"A
létezés időközben nyilvánul meg."
1. ELŐSZÓ
Az Eseményhorizonton olvasható időfizikai cikkek témáival kapcsolatban több száz levél érkezett hozzánk az elmúlt 7 évben. Ezekben csak elvétve fordultak elő igazán fogós kérdések, amik feladták a leckét a szerzőinknek. Szerencsére mindegyikkel sikerült megküzdenünk és néhány közülük új gondolatok és új cikkek születéséhez vezetett. Nemrég azonban feltűnt nekünk, hogy az emberek többsége számára alapvető nehézséget okoz az időnek, mint megnyilvánulásnak a helyes értelmezése. Egyszerűen nem értik, mi az, hogy idő.
Az idő fogalmának kezelése a beavatatlanok (létfilozófiában és időfizikában járatlanok) számára meglehetősen problémás feladat. Sokan csak a múlt-jelen-jövő lineáris hármasságában képesek gondolkodni, pedig azt régóta biztosan tudjuk, hogy az idő fizikailag nem lineáris, nem hármas tagolódású és nem diszkrét szerkezetű valójában. A létezésben az idő különféle hurkokat (visszacsatolásokat) képez, amiket teremtményeknek, másolati létezőknek hívunk. Az idő csak két részre tagolódik (jelenre és múltra), mert a jövő tényleges sajáthullámtérként nem létezik a teremtésben. Az idő továbbá szerkezetileg teljesen folytonos, szakadatlan eseménytérként létezik, bár ez ábrázolható kvantált, rétegekből felépülő gömbszférákkal is.
Megfigyelhető, hogy az emberek többségének képzeletét az idővel kapcsolatban masszívan uralja az óra, mint időmérő szerkezet diszkrét működése. Csakhogy az óra nem az időt magát méri, hanem az időben zajló (szabályos) változást mutatja. Ahogy például a tengeren úszó mérőbója sem a tengert magát méri, hanem a víz hőmérsékletének és hullámzásának változásait. Persze lehet készíteni kimondottan a tengervizet elemző bóját, ahogy építhetünk az időhullámokat detektáló berendezést is (idősűrűségmérőt, időtávcsövet, időmikroszkópot, stb).
A másik gyakori probléma, hogy a különféle tudományos és tudománytalan forrásműveknek köszönhetően - amiket az emberiség eddig produkált az idővel kapcsolatban - általánosnak számít az "idősíkok" emlegetése. Az efféle síkagyú téveszmék szintén mélyen gyökereznek a képzetlen elmékben. Az idő nem holmi sík, lapszerű kiterjedés, hanem skaláris mennyiség lévén egy dinamikus gömb, ami minden irányban kiterjedve felfúvódik a végtelenségig. Tehát az időgömb a térbeli kiterjedésében n dimenziósnak tekintendő, ami annyi irányt jelent a gyakorlatban, ahány szemlélőpontot elér a felszíne. Ez a térbeli n dimenzió persze nem azonos az időmatematikában használt térdimenzióval, de logikailag kapcsolódik hozzá, lásd: A három pont tétel című publikációt a 2007-es év írásai között.
A legjobb tanács tehát, amivel szolgálhatunk a honlapunkra tévedőknek az, hogy gyorsan felejtsenek el mindent amit eddig tanultak más helyeken az időről és kezdjék teljesen elölről a téma megismerését. Mert itt most egy minden korábbinál jobban és alaposabban átgondolt fogalomrendszert mutatunk be, ami egyszerűen, közérthetően és logikusan magyarázza el az időt, mint dinamikus megnyilvánulást. A megértéshez ajánlott, de nem kötelező az általános iskolai végzettség és némi minimális józan paraszti ész megléte a fejben.
Az alábbiakban röviden összefoglaltuk az idő fogalmának általános értelmezését, amolyan segédletként a bonyolultabb témák megértéséhez. Írásunk tekinthető egyfajta bevezetésnek az időfizika tudományába, bár itt nem az idő fizikai szerkezetéről van szó, hanem az érzékeléséből fakadó logikai következményekről. Akit részletesebben érdekel a téma, olvassa el az Eseményhorizonton található korábbi publikációkat a létezéssel és a ponttal kapcsolatban.
2. MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ IDŐ
Általános téveszme sokak számára, hogy a világ érzékelése során a jelent észleljük magunk körül. Talán csak a fizikusok és csillagászok vannak tisztában a ténnyel, hogy valójában mindig a múltat észleljük a saját jelenünkben. Én, mint észlelő (szemlélőpont) mindig a saját jelenemben vagyok, a jelenpontban. A számomra, körülöttem lévő dolgok szintén a saját jelenpontjukban léteznek, de a köztünk lévő térbeli távolság miatt csak ezek múltját látom, mert az esemény információját közvetítő, hordozó közeg (fény, időhullám) véges sebességgel terjed.
Például a Hold kb. egy fénymásodpercnyi távolságra van a Földtől. Így amikor ránézek, azt látom, milyen volt a Hold egy másodperccel ezelőtt. Tehát minél messzebb van tőlem valami, annál régebbi múltját látom. Ez minden nullánál nagyobb távolságra igaz a természetben, a mikroszkópikus és szubatomi méretek esetén is. Ami viszont nulla távolságra van tőlem, az én magam vagyok. Magamat azonban nem látom, mint pontot, csak tudatában vagyok a saját létezésemnek.
Ebből következik, hogy azon esemény, ami a számomra éppen a jelenben realizálódik, az a forrása számára már a múlt, mert a lezajlása (információja) már kimúlt, kiáradt belőle. A jelenpontom számára ugyanakkor minden olyan esemény múltnak számít, ami távolodik tőlem a térben. Függetlenül attól, hogy ezen eseményhorizont belőlem eredt (az én saját múltam) vagy másból és csak áthaladt rajtam. Ennek megfelelően a jelenpontom számára minden olyan esemény jövőnek számít, ami közeledik hozzám a térben. Így az én jövőm mindig a mások múltjainak összesége lesz, amik a térben minden irányból folyamatosan jönnek felém.
3. EGYSZERŰ, FOLYAMATOS ÉS BEFEJEZETT IDŐ
Mivel a szemléletünk pontszerű, tehát mindig valahonnan nézzük a világot, ezért az idővel kapcsolatos fogalmaink is egyszerűek. Nyelvtanilag ezt fejezzük ki az egyszerű múlt, jelen és jövő idő alkalmazásával, amihez a hun-magyar nyelvben két létigét használunk, a van-t és a lét-et. A van-nak csak múlt ideje és jelen ideje van (volt és van), a létnek jövő ideje is (lett, lét, lesz). Míg a jelen egy pont, addig a múlt és a jövő minden pillanata egy gömbfelszín a jelen körül. A múlt gömbje tágul, a jövő gömbje zsugorodik. A témával kapcsolatban érdemes elolvasni A létigék ezoterikus jelentése a hun-magyar nyelvben című írást a 2004-es év anyagai között.
Ha azonban elszakadunk a szubjektív látásmódunktól, és pontszerű szemléletünket kiterjesztjük egy halmazra, s végső soron az egész létezésre (a teremtésre), akkor lehetőségünk van árnyalni az időfogalmunkat a folyamatos és befejezett igeidők alkalmazásával. Folyamatosnak nevezzük azt az időszakaszt, ami a halmaz számára aktuális (folyamatban lévő) eseményekről tudósít, vagyis éppen áthalad a halmaz valamely pontján (pontjain). Befejezettnek nevezzük azt az időszakaszt, ami kívül esik a folyamatos idő tartományán, tehát vagy már vagy még nem halad át a ponthalmazon (hullámtere kívül van rajta). A kétféle időtartományra külön határozószókat is használunk. A folyamatos igeidőkre a közelmúlt és közeljövő, a befejezettekre a távoli múlt (régmúlt) és távoli jövő (bizonytalan jövő) kifejezésekkel utalunk.
A létezés ponthalmaza számára a folyamatos jelen idő nem más, mint a pontokon aktuálisan áthaladó összes időhullám réteg együttese. Vagyis az az idő, ami a halmaz egésze számára éppen eltelni látszik. A folyamatos múlt idő ennek megfelelően a ponthalmaz számára a rajta áthaladó azon időgömbnek felel meg, ami valamely pontjából ered, vagyis folyamatban van az esemény kimúlása a halmazból. A folyamatos jövő idő pedig egy pont számára a felé közeledő azon időgömbök együttesének felel meg, amik a ponthalmaz többi pontjából eredve felé tartanak. Egy időegyenesen ábrázolva tehát a folyamatos igeidők átfedik egymást, míg a térben ábrázolva a gömbhullámaikat csak a szemlélőpontunk helyétől függ a halmazon belül, hogy múltnak, jelennek vagy jövőnek tekintjük őket.
A létezés ponthalmaza számára a befejezett múlt idő nem más, mint az összes ponttól távolodó időhullámok összessége, amik már elhagyták a halmazt. A befejezett jövő idő ennek alapján elvileg a múlt ellenkezője lenne, vagyis a halmazon kívülről érkező, közeledő időhullámok összessége. De mivel a létezésen kívül nincsenek további létező pontok, ezért a jövőtér valójában az, ami még nem létezik senki számára. A jelenpontoknak, mint az idő forrásainak így csak kiáradó múlttere van, beáradó jövőtere nincs (ahogy azt az elmúlt években több időfizikával foglalkozó szakember állította). Emiatt nincs a van létigének jövő idejű alakja. A lét létige jövő idejű alakjai pedig szigorúan csak a létezésen belül található jövőterekre utalnak, amik a halmaz egyes pontjai számára már mindenképpen múltnak számítanak.
Felmerül a kérdés, hogy vajon mi lehet a befejezett jelen a létezésben? Logikusan ez mindazon időhullámok összességét jelenti, amik idővisszhangok formájában visszaverődnek (újra kiáradnak) minden elért jelenpontból és a befejezett múltban található információkat megőrizve bent tartják a régmúlt eseményeinek emlékeit a létezés ponthalmazában. Ez a teremtés régmúltra való emlékezése.
Készült: 2008.03.06.
Következő írás
Vissza a tartalomhoz