatát. Ennek legfőbb jellemzője, hogy a rendszer ciklikus mozgást végez az időben úgy, hogy a térben az attraktor csomópontját sosem érinti és a saját korábbi útvonalát sem érinti. Közben pedig nem szakad el a csomópont vonzáskörzetétől, vagyis megmarad egy véges tartományon belül. Ennek ellenére mégsem lép kétszer ugyanarra a koordinátára, mert akkor záródna a pályagörbéje. Ehelyett a végtelenségig nyitott marad az útvonala.
Az attraktorokat főként a káoszelméletben használják a ciklikusan dinamikus, nem önismétlő rendszerek modellezésére a fizikusok. Az időfizikában az időhurkok behúzási tartománya megfelel egy különös attraktornak. Az attraktorok működését jól szemlélteti az a mondás, miszerint nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.
Időgeometriai megközelítésben vizsgálva az attraktorokat megfigyelhetjük, hogy egy 0D-s pont attraktorának minimum 2D-snek kell lennie, mert 1D-s tartományban, egy véges szakaszon mozogva nem tudja elkerülni sem a vonzáspontot, sem önnön korábbi útvonalát. Egy nyúló 1D-s szál attraktora a 2D-s síklapon szintén csak véges útvonalat írhat le anélkül, hogy ismételné önmagát. Ez lehet egy befelé vagy kifelé vezető spirál. Ezért minimum 3D-s mezőre van szükség ahhoz, hogy véges térbe beleférjen a szál kvázi végtelenre nyúló gombolyaga (mint egy gordiuszi-csomó).
Ennek alapján már megállapítható a szabály, miszerint egy nD-s rendszer n+2D-s kiterjedésben mozogva viselkedhet attraktorként. Tehát egy 2D-s síklap mozgása csak 4D-ben oldható meg önátfedés nélkül. A 3D-s tér mozgása (keringése, csavarodása) pedig 5D-s mezőt igényel (ahogy a 4D-sé 6D-set). Mindebből az alábbi következmények adódnak.:

1. Ha egy fizikai objektumot tartósan fogságba akarunk ejteni, hogy pályára álljon egy kijelölt attraktor körül, akkor ehhez tudnunk kell a dimenziószámát, és lehetővé kell tennünk a számára, hogy n+2D-s tartományban mozoghasson a vonzáspont körül.

2. A 3D-s anyagi részecskék az atomban tartósan együtt maradnak. Felmerül a kérdés, hogy ezek szerint az elektronok pályája az 5D-s kültérben gomolyodik? Talán pont ezért lesznek olyan furcsa alakúak a magasabb pályák valószínűségi zónái, mert ezek csak a 3D-s metszetei az elektronfelhő tényleges kiterjedésének.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az elektronok nem mozoghatnak csak 3D-ben vagy 4D-ben, mert a mozgásnak két változata van: a helyváltoztató és a helyzetváltoztató mozgás térben és időben. A klasszikus attraktorok helyváltoztató mozgásra kényszerítik a fizikai rendszereket, de az időfizikában az n dimenziós hullámtéri perturbáció hatására lehetőség van arra is, hogy a rendszer helyzetváltoztatást végezzen (egy helyben).

3. Ha a világ több, mint 3D-s, akkor praktikus magyarázat adódik számos fizikai jelenségre, beleértve a Heisenberg függvényt, az alagút effektust és a kvantumugrásokat, stb. Ezen magyarázatok kidolgozását más, hozzáértőbb szakemberekre bízzuk.

4. Ha zárt ciklusú pályára akarunk állítani egy fizikai objektumot, akkor ehhez stabilizálni kell a helyét és mozgását, tehát kiszámíthatóbbá kell tenni a pályáját. Ennek legegyszerűbb módja, ha lecsökkentjük a dimenziószámát az attraktormezejének.
Ha lecsökkentjük egy attraktor mezejének dimenziószámát, két dolog történhet a benne cirkuláló rendszerrel. 1. A mozgása zárt pályára kerül és ciklikusan ismételve önmagát a végtelenségig megmarad ott, amíg valamilyen külső hatás ki nem billenti. Ekkor fontos, hogy a térben vagy időben ne ütközzön önmagával. 2. A mozgása során belezuhan az attraktor vonzáspontjába vagy kirepül a mezőből, tehát a rendszer elszabadul. Ha belezuhan (ütközik vele), akkor vagy kilökődik belőle a környezetbe vagy mindketten megsemmisülnek, szétrombolva az attraktort. A maradványok ekkor is elszabadulnak (szétsugárzódnak). Például ha az anyagot extrém nagy nyomásnak tesszük ki, például összepréseljük (ütköztetéssel), akkor a részecskék önfenntartó mezejét egy kritikus méret alá csökkentve az egész annihilálódik.
Ugyanez a folyamat fordítva is lejátszódhat, például a nem attraktorszerű struktúrákkal. Ha megnöveljük egy szilárd anyagi test dimenziószámát, akkor megváltozhat az atomok térszerkezete (az atomrács formája és távolsága, a kötőerők). Ennek következtében akár szét is eshet a tárgy atomjaira, méghozzá robbanásszerűen.

5. Ahhoz, hogy az emberi lélek sorozatosan reinkarnálódhasson a 3D-s anyagi világban, mindig máshová és máskor, sosem ismételve meg egy testetöltését, minimum 5D-s kültérben kell a barionjának mozognia a köztes létben (amikor nincs testhez kötve időszálasan). Azt pedig tudjuk a barionszerkezeti kutatásainkból, hogy a lélek feltudati része (protonja) 4D-s, míg a tudatalattija (elektronja) 5D-s. Ennek köszönhető, hogy részecskéje képes megmaradni a nemtér-nemidő rétegben is, két téresszencia között.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a léleknek kötelező fölmennie az 5D-s kültérbe minden egyes új reinkarnációja érdekében, mert elvileg keringhet a 3D-ben vagy 4D-ben is egy darabig, de akkor idővel teljesen be fogja tölteni az ott rendelkezésére álló lehetőségeit. Például miután minden földi emberi testben megszületett a 3D-s Föld történelme folyamán.

6. Ha két attraktor körül kell keringenie a fizikai rendszernek (eredő mozgással), ezek mezejének érinteniük vagy metszeniük kell egymást. Pontban, él mentén, felületen, térben, hipertérben, stb. A két mező lehet azonos dimenziószámú beágyazási környezetben vagy egy kiterjedési szinttel följebb. Ha egy elektron mozgását befolyásolja egy 4D-s attraktor, a részecske szakaszosan eltűnhet a 3D-s térből, majd rejtélyes módon újra megjelenhet. Talán az elektronhéjak változó vegyértékét az okozza, hogy egyes elektronpályák időnként kivezetnek a 4D-be és innen eltűnni látszik a részecske.

Készült: 2004.08.28.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz