IDŐZAVARBAN


Amikor megvizsgáltam, miért okoz nehézséget az emberek többségének megérteni az idő transzcendens természetét és működési törvényeit, meglepő felfedezésre jutottam. Nem csak a fejekben van zavar az idővel kapcsolatban, hanem a társadalomban is, kollektíve. Ráadásul az idő számításának gyakorlatilag minden szintjén megnyilvánul ez az időzavar hazánkban, a kor jellemző kórképeként. Az alábbiakban röviden összefoglaltam az ezzel kapcsolatos problémákat.

1. A NAPTÁR

Az Európában használatos naptár a keresztény időszámításra épül, tehát Krisztus születésétől számoljuk az éveket elvileg (eggyel, nem nullával kezdődően!). Azért csak elvileg, mert gyakorlatilag egészen biztos, hogy Jézus Krisztus nem az 1. évben született (és természetesen nem karácsony előestéjén). Ebben minden történész és egyháztudós egyetért. Ezért használják a történészek a Krisztus után (Kr.u.) kifejezés helyett az időszámításunk szerint-et (i. sz.), elkerülendő a zavart. Így az évszámozás kezdete egy teljesen önkényes pillanattól indul, amihez valójában semmilyen nevezetes esemény nem kapcsolódik (legjobb tudásunk szerint).
Az első esztendő óta eltelt évek számával szintén baj van, köszönhetően a kitalált középkornak, amire Heribert Illig történész és társai világítottak rá számos publikációban. A nagy naptárhamisításnak köszönhetően tehát ebben az évben nem i. sz. 2009-et írunk, hanem talán 1712-t? Igazából senki sem tudja. Ehhez képest a különféle naptár reformok csak pár napos eltéréseket okoztak (Julián és Gergely naptár), a tavaszpont előbbre tolódása miatt.
A világ nagyobbik része szerencsére nem a mi időszámításunkat használja, hanem megmaradtak a saját, jól bevált időszámítási rendszereiknél. A zsidók például i. e. 3761-től számolják az éveket, a buddhisták i. e. 483-tól (Buddha halála), a mohamedánok pedig i. sz. 622-től (hidzsra).

2. AZ ÉV KEZDETE

Ahhoz, hogy meghatározzuk egy esztendő kezdőnapját, logikusnak tűnik valamely fontos és jellegzetes, könnyen mérhető, továbbá bárhol, bárki által felismerhető csillagászati időpontot választani. Erre négy időpont tűnik alkalmasnak első pillantásra, ha megvizsgáljuk a Föld Nap körüli pályáját. Ezek a tavaszi és őszi napéjegyenlőség, valamint a nyári és téli napforduló.
Ha a Nap mozgását vizsgáljuk, például napórával, akkor a nyári napforduló (Nyárpont, június 21.) a legalkalmasabb időpont, amikor az északi féltekén a Nap a legmagasabban delel az égbolton. A téli napforduló (Télpont, december 23.) hátrányban van abból a szempontból, hogy télen gyakran felhős az ég, ami megnehezíti a Nap pozíciójának mérését (árnyék hiányában).
Ha a nappalok és éjszakák hosszának egymáshoz viszonyított nagyságát vizsgáljuk, órával mérve az időt, akkor a tavaszi és őszi napéjegyenlőség a legalkalmasabb időpont, amikor egyforma hosszú a nappal és éjszaka. A kettő közül a tavaszi napéjegyenlőség (Tavaszpont, március 21.) abból a szempontból előnyösebb, hogy tavasszal ébred a természet a mérsékelt égövön, vagyis a tél végeztével újra elindul az élet, kizöldül a táj és elkezdődnek a kerti munkák. Az őszi napéjegyenlőség (Őszpont, szeptember 23.) a nyár és a meleg időszak végét jelzi, a betakarítás és téli pihenőre való felkészülés közeledtét.
Régebben mind a négy nevezetes napot megünnepelték az emberek a különböző kultúrákban, de mostanra a természetes időrend szisztematikus szétzavarásával mindegyik elveszítette korábbi jelentőségét. Jelenleg egyik sem piros betűs ünnep a naptárunkban, sőt, semmilyen egyéb ünnepecske sem esik ezen négy napra az évben. Viszont a nyári napfordulót sikerült összemosnunk Keresztelő Szent János ünnepével (Szent Iván napja: június 24.), amikor éjszakai tűzgyújtással és zenés összejövetelekkel múlatjuk az időt (újabban „Múzeumok éjszakája” néven fut nálunk), míg a téli napfordulót a karácsonnyal mostuk össze és Krisztus születésével (aki nem akkor született). Úgyhogy ez a két próbálkozás sem megy időzavar nélkül.
A négy nevezetes napról tehát a csillagászok és asztrológusok mellett csak az ősi vallások képviselői emlékeznek meg (wicca vallás), akik még mindig a régi naptárak alapján számítják az újév kezdetét, mint például a perzsák: március 21-től. Megjegyzem: ugyanígy tesznek máig a (hivatalosan már nem létezővé nyilvánított) hunok is, akik ősi időszámítása szerint 2009. március 21-én kezdődött el a 6050. év (a Földre való legutóbbi betelepülésük óta).

3. A HÓNAPOK

Az évet 12 hónapra osztjuk fel, igazából senki sem tudja, mi okból. A sort a január kezdi és a december zárja. Mint az a hónapok elnevezéséből is látható, eredetileg más volt a sorrend. A szeptember ugyanis 7. hónapot jelent (nem kilencediket), az október 8.-at (nem tizediket), a november 9.-et (nem tizenegyediket), a december pedig 10.-et (nem tizenkettediket). Ez csak úgy lehetséges, ha régen a tavaszi napéjegyenlőséggel vette kezdetét az év.
A jelenlegi január 1. nem kapcsolódik semmilyen csillagászati eseményhez, sem fontos történelmi pillanathoz, tehát kijelölése merőben önkényes volt. Ugyanez a helyzet a fontosabb egyházi ünnepekkel is, ha jobban megvizsgáljuk őket. A karácsonyt, mint Krisztus születését nem Jézus valószínűsíthető születésnapján vagy annak környékén ünnepeljük. A húsvétot sem egy konkrét időpontban tartjuk, hanem a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapon és hétfőn. A pünkösd a húsvét utáni 50. napon következik, tehát ugyancsak változik az időpontja. Ez a sok naptárbeli vándorlás nem túl stabil alap a tudatos megemlékezésre, bár a hívőket (mivel nekik elég a hit) úgy tűnik, nem zavarja.
Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, kiegészítésképpen megjegyzem, hogy ma Magyarországon a főbb állami ünnepek ideológiai háttere szintén elég visszás és csöppet sem vonzó, dicső történelmi pillanatokhoz kapcsolódó. Az érdekesség kedvéért röviden felsorolom őket és a ki nem mondott jelentőségüket, következményeiket.
Március 15. egy olyan forradalom és szabadságharc kitörésének az emléknapja, amikor az ország függetlenségéért indított talán legnagyobb háborúnk elkezdődött, majd csúfos véget ért. Megtorlás, szenvedés és hosszú elnyomás volt a következménye az önállósodási törekvésnek. És elég sokan belehaltak ebbe.
Augusztus 20. az államalapítás és Szent István (valamint a néphagyományban az új kenyér) napja, amikor arról emlékezünk meg, hogy a régóta fennálló és jól működő államunkat egy hazaáruló és trónbitorló király megosztotta, majd némi öldöklést követően szétverte és újjászervezte, amiért később szentté nyilvánították (minden alap nélkül). Ez egyben erőszakos vallási térítéssel is járt, a régi keresztény egyház és papjai elpusztításával, és az új, torz kereszténységre való durva áttérítéssel. Amibe szintén elég sokan belehaltak akkor és még később is. Így az egyetlen okunk a megünneplésére valóban csak az új kenyér megsütése marad.
Október 23. a 3. magyar köztársaság kikiáltásának napja és az 1956-os forradalom kitörésének ünnepe, amiről azóta kiderült (dr. Szatmári Jenő István kutatásainak köszönhetően), hogy nem is forradalom volt, hanem a KGB által szervezett provokáció, amivel ügyesen beugratták a magyarokat, és ugyancsak csúfos véget ért. Ebbe szintén sokan belehaltak. A 3. magyar köztársaság kikiáltása lehetne éppen fontos állami ünnep, ha nem ezzel vette volna kezdetét az ország kiárusítása, szisztematikus leépítése és nyomorba döntése, ami azóta is tart, mindhalálig. Ebbe szintén sokan fognak még belehalni.
Összességében tehát elmondható, hogy ünnepeink egyike sem olyan, hogy méltó lenne a megünneplésre. Legfeljebb a megemlékezésre és őszinte gyászra a súlyos veszteségek miatt. Elgondolkodtató, hogy a magyarság hivatalos ünnepei mind valamilyen csapáshoz, veszteséghez, tömeges halálhoz kapcsolódnak, s nem pedig győzelemhez, örömhöz vagy éltető boldogsághoz. De ezen rágódjanak csak a pszichológusok...
Visszatérve a hónapokkal kapcsolatos időzavarokra, megemlítem még, hogy mivel az esztendő (a Föld Nap körüli útja) 365 napig és 5 óra, 48 perc, 46 másodpercig tart (és lassan, de biztosan növekszik), ezért négy évente szökőnapot kell beiktatni, korrigálandó a lemaradást. Ezt a szökőnapot - természetesen teljesen logikátlanul - nem az év végére tették az okosok, hanem eldugták egy semmiféle jelentőséggel sem bíró helyre (február 29), mintha csak valami szégyenletes dologról lenne szó. A hónapok hossza pedig változó ebben a rendszerben és még véletlenül sem felel meg a hét bármelyik többszörösének, így a hét napjai folyton eltolódnak a naptárban (egy vagy két nappal hátrébb a sorban).
Bár léteznek ennél pontosabb, egyszerűbb és logikusabb naptárak is, mégsem kerültek bevezetésre, úgymond hagyománytiszteletből és megszokásból, tehát az őseink által elkövetett hibák máig sem lettek orvosolva.

4. A HÉT NAPJAI

A hét napjainak elnevezésével Varga Csaba: A nyelvek anyját tudtam én (Fríg Kiadó, 2008.) című könyve foglalkozik részletesen. Ennek alapján az egyes magyar szavak jelentése a következő:

Hétfő: a hét fő napja, fője.
Kedd: kétd, azaz a második nap.
Szerda: szer napja, szertartás helye.
Csütörtök: gyötrés napja.
Péntek: bánat, bántás napja.
Szombat: szabad nap.
Vasárnap: vásár nap.

Hogy ne legyen tiszta és egyértelmű a napok hetes rendszerbe való besorolása, a római egyházi rend szerint régen a hét a vasárnappal kezdődött és a szombattal, mint szabadnappal ért véget. Ezt az eltolódást szerencsére sikerült idővel kijavítani, viszont a munkanapok kijelölésében már eltértek ezen rendtől az okosok. Amikor ugyanis csütörtökre esik egy nemzeti ünnepnap, az utána következő péntek is szabadnapnak minősül (hosszú hétvége), amit a megelőző vagy következő héten, szombaton kell ledolgozni (hat napos munkahét). Az időrend így a napok szintjén is rendszeresen megbontásra kerül.

5. AZ ÓRÁK

Azt gondolnánk, hogy a nap huszonnégy órára való felosztása nem tartalmaz időzavarokat, de ez természetesen nem így van. Az időmérő szerkezeteink (nem a digitálisak) ugyanis nem 24 beosztást tartalmaznak, hanem 2x12-t, délelőttre és délutánra bontva a napot. Ez már önmagában is félreértések forrása lehet, amennyiben a délutáni órákat is egytől tizenkettőig nevezzük meg, elfelejtve hozzátenni a „délután”-t, pontosításként.
Az éjfél megnevezésével szintén gondok vannak mostanában, mivel 23 óra 59 perc 59 másodperc után hivatalosan nem 24 óra következik, hanem 0 óra 0 perc 0 másodperc, ami számszakilag az időtlenségnek (időmegállásnak) felel meg, hisz a fizikai világban nincs nulla időpillanat. Így a nap sosem teljesedik be, nem ér véget rendesen, ahogy megérdemelné, hanem kurtán-furcsán lenullázódik (megtorpan a vége előtt) és onnan indul tovább a következő nap (a nem létező semmiből). Tehát nem tudjuk nyugtával dicsérni a napot. Annak ellenére, hogy a számlapos (nem digitális) óráinkon mindenhol 12 van feltüntetve kezdőpontként, nem 0 (vagy 24). És mégis azt mondjuk, hogy összességében 24 órából áll egy nap, hisz 2x12=24, nem 0. Ha az idő egy valós és folytonos természeti jelenség a számunkra, akkor szerintem csak természetes számokkal volna szabad reprezentálni (amibe a nulla egyes matematikusok szerint beletartozik, mások szerint nem). Vagyis 0 óra 0 perc 1 másodperccel kéne kezdődnie a napnak és 24 óra 0 perc 0 másodperccel végződnie. Így volna teljes az időkör.
Kiegészítés: A másodperc kifejezés hibás, mert a perc tört része nem második perc és nem másodlagos perc. Helyesebb volna törtpercnek vagy részpercnek nevezni.
Az idő folyamatából való rendszeres kizökkenést emellett még a nyári időszámítás XX. századi bevezetése is biztosítja, amit holmi energia takarékossággal indokolnak – egyébként teljesen fölöslegesen – a hatóságok. Ilyenkor a helyi időt egy órával előre állítják az adott időzóna idejéhez képest tavasszal, majd ősszel visszatérnek a normál időhöz. Az átállítás pillanata országonként változó (az Európai Unióban csak 1996-ban egységesítették), nem minden országban alkalmazzák (Afrikában, valamint Dél-Amerika és Ázsia nagy részén például nem) és ráadásul minden évben más dátumra esik. Nálunk a két időpont március és október utolsó vasárnapja, amelynek hajnalán (2 és 3 óra között) kell átállítani az órákat emiatt.
Egyszerűbb lett volna ehelyett a társadalom működését átállítani téli és nyári munkarendre és nyitva tartásra, de az idő és számítása olyannyira nem volt szent és sérthetetlen a (szabadkőműves) döntéshozók számára, hogy inkább az órák mutatóit kell állítgatnunk azóta is. A dolog gazdasági haszna fölöttébb kérdéses, az emberek életére gyakorolt hatása viszont egyértelműen negatív.
Ilyen körülmények között egyáltalán nem csoda, hogy az egyre jobban rohanó (futóbolond) emberiségnek komoly gondjai vannak az idővel, és ennyi pontatlanság, meg csúsztatás után nehézségekbe ütközik az időfizika megértése sokak számára. Az emberiség jó része (és főként a magyarság) makacsul hadilábon áll az idővel már évezredek óta, ahelyett, hogy megbékélne vele és rendbe rakná végre a vele kapcsolatos viszonyát.

Készült: 2009.08.19.
Frissítve: 2011.07.13.

Következő írás

Vissza a tartalomhoz