Az Alfa Holdbázis (Space 1999) című angol sci-fi tévéfilm sorozat 1974-76 között készült. Néhány epizódját a Magyar Televízióban is leadták a 80-as évek elején. A két évadot megélt sorozat összesen 48 epizódja mai szemmel nézve egy teljesen elavult, mondhatni gyermeteg, tudományos és technikai hibáktól hemzsegő szappanopera, gyenge színészi teljesítménnyel és olcsó filmtrükkökkel. Ennek ellenére már megtalálhatók benne mindazon ötletek, amik a 20-30 évvel későbbi, népszerű amerikai sci-fi sorozatokban is rendszeresen felbukkannak (párhuzamos univerzumok, gondolatolvasás, telekinézis, tudatáthelyezés, stb.). Ami természetesen csak a mai sorozatok kiagyalóinak fantáziamentességét dicséri, akik még mindig a régi ötletek bűvkörében élnek.
Az Alfa Holdbázisnak mindössze egy olyan epizódja van, a 2x06-os, A kalmár (The Taybor) című, amiben tisztán és egyértelműen felbukkannak időfizikai szimbólumok, elsősorban a téridő szerkezetével kapcsolatban. Ne feledjük, ez a film több mint egy évtizeddel azelőtt készült, hogy Magyarországon elkezdődött volna az időfizikai alapkutatás. A hetvenes években erről még biztosan nem tudhattak semmit az angol forgatókönyv írók (sem mások, szerte a bolygón), tehát gyanítható, hogy az Isten vagy más beavatott szellem súghatott odaátról a készítőknek, médiumként használva őket a kulcsfontosságú információk leközlésére. Az üzenetük végül célba ért (sok másik üzenethez hasonlóan), így most bemutatjuk ezt, a filmből kiemelt képekkel illusztrálva a lényeget.
A történet elején kis, ezüstösen fénylő tárgyak jelennek meg az űrállomáson, amik megbénítják a hozzájuk érő embereket. Az első egy kupára emlékeztet, azaz két kúpra a csúcsánál összekapcsolva (mint egy homokóra), ami az időforrás szimbóluma (múlt és jövőtér, átfolyik a jelenponton) és van rajta egy spirálvonal (jobbos csavarodású lefelé). Ezt követően megjelenik az űrben, a Hold felszínén egy ismeretlen űrhajó, ami formailag hasonlít egy oktaéderhez (térszerán), ráadásul narancssárga és piros színű. Hogy egészen egyértelmű legyen, miről van szó, az alsó részére lángnyelveket festettek a készítői, vagyis a Tűz (tachion) szerkezetére utalnak ezen a módon. A hajó megjelenése előtt egy színes fénycsíkokból álló, bentről kifelé jobbra csavarodó hullámtér jelenik meg a Hold felszíne fölött, majd ennek közepén bukkan fel az űrhajó. A hullámtér nem gömbszerű, hanem a széleinél körbevágott, és egy szabálytalan hatszöglapot formáz, vagyis a téridő hullámteréről van szó. Az ábrázolás akkor lett volna tökéletes, ha balra csavarodónak rajzolják meg és ügyelnek a színes sávok szerkezeti kialakítására, de a lényeg így is egyértelmű. Amikor egy űrhajó beugrik a térbe, először a térforrásának deportációs hullámtere jelenik meg, majd ezt követi a jármű anyaga. Ezt már csaknem 20 éve tudjuk.
Az űrhajó utasa, egy Taybor nevű kövér kereskedő és műkincs gyűjtő (ejtsd: tébor, de magyarul inkább tér-úr-nak kellett volna helyesen fordítani), akinek fekete ruháján azték motívumokra emlékeztető időfizikai rajzok láthatók (időforrás, anyagi részecske, Atya és Anya egymásba hatoló hullámtere a székely ABC H betűje formájában, a téridő spirálja, stb.), valamint láncokra akasztott fémgolyók lógnak rajta (ezek a súlyok húzzák le őt az anyagi világ rabságába úgymond).
Taybor a kezének intésével (akárcsak Sai Baba) képes elővarázsolni tárgyakat a semmiből (pontosabban nem derül ki, honnan), bár szerinte mindez csak illúzió (miként az egész teremtés is az). Szerinte az ajándékai, amiket az érkezése előtt küldött át a bázisra, csak szórakoztató gyermekjátékok. Az egyik egy memóriaerősítő, ami segít visszaemlékezni az elfelejtett emlékekre (ahogy ez az epizód is egy emlékeztető az emberiség számára az ezoterikus tudással kapcsolatban). Taybor (kissé lenézően) olyanokat mond az embereknek, hogy: "Hagytam játszani a gyerekeket a tűzzel.", illetve: "Az utasítások színnel jelzettek, a kódot még egy idiótának is meg kéne értenie." Ezzel a megjegyzésével arra utal, hogy a téridő téresszenciáit színekkel jelzi az érthetőség kedvéért.
Amikor elbeszélgetnek vele a járműve képességeiről, Taybor azt mondja, hogy az űrhajója (amit öreglánynak vagy öreg birodalomnak hív) a gravitáció erejét lovagolja meg, és térugrással közlekedik a hiperűrön keresztül, ami nem egy másik világűr (térszelet), hanem egy olyan dimenziótlanság (nemtér-nemidő), ami mindenhol ott van (idősemmi), ahol nincs hagyományos űr (téridő). Ebben mozgás nélkül lehet bárhová eljutni (térugrás) egy percen belül az univerzumban (ez persze jókora túlzás, de az üzenet lényege egyértelmű). Ugrás előtt ki kell számolni a célpont koordinátáit, majd amikor ugrik (teret vált) az űrhajó, azaz megjelenik vagy eltűnik, akkor szivárvány színű, spirális fénysugarak veszik körül (téridő hullámtere, azaz itt a deportációs zóna). A Hold is egy térgörbületen keresztül került messzire a Naprendszertől korábban, ami ajtószerűen kapcsolja össze az univerzum távoli pontjait a hiperűrön át (utalás a térablakra).
Az űrhajó gondolatvezérléssel működik, bár vannak a vezérlőpultján nyomógombok (tartalék megoldásnak). A pilótának csak integetnie kell a kezével menet közben, mint egy karmesternek. A hajóba való be és kiszállást az egyszerűség kedvéért teleportálással végzik a szereplők. A hajtómű egyetlen darabból áll, mozgó alkatrészek nélkül. Taybor bevallja vele kapcsolatban, hogy valójában soha nem értette, hogyan működik. Vagyis arra utal, hogy a térforrás működése nem logikus, értelemmel tisztán felfogható, hanem ellentmondásos, mivel az időhurok maga egy időellentmondás. Ezután azt mondja, hogy a hiperűr végtelen teljessége gyönyörű és soha nem szűnik meg a lelkére gyakorolt hatása. Vagyis az őskáosz hullámtere mindig, mindenhol jelen van és állandóan sodorja a benne lévő teremtményeket, esetünkben a térforrást. A hiperűrből továbbá nem lehet rádióhullámok révén kommunikálni a téridőben lévőkkel (ahogy a párhuzamos univerzumok között sem mennek át a rádiójelek a szeparátor miatt).
Taybor a hajtómű titkáért cserébe Mayát akarja a Holdbázis parancsnokától, aki a történetben egy földönkívüli alakváltó nő, de valójában itt az anyagi világ illúzióját megtestesítő mayára gondol, a hindu mitológiából. A nőt természetesen nem akarják odaadni, vagyis az emberek ragaszkodnak a folyton alakot váltó illúzióikhoz. Helyette fölajánlják Maya pontos másolatát, egy androidot, a kalmár azonban helyette elrabolja az igazi nőt, hogy feleségül vegye, mert ő csak eredeti darabokat gyűjt. A nő erre ronda banyává változik, hogy így kényszerítse a kereskedőt arra, vigye vissza az Alfára. Ebben a formájában akar örökké vele maradni, hogy Taybor kénytelen legyen örökké nézni önmaga torz, női tükörképét, így inkább visszaküldi őt az állomásra, az ajándékokat pedig visszaveszi az emberektől.
Amikor az emberek megkapják a hajtómű fő alkatrészét, az egy sárgásbarna műanyag piramis formájában jelenik meg az asztalon, ami egy fél oktaédernek felel meg. Ebből kiderül, hogy a térugráshoz a térforrás forráselemeire van szükség, az öt Tűz tachionra. Taybor elmondja, hogy járt már az univerzum végén is, ahol olyan dolgokat látott, amit rajta kívül még senki sem. Ezzel arra utal az Isten, hogy mivel ő a legidősebb teremtmény a létezésben, ezért neki van a legtöbb tapasztalata a teremtésről. Csak egy istenség (térforrás) képes arra, hogy tetszés szerint utazzon az univerzumban és azon kívül is.
Amint az tisztán látható, túl sok az egybeesés ahhoz, hogy mindez véletlen legyen. Teljesen egyértelmű, hogy a téridő szerkezetével és működésével kapcsolatos legfontosabb információkat próbálták átadni a film készítőin keresztül, remélve, hogy egyszer majd megérti valaki az üzenetet. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a sorozat összes többi részében nem találni hasonlóan magas szintű tudásra utaló nyomokat, vagyis csak emberi butaságokkal van tele az egész. Így még feltűnőbb ennek az epizódnak a rejtett mondanivalója a számunkra, amit mellesleg annakidején nem adtak le az MTV-ben. Csak jóval később sikerült hozzájutnom a DVD megjelenést követően 2008-ban. Így az üzenet jókora késéssel ért ide, legalább 20 évvel lemaradva a téridő szerkezetének hazai (újra) felfedezésétől.
Érdekes kérdés, vajon hány olyan film készülhetett még az elmúlt száz évben, amiben hasonlóan fontos információk vannak elrejtve a teremtés működéséről? Ha az időfizikailag szakképzett olvasó talál ilyet vagy emlékszik ilyenre, kérjük írjon a lapgazdának (az elemzését is elkészítheti, képekkel illusztrálva) és ki fogjuk tenni fölfedezését az oldalra.
Készült: 2008.06.12.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz