A SZERENCSE TITKA

Akinek szerencséje van, annak jól megy a sora, jól alakul a sorsa. De mit is jelent ez valójában? Mi a titka a szerencsének, ami egyes embereket makacsul elkerül, másokat viszont szinte üldöz vagy csak néhanap látogat meg. Ebben az írásomban a szerencse fogalmával kapcsolatos ezoterikus titkokat foglaltam össze, valamint röviden bemutatom a legismertebb szerencse szimbólumokat.
Kezdjük azzal, hogy a szerencse szó jelentése magyarul: szer-ense, vagyis hely-létező. Ez tehát nem más, mint a helyet keltő térszerán, a helytartó Isten megnevezése. Nem véletlenül mondjuk, hogy a szerencsés embert az Isten is pártfogolja, segíti útján. Az Istent magát ugyanis azért hívják régiesen Szerencsefiának, mert a születéséhez a két Teremtő tachion szerencsés (vagyis kedvező, előre nem látható) találkozására volt szükség az őskáoszban, még a teremtés hajnalán. A témával részletesen foglalkozik A tér fizikai szerkezete (2009) című publikáció az Eseményhorizonton, ezért itt nem részletezem a folyamat időfizikai alapjait. A keleti kultúrákban szerencse szimbólumként ismert szvasztika (horogkereszt) időfizikai jelentésével is foglalkoztam már korábban, A szvasztika titka (2008) című írásomban, ezért nem ismertetem újra az alábbiakban.
Az időhurok, mint tachion körív a formai hasonlósága okán kapcsolódik a hétlyukú szerencsepatkóhoz, amit a ház bejárati ajtaja mellé vagy fölé szokás felszögezni a falra, hogy biztosítsa az ott lakók számára a szerencsés életet (egészséget, gazdagságot, békét). Ezt nevezik manapság a hozzá nem értők babonának, mit sem sejtve a szimbólum ezoterikus jelentéséről. A hét lyuk a patkóvason a fotinó tachionjaira utal, épp ezért az isteni szerencse megidézéséhez célszerű öt lyukút használni (szerinót).


A római mitológiában Fortuna a szerencse istennője, aki egyben a sors és az élet esetlegességét is megszemélyesíti. Egyes szobrain bekötött szemmel ábrázolják, ami azt jelképezi, hogy ő maga sem látja előre, mi fog történni rövidesen, mivel a szerencse létrejöttének fontos eleme a meglepetés. Kezében egy óriás szarvat tart, a bőségszarut, aminek csúcsa egyes ábrázolásokon becsavarodó. A bőségszaru öblös szájából potyognak Fortuna lába elé a gazdagság különféle jelképei: például aranypénzek.
A bőségszaru a világ számos nyelvén (többek között: angol, francia, olasz, latin, hindi, finn, lengyel, perzsa, portugál, svéd, norvég, stb.): cornucopia, ami magyarul azt jelenti: körön kópia, azaz keringő másolat. A kópia jelentése továbbá: képje, leképezése, mivel a másolati időforrások mind az eredeti (szülő) virtuális képei. Innen ered a képmás szavunk. Németül a bőségszaru: füllhorn, ami magyarul: kitöltő szarv. A szaru (szarv) szavunk értelme: szárú, vagyis valahonnan eredő, leszármazott.
A görög mitológiában Tükhé a véletlen istennője, akinek tulajdonában van Amaltheia, az isteni kecske szarva, vagyis a bőségszaru. Amaltheia volt az, aki tejével a gyermek Zeuszt táplálta, halála után pedig hálából az Isten a bak csillagképpé változtatta. Ennek megfelelően a bőségszaru görögül: amálteiasz, ami magyarul azt jelenti: a ma áll egy ász, azaz a jelen (idő) alapja az egy Isten (szerinó).


A bőségszaru, mint becsavarodó tachion szimbólumából azért áradnak kifelé a gazdagságot, különféle javakat jelképező tárgyak, mert fizikailag minden teremtett dolog a világegyetemben onnan származik. Minden tárgy atomokból áll, amik részecskékből, azok pedig időhurkokból épülnek fel, és minden időhurok az Isten legelső időhurkából másolódott közvetlenül vagy közvetve.


A hindu vallásban gyakorta ábrázolt motívum az Okozati óceán vizén lebegő lótuszlevélen pihenő Visnu (vagy Krisna), akinek lábát Laksmi, a szerencse istennője masszírozza, kényezteti. Ennek hatására az Isten álmot lát, amiben a köldökéből kihajtó lótuszlevélen megjelenik Brahma, az univerzum megteremtője. Fizikailag itt Visnu valójában a Teremtő Atyát személyesíti meg, akinek primer időszálán Brahma a Mindenható Isten időhurka az őskáosz transzcendens óceánjában.
A szerencse, mint fogalom természetesen elválaszthatatlan a különféle szerencsejátékoktól, amik közül formailag és működésében (forgásában) leginkább a szerencsekerék hasonlít az időhurokra. Ennek létezik hat, nyolc, tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhat és huszonnégy ágú, felosztású változata is (én legalábbis csak ilyeneket találtam az interneten). Mindegyik szám szervesen kapcsolódik a teremtés valamely fázisához, tehát nem véletlenül készülnek ilyen felosztással a szerencsekerekek. A hat ágú a szerinót jelképezi (Mindenható), a nyolc ágú a fotinót (Lucifer), a tíz ágú az okforrásokat (decensek), a tizenegy ágú az okforrásokat és az Isten időhurkát, a tizenkét ágú az idő felosztását (óra számlap), a tizenhat ágú a triász szerinó forráshelyeinek számát (15 téresszencia plusz a nemtér-nemidő), a huszonnégy ágú pedig az arkangyalokat (kerubok, akik triszmegisztoszként 72-en vannak).


A tarot kártyában természetesen külön lapja van a szerencse kerekének, hisz a jóslás elsősorban a véletlenek előrejelzésének paratudománya. Ez egyben rávilágít arra az érdekes ellentmondásra is, hogy ha a szerencse egy véletlen és kedvező esemény, akkor előre megismerve elveszíti véletlen jellegét, s ezzel együtt megszűnik szerencsének is lenni. Vagyis aki a szerencséjére kíváncsi, az megöli azt.

Manapság gyakorta társítjuk a szerencsét a négy levelű lóheréhez, ami egy meglehetősen ritka mutáció eredménye a természetben. Átlagosan minden tízezredik háromlevelű fehérherére jut ugyanis egy négylevelű növény a mezőn. De valójában nem ezért lett a szerencse jelképe, hanem mert formailag nagyon hasonlít a létező időforrásra, a Bindura. A hagyomány szerint minden levélnek szimbolikus jelentése van. Az első a reményt, a második a hitet, a harmadik a szerelmet, a negyedik pedig a szerencsét testesíti meg.
Egyes ábrázolásokon a lóhere leveleit szív alakúnak formázzák, ami utalás az időhurok belsejében forgolódó szívzónákra. Ezekből viszont nem négy, hanem öt darab van valójában, így itt is megmutatkozik az a tapasztalat, hogy az információs entrópiának köszönhetően a tudás fokozatosan elvész a jelképek mögül, ami lehetővé teszi az eltorzításukat, felismerhetetlenné módosításukat. Mert aki nem mestere a tudásnak, az sajnos a hóhéra (balszerencséjére). Öt levelű lóherét találni egyébként a gyűjtők szerint még nagyobb szerencse, mint négylevelűt.

Készült: 2009.09.22. Frissítve: 2009.11.18.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz