FÉNYLÉNYEK A HINDU PANTEONBAN


1. ANTROPOMORF ISTENÁBRÁZOLÁSOK

Ezen írásunkat az Eseményhorizont 2007. évi ezoterikus anyagai közt található: Siva Natarádzsa titka című publikáció ihlette. A képekért köszönet egyik olvasónknak, Zoltánnak.
A hindu panteon antropomorf istenábrázolásai, legyenek azok festmények, domborművek vagy szobrok, egyértelműen időfizikai utalásokat hordoznak magukon. Ezek megfejtése azonban nem mindig egyszerű, mert az ősi szövegek félreértelmezései az évezredek során számos különböző Isten alakot hoztak létre, a jó szándékú, ámde nem kellő szinten beavatott alkotóknak köszönhetően. A művészek egyéni elképzeléseik szerint alkották meg istenképeiket, mit sem sejtve arról, milyen mély fizika és matematika húzódik meg valójában a háttérben, ami nem tűri az efféle egyénieskedést. Ezért mi most kísérletet teszünk a félreértések tisztázására, hogy a különféle hibák a későbbiekben kiküszöbölhetők legyenek a vallásos művészetből.
A szentképeken többnyire a szerinó és fotinó különféle típusai láthatók, a rájuk jellemző paraméterekkel együtt. Ezen paraméterek elhelyezése azonban nem teljesen egységes a különféle alkotók munkáin. Tehát ami az egyik képen a végtagok számában van kódolva, az máshol a karok vagy fejek számában, esetleg a fej mögötti kígyók számában lelhető fel. Ugyanez a helyzet az alakok kezében lévő különféle tárgyakkal is, valamint a ruházat egyes elemeivel és a díszítésnek tűnő háttérmotívumokkal. Az energiakvantumok geometriai szerkezetének és működésének pontos ismerete nélkül ezek az ezoterikus titkok nem fejthetők meg.


A hindu Istenek és az időfizika szoros kapcsolatára először Siva Natarádzsa szobrainak vizsgálata hívta fel a figyelmünket, amely isten alak lényegében a monász szerinó működését táncolja el, mutatja be teljes pontossággal (1. ábra). Ahol tehát egy négykarú alakot látunk, ott az oktaéder geometriáról van szó. A több karú lények bonyolultabb teremtményeknek felelnek meg. A hat karúak a fotinó hiperoktaéderét (4D-ben) vagy kockáját (3D-ben) ábrázolják (2. ábra), kivéve, ha más tulajdonságaik arra engednek következtetni, hogy mégis egy szerinóról van szó, ahol a lábakat elfelejtette az alkotó beleszámolni a végtagokba.


Így történt például Avalokitésvara Isten esetében is, akit ezen a képen ugyan nyolc karral ábrázolnak, de a szakszövegek szerint összesen 1000 karja van, ami alatt nem tudni, mit értettek pontosan a bölcsek eredetileg (3. ábra). Az mindenesetre biztos, hogy Avalokitésvara istenség, mert egyrészt 11 feje van összesen a tanítások szerint (diász szerinó), másrészt magyarra fordítva a neve: Ava bolygó tér istene. Helyesen tehát négy vagy tíz karral kellene ábrázolni.


2. AZ ÁBRÁZOLÁSOK JELENTÉSE

Foglaljuk össze röviden az isten alakok általános jellemzőit és ezek időfizikai megfelelőit, amire utalnak.
A lábak és karok száma alapvetően az időhurokban keringőző tachionok számával azonos. Mivel azonban a tachionok száma egyes esetekben páratlan, ezt vagy új jelzik, hogy valamelyik lába sérült az alaknak vagy takarásban van (lepel borítja, maga alá húzza, másik lába mögé dugja, stb.), esetleg üres az egyik keze (azon a forráshelyen nincs jelenforrás) vagy a teste előtt tartja behúzva. A végtagok iránya (ha jól ábrázolják) a tachionok egymáshoz képesti pozícióját mutatja a térben, vagyis az időhurok geometriai szerkezetére utal (oktaéder és kocka csúcspontjai felé mutatnak). A kezekben tartott különféle eszközök, tárgyak mind asszociatív kapcsolatban vannak az időhurok valamely fizikai tulajdonságával, mintegy képregényszerűen elmesélve a rendszer működését, hogy a gyerekek is megértsék.

1. Kagyló: a csavarodó spirálgömbi tér szimbóluma.
2. Lándzsa: az időhullám rétegek taszítási vektorát, sodró erejét jelképezi.
3. Tűz: akár magában ég az illető kezében, akár egy fémedényben lobog, egyaránt a tachion Tűz-re utal.
4. Füzér, gyöngysor: az időszálnak felel meg.
5. Dob: a Hang forrása, vagyis az időhullámok modulációjában őrződő információ.
6. Edény: a lélek, esetleg az anyagi részecske szimbóluma (tartály).
7. Három ágú szigony: a hármas felhasadás jelképe, amikor az időhurokban a töréspontból háromfelé szaladnak szét a látott időpontok. Ez a másolati időhurok megteremtésének szent pillanata.
8. Diszkosz: a mutatóujj körül lebegő korong inkább egy lapos gyűrűre emlékeztet: az időhurok ciklikusságának jelképe.
9. Buzogány: a szó szerinti ütőerő, hatóerő, azaz az időhullámok sodró hatása az időhurok környezetére.
10. Lótuszvirág: a fehér virágszirmok az idő vizén lebegő tiszta fényt, azaz az energiakvantumot jelképezik.
11. Íj: amivel kilőhető az Isten nyila, azaz tachionja a teremtés során.
12. Bárd: hatalom az alárendeltek fölött, mert a bárddal a felettes létező elvághatja bárki élvonalát, megszüntetve őt és a leszármazási rendszerét.
13. Kard: ugyanaz, mint a bárd, vagyis az illető élet és halál ura.
14. Nyaklánc virágokból: ugyanaz, mint a füzér, vagyis az időhurok.
15. Könyv: a tudás, az információ tárolója, vagyis hozzáférés az isteni mindentudáshoz (akasha).
16. Üres kéz valamilyen mudrában (kéztartásban): a nemtér-nemidő réteg, ahol nincsenek teremtmények. Ezt csak azért nem ábrázolják csonkának, mert bár az Isten nincs jelen a saját nemtér-nemidő rétegében, a keze közvetve (az angyalain keresztül) mégis elér oda is, tehát képes oda is kiterjeszteni a beavatkozó hatalmát, ha úgy kívánja.


A fejek és arcok száma többnyire a térhatosok számát, egyes esetekben viszont a tachionok számát vagy a rendszer által keltett téridő térdimenziószámát jelzi, az égtájak kijelölésével. Ha az arcok a fejen körben helyezkednek el vagy egymás fölé illesztve emeletesen, akkor a térhatosok számáról van szó. Kivéve, ha a körben látható arcok száma négy vagy hat, mert akkor a 3D-s vagy 4D-s téridő égtájai felé néznek. Ha a fejek egymás mellett láthatók, kétoldalra kilógva, akkor viszont mindegyik egy-egy tachionnak felel meg (4. ábra).


A redundancia kedvéért egyes képeken kígyók is láthatók, amint az Istenség (Krisna, Vishnu: 5. ábra) feje fölé magasodnak hátulról, egyfajta ernyőként oltalmazva őt vagy a nyakában lógnak (Siva: 6. ábra). Ezek az időhurok tachionjai, amik száma helyesen a szerinó esetén öt, a fotinónál hét. Ha a szájukból tűznyelvek csapnak ki, az utalás még egyértelműbb.


Most lássunk néhány példát a szerinóra és fotinóra. A halhatatlan Visnu Istent ezen a képen kétszer hat karral és tizenegy fejjel láthatjuk, mintha a két karú Visnu mögött még további 5-5 alak állna két oldalt, akiknek 1-1 karja van (7. ábra). Ez egyértelműen a diász szerinónak felel meg, amit az is erősít, hogy minden oldalsó alaknak más a bőrszíne (ezek a párhuzamos univerzumok jelzőszínei).


Egy másik képen, Siva Isten alatt látható a tejóceán köpülése, amiről egy korábbi írásban már részletesen szóltunk (lásd: A világóceán köpülése, 2007. ezoterikus írások). Itt szintén a diász szerinó működését láthatjuk, ahogy a tachion ide-oda körbeforgolódik, felváltva keltve a két térhatost (8. ábra).


A lótuszvirágon ülő Brahma Isten ezen a képen (9. ábra) egy triász szerinó akarna lenni, de a rajzoló spórolt a végtagokkal, monásznak ábrázolva őt. A két dolog természetesen nem zárja ki egymást fizikailag, mert a triászban egyszerre mindig csak egy térhatos létezik, a másik kettő keltése éppen szünetel. Mellesleg pedig egy triász szerinó gond nélkül képes rá, hogy térosztással diásszá vagy monásszá redukálja magát.


A következő képeken Dattatreya és Vasudhara látható (10. - 11. ábrák), akik a hat kar, két láb és három fej alapján egyértelműen triász fotinók, vagyis olyan halandó fénylények, akik elérték a triszmegisztoszi szintet a tudásban (tudós buddhák).


Egy monász szerinót úgy ábrázolhatunk tehát pontosan emberszerű formában, ha hat végtagja van (négy karja) és egy feje. Vagy az egyik lábának kell sérültnek lennie vagy valamelyik kezének üresen kell maradnia. A diász szerinónak tizenkét végtagja van és két feje, egy sérült lábbal és egy üres kézzel vagy két üres kézzel. A triász szerinónak pedig tizennyolc végtagja van és három feje, egy sérült lábbal és két üres kézzel vagy három üres kézzel.

Készült: 2009.06.19. - 22.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz