A PSZICHOLÓGIAI IDŐ FIZIKÁJA


A fizikai idő telését a lelkünk az anyagi testünk érzékszerveitől befutó információk változásán keresztül detektálja. Ez az érzékelés folyamatosan működik, akkor is ha alszunk vagy eszméletlenek vagyunk. Mivel mindig lélegzünk, dobog a szívünk, rezeg a dobhártyánk a hangrezgések hatására és működnek a sejtjeink a testünkben. Így alvás vagy eszméletvesztés során is halljuk effektíve a környezeti zajokat (pl. az óra ketyegését), csak legfeljebb nem tudatosul bennünk az érzéklet. Ha működik a jeltovábbítást végző idegrendszer, akkor eljuttatja az információt az agyba és onnan a lélek részecskébe, aminek vezérlő programjai állandóan futnak, függetlenül a központi feldolgozó rendszer tudatállapotától (éberségétől, működésétől).
Ebből következik, hogy a bejövő információk alapján a háttérben futó segédprogramok - megfelelő beállítás esetén - képesek egy közelítően pontos időt számolni. Ezt hívjuk a lélekfizikában pszichikai sajátidőnek. Ha a segédprogramok által mért időt más folyamatok időzítésére használjuk, például az éber tudatosságunk elindítására (visszanyerésére), akkor ébresztőóra nélkül is másodpercre pontosan felébredhetünk a legmélyebb álmunkból, az előre meghatározott pillanatban. Ezt némi önkontrollal és gyakorlással bárki meg tudja tanulni, mint alapvető önirányítási technikát.
De az időzítés akkor is megoldható, ha a testünk ideiglenesen meghal, például a klinikai halál állapotába kerül vagy hibernálják és emiatt leáll a sejtműködése és megbénul az idegrendszere. A lélek részecske ugyanis önállóan érzékeli a környezetét a forrásrendszerén átfutó időhullámok (gravitációs hullámok) segítségével. Ez a természetes fizikai folyamat a lelki látás alapja. Attól még, hogy az így szerzett információk nem tudatosulnak a legtöbb emberben, a folyamat állandóan működik és érzékleteit eltárolja a leleon időhurkaiban. Tehát az így generálódó (tudatalatti) pszichikai sajátidő ugyanúgy felhasználható a feltudati folyamatok időzítésére, mint a testi érzékletek. Hétköznapibban megfogalmazva képesek lehetünk rá, hogy alvás közben a lelkünkkel megnézzük a testünk közelében ketyegő óra által mutatott értéket és a kívánt időben ébredjünk fel.
A pszichikai sajátidő fizikai működésének ismeretében számos eredő lelki jelenség nyer egyszerű és logikus magyarázatot, amivel eddig a pszichológusok nem nagyon tudtak mit kezdeni. Mert úgy nem lehet eljutni a megoldásokhoz, ha a pszichológia (lélektan) tudományának alaptétele az, hogy nincs lélek, csak szellemi (tudati) folyamatok vannak. A spiritizmus (szellemtan) szerint van lélek, így ők főként ennek kutatásával foglalkoznak. Érdekes bolondériája ez a világnak, hogy a lélektanászok a szellemmel foglalkoznak (a lélek helyett), a szellemtanászok meg a lélekkel foglalkoznak (a szellem helyett). Mintha senki nem azt csinálná, ami bevallottan a feladata lenne?
Az emberi test érzékszerveinek van egy működési sebessége, ami a sejteket alkotó anyagok (elemi részecskék) mozgásának tömegtehetetlenségétől függ. Ennek köszönhető, hogy a szemünkkel nem tudjuk tudatosan érzékelni a túl gyors mozgásokat vagy túl rövid idejű eseményeket, holott fizikailag látjuk őket, mert az információt hordozó fénykvantumok bejutnak a szembe. A fülünkkel sem halljuk meg a túl nagy frekvenciájú hangokat, amik a túl gyorsan rezgő forrásokból erednek vagy a túl halk, kis energiájú hangokat, amik nem képesek mozgásra bírni a dobhártyát. Mindez a szaglásra, ízlelésre, tapintásra, gravitáció ingadozásra és a belső hormonális állapot változásaira is igaz.
Ennek ellenére mégis befolyásolja a viselkedésünket a mozgófilmen nagyon rövid pillanatra felvillanó kép, a földrengések keltette infrahang és a többi nem tudatosuló érzéklet. Mindez nem az emberi test rejtett, még fel nem fedezett érzékelési módjainak köszönhető, hanem a lelki érzékelésnek, ami a lélek részecske transzcendens szerkezete miatt jóval nagyobb sebességű és érzékenységű, mint a nehézkes anyagi test.
A leleonban kavargó időhurkok rendkívül kicsik, tachionjaik pedig a fénysebesség többszörösével keringőznek egymás nyomában. Ez másodpercenként több trillió ciklust jelent, vagyis olyan nagy frekvenciájú, petaherzes rezgést, amihez képest az anyagi részecskék óriási időtartályainak lusta elmozdulásai nevetségesen nagyok. Ráadásul a lélekben őrződő információ az emanációs sebességgel terjedő időhullámok modulációjaként rendkívül gyorsan képes perturbálódni a közvetítő forráspontok között. Ez érthetőbben megfogalmazva azt jelenti, hogy a lélek normális sebességen gondolkodva (fénysebességgel) több nagyságrenddel túlszárnyalja az idegrendszer műveleti sebességét.
Amikor reinkarnálódunk a 3D-s anyagi világba, a fizikai testünk és környezetünk futási sebességéhez igazítjuk a pszichikai sajátidőnket, vagyis elkezdünk olyan lassan és tohonyán gondolkodni és reagálni a lelkünkkel, ami megfelel ennek a rendszernek. Az emberek többsége ezen a szokásán nem is változtat a halála pillanatáig. Csak a legelszántabb bölcsek jutnak el odáig, hogy tudatosan befolyásolják a saját műveleti sebességüket, például felkapcsoljanak normál gondolkodási tempóra és élvezzék kicsit az ebből fakadó előnyöket. Erre a természetes képességre vezethető vissza a gyorsolvasás, gyorstanulás jelensége, valamint a villámcsapásszerű felismerések élménye, amikor úgymond egyből megértünk valamit.
További következménye még a dolognak, hogy az intenzív tapasztalással és információ feldolgozással, tanulással csak az élmény előfeldolgozó idegrendszert (agyat) lehet túlterhelni, a lelket nem, vagyis a tisztán belső szoftveres folyamatok, mint a gondolkodás nem fárasztják ki az embert. Aki mégis azt állítja, hogy belefáradt a gondolkodásba, az egyszerűen únja a dolgot és szeretne mással foglalkozni. Mert amit nem élvezünk, azt nem csináljuk szívesen, csak kényszerből és ezért rossz hatásfokkal.
Alvás közben csak a test kapcsol készenléti üzemmódra (pihen), a lélek többnyire zavartalanul tovább működik. Ha ennek során valaki nem képes tudatállapotot váltani, akkor mondja azt, hogy nem bír aludni, mert állandóan jár az agya. A tudatállapot módosításához előbb le kell állítani a gondolkodást, az ébrenléti programok futását és átadni a vezérlést a tudatalatti szinten futó programoknak. Ha a visszaváltáskor áthozzuk az ezen programok által termelt információkat, azt mondjuk álmodtunk valamit. Mivel a tudatalatti programok futási sebességét nem korlátozzák az ébrenlét során tanultak (szocializáció), ezek normál tempóban működnek. Ezért vagyunk képesek hosszú álmokat látni akár másodpercek alatt. Az álmok egy része persze nem csak a lélekben tárolódó információk belső feldolgozása, hanem a lelki érzékelés eredménye is, ami ilyenkor is működik. A lelkünkkel természetesen nem csak a fizikai világot érzékeljük így, hanem a környező asztrálteret és a kivezető időszálainkon keresztül beérkező információkat is. A fizikai test alkalmankénti elhagyásával pedig még több tapasztalatra tehetünk szert a környezetünkről, aminek aztán nagy hasznát vesszük majd a testünk halála után.
Az álmokra való emlékezés folyamata fizikailag rendkívül egyszerű. Az ébrenlét során futó tudatos programok nem oda írják, tárolják el az információkat a lélekben, mint az alvás (tudatalatti) során futó programok. A két terület szoftveres védelemmel el van szeparálva egymástól, hogy a kétféle valóság érzékelése ne zavarja egymást. Ezt a szeparációt a lelkekre felügyelő programozó angyalok alakítják ki bennünk a feltudati törléssel együtt, mintegy két részre particionálva a tárolónkat. Akinél ez a szétválasztás hibásan működik (megsérül), az nem tudja megkülönböztetni az álmokat és lelki érzékelést (rejtett valóságot) az ébrenléttől (hétköznapi valóságtól), amit lelki betegségként diagnosztizálunk. Az emlékezéshez tehát egyszerűen meg kell állni a két tudatállapot közti átmeneti zónában, amit hétköznapi nevén révülésnek hívunk és át kell írni az információt az éber tudatunkba. Vagyis lassan kell ébredni és a félálom állapotában vissza kell emlékezni arra, mit álmodtunk. Így felébredve nem felejtjük el azt. A dolog visszafelé is működik, vagyis ha ébren foglalkoztat valami, azon tovább gondolkodhatunk álmunkban.
A mindentudásban információk után bányászó sámánok, és a szellemekkel beszélgető médiumok, valamint minden igazi zseni és feltaláló ezen a módon dolgozik általában. A tudatalattinkban futó programjaink segítségével sokkal többre vagyunk képesek, mint a feltudatunk lassúra és butára, korlátoltra edzett programjaival, amik tökéletlen működését egyszerűen személyiségnek hívjuk. A sikeres ember titka tehát mindössze ennyi: kapcsolatot tartani a kétféle tudatossága között és oda-vissza információkat átvinni igény szerint.
A pszichikai idő telési sebességének szabályozása, illetve szabályozatlan változásai eredményezik azt, hogy sok ember azt hiszi, nem egyenletes a fizikai idő telési sebessége a környezetében. Ez természetesen nem így van. Csak azért, mert sok minden történik velünk az életünk bizonyos szakaszaiban, még nem fog a környező univerzum sajátideje gyorsabban telni, ahogy az ingerszegény környezetben sem lassul le az idő fizikailag. Az idő fizikai telési sebessége a fizikai dolgok (időhurkok) ciklusidejének változásaitól függ, amit a környező hullámtér manipulativitása (régi és rossz nevén sűrűsége) okoz (ami a görbültség függvénye). Mivel pedig a leleon részecske is csak egy ilyen fizikai rendszer, egy változó működési sebességű rendszerrel érzékeljük a változó működési sebességű környezetet. Így tényleg nehéz pontos képet alkotni az időről - kellő időfizikai képzettség nélkül. Többek között ennek köszönhető az is, hogy a 4D-s túlvilágon élő lelkek azt hiszik, ott nincs idő, mert minden egyszerre érzékelhető. Lásd: az Időanomáliák a túltérben című írást a 2007-es év matematikai anyagai között.
Minél többet gondolkodunk a feltudatunkban, például mert sok élményt kell gyorsan feldolgoznunk, annál nagyobb lesz a saját szubjektív eseménysűrűségünk. Mivel az idő telési sebességét a környezet változásai alapján határozzuk meg tudatosan, ezért ilyenkor azt hisszük, gyorsabban telik az idő. Erre mondjuk, hogy aki kíváncsi (sokat tud), az hamar megöregszik (többet él).
A türelmetlenség és a fájdalom magára vonja, koncentrálja az ember figyelmét, ami azért okozza az idő szubjektív lelassulását (mintha csak vánszorognának a percek), mert a gondolkodási folyamat nem gyors, viszont a nagy figyelem adott. Ilyenkor általában mielőbb szeretnénk kitörni ebből az állapotból, de nem lehet, mert a tudatunk a környezet (fizikai világ és fizikai test) folyamataitól függ. Ekkor gondolkodni kezdünk, jobbára egyre ismétlődő körökben és ez tovább lassítja a pszichológiai időérzékelésünket.
Bár a sok gondolkodás is nagy figyelmet igényel, mégsem zavar ilyenkor az idő telése, mert a gondolkodási folyamat nem ismétlődő körök mentén halad, hanem valahonnan valahová, vagyis eredményre (változásra) vezet. Ilyenkor nem akarjuk megszakítani a folyamatot, hanem inkább gyorsítanánk. Ha keveset gondolkodunk vagy teljesen leállunk vele, és a figyelmünk is ellazul, mert semmi sem vonja magára az érzékelésünket, akkor van lehetőségünk átugrani egyes időszakaszokat. Ezek az "időkiesések" valójában időszakos rendszerleállások, amikor nincs gondolati változás. Főleg meditáció, bambulás vagy eszméletvesztés közben lehet ilyesmit megélni, de a mélyálom során is leállhatnak a lélekben futó programok egy időre, ha nem kapnak külső stimulációt.
Az újrainduláskor visszaemlékezve az utolsó gondolatainkra azt tapasztaljuk, hogy a gondolatlánc mentén futó emlékezetünk simán átugorja az üres időszakaszokat, vagyis ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ha ekkor az órára (naptárra) nézünk, úgy tűnik, mintha milyen gyorsan telne az idő. Ugyanez történik a boldogság érzete miatt is (szinte repül az idő), mert a boldog ember lazít, nem gondolkodik, csak az élvezetre koncentrál. A fájdalom által generált gondolati ciklusból tehát általában nem tudunk kilépni, a boldogságból pedig nem akarunk, ezért lassítják a pszichikai sajátidőnket.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy ha szenved az ember, minél kevesebbet kell gondolkodnia vagy egyáltalán nem szabad, mert ezen a módon átugorható a kellemetlen időszakasz. Feltéve, hogy közben maguktól is megoldódnak a dolgok, például meggyógyul a fizikai testünk vagy megváltozik a környezetünk. Ellenben ha boldog az ember, akkor minél többet kell gondolkodnia minél több témáról, mert ezen a módon el lehet mélyülni a kellemes időszakaszban. Így később nagyon hosszú időszaknak fog tűnni szubjektíve a számunkra, éppen az eseménydússága miatt.

Készült: 2007.08.09. - 2008.01.27.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz