TOVÁBBI IRÁNYELVEK A LEENDŐ ŰRFLOTTÁNK SZÁMÁRA

Ezen írás folytatása az Általános irányelvek a leendő űrflottánk számára (2005) című összefoglalónak és további javaslatokat tartalmaz a leendő űrhajózási kézikönyv számára. Köszönet érte a tippeket adó kollégáknak és továbbra is várjuk az olvasók észrevételeit, javaslatait a vázolt témákban.

1. ŰRHAJÓS EGYENRUHÁK

Annak érdekében, hogy az űrhajók fedélzetén a különféle tevékenységeket végző emberek könnyen azonosíthatók legyenek, célszerű az egyenruhákat színkódolással ellátni. Minden szín egy adott munkakört jelöl és független a rangtól, amit külön jelzésrendszerrel kell felismerhetővé tenni. A színeknek jól láthatónak kell lenniük az egyenruhán minden irányból, tehát például a ruha szegélyén célszerű alkalmazni őket. Logikusnak tűnik az űrhajón végzett tevékenységeket az alábbi nyolc csoportba sorolni (a megfelelő színekkel együtt).:
1. Irányító személyzet: piros.
2. Technikai üzemeltető személyzet: narancs.
3. Utaskiszolgáló személyzet: sárga.
4. Kültéri személyzet: kék.
5. Tudományos személyzet: lila.
6. Biztonsági személyzet: barna.
7. Diplomata személyzet: türkiz.
8. Felderítő személyzet: zöld.
Emellett, ha az űrhajók fedélzetén rendszeresítésre kerülnek emberszerű androidok is, azok egyenruháján a szürke jelzést célszerű használni (mert a szürke nem szín). Az egyenruha alapszínéül pedig ajánlott a feketét, sötétkéket vagy barnát választani. Ezen alapszínek valószínűleg az űrflottán belüli fő tagozódást jelzik majd (felderítők, kereskedelmi űrhajósok, katonaság).
Az egyenruhák színkódolásához íme egy példa, ami egy 48 fős távolsági felderítő űrhajó személyzetének listájához készült.:
1. Pirosak: az űrhajó 6 fős irányító személyzete. Ezek: kapitány, első tiszt, két pilóta, két navigátor.
2. Narancsok: az űrhajó 4 fős technikai üzemeltető személyzete. Ezek: két fedélzeti mérnök és két fedélzeti technikus (szerelő).
3. Sárgák: az űrhajó 8 fős kiszolgáló személyzete. Ezek: két élelmezési tiszt (szakács), két orvos, két raktáros, két karbantartó (takarító).
4. Kékek: az űrhajó 8 fős kültéri személyzete. Ezek: pilóták és karbantartók a négy űrkomphoz, akik képesek űrbeli szerelési munkákat végezni szkafanderben vagy a robotokat távirányítva.
5. Lilák: az űrhajó 4 fős tudományos kutató személyzete. Ezek: egy csillagász, egy planetológus, egy űrtérképész és egy kozmológus (fizikus).
6. Barnák: az űrhajó 6 fős biztonsági személyzete. Ezek: két biztonsági tiszt és négy kozmogyalogos katona.
7. Türkizek: az űrhajó 2 fős diplomata személyzete. Ezek a küldetéstől függően lehetnek: régészek, telepaták, tolmácsok, exotechnológusok, nyelvészek, kultúrantropológusok, politikusok.
8. Zöldek: az űrhajó 10 fős felderítő személyzete. Ezek a küldetéstől függően lehetnek: geológusok, mikrobiológusok, növénybiológusok, állatbiológusok, bányászok, expedíciós technikusok (a felszíni munkákhoz), esetleg építészek (bázis építéséhez).

2. RENDSZERÁLLAPOT A FEDÉLZETEN

Egy űrhajón (vagy űrállomáson) többnyire a kapitány vagy az ügyeletes tiszt dolga eldönteni, milyen működési és reagálási állapotban legyen a hajó és a személyzete, az aktuális körülmények függvényében. Ha ők akadályoztatva vannak, a fedélzeti számítógép mesterséges intelligenciájának vagy az otthoni eseménykövetőnek a feladata erről dönteni. Minden rendszerállapothoz előre meghatározott, űrhajóra szabottan kidolgozott protokoll tartozik, amit az állapot elrendelésekor mindenkinek önállóan végre kell hajtania a fedélzeten (a vezérlő számítógép és az emberi személyzet mellett a robotoknak is). Emellett az esetleges utasok számára is ki kell dolgozni az egyes állapotoknak megfelelő cselekvési protokollt, amiről a fedélzetre lépést követően, de még az indulás előtt kötelező tájékoztatni őket.
Az egyes állapotokat sorszámokkal és színekkel célszerű jelölni, amiket az egyes helyiségekben található kijelzők (képernyők) jelenítenek meg a személyzet számára. Az állapot váltást figyelmeztető hangjelzéssel kell kísérni. Ha a személyzet belső hírközlőket használ a fedélzeti kommunikáció megkönnyítésére, akkor ezen keresztül is értesíteni kell mindenkit az állapot megváltozásáról.
Az egyes rendszerállapotok és a hozzájuk rendelhető (ajánlott) tevékenységek listája a következő.:
0. Fekete: Zéró állapot.
Ha valamiért teljesen ki kell kapcsolni mindent az űrhajón, megszüntetve az összes fedélzeti rendszer működését, akkor kell előtte elrendelni. Ilyenkor a hajó teljesen halott és cselekvésképtelen állapotba kerül (holtpont). Nincs energia, levegő frissítés, világítás, fűtés, kommunikáció, nem működik a fedélzeti számítógép és az érzékelők sem. Ezt az állapotot általában a kiürítés befejezése után rendeli el a kapitány (vagy más illetékes), miután mindenki elhagyta a fedélzetet. További alkalom még az, ha az űrhajót egy légdokkban végzett nagyjavításkor, felújításkor szétszedik és átvizsgálják vagy a hajóbontóba kerül megsemmisítésre.
1. Fehér: Normál állapot.
Menet közben az űrben, ha nem történik semmi különös, ez az általánosan használt alapállapot. Minden rendszer rendeltetésszerűen működik és a személyzet a normális munkarend szerint végzi a dolgát.
2. Ibolya: Alvó állapot.
Amikor az űrhajó egy űrkikötőben vagy űrállomáson tartózkodik pihenés, várakozás, karbantartás, rakodás vagy vesztegzár miatt. A személyzet nagyobb része ilyenkor többnyire elhagyja a fedélzetet, ahol csak a minimális szolgálatot ellátó, éjszakainak nevezett személyzet marad. Az alvó állapot hasonló a takarékos módhoz, de ilyenkor más rendszerek vannak kikapcsolva vagy korlátozva, a protokollnak megfelelően.
3. Kék: Takarékos mód.
Ha az életfenntartáshoz szükséges erőforrások előre láthatóan megfogyatkoznak valamiért és szükségessé válik takarékoskodni velük, a személyzet életben maradása céljából. Ilyen okok a műszaki hibák, balesetek, a készletek kimerülése vagy megrongálódása. Az életfenntartáshoz szükséges erőforrások öt fő csoportja, a fontosságuk sorrendjében: levegő, energia, sugárzásvédelem, víz és élelem.
A leggyakoribb hibák: levegővesztés (dekompresszió, tűz, kiszűrhetetlen szennyeződés, újrahasznosító berendezések sérülése), energiaforrás leállása (csak szünetmentes tápról mennek a rendszerek), sugárveszély (védőpajzs sérülése), vízvesztés (űrbe való elszivárgás, kiszűrhetetlen szennyeződés, újrahasznosító berendezések sérülése), élelmiszer hiány (túlzott fogyasztás, megromlás, újrahasznosító berendezések sérülése). További vészhelyzetet okozhat a sérülések, betegségek miatti gyógyszer és gyógyeszköz hiány, valamint a fedélzeti rendszerek üzemeltetéséhez szükséges szerszámok és pótalkatrészek hiánya.
A takarékos módban alkalmazott protokoll mindig a probléma fajtájától függ, amivel kapcsolatban a kapitánynak kell döntéseket hoznia. Ilyen lépések például: a nem létfontosságú rendszerek kikapcsolása, a fedélzet egyes részeinek kiürítése és lezárása, az energiafogyasztás csökkentése (fűtés, világítás, egyéb fogyasztók), a víz és élelem fejadag rendszer bevezetése, szkafanderbe bújás, óvóhelyre húzódás sugárveszély esetén, a tisztálkodás, pihenés és mozgás korlátozása. Szélsőséges esetben a személyzet egy részét hibernálni kell vagy akár mindenkit a túlélés érdekében. A készletek kimerülésekor szóba jöhet még végső megoldásként a kiürítés is, ha az életfeltételek tovább nem biztosíthatók a fedélzeten (feltéve, hogy van hová menni és van mivel).
4. Zöld: Határterhelés.
Ha rendkívüli körülmények miatt túl kell terhelni egyes fedélzeti rendszereket, ami azok sérüléséhez, kimerüléséhez vagy leállásához vezethet. Ilyenkor a veszélyeztetett rendszerek kezelőszemélyzetének folyamatosan készen kell állnia a meghibásodások azonnali elhárítására. Például harci helyzetben túl kell terhelni az energiaforrást a fegyverek, pajzsok, mesterséges gravitáció generátorok és hajtóművek fokozott igénybevétele miatt, és ezért más rendszereket takarékos módba kell kapcsolni. Vagy túl sok utast (menekülteket, hajótörötteket) kell a fedélzetre venni, akik megterhelik az életfenntartó rendszert (sok levegőt, vizet, élelmet fogyasztanak). Vagy nagy mennyiségű adat átvitele miatt minden más kommunikációt le kell állítani kifelé az űrhajóról (tudományos munka).
5. Sárga: Harckészültség.
Az űrhajót fenyegető veszély lehetősége esetén kell elrendelni, megelőző célzattal. Ilyenkor célszerű bekapcsolni a védőpajzsokat, aktiválni a védelmi fegyverzetet, kitenni az űrhajó köré a kísérő szondákat, aktiválni az összes külső és belső érzékelőt és a biztonságiaknak felfegyverkezve el kell foglalniuk a kijelölt helyüket. A személyzet minden munkaképes tagjának a szolgálati helyén kell tartózkodnia (kivételek a gyengélkedőn és karanténban lévők).
6. Narancs: Behatolási riadó.
Ha ellenség vagy veszélyes idegen lény (élőlény vagy robot) kerül a fedélzetre, illetve megszökik valaki a fogdából vagy a karanténból. Ez az állapot sokban hasonló a harckészültséghez, azzal a különbséggel, hogy amint mindenki visszaigazolta a kapitánynak, hogy elfoglalta a szolgálati helyét, azonnal le kell zárni (központilag) a belső szakaszoló ajtókat és külső zsilipeket, majd a biztonságiaknak szkafanderben át kell kutatniuk a fedélzetet és semlegesíteni a behatolót vagy szökevényt. Ennek egy speciális esete a karantén elrendelése, ha egy fertőző betegség terjedését kell megakadályozni a fedélzeten.
7. Vörös: Harci riadó.
Ellenséges támadás vagy közvetlen vészhelyzet kialakulása esetén kell elrendelni. Ilyenkor a személyzet minden tagjának szkafanderbe kell bújnia, és fölfegyverkezve a szolgálati helyén kell tartózkodnia. Miután mindenki visszaigazolta a kapitánynak, hogy elfoglalta a szolgálati helyét, a zsilipeket és szakaszoló ajtókat le kell zárni, minden űrszondát ki kell lőni (ugrásvezetők, kísérők, kutatók) a védelem érdekében, és be kell kapcsolni a védőpajzsot, valamint a fegyverzetet és az összes külső és belső érzékelőt.
8. Barna: Ütközési riadó.
Ha az a veszély fenyegeti az űrhajót, hogy nekiütközik valaminek, ami sérüléssel, rázkódással jár, akkor kell elrendelni. Ilyen esetek: ha meteorzáporba kerül a hajó, extrém sugárzási körülmények közé kerül, rakéta vagy lézertalálat éri, összeütközik egy másik űrhajóval vagy egy űrállomással, illetve kényszerleszállást végez egy égitesten. Ilyenkor az ütközésig hátralévő idő függvényében vagy azonnal le kell zárni az összes belső válaszfalat és a zsilipeket, és mindenkinek meg kell kapaszkodnia vagy le kell ülnie, feküdnie, nehogy megsérüljön vagy ha van rá idő, mindenkinek szkafanderbe kell bújnia és elfoglalni a szolgálati helyét.
9. Szürke: Kiürítés.
Ha baleset, sérülés vagy egyéb okból a teljes személyzetnek el kell hagynia az űrhajót a kompokkal, mentőcsónakokkal, szkafanderben vagy anélkül, akkor rendelik el. Ilyenkor a parancsnoki hídon szolgálatban lévők távoznak utoljára, miután ellenőrizték, hogy mindenki elment és a hajót alvó vagy zéró állapotba kapcsolják.

3. ESZKÖZÖK ÉS FELSZERELÉSEK

Az űrhajón kívüli tevékenységekhez használt fontosabb eszközök és felszerelések listája, amiket főként a felderítők visznek magukkal egy bolygóra, másik űrhajóra vagy űrállomásra (a derékövükre akasztva, a ruházatuk megfelelő zsebeiben vagy a hátizsákjukban, a küldetéstől függően), a következő lesz majd várhatóan.:
1. Elektronikus könyv.
Az elektronikus papírból készült, merev, A/5-ös méretű könyvtábla talán a legfontosabb adatmegjelenítő és munkaeszköz lesz a közeljövőben. Mivel a felülete nem világít (passzív megjelenítő), ezért föl kell szerelni egy kis lámpával, amivel a lapja megvilágítható, hogy sötétben is használható legyen. Kell rá egy forgatható videokamera, mikrofonnal egybeépítve, valamint egy hangszóró, hogy videotelefonként is használható legyen. Kötelező tartozék még benne a passzív műholdas helyzetmeghatározó (GPS), ami az űrhajó és szondái, vagy a bolygó köré telepített műholdak jelei alapján képes egy 3D-s térképen megmutatni a szerkezet pozícióját, néhány méteres pontossággal. Emellett kell még bele egy aktív rádiós helyzetjelző, hogy könnyebben megtalálható legyen a használója és képesnek kell lennie interaktív tolmácsgépként működni (hangos és szöveges módban, illetve filmszerűen a gesztusok megjelenítése miatt).
2. Sugárzásmérő.
A legfontosabb, emberre veszélyes sugárzások mérésére kell alkalmasnak lennie, beépített riasztó rendszerrel. Ilyen sugárzások az alfa, béta, gamma, röntgen és UV sugárzás, valamint a neutron sugárzás. Úgy kell kialakítani, hogy egy dugasz segítségével összeköthető legyen egy elektronikus könyvvel vagy egy orvosi diagnoszterrel.
3. Sugárzás nyomkövető.
Ez abban különbözik a sugárzásmérőtől, hogy főként a különféle műszaki berendezések felderítéséhez és vizsgálatához van optimalizálva. Méri az elektro szmogot, a mágneses térerősséget, van benne rádió iránymérő és elektromos árammérő (áramerősség, feszültség, ellenállás, frekvencia, stb.).
4. Orvosi diagnoszter.
Egy passzív orvosi vizsgáló műszer, amivel mérhető a szívritmus, vérnyomás, testhőmérséklet, légzésszám, az agyhullámok eredője, ugyanakkor belelát a testbe és észleli a csonttörést, valamint képes az írisz diagnosztikára. A kapott adatok alapján meghatározza az ember aktuális állapotát. Időszálas dugaszokon keresztül összekapcsolható az űrhajós által viselt intelligens ruha beépített szenzoraival vagy egy bőrre ragasztható orvosi nyomkövető tapasszal, esetleg kibernetikai implantátumokkal, hogy állandóan figyelni tudja a beteg állapotát. Képesnek kell lennie arra, hogy egyszerre több ember adatait is fogadja, feldolgozza, tárolja és tovább küldje. Az adatainak továbbíthatónak kell lenniük az elektronikus könyvre vagy az űrhajó orvosi számítógépének, ami anatómiai ábrákkal és orvosi tanácsokkal segítheti az űrhajóst vészhelyzet esetén (távgyógyító rendszer).
Érdemes kiegészíteni a műszert egy lézeres akupunktúra ceruzával is, ami kábellel csatlakozik hozzá és egy bőr ellenállásmérővel kombinálva megmutatja, hová és meddig kell világítani a lézerrel a kezelés során. Így orvosi végzettség nélkül is használható.
5. Anyagelemző.
Egy hordozható spektográf, amivel meghatározható a gázok, folyadékok vagy szilárd anyagok kémiai összetétele. Az adatainak átküldhetőnek kell lenniük az elektronikus könyvre.
6. Időjárásmérő.
Képesnek kell lennie mérni a hőmérsékletet, légnyomást, páratartalmat, szélsebességet, és grafikonon megjeleníteni a változásokat, valamint előre jelezni őket. Az adatainak átküldhetőnek kell lenniük az elektronikus könyvre.
7. Tüskepisztoly.
Kis hatósugarú és rombolóerejű, könnyű kézifegyver önvédelmi célra. A markolatában lévő biometriai azonosító csak a tulajdonosnak (vagy tulajdonosoknak) engedélyezi a tüzelést, és a memóriája azt is eltárolja, hogy mikor, ki, milyen lőszerrel tüzelt belőle. A használható lőszerek típusai a következők: 1. kábító tüske altató vegyszerrel bevonva (zöld színű tárban), 2. gumigolyó (sárga színű tárban), 3. hegyes acélgolyó nagy átütő erővel (piros színű tárban), 4. nyomjelző lövedék fluoreszkáló festékkel bevonva, ami sokáig látható foltot hagy a célponton (kék színű tárban).
8. Távcső.
Beépített fényerősítős éjjellátóval, mágneses tájolóval és lézeres távmérővel felszerelt elektronikus látcső, állítható nagyítással (8-tól 60-szoros nagyításig), a látómezőbe épített digitális kijelzővel.
9. Kamera.
Digitális képfelvevő az események rögzítéséhez, az optikájára szerelhető, könnyen cserélhető különféle előtétekkel. Ezek: a látható fény tartományában működő teleobjektívek a távoli vagy közeli dolgok jobb vételéhez, infravörös és ultraibolya érzékelők, éjjellátó optika (mint a távcsőnél), száloptikás felületi mikroszkóp és pontlámpás endoszkóp. A digitálisan javítható képet egy beépített, elforgatható kis monitoron jeleníti meg, amit képes rögzíteni cserélhető adattárolón vagy átküldeni egy elektronikus könyvre vagy az űrhajó számítógépének. Hordhatónak kell lennie kézben vagy az alkar felső részére szíjazva, illetve kell hozzá egy kisebb és egy nagyobb állványzat (a nagyobb állványzaton távirányítható forgató motorral).
10. Fluidkom.
A fülre akasztható könnyű időszálas kommunikátor (adóvevő), amin keresztül az űrhajóval és a többi űrhajóssal tartható a kapcsolat.
11. Elemlámpa.
Kézben tartható vagy az alkar felső részére szíjazható, szabályozható fényerejű és sugarú lámpa, cserélhető akkumulátorral.
12. Kézi elektromos töltő.
A különféle készülékek akkumulátorainak újratöltésére szolgáló kurblis áramfejlesztő, ami csendes és összecsukható, hogy minél kisebb helyen elférjen.
13. Karóra.
Ez nem csak az űrhajó fedélzeti idejét mutatja, hanem a bolygó felszínén aktuálisan használt helyi időzóna is beállítható rajta, valamint méri a szolgálatban töltött időt és van rajta ébresztő, valamint egy tájoló.
14. Elsősegély felszerelés.
Vízhatlan csomagolásban kötszer, fertőtlenítőszer, sebtapaszok, orvosi kés, fájdalomcsillapító, serkentőszer és a körülményektől függően egyéb gyógyszerek.
15. Fejadag csomag.
Amire egy űrhajósnak a terepen szüksége lehet a túléléshez néhány napig. Keksz, műzli, csokoládé, vitamin tabletta, ivóvíz (termosz palackban), gázöngyújtó.
16. Túlélőkés.
Egy fűrészfogas hátú, hegyes dzsungelkés tokban, a markolatban elhelyezett varrótűvel és cérnával.

A felszerelés használhatóságával és minőségével kapcsolatos legfontosabb elvárás, hogy minden eszköznek ütés és vízállónak kell lennie, valamint jól kell tűrnie a hőmérséklet ingadozásokat (fagy, forróság). A tárgyak burkolata legyen egyszerű, csúszásmentes, könnyen lemosható és akasztóval ellátott. Továbbá minden elektromos eszközben ugyanolyan típusú, méretű és teljesítményű, könnyen cserélhető és újratölthető akkumulátorokra van szükség, hogy könnyen átrakhatók legyenek egyikből a másikba és a kézi elektromos töltővel gyorsan feltölthetők legyenek. Ez alól kivétel a fejen hordott, kicsi és könnyű fluidkom, valamint a karóra, amikbe apró gombelem kell.
Fontos követelmény, hogy minden eszköznek legyen két időszálas kommunikációs dugaszpárja, amiből az egyik az űrhajó fedélzetén marad, hogy rajta keresztül nyomon lehessen követni a készülék működését, a másikat pedig tetszés szerint fölhasználhatja a készülék tulajdonosa a terepen. Például összekötheti egymással a különféle készülékeket a jelátvitelhez és így közvetlen kapcsolatot alakíthat ki a társaival, hogy ne csak az űrhajó kommunikációs dugasz központján keresztül tudjanak érintkezni (erre vészhelyzet esetén lehet szükség).

4. BELSŐ AJTÓK A FEDÉLZETEN

Korábban már volt arról szó, hogy az űrhajók és űrállomások belső tere sorszámmal jelölt fedélzetekre oszlik, amik betűkkel jelölt szekciókból állnak. Az élettér biztonsága érdekében fontos, hogy minden szekció légmentesen és tűzbiztos módon lezárható és elszeparálható legyen a többitől. Ahhoz viszont, hogy a szekciók között át lehessen járni, a szakaszoló ajtóknak egyben zsilipként is működniük kell, vagyis a szekciók közti átjárókba zsilipkamrákat kell beépíteni.
Egy űrhajó fedélzetén alapvetően kétféle átjáró képzelhető el tervezési szempontból. Az egyik a közlekedő folyosó (vízszintes) vagy lépcső és lift (függőleges), amin a személyzet normálisan mozogni szokott, a másik pedig a szerviz alagút (vízszintes) vagy akna (függőleges), amiből elérhetők az összes fedélzeti berendezések a szerelők számára. A szekciókat elválasztó védőfalaknál mindegyik átjárónak zsilipkamrával kell rendelkeznie, de a hermetikus lezáráshoz ez még nem elegendő. A levegő keringtető csöveknek is lezárhatónak kell lenniük, hogy se a nyomáscsökkenés, füst, mérges gáz vagy kórokozó ne juthasson ki rajtuk keresztül a lezárt területről. Ugyanígy a vízvezeték rendszernek, és az elektromos, illetve adatkábeleket vezető csöveknek is lezárhatónak kell lenniük vészhelyzet esetén. A szekción belüli helyiségek ajtajainak szintén célszerű (legalább korlátozottan) nyomásállónak és tűzbiztosnak lenniük, ami tovább növeli a személyzet életben maradásának esélyeit.
A közlekedő folyosókat és lépcsőket, lifteket úgy kell méretezni, hogy rajtuk szállíthatók legyenek az összes belső berendezési tárgyak és műszaki blokkok, valamint minden felszerelés (beleértve egy hordágyon fekvő beteget is). A szerviz alagutaknak és aknáknak pedig akkorának kell lenniük, hogy bennük egy ember vagy egy robot végig tudjon mászni és elvégezhesse a legfontosabb javításokat az elérhető berendezéseken (ellenőrzés és csere főként).
A fedélzeti ajtókat úgy kell kialakítani, hogy oldalra (vízszintesen) csússzanak be a falba gombnyomásra, és egyben zárják le az átjárót, tehát nem szabad két vagy több szárnyú ajtókat használni, ami fölöslegesen bonyolítja a nyílászáró kialakítását. Minden ajtónak rendelkeznie kell kézi nyitókarral, ha az ajtómozgató motor nem működne (műszaki hiba, áramszünet), és ezzel az ajtónak normál erőkifejtéssel (nem nagy nehézségek árán) nyithatónak-csukhatónak kell lennie. Minden szakaszoló ajtónak saját szünetmentes táppal kell rendelkeznie, mivel ezek vészhelyzetben zsilipajtóként működnek. Ezen ajtók közepére kell egy kis üvegablak (páncélüvegből), amin át lehet nézni a túloldalra. A belső ajtókra nem kell ablak (mivel nem zsilipajtók).
Egy ajtónak háromféle állapota van: nyitott, csukott és zárt. Az űrhajó fedélzetén uralkodó aktuális rendszerállapot függvényében tehát a különféle ajtók nyitható (nyitott, csukott) vagy lezárt állapotban lehetnek, amit külön protokollban kell meghatározni. Ennek megfelelően az ajtó vezérlőpaneljén három világító érintőkapcsolónak kell lennie, amikből egyszerre csak egy világíthat. Ha az ajtó nyitott: zöld, ha csukott: sárga, ha zárt: piros. Az űrhajó vezérlő számítógépének minden ajtó állapotáról tudnia kell és képesnek kell lennie rá, hogy nyissa-zárja őket.
Az ajtó vezérlőpaneljét mindig azon az oldalon kell elhelyezni, ahová csukódik az ajtó, tehát a falba húzódási hellyel ellentétes oldalra, az ajtó mindkét oldalán. A világító érintőkapcsolók alá kell egy numerikus billentyűzet (0-tól 9-ig a számok, plusz a törlés gomb), amin be lehet ütni a biztonsági kódot (az ajtó zárásához vagy a zár kinyitásához). A hibásan beütött kódot törléssel lehet visszavonni (maximum 3 próbálkozás engedélyezett).
A vezérlőpanel fölé kell egy beépített videotelefon terminál (csak a szekciók szakaszoló ajtóinál), amin keresztül beszélni lehet a híddal és kérni az ügyeletes tiszttől a zár feloldását vagy az ajtó bezárását. Erre akkor van szükség, ha az illetőnek nincs felhatalmazása átmenni az ajtón. Az ajtók zárására szolgáló kódok 4 jegyűek, minden személy számára egyediek és az illető beosztásának megfelelő helyekre való belépésre jogosítanak fel. A kabinokba csak az ott lakók léphetnek be (ha zárva van). A hajtóműhöz és az energiaforráshoz csak az ott dolgozó mérnökök. A parancsnoki hídra csak az irányító személyzet mehet be. A fegyverszobába csak a biztonságiak léphetnek be. A kapitány, az első tiszt és a biztonsági tiszt kódja (amivel az eseménykövető is rendelkezik) minden ajtót nyit és zár, tehát egyedül nekik van szabad bejárásuk mindenhová. A parancsnoki hídról az ügyeletes tiszt (aki alacsonyabb rangú tiszt is lehet) kódjával minden ajtó nyitható és zárható a fedélzeten (amíg ő parancsnokol a hídon). A fővezérlő számítógépnek egy napra visszamenően tárolnia kell minden ajtó állapotát, tehát azokat az információkat, hogy mikor nyitották, csukták vagy zárták az egyes ajtókat, és kinek a kódjával.
Minden szakaszoló ajtó vezérlőpaneljében lennie kell egy kétoldali légnyomás érzékelőnek, ami kéken világító lámpával jelzi, hogy a túloldalon van levegő. Ha a túloldalon a nyomáscsökkenés elér egy szintet, a lámpa villogni kezd. Az ajtók ettől még nyithatók maradnak, de csak az alacsony nyomású terület irányából, hogy senki ne essen csapdába és legyen esélye a menekülésre. Narancs, vörös és barna rendszerállapotok esetén minden szakaszoló ajtónak automatikusan be kell csukódnia, de nem záródnia, hogy a személyzet a saját biztonsági kódjával átmehessen rajtuk. Az ajtók lezárását a hídról kell ilyenkor elrendelni egyesével vagy csoportosan.
Ha egy szakaszoló ajtó zárva van, amikor megszűnik az áramellátása, akkor zárva is kell maradnia, így azt csak erőszakkal lehet kinyitni (például a zár szétrombolásával). Ha az ajtó nyitva van, úgy is kell maradnia (ekkor kézzel zárható).

5. AZ ŰRFELDERÍTÉS FOKOZATAI

Egy csillagrendszer bolygóinak felderítése logikusan három fokozatban történhet. Először oda kell küldeni egy félautonóm, távirányítható kutatószondát, ami nagyjából feltérképezi a rendszert. Meghatározza a fontosabb (tíz kilométernél nagyobb átmérőjű) égitestek (bolygók, holdak) helyzetét és pályaelemeit, valamint a légköri és sugárzási jellemzőiket és közepes felbontású képeket készít róluk (100 méter egy képpont). Ennek alapján a felderítő flotta parancsnoksága eldöntheti, hogy érdemes-e emberes expedíciót küldeni oda (valamelyik bolygóra), részletes vizsgálatok végzése céljából. Vizsgálatra érdemes bolygó az, amin élet van, és/vagy az ember számára lakható, és/vagy civilizáció nyomai figyelhetők meg rajta (támaszpontok, romok, terepátalakítás), és/vagy értékes nyersanyagok bányászatára alkalmas.
Az emberes expedíciónak minden esetben két felderítőhajóból kell állnia, hogy ha az egyik csapat bajba kerül, a másik segíthessen rajtuk. Az expedíció feladata nagyobb részletességgel feltérképezni a rendszert (10 méter egy képpont), majd leszállni a kijelölt bolygón és annyi adatot gyűjteni róla a rendelkezésre álló idő alatt (1-2 hónap), amennyit csak tudnak (geológia, exobiológia). Ha idegen civilizációval találkoznak, a kapcsolatfölvételi protokollnak megfelelően járnak el. Miután visszatértek, a parancsnokság kiértékeli az eredményeket és eldönti, szükséges-e további vizsgálatokat végezni, illetve állandó telepes kolóniát vagy kutatóállomást létesíteni az égitesten.
Ha igen, akkor harmadik lépésben odaküldenek egy célirányosan összeállított, nagy létszámú kutatócsoportot, egy kisvárosnyi embert, akik ideiglenes bázist építenek és több éven át vizsgálják a bolygót. Személyesen, illetve robotokkal bejárják a szárazföldeket, nagy felbontású térképet készítenek a felszínről (1 méter egy képpont), felmérik az ásványkincseket, biológiai veszélyeket, meghatározzák az esetleges terraformálás paramétereit. Ezt követően a parancsnokság eldönti, hogy mehetnek-e telepesek a bolygóra, az átkutatott, biztonságosnak nyilvánított és kijelölt helyekre, ahol állandó településeket hozhatnak létre.
Emberi kolóniát létesíteni csak olyan bolygón szabad, amin nem élnek az emberre súlyos veszélyt jelentő életformák (főleg mikrobák), nincsenek veszélyes természeti jelenségek (heves vulkanizmus, meteorhullás, szökőárak, stb.), nincs értelmes lakossága (bennszülöttek vagy betelepültek) és nem tart rá igényt egyetlen űrhajózó idegen faj sem. Emberi kolóniának számít az olyan betelepült népesség, amely alapszinten önellátó (élelem, energia, használati eszközök) és szaporodásra képes (családokból áll), valamint önkormányzattal rendelkezik a saját ügyeinek intézésére (tehát nem a flotta fennhatósága alá tartozik, mint egy kutatócsoport vagy katonai alakulat).
A betelepítendő bolygóhoz első lépésben (minden esetben) orbitális pályára kell állítani egy sokfeladatú űrállomást, ahol az első években a kolónia vezető testületei, hivatalai működnek, amíg a főváros fel nem épül és át nem veszi szerepét. Egy űrállomásról könnyen elérhetők a bolygó felszínén szétszórtan elhelyezkedő települések és kutatócsoportok az embereket és utánpótlást szállító kompokkal. Az érkező űrhajók számára dokkoló, pihenő, javító és átrakó kikötőként szolgál, s mivel kívül van az égitest bioszféráján, védett a biológiai veszélyektől (fertőzések, élősködők), valamint az időjárási szélsőségektől (viharok), amiknek a felszíni űrkikötők ki vannak téve. Az űrállomás továbbá alkalmas a bolygó védelmére egy idegen támadás esetén, ezért célszerű felfegyverezni (önvédelmi és nagy hatósugarú elhárító fegyverzettel), és meghatározott katonai erővel ellátni (kozmogyalogság és űrflotta egységek). A bázis egyben határőr állomásként is működik, amennyiben csak rajta keresztül mehet minden személy és áruforgalom a bolygó és a külvilág között. Így könnyű ellenőrizni a betelepülőket és megakadályozható (legalább részben) a csempészet és más illegális tevékenységek megjelenése a bolygón. Felszíni járvány esetén pedig az állomás feladata gondoskodni a karantén fenntartásáról és segíteni az érkező járványügyi orvoscsoportok munkáját.

6. A KÖZOKTATÁS ÁTSZERVEZÉSE

Ahhoz, hogy az űrben terjeszkedő emberiség, mint fejlett társadalom biztosítani tudja a megfelelően képzett emberanyagot az űrflotta számára, teljesen át kell alakítani a közoktatási rendszert is (minden más mellett). A jelenlegi tanító, nevelő intézmények ugyanis gyakorlatilag alkalmatlanok rá, hogy az onnan kikerülő fiatalokat felkészítsék az űrhajózási akadémia követelményeire. A jelenlegi oktatási rendszerek gyakorlatilag rabszolga képző intézmények, amik kiszolgáltatott és ostoba gyerekké nevelik a fiatal felnőtteket. Mindez meg is látszik a társadalmunk aktuális, erősen lepusztult állapotán. Egy ilyen szinten primitív emberiség teljesen alkalmatlan rá, hogy kilépjen a világűrbe és szembenézzen a kozmosz jelentette kihívásokkal.
Az alábbiakban nagy vonalakban összefoglaltam a legfontosabb változtatásokat, amik előfeltételei a megfelelő emberré való képzésnek. Az első és legfontosabb mindjárt az oktatás időbeosztásának és tematikájának módosítása a következőképpen.:
1. Alapiskolai képzés a gyerekeknek: 3 éves kortól 12 éves korig (9 év) kell átadni az általános életvezetési és társadalmi ismereteket, mint a strukturált gondolkodás, olvasás, írás, számtan (és alapfokú pénzügyi ismeretek), információ kezelés (információ keresés, tanulás, emlékezés, információ elemzés, számítógépek használata), kommunikáció (beszéd, gesztusnyelv, telepátia, távolbalátás), viselkedés (etikett, együttélés szabályai, jogok, kötelezettségek), társadalmi törvények (alkotmány, polgári jog), közlekedés (gyalogosan, járművel), eszközhasználat (háztartási eszközök, szerszámok), egészségtan (étkezés, tisztálkodás, sport, önvédelem).
Az alapiskola befejezése az ifjúsági vizsgával zárul, aminek sikeres letétele után válik valaki ifjúvá, az őt megillető jogokkal és kötelezettségekkel. Az ifjúkor egy átmeneti állapot a gyermekkor és a felnőttkor között, gyakorlatilag felkészülés a felnőtt életre. Itt csak kétféle érdemjegy adandó: megfelelt vagy megbukott (köztes állapot nincs).
2. Középiskolai képzés az ifjaknak: 13 éves kortól 18 éves korig (6 év) kell átadni az általános természettudományos ismereteket (matematika, fizika, földrajz, csillagászat, biológia, embertan, kémia, technika). Az irodalom, nyelvtan, történelem és idegen nyelv nem tartozik ide, mivel ezek lényegét már az alapiskolában elsajátítják a gyerekek, amikor olvasni, helyesen írni, beszélni tanulnak, illetve a társadalmi együttélést és törvényeket (a jelenkor történelmét) tanulják. Ezek részletesebb megismerése fakultatív, az idegen nyelvek szervezett módon való tanulása pedig gyakorlatilag fölösleges a fejlett tolmács programoknak köszönhetően. Az embertan gyakorlatilag egyesíti magában a pszichológiát, szociológiát, biológiát, szexuális nevelést és önfejlesztést.
A középiskola befejezése a felnőttségi vizsgával zárul, aminek sikeres letétele után válik valaki teljes jogú felnőtt állampolgárrá, az őt megillető jogokkal és kötelezettségekkel. Itt csak kétféle érdemjegy adandó: megfelelt vagy megbukott (köztes állapot nincs). A felnőttek azok, akik dolgozhatnak a társadalomban és választhatnak maguknak vezetőket az arra alkalmasak (bölcsek) közül, hogy képviseljék őket. Szabadon költözhetnek, házasodhatnak és elválhatnak, munkát vállalhatnak és intézhetik ügyeiket, de nem vállalhatnak (csinálhatnak) gyermeket.
3. Főiskolai képzés a felnőtteknek: 19 éves kortól 21 éves korig (3 év) kell átadni a szakirányú természettudományos ismereteket. Ez a középiskolában tanultak folytatása, kiterjesztése, részletezése, vagyis a továbbképzés. A tantárgyak itt kibővülnek a családtannal (gyermekvállalás, betegápolás, idősek gondozása), történelemmel (ami nem az adatok bemagolását, hanem a folyamatok megértését és átlátását jelenti, és fontos eleme a hadászat, közgazdaságtan és politológia) és filozófiával (elméleti istentan, gyakorlati élbölcselet).
A főiskola befejezése bölcsességi vizsgával zárul, aminek sikeres letétele után válik valaki vezető állampolgárrá, az őt megillető speciális jogokkal és kötelezettségekkel. Itt csak kétféle érdemjegy adandó: megfelelt vagy megbukott (köztes állapot nincs). A bölcsek azok, akik vezetik a társadalmat, tehát választhatók a különféle közigazgatási posztokra, illetve vállalhatnak (örökbe fogadhatnak vagy csinálhatnak) gyermeket és dönthetnek a társadalom működését érintő fontos kérdésekben.
4. Szakiskolai képzés a felnőtteknek: 19 éves vagy idősebb kortól (4 év alatt) kell átadni a középiskolát vagy főiskolát végzetteknek a munkavégzéshez szükséges szakirányú képzést, amit a betöltendő munkakörök követelményeinek megfelelően kell összeállítani.
A szakiskola befejezése szakemberi vizsgával zárul, aminek sikeres letétele után válik valaki képzett szakemberré a kérdéses szakterületen, az őt megillető speciális jogokkal és kötelezettségekkel. Itt csak kétféle érdemjegy adandó: megfelelt vagy megbukott (köztes állapot nincs). A szakemberek azok, akik a szaktudásuknak megfelelő munkaköröket betölthetik és ott dolgozhatnak.
Ahhoz, hogy ez a rendszer működhessen, a társadalomnak előre kell gondolkodnia és terveznie a saját működését, nem úgy, mint most. Például a munkavállalót először felveszik a munkahelyére, majd elküldik a megfelelő szakiskolába, ahol kitanulja a feladatait és csak ezután áll munkába (2-3-4 évvel később). Ha munkahelyet kell váltania, ami másféle szakképesítést igényel, a folyamat megismétlődik. Így mindig a munkaadók szükségleteihez lehet igazítani a képzést és a munkavállalók létbiztonságban vannak, nem kiszolgáltatva a piac rablótörvényeinek. Mert nem csak az ember van a társadalomért, hanem a társadalom is az emberért van. Egy működő jóléti társadalomnak tehát emberközpontúnak kell lennie, nem pénz és egyéni haszon központúnak.

7. AZ ŰRHAJÓSOK SZAKKÉPZÉSE

Azt még nem tudjuk, mi mindent kell majd a jövő űrhajósainak megtanulniuk, mielőtt munkába állhatnának, de az nyilvánvaló, hogy a képzésük nem tarthat túl sokáig, ezért mindenképpen limitálni kell a felkészülési időt és ezzel együtt a tananyag mennyiségét is. Célszerűnek tűnik, hogy csak főiskolát végzett bölcsek jelentkezhessenek űrhajósnak és az űrhajós szakmán belül több csoportot, szakot kell felállítani, mint például: teherűrhajósok, utasszállító űrhajósok, felderítő űrhajósok, űrhajós technikusok, katonai űrhajósok, vagy az a nyolc csoport, amiről korábban (az űrhajós egyenruhákról szóló fejezetben) már volt szó.
Ha négy évben korlátozzuk az űrhajósok szakképzését, akkor célszerű az alábbiak szerint felosztani a képzés időtartamát.:
1. év: Általános elméleti oktatás, mindenki számára azonos tananyag szerint. Itt főleg fizikát, matematikát, kozmológiát, exobiológiát és űrélettant kell tanulniuk.
2. év: Szakirányú elméleti oktatás, az egyes csoportok (szakmák) számára eltérő tananyag szerint.
3. év: Általános gyakorlati oktatás egy iskolahajón, amikor a Naprendszeren belül több helyre ellátogatnak a kadétok és megismerkednek a használt felszereléssel, gyakorolva az általános és rendkívüli helyzeteket, amikkel a munkájuk során találkozhatnak. Ilyenek például: az űrhajó vezetés, űrséta, szerelési munkák a fedélzeten és az űrben, elsősegély nyújtás, tűzoltás, karantén helyzet kezelése, űrhajó elhagyása vészhelyzetben, kommunikáció idegen lényekkel, túlélés ismeretlen környezetben.
4. év: Próbaidős gyakorlati oktatás az egyes csoportoknak megfelelő űrhajóra beosztva, egy profi űrhajós mellé tanulópárnak, aki értékeli a kadét munkáját. Célszerűnek tűnik, ha az űrhajósok párokba osztva végzik a munkájukat, egymást segítve és támogatva folyamatosan, így senki sem marad egyedül.
Ha az űrhajón dolgozó nyolcféle csoportnak megfelelően nyolcféle szakirányú képzésre van lehetőség az iskolában, akkor annak, aki több szakmát szeretne megtanulni, később további két éves képzésen kell részt vennie, ahol az első év az elmélet, a második a próbaidős gyakorlat. Így tehát összesen 18 évig kell tanulnia annak, aki teljes körű űrhajós kiképzést akar, azaz a szakmája mestere akar lenni. Fontos szabálynak kell lennie az űrflottánál, hogy a főparancsnok csak olyan admirális lehet, akinek mind a nyolc szakirányú végzettsége megvan, tehát teljes körű tudással rendelkezik. Enélkül ugyanis nem lehet jó döntéseket hozni.

Készült: 2008.09.10. - 12.14.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz